Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-21 / 117. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 21, SZOMBAT HAZAI TÜKÖR r:rTTJTT.TTTW71 A roma ember nem csak áldozat lehet BÁN JÁNOS A RASSZISTA hisztériakeltőket hideg zuhanyként érhette a hír: a fővárosban szamurájkarddal roma fiút megszúró tettes maga is roma származású. Legalábbis romának vallja magát. Kínos. az utóbbi időben mintha csak az egyik oldal szólamai özönlené- nek ránk. Hátrányos megkülönböztetésről, a roma kisebbség elleni agresszióról. Ha a jogvédők és a kisebbséggel foglalko­zók csak egyszer is kimerészkednének kényelmes irodáikból, ha csak néhány hetet élnének egy olyan településen, ahol együtt próbálnak élni romák és nem romák, akkor meglepő ta­pasztalatokat szereznének. Például a romák által elkövetett agresszív bűncselekményekről. A tanyavilágot rettegésben tar­tó roma bandákról. Nem szembenézni a mai magyar valóság­nak ezen roppant kényelmetlen tényezőivel, úgy tenni, mint­ha üyesmi nem létezne, vagy ha létezik, semmi köze a romák és nem romák kapcsolatához: súlyos hiba. Több annál. Bűn. mint ahogy feszültségekhez vezet az is, ha csak és kizárólag a többség orra alá dörgölik folyamatosan: változtassa meg gon­dolkodását. A romáktól is elvárható volna ugyanez. Jelenleg úgy fest, ha az áldozat roma, az biztosan rasszizmus. Ha az elköve­tő roma, akkor valószínűleg nem az. Holott a bűncselekmény az bűncselekmény, bárki is a tettes, és bárki az áldozat. Nem szabad farkast kiáltani ott, ahol elég bajt okoz a bárány is. A kérdés bonyolult, de anélkül, hogy őszintén beszéljünk a va­lódi összetevőkről és minden összetevőről, soha nem találunk megoldást. Pedig lassan el kellene kezdeni keresni. Megzavarták Gyurcsány Ferenc beszédét megzavarták Gyurcsány Fe­renc beszédét a Bibó-szobor avatásakor Budapesten. A rendőrök által előállított fér­fi, Bégány Attila, a Jobbik V. kerületi önkormányzati képviselője. Azzal indokolta tettét, hogy Gyurcsány Ferenc a december 5-i népszavazáson szerinte Bibó Istvánnal ellen­tétes nézeteket vallott. Továb­bá felszabadítónak nevezte a szovjet hadsereget, amelynek Bibó István 1956-ban, a Nagy Imre-kormány tagjaként, a távozását követelte. flder a kedvezőtlen gazdasági folyamatokról áder János szerint amióta Gyurcsány Ferenc irányítja a kormányt, azóta nem lehet megállítani a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat. A Fidesz frakcióvezetője úgy látja: még rosszabb helyzet­ben van az ország, a magyar gazdaság, mint amilyen hely­zetben Gyurcsány Ferenc Medgyessy Pétertől átvette a stafétabotot. Megvertek egy katolikus papot Budapesten szabadlábon védekezhet az a férfi, aki még múlt hét pén­teken megvert egy katolikus papot Budapesten. Perlaki Attila ezredes, a józsefvárosi rendőrkapitányság vezetője elmondta: a törvényesség fel­ügyeletére a férfi elfogásához elhívták a helyi roma kisebb­ségi önkormányzat elnökét. Hozzátette: a férfi első fel­szólításra velük ment, ezért furcsállja, hogy utóbb, tévé­stábnak nyilatkozva a férfi már rendőri erőszakról és rasszizmusról beszélt. Lomnici gyorsabb ítélkezést sürgetett A POLGÁRI PERRENDTARTÁS folyamatos felülvizsgálata indokolt annak érdekében, hogy hatékonyabbá és gyor­sabbá váljanak a polgári pe­res eljárások. Lomnici Zol­tán, a Legfelsőbb Bíróság el­nöke hozzátette: külön bizott­ságot hoznak létre, amelynek az lesz a feladata, hogy javas­latokat tegyenek a gyorsabb ítélkezés érdekében. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK dancsó József (35), a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője évekig gyakorol­ta az erőemelést, így lehetett a híres orosházi Toldi erő­emelő egyesület alelnöke. A számos nemzetközi szintű bajnokot nevelő egyesület ősszel rendezi meg a női erő­emelő Európa-bajnok- ságot. (ta) | SZANYI TIBOR (48), a szocialisták újlipót­városi or­Szanyi egyedül neveli gyerme­keit szággyűlési képviselője ki­lenc éve egyedül neveli két gyermekét. A 18 és 16 esz­tendős fiú nevelése nem oko­zott különösebb gondot a po­litikusnak. Mindketten egy­kori alma materébe, a Ber­zsenyi Dániel Gimnáziumba járnak, (ta) BÁSTHY TAMÁS (61), a Fidesz kőszegi országgyűlési kép­viselője még a télen életet mentett. Egy kissé kapatos férfi alatt beszakadt a Ma­lom-árok jege. A képviselő­nek sikerült kihúzni a kívül is elázott pasast, aki orvos helyett pálinkát kért. Megkapta a szíverősítőt, meg is száradt, és még csak meg sem fázott, (ta) Gazdátlan a fertőzött hús szigor Lépésről lépésre követni kellene az élelmiszerek útját Szalmonellával fertőzött disznósajt került egy üz­letlánc polcaira. A címkén szereplő gyártó és forgal­mazó is tagadja, hogy kö­ze lenne a termékhez. Tibay Gábor Szalmonellával fertőzött disznó­sajtot találtak Pest megyében. A romlott élelmiszertől Nagy­maroson és Dányban hét ember betegedett meg. Mint kiderült, a húskészítményt a CBA üzletlánc forgalmazta, a terméken gyártó­ként a törökszentmiklósi Surján­hús Kft. szerepelt - a cég később tagadta, hogy köze lenne az áru­hoz. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) utasítására az üzletlánc a termé­ket bevonatta a polcokról. Az ÁNTSZ egészségre káros, engedély nélkül gyártott, hamis címkével ellátott élelmiszer for­galmazása miatt tegnap feljelen­tette a rendőrségen a disznó­sajtot forgalmazó Olcsó Hús Kft.-t. A társaság vezetője ugyan­akkor kijelentette: ismeretlenek visszaéltek a kft. nevével, ezért ők is feljelentést tettek. Az min­denesetre bizonyos, hogy a fertő­zött húsáru címkéje hamis ada­tokat tartalmazott, de egyelőre nem tudni, pontosan hogyan ke­rült a polcokra. Menczel Lászlóné, a Magyar Húsiparosok Szövetségének fő­titkára szerint a hazai hústermé­kek 20-25 százaléka nem egye­nes úton jut el a vevőkhöz. Sze­rinte a feketegazdaság a hús­ágazatnak legalább évi 30-50 milliárdos veszteséget okoz. Magda Sándor, a parlament A húskészítmények negyede tisztázatlan úton kerül a tányérokra mezőgazdasági bizottságának vezetője lapunknak elmondta: a történtek egyértelműen azt bi­zonyítják, vannak idehaza is olyan termelők, akik rossz minő­ségű, sőt egyenesen ártalmas termékeket állítanak elő. A poli­tikus szerint tehetik mindezt azért, mert a jelenlegi jogsza­bályoknak nincs elegendő visz- szatartó erejük. Mint megtud­tuk, jövő héten már a parlament Élelmiszerbotrányok 2005. MÁRCIUS MÉRGEZŐ BÉBIÉTEL Rákkeltő anyagokat találtak német terméktesztelők két Ma­gyarországon is kapható bébi­étel kupakjának tömítésében. 2005. FEBRUÁR MÉRGEZETT PAPRIKA 22 ezer kilogramm mérgezett paprika került Marokkóból az országba. A zöldség rovarirtó szert tartalmazott. 2004. NOVEMBER SZENNYEZETT ÉTOLAJ Magyarországon már több mint negyven éve betiltott rovarölő szer maradványait mutatták ki a Romániából importált napra­forgóolajban. 2004. AUGUSZTUS PIROSPAPRIKA-BOTRÁNY Mérgező anyagot tartalmazó importált pirospaprikát talál­tak több hazai paprikakészít­ményben. A pirospaprika-for­galmazást napokra betiltották, 60 tonnányi terméket zároltak. előtt lehet az élelmiszer-kom­mandóról szóló tervezet. Ebben jelentősen szigorítják majd az el­lenőrzéseket, növelnék a bünte­tési tételeket is. Magda Sándor szerint kiemel­kedő fontosságú, hogy a termé­kek, alapanyagok útja minden kétséget kizáróan követhető le­gyen. Ugyanakkor hangsúlyoz­ta: szerinte nemcsak a gyártó és a nagykereskedő, hanem a vég­forgalmazó is felelős azért, mi kerül a polcokra - így egy-egy hibás, netán ártalmas áruért az üzleteknek is felelősséget kelle­ne vállalniuk. Most hallgatnak a nácizó politikusok és érdekvédők kínos Eddig fajgyűlöletről beszéltek Az utóbbi idők egyik legnagyobb melléfogásának bizonyultak azok a politikusi kijelentések és egyéb felszólalások, amelyek a cigányok elleni gyűlöletre fogták a Budapesten karddal átszúrt rm ma fiatalember elleni támadást. Ugyanis tegnap kiderült, elha­markodottak voltak a rasszista utalások, hiszen maga a támadó is cigány volt. Hiába közölte többször is a rendőrség, hogy nem találtak ide­gengyűlöletre utaló jeleket a bűncselek­mény mögött, egye­sek mégis ragaszkodtak a rasz- szista támadáshoz. Több hazai és nemzetközi szer­vezet is tiltakozást fogalmazott meg az „idegengyűlölet hazai megnyilvánulásaival szemben”. Az Európai Roma Szövetség azt kifogásolta, hogy „a kormány nem lép fel kellő eréllyel az or­szágban tevékenykedő neonáci csoportokkal szemben”. Múlt vasárnap pedig támadás miatt antirasszista tüntetést tartottak a fővárosban. A demonstráción Tamás Gáspár Miklós, volt SZDSZ-es képviselő azt kifogá­solta, hogy csak akkor mennek ki az emberek utcára, ha már vér folyik, holott 15 éve ki kellene mondani: nem akarunk fajül­döző országban élni. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Ön- kormányzat elnöke úgy vélte, a nácizmus 60 év után is szedi ál­dozatait. Horváth Aladár, a Ro­ma Polgárjogi Alapítvány elnöke azt hangoztatta: nem engedik, hogy azért gyilkolják a romákat, mert másnak születtek. A rasz- szizmus a hétfői parlamenti ülé­sen is téma volt Ma­ga Gyurcsány Fe­renc kormányfő is síkraszállt az úgy­nevezett idegengyű­lölet ellen. Szerinte az eset mögött ott lappang „a rasszista és fasiszta eszmék újjáéledésének lehetősé­ge”. Ezt a vélekedést erősíthette az érintett roma fiú nyilatkozata is, aki a támadásra úgy emléke­zett: „Látszott az arcukon, zavar­ja őket, hogy roma vagyok”. Lapunk tegnap szembesíteni szerette volna a nácizó értelmi­ségieket és politikusokat koráb­bi kijelentéseikkel, de többségük elérhetetlen volt. Kolompár Orbán annyit közölt: amíg nem kap az esetről részletes tájékoz­tatást, nem akar az üggyel foglal­kozni. Horváth Aladár azt a meg­hökkentő kijelentést tette, hogy a támadó származása nem zárja ki a rasszista megnyilvánulás le­hetőségét. ■ Szakács Árpád Utóbb hamisnak bizonyultak a rasszistázó kijelentések. Negyvenkétezer diák megy pótérettségire matúra A többség újravizsgázik A korábban becsült 30 ezernél jóval több diák ismétli meg má­jus 28-án a középszintű mate­matikaérettségit. Az Oktatási Minisztérium sajtóirodája teg­nap azt közölte: a nem végleges adatok alapján mintegy 42 ezer diák jelentkezett a vizsgára. A minisztérium tájékoztatása szerint 40 ezren úgy döntöttek, hogy nem írják újra az érettsé­git, hanem az év végi jegyüket kérik az érettségi bizonyítvány­ban feltüntetni. Az érettségizők a vizsga megismétlésére vonat­kozó szándékukat szerdán dél­után 4 óráig jelezhették. A pót­érettségizőkre vonatkozó vég­leges adatokat a tárca hétfőn közli. Magyar Bálint oktatási mi­niszter május 11-én jelentette be, hogy a tételek idő előtti nyilvá­nosságra kerülése miatt érvény­telen a középszintű írásbeli matematikaérettségi. Azoknak a diákoknak, akik­nek a felvételijükbe számít ez a tárgy, május 28-án tíz órától meg kell ismételniük az érettségit. A többi diák eldönthette, hogy újból vizsgázik vagy azt kéri, hogy az év végi matematika­osztályzatát tüntessék fel érett­ségi bizonyítványában. Nem felelős a kórház? műtét Halál a mandulaoperáció után A szigetvári kórház nem felelős a februárban mandulaműtéten átesett, majd az intézménybe szállított szentegáti kisfiú halá­la miatt. Göbölyös Ivett főigaz­gató a vizsgálatról elmondta: a városi kórház nem végez gyer- mekmandula-műtéteket, egy ilyen rendkívüli esetre nem vol­tak, nem is lehettek felkészülve. Hozzátette: ennek ellenére az el­múlt két hónapban több intéz­kedés is történt a hasonló ese­tek megelőzése érdekében. A szentegáti kisfiú manduláit február 24-én a pécsi gyermek- kórházban távolították el. Az operáció után a kisfiú torka vérezni kezdett, így édesapja be­vitte a legközelebbi, szigetvári kórházba. Innen mentővel továbbküldték, de az úton a gye­rek meghalt. Az ügyben a rend­őrség is vizsgálódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom