Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-09 / 107. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 9., HÉTFŐ HAZAI TÜKÖR Szimpátiaszavazás a lakásmaffia ellen IZ1NG ANTAL egy ház akkor készül el, ha meghal a gardája. Mert amíg élünk, szépítgetjük. Sokan vagyunk, akinek minden vagyona az az otthon, amelyben él. Nagyon féltjük. Legrosszabb álmunkban elveszik. Olyan rossz álom, hogy nem is beszélünk róla. Nehogy beteljesedjen. Sajnálatos, hogy hazánkban ettől kell tartanunk. Egy albertfalvai esetben a tulajdoni lapra kézzel írott dátum és egy aláírás nélküli széljegyzet is elég volt ahhoz, hogy kétszáz család tulajdonát elvitassák. jelenleg körülbelül hárommillió szegény él Magyarországon. A Létminimum Alatt Élők Társaságának elnöke szerint minden kormány megígéri, visszaszorítja a lakásmaffiát. Mindenki elismeri, hogy a törvények sokkal inkább kedveznek a bűnözőknek, mint azoknak, akiknek nem kell a másé. Mégsem történik soha semmi, csak a nagy szöveg és a magyarázkodás van. „nagytakarítást csinálunk! Kitesszük a prolik szűrét!” - állítólag ilyen kijelentések hangoznak el kilakoltatáskor. Olyan személy is akad, aki összekaparta tartozását, de nem hagyták befizetni. Lakása fontos volt valakinek, hagyták elárverezni. Szabad ezt engedni? itt van egy jó ügy, amelyet szolgálni kellene. Mert szülessenek bár mérheteüen vagyonok Magyarországon, de legalább ne hagyjanak szorongani milliókat. Ha nem hiszik el a pártok, hogy ez fontos nekünk, tartsanak róla szimpátiaszavazást. Úgyis nagy divat. | | Bibó Istvánra emlékeztek a tudós tisztelői BIBÓ ISTVÁN nélkül nehéz volna a magyar és a kö- zép-kelet- európai történelmet megérteni - mondta bozóki András kulturális miniszter az író-társadalomtudós halálának 26. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen az Óbudai temetőben. Hozzátette: politikus itt még nem mondott beszédet, és én sem ébben a minőségemben vagyok itt, hanem mint Bibó István tisztelője. A szociáldemokrácia céljáról beszélt Hiller a szabad, de igazságtalan Magyarország igazságosabbá tételét nevezte a baloldal és a szociáldemokrácia céljának Hiller István, az MSZP elnöke, aki a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulásának 115. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen mondott beszédet. A pártelnök a 15 éves szabad Magyarország legbaloldalibb programjának nevezte a száz lépés programját, amely az igazságtalanságokat egymással összefüggő, kis lépésekkel kívánja kezelni. Ellenzéki bírálat az oktatási tárcának A Fidesz azt javasolja, hogy mivel a nyelvi érettségik még nem kezdődtek el, az oktatási tárca minden olyan diákot hívjon be emelt szintű érettségire, aki adminisztrációs hibát vétett a rendszer újdonságai miatt. Mindezt Sió László a legnagyobb ellenzéki párt oktatási műhelyének vezetője jelentette ki. Elmondta: mintegy ezer olyan diák van, aki félreértette az egyik rendeletet. Hétvégén megkapták a gyorssegélyt a mádiak megkapták a tokaj-hegyaljai Mádon a Belügyminisztérium által felajánlott 35 millió forintos gyorssegélyt, a pénzt a kárfelmérés után osztják szét a rászorultaknak - közölte Galambos Imre, az özönvízzel sújtott település polgármestere. Hozzátette: jól haladnak a kárfelméréssel, és ha a négy szakértői csoport ilyen ütemben halad, ma megkezdhetik a segélyek kiosztását is. Fidesz: Kóka ajánlja fel helikopterét! A FIDESZ azt javasolja Kóka János gazdasági miniszternek, hogy a tulajdonában lévő helikoptert ajándékozza az egészségügynek, ezzel is gyarapítva a mentőhelikopter-állományt. Wintermantel Zsolt és dobó László, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet előtt tartott sajtótájékoztatón bemutatta azt az általuk készített ajándékozási szerződést, amellyel ezt a felajánlást megteheti Kóka János. Vidék nélkül nincs magas színvonalú városi élet meg kell érteni a városban élő embereknek, hogy a vidéki Magyarország nélkül nincs biztonságos, kényelmes és magas színvonalú városi élet - jelentette ki tegnap Orbán Viktor Solton. Kifejtette: csak addig lesznek a városokban olcsók a termékek, amíg tönkre nem teszik a magyar gazdákat és a hazai mezőgazdaságot. Ha ez bekövetkezik, abban a pillanatban lehúzzák a városi emberek bőrét is a magas importélelmiszer-árakkal - tette hozzá a volt kormányfő. Hiányos átkelői biztonság? sorompó Lassan halad a vasúti átkelők korszerűsítése Amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódik a vasúti átjárók biztonságának megerősítése, akkor évekig, sőt akár egy évtizedig is eltarthat, mire befejeződik a munka. Szakács Árpád Lassan halad a magyarországi vasúti átjárók biztonságának megerősítése. Habár az utóbbi évtizedekben állandóan visszatérő problémáról van szó, a beruházások kivitelezésére olyan kevés a pénz, hogy a jelenlegi munkaütemmel akár évekig, de évtizedekig is eltarthat a korszerűsítések befejezése. Ugyanakkor további kérdéseket vet fel az, hogy a program jövőre lejár, így jelenleg nem tudni, mikor folytatják a korszerűsítéseket azokon a helyeken, ahová nem jutott pénz. Az esetleges hiányosságokra a pontosan két éve bekövetkezett siófoki busztragédia hívta fel a figyelmet. Akkor 33 német turista halt meg a figyelmetlen autóbuszvezető hibája miatt. Az átkelőnél ugyan tökéletesen működött a fénysorompó, de a buszvezető mégsem vette figyelembe a vészjelzéseket. A tragédia után vetődött fel hangsúlyosabban az, hogy a tökéletesebb biztonságot szolgálná az átkelősorompók felállítása. A siófokra kilátogató Med- gyessy Péter volt miniszterelnök is azt ígérte, sorompókkal látják el a veszélyes szakaszokat. A program el is kezdődött, a Balaton déli partján megerősítették a vasúti átjárókat. Ezt az ütemet folytatja a MÁV ebben az évben is. A siófoki katasztrófára emlékező vasúttársasági vezetők tegSzakemberek szerint a fényjelzés helyett biztonságosabb a sorompó napi nyilatkozata szerint idén 650 millió forintot költenek sorompó építésére, illetve korszerűsítésére. Ebből az összegből nyolc, jelenleg csak András- kereszttel ellátott útátjáróban épül fél csapórúddal felszerelt sorompó, valamint mintegy 30 helyen egészül ki a jelenlegi fénysorompó fél csapórúddal, így 2005 végére a közel 2750 lámpával ellátott vasúti útátjárónak 32 százaléka (880 darab) lesz félsorompóval is ellátva. ■ A siófoki katasztrófára emlékező vasúttársasági vezetők tegnapi nyilatkozata szerint idén 650 millió forintot költenek sorompó építésére, illetve korszerűsítésére. Jelenleg elsősorban azokon a helyeken egészül ki fél csapórúddal a biztosítóberendezés, ahol jelentős gépkocsi- és városi forgalom, illetve autóbusz-közlekedés bonyolódik le, vagy nagy a vasúti pályasebesség. Ugyan- akkor érdekesség, hogy ha bár 2003 óta százharmincnyolccal több fél csapórúddal ellátott vasúti átjáró van Magyarországon, de az így felszerelt útátjárókban bekövetkezett balesetek száma nemhogy csökkent, hanem nőtt az elmúlt években. Mindez a szakemberek szerint a közlekedési morál hiányosságaira is felhívja a figyelmet. A balesetek megelőzésére a vasúttársaság és a rendőrség közös akciót indított. Május 22-ig országos szinten fokozottabban ellenőrzik a vasúti átkelőkön áthaladó autósokat. Szabálytalanság esetén nem büntetnek, csak figyelmeztetnek a rendőrök. Azonosítatlan kisrepülőt fogtak el a légtérben Árvízvédelmi készültség az ország keleti folyóin Egy kisrepülőgép rádiójának hibás kódbeállítása miatt kellett a magyar légierő vadászrepülőgépeinek felszállniuk szombat délután. A kisrepülőgép ugyanis azt jelezte, hogy eltérítették. Kiss Dezső, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese elmondta, a repülésirányítóknak nem sikerült felvenniük a kapcsolatot a Jakabszállás és Fertőszentmiklós között közlekedő német, kétszemélyes repülőgéppel, ezért a NATO a készültségi erők riasztását rendelte el. Kecskemétről két MiG-29-es vadászrepülőgép szállt fel. A géppár a levegőben azonosította a kisrepülőgépet, majd egészen a fertőszentmik- lósi leszállásig kísérte azt. A leszállás utáni meghallgatáson a kisrepülőgép pilótája elmondta, hogy a rádiójuk meghibásodott, azonban véletlenül rossz, úgynevezett „másodlagos válaszjeladó kódot" állított be, amely azt jelezte a repülésirányítóknak, hogy eltérítették a gépet. Összesen több mint 1600 kilométeren jelenleg is árvízvédelmi készültség áll fenn az ország keleti folyóin. A legmagasabb vízszintet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mérték. A Tisza áradása miatt több útszakaszt kellett lezárni, így nem lehet közlekedni a dél-borsodi Ároktő belterületén a komphoz vezető úton, a Hernád áradása miatt pedig a Sajóládot Bőccsel összekötő úton, Bocs község belterületén. Ezalatt szomszédainknál is tovább pusztított az ár. Szerbia még fel sem ocsúdott a bánáti árvíz után, s már az ország délkeleti részén is több tucatnyi település került víz alá. A nagy csapadék miatt szombaton és vasárnap virradóra több dél-szerbiai folyó lépett ki a medréből, közel harminc települést öntve el. Dél- és Közép-Bánátban lényegében változatlan a helyzet, folytatódik a harmadik hete tartó állóháború a vízözönnel. Az elöntött területeken apadást ugyanis alig mérnek. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Füle István a kertjében piheni ki a fáradalmakat füle István (55), az MSZP szolnoki képviselője, ha csak teheti, kimegy a közeli településen, Tószegen levő hobbitelkére felfrissülni. Amikor azonban kijut, nem dől hátra a nyugágyban, hanem dolgozik. Gyümölcsfáival nincs szerencséje, mert hol kirohadnak a hatalmas esőzések miatt, hol pedig kilopják az újratelepítést. Úgy látszik, a képviselőt mentelmi joga sem védi meg attól, hogy „tudatlan” tolvajok a kertjét fosztogassák, (ta) Németh Erika főztjével meghódítja a családját NÉMETH ERIKÁNAK (47), az MSZP Komárom megyei országgyűlési képviselőjének főztjét imádja a családja. Ha nagy ritkán otthon van a hét végén, elmaradhatatlan az asztalról a húsleves. Nagyon szeretik a vadast is, s kedvenc a sonkás palacsinta is. Receptje: sovány füstölt sonka ledarálva, bors, tejföl, összetört főtt tojás. Ezt összekeverve beletenni sima palacsintatésztába, és kirántani. Hideg krumplisalátával kiváló, (ta) Béki Gabriella örömét leli első unokájában BÉKI GABRIELLA (55) az SZDSZ országgyűlési képviselőjének első unokája, Csanád most volt egyéves. A képviselőnő gyakran van nagymamái műszakban, hetente legalább egyszer vállal „ügyeletet”. A kissrác most tanul önállóan járni, és a séták során alaposan feladja a leckét nagymamájának: nem hajlandó visszaülni a babakocsiba. A családügyi bizottság alelnöke abban reménykedik, két fiától Csanád mellé érkezik még három unoka, (ta) Pósán Antal már beszélt az ufók királyának fiával PÓSÁN ANTALNAK (39), a FideSZ- MPSZ debreceni országgyűlési képviselőjének már volt „szerencséje” személyesen találkozni az ufók királyának fiával. Történt, hogy egyik fogadóóráján megjelent egy eléggé jól öltözött fiatalember, aki nagyon zavarosan beszélt. Mondandójának lényege az volt, hogy az ő apja ufókirály, aki hamarosan leszáll egy ufóraj élén a Kárpátmedencében. A képviselő rezzenéstelen arccal fogadta a hírt, de nevetni lett volna kedve, (ta)