Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 18. szám

2 Közélet, gazdaság, politika 2005. május 1., vasárnap HÍREK Tömegsírt találtak Irakban BAGDAD: Négy amerikai katona meghalt, ketten megsebesültek Irak északi részén egy pokolgépes merényletben tegnap. Öt pol­gári személy, köztük egy gyerek is életét vesztette további merény­letekben. Közel ezerötszáz ember, többségében nők és gyerme­kek holttestét rejtette az iraki Számává közelében talált tömegsír - derült ki a tavaly felfedezett temetési hely feltárásából. Az áldozatok gyaníthatóan a falvaikból Szaddám Húszéin diktatúrája alatt elűzött kurdok. Az embereket fölsorakoztatták a sírgödrök szélére, és gépfegyverrel belelőtték őket a verembe. Szerbia: Koszovó nem lehet független BELGRÁD: A szerb elnök szerint Belgrád számára semmilyen vál­tozatban nem fogadható el Koszovó függetlensége. Boris Tadic egy interjúban azt mondta, folyamatban van Belgrád „koszovói stra­tégiájának” előkészítése, amelynek alapján a szerb fél majdan tár­gyalásokat folytatna Koszovó végleges jogállásáról. A dokumentum egyik vezérelve lesz az az elképzelés, amelyet Brüsszel is megfo­galmazott, jelesül, hogy nem lehet visszatérni az 1999 előtti (a ko­szovói válság előtti) állapotokra. Ugyancsak nem lehet szó sem Koszovó feltételes, sem pedig feltétlen függetlenségéről, nem lehet módosítani sem a belső, sem a külső határokat, és nem lehetnek kikényszerített megoldások. Terrortámadások az egyiptomi fővárosban KAIRÓ: Nem egész két óra le­forgása alatt két merénylet hely­színe volt tegnap délután az egyiptomi főváros két, turisták ál­tal egyaránt sűrűn látogatott kör­zete. Robbanás történt Kairó kel­lős közepén, az Egyiptomi Múze­um mögött, az ötcsillagos Ram­szesz Hilton hotel épületének kö­zelében. Itt egy ember - maga a támadó - meghalt, és nyolcán - négy egyiptomi, két izraeli, egy olasz és egy orosz - megsebe­sültek. A férfi a robbanószerkeze­tet magához szorítva leugrott a hídról a járókelők közé s a pokol­gép működésbe lépett. A máso­dik merényletet a Citadella negyedében hajtották végre. Két lefá­tyolozott nő lövéseket adott le egy turistabuszra. Az egyik nőt lelőt­ték, három egyiptomi állampolgár megsebesült, köztük egy nő, egyelőre nem világos, vajon azonos-e az életben maradt támadóval. Szökőár-előrejelző rendszert vezetnek be BANGKOK: Szökőár-előrejelző rendszert - amely pontosan meg tudja állapítani a cunami várható bekövetkeztének idejét - vezet­nek be május közepén abban a hat thaiföldi tengerparti tartomány­ban, amelyre tavaly december 26-án lesújtott a természeti kataszt­rófa. A rendszer lehetővé teszi, hogy riasztást küldjenek mobiltele­fonokra, a rádió- és televízió-állomásoknak, valamint a szirénával felszerelt tengerparti figyelőtornyoknak. Észak-Koreában huligánnak nevezték Busht SZÖUL: Minden emberi jellemvonásától megfosztott huligánnak és olyan világdiktátornak nevezte egy észak-koreai külügyi szóvivő George Bush amerikai elnököt, akinek kezét ártatlan civilek vére szennyezi; válaszul arra, hogy Bush két nappal korábban egy fehér j házi sajtókonferencián Kim Dzsong II észak-koreai vezetőt zsarnok- { nak és veszélyes embernek minősítette. A szóvivő szerint a Bush első beiktatása óta eltelt több mint négy év óta Észak-Korea nagy­lelkűséget és türelmet tanúsított az Egyesült Államok iránt, de nem várhat tovább arra, hogy bármilyen fordulat következzen be az amerikai politikában. Nem kap időt a miniszter A kijelölt agrárminiszternek egy éve van arra, hogy bizonyítsa, me­zőgazdaságunk életképes, de egy nap türelmet sem kap, azonnal eredményeket kell produkálnia. Gráf Józsefnek a bő terméssel, az elégedetlenkedő gazdákkal, a múlt örökségével kell megbirkóznia. A gazdák attól tartanak, ha így megy tovább, nem lesz mit a bográcsba aprítaniuk G yurcsány Ferencnek különleges képessége van arra, hogy sze­mélyi döntéseivel alaposan meg­lepje a közvéleményt. Néhány hete, a gazdatüntetések idején még az egyik legjobban dolgozó miniszternek ne­vezte Németh Imrét, s többször megerősí­tette, az agrártárca első emberének biztos a helye a kormányban. Erre a héten rövid Ütőn menesztette. A miniszterelnök sze­rint nem okozott csalódást a beosztottja, de most nem politikusra, hanem mene­dzserre van szüksége az ágazatnak. Ez azért érdekes, mert épp Németh az, aki nem kötődik szorosan a szocialistákhoz és szakemberként hívták meg a kabinet­be, ezzel szemben Gráf az MSZP egyik alapítója, nagy a pártbeli támogatottsága. Ám Gráf egyben gyakorló nagygazdálko­dó is, aki saját bőrén érzi a gondokat. A le­endő miniszter egy dinamikus, új csa­patot toboroz. Ám hogy kit rúg ki, azt csak később jelenti be, az azonban biztos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hiva­tal elnöke lapátra kerül. A lelkén szárad a kifizetések és a pályázatok elbírálásának elhúzódása, s állítólag az ő információi alapján ígérgetett alaptalanul Németh. A távozó miniszter egyik nagy ellenfe­lét, Jakab Istvánt is meglepte a miniszter menesztése. A gazdatüntetések főszerve­zője elvárja, hogy Gráf teljesítse a tünteté- . seket lezáró megállapodásban foglaltakat, és csak olyat ígérjen, amit be tud tartani. Az ellenzék viszont már most azzal vádol­ja, a földet az üzleti befektetők kezére akarja játszani, ki- Versenyhátrány­semmizi a gazdákat ba kerültek a és elősegíti a tőkés magyar terme­nagybirtokrendszeré- lök, alig tudunk nek kialakítását. mit kezdeni a ter­Ezekre a vádakra mékeinkkel, dö­lesz ideje válaszolni cögve megy az Gráfnak, ám az idei értékesítés, s termés elhelyezésére ami a legfájóbb, azonnal ki kell talál- egyedül nálunk nia valamit. A belvíz nem sikerült ha­ugyan károkat okoz, táridőre kifizetni de a határ biztató ké- a földalapú támo­pet mutat, így csak- gatásokat. nem annyi gabona te­rem, mint a kiugróan sikeres elmúlt évben. A tavalyi termést ál­lítólag már sikerült elraktározni, csak­hogy lassan itt az újabb aratás, s hóna­pokba telik az új silók építése vagy a meg­levők korszerűsítése. Az EU ugyan támo­gatja a beruházásokat, ám szükség van örerőre is, pénz pedig alig van az ágazat­ban. Üzleti befektetésnek pedig kockáza­tosak ezek a beruházások, hiszen ki tud­ja, a következő évben mennyi búza, árpa, kukorica terem, s egy aszályos év után a tárolók konganának az ürességtől. Vatikánváros: Angelo Sodanót, a Vatikán „kormányfőjét” az új pápa kinevezte a bíbo- rosi kollégium dékánjá­vá. A bíborosi kollégi­um dékánjának kiemel­kedő szerepe van a Szentszéken belül, és különösen fontossá vá­lik e szerep a pápa ha­lála után. Többek kö­zött ő az elnöke az új pápát megválasztó bí­borosi konklávénak. XVI. Benedek egyik el­ső hivatalos aktusaként megerősítette az egész szentszéki hierarchiát, ami által teljesen folya­matos az átmenet az egyházi vezetésben. Túl kevés a szakmunkástanuló Az oktatási rendszer ma teljesen más szerkezetben képez, mint amit a munkaerőpiac igényelne - mondta Csizmár Gábor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter az MSZP pedagógus tagozatának tegnapi ülésén. Úgy vélte, több szakmunkásra lenne szükség. Fontosnak tartotta az intéz­ményrendszer, a tananyagok korszerűsítését, a felsőfokú szakképzés megerősítését is. Csak olyan szakképzést sza­bad finanszírozni, ami mögött munkahely is van. Új Ipoly-híd lesz Pösténypusztán Egy új Ipoly-híd alapkövét rakták le tegnap Pöstény­pusztán. Az ünnepségen jelen volt Szili Katalin, az Or­szággyűlés elnöke és Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Ko­alíció Pártjának vezetője. A jövőre elkészülő híd a Nóg- rád megyei Szécsény-Pösténypusztát és a szlovákiai Pető községet fogja összekötni. Nyolc hidat építenek újjá az Ipoly folyón uniós forrásokból. Az Ipoly Pest és Nógrád megyei, mintegy 120 kilométer hosszú határszakaszán jelenleg négy közúti átkelési lehetőség biztosított. Egy éve „benne vagyunk” az unióban LÉVAI KATALIN, az Európai Unióba delegált SZOCIALISTA FRAKCIÓ VEZETŐJE személyes sikereket is elkönyvelhet az első uniós évben, hiszen ő hozta létre a Roma Fórumot. S az Európai Parlament éppen a héten fogadta el a romákról szóló 27 pontos határozatot.- Amikor tavaly ősszel megszervezte a Roma Fó­rumot, aligha gondolhat­ta, hogy hamarosan hatá­rozatot sikerül hozni a ro­mák helyzetéről, amiről a régi tagoknak azelőtt nem sok sejtelmük lehetett.- A kisebbségek ügyé­ben valóban nem telt ha­szontalanul ez az egy év. Ez a határozat pedig köte­lezi az országokat, hogy figyeljenek oda a romák foglalkoztatására, lakhatására, oktatá­sára. Ha mást tapasztalunk, akkor el­utazunk a helyszínre, vagy legalábbis felhívjuk a közvélemény figyelmét a visszásságokra. A napokban járt nálam több roma, akiknek nem voltak rend­ben a papírjaik, s Olaszországban szö­ges drót mögé zárták őket, ahol se vil­lany, se víz nem volt. Ezt az illegális be­vándorlókkal sem lehet megtenni. Egyébként a romák érdekében hozott határozatot mind a négy magyar frak­ció támogatta, ahogy a vajdasági ma­gyarok ügyében is együtt jártunk el.- Eszerint Brüsszelben a magyar képviselők váll­vetve láncolnák, függetle­nül az itthoni háborúsko­dástól?- Sokkal jobb a viszo­nyunk, mint az otthoni parlamentben. A jobbol­dali képviselők is kedve­sek, kivételt csak Kovács László biztosi jelölése jelentett, de azt szeret­nénk mielőbb elfejteni.- A brüsszeli parla­ment nyitottabb, mint a budapesti?- Ott állandóan nyílt nap van, bejön­nek az utcáról és elmondják a panaszu­kat. S miután ott ügyek vannak, bár­mely politikai családhoz tartozó képvi­selő ugyanarról beszél, s indulat helyett szakmai érvekkel hadakozik.- A leváltott mezőgazdasági minisz­ter az egyik szakember szerint nem kép­viselte elég jól a magyar ügyeket Brüsz- szelben. A lobbizás nem az önök dolga volna?- A szakbizottságokban, majd a sza­vazásnál valóban a mi szavazatunk szá­mít és az is, hogy közben kiket állítunk magunk mellé. Ám a minisztereket gyakran meghívják Brüsszelbe, meg­hallgatja őket a tanács és számít, hogy mi mondanak...- Állítólag sok pályázatra jelentkez­nek magyar települések, de eddig ritkán nyertek.- Amikor itthon vagyok, nekem is gyakran panaszkodnak, milyen nehéz kitölteni a papírokat és gyakran vissza­dobják a pályázatukat. Ugyanakkor tu­dok jó példákat, a debreceniek, a pécsi­ek és a szerencsiek ebben is sikeresek.- A magyar fiatalok viszont bevették Brüsszelt, hiszen az új tagállamok kö­zül arányosan mi nyertük el a legtöbb álláshelyet.- Ez egy zárt európai klub, nehéz be­kerülni, de csak egyszer kell megtanul­ni az euro nyelvet. Nekünk sokat segí­tett, hogy a rendszerváltás óta tanulnak magyar diákok ösztöndíjjal európai egyetemeken, többek között Brugges- ben, és ma már a mieink minden fonto­sabb területen ott vannak. Remélem, hogy ez később jól kamatozik az or­szágnak is. D. L. BALÁZS PÉTER volt EU-biztos: „Hébe-hóba meghív­nak valamilyen megbeszélésre, de túlzás lenne azt állítani, hogy a kor­mány kíváncsi a véleményemre.” SZÁJER JÓZSEF Fidesz „Egyelőre csak tanul­juk az uniót, s még nem tudjuk igazán jól képviselni a magyar érdekeket.” HEGYI GYULA MSZP „Azzal kezdtem, hogy - hitelre, ötéves tör­lesztésre - vettem egy kis lakást az Európai Parlament környékén.” BARÁTH ETELE, európai ügyekért felelős miniszter: „A 2004-es évet 76 mil­liárdos többlettel zártuk. Az idén 100-120 milliárd várható, 2006-ban 150- 180 milliárd, majd 2007- től megháromszorozód­nak a források.” TABAJDI CSABA MSZP „A magyar képviselők erőn felül teljesítettek az első uniós évben.” SCHMITT PÁL Fidesz „Több év is eltelik, mire látványos ered­ményekről tudunk beszámolni."

Next

/
Oldalképek
Tartalom