Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-30 / 100. szám
20 KRÓNIKA SOMOGYI HÍ- 2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Ma csak Somogyi Hírlap^ A TARTALOMBÓL: Közelről: Hajóskaland a Kapóson. Nem mindennapi hajóskalandra vállalkozott két kaposvári fiatalember: kajakkal egészen Dombóvárig leeveztek a megduzzadt Kapóson. A természet szépségei helyett azonban sok helyen elkeserítő kép fogadta őket. Ketyeró fesztivál A szóládiak első alkalommal rendeznek Ketyeró-fesztivált a lassú és egyéb házi gyártmányú gépjárműveknek. Ezen a milliós értékű csodák helyett a kis településeken kevés pénzből készült egyedi járművek mutatkoznak be. Mazsorettek. A megyében gomba módra szaporodnak a ma- zsorettcsoportok, Siófok körzetében már nyolc is van. Ők a meghívottjai az első somogyi mazsorettkupának. A megyei témák mellett interjút olvashatnak az orvosi műhibaperekről, riportot a misztikumról és az ezoterikáról és annak áráról, a sztárok közül Nagy Bandó Andrásról és Lovász Irénről. Emellett játékkal, rejtvénnyel és rengeteg szórakoztató írással várja Önt az újságárusoknál a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel. AZ EGYETLEN LAP, AMELY MÁJUS 1-JÉN IS MEGJELENIK! Diplomavédő kisiskolások VERSENY Ötödször rendeztek tudományos diákköri konferenciát a legfiatalabbaknak Ötödik alkalommal rendezik meg a 10-14 éves diákok országos tudományos diákköri konferenciáját. A regionális döntőnek ezúttal az osztopáni általános iskola adott otthont. Ősz István igazgató elmondta: a regionális versenyt megyei selejtező előzte meg, amelyen a böhönyei, a mesztegnyői és az osztopáni általános iskolák vettek részt. Most Dombóvárról, Siklósról és Várdombról is érkeztek diákok, így 18-an indultak a konferencián. Az igazgató hozzátette: itt nem egy átlagos beszámolóval kell készülni a diákoknak, hanem egy egész éves kutatómunkával. A győztesek Témaismeret és kommunikáció kategória: Ősz Gergely, (8. osztályos, Mesztegnyő). Kutatásmódszertan és kommunikáció kategória: Szpiszár Georgina (4. osztályos, Osztopán) Horváth Ádám (5. osztályos Mesztegnyő), Lővel Petra (6. osztályos Dombóvár). Ők indulhatnak az országos versenyen. Feszült figyelem. Egy tanév munkája van az előadásokban fotó: kovács tibor A gyerekek szeptemberben egy mini diplomamunkához hasonló tudományos kutatómunkába kezdenek. Maguk dönthetik el, melyik témába szeretnék beleásni magukat Könyvtárban gyűjtenek anyagokat, interneten böngésznek, majd grafikonok, statisztikák segítségével adják mindezt elő a Veszprémi Egyetem Pápai Pedagógiai Kutatóintézet tudósainak, akik értékelik munkájukat, majd kérdéseket tesznek fel, a gyerekeknek pedig a szakdolgozathoz hasonlóan meg kell védeniük munkáikat. A kutatók régebben csodálkozva fogadták a gyerekek előadásait, nem gondolták, hogy ilyen korban ilyen színvonalon lehet kutatni és előadni. Tegnap már csodálkozni se tudtak... Újszülöttek ajándékkal Kedves Olvasóink! Ezentúl minden szombaton közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét és legfontosabb első adatait, akik a Kaposi Mór Megyei Kórházban születtek. Az új jövevényeknek nyerési lehetőséget Is kínálunk. Amennyiben a megjelenést követő csütörtökig beküldik címünkre (7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a - e-mail: hird- tan.somogy@axels.hu ) a hirdetésben felsorolt gyermekek és a szülők teljes nevét, lakcímét, valamint telefonszámát, részt vehetnek azon a sorsoláson, amelyen egy-egy kisfiú és kislány két-két karton kölyökbarát Óbudai Gyémánt szénsavmentes ásványvizet nyer. A borítékra írják rá: „Babák”. A nyertesek nevét mindig a következő hét szombatján közöljük. A szülők, nagyszülők, hozzátartozók, barátok pedig a keddi lapszámunkban hirdetésben köszönthetik a babákat. E heti nyerteseink: JANCSIK LORETTA CSONTOS DOMINIK A nyeremény átvételéről és a köszöntési lehetőségről érdeklődjenek a 82/528-113-aS telefonszámon! (145416) su a Kopogót és nyerjen! iltn a, nxn FFiTíflir'AfllfllP ŰMŰttflAK ‘MRipnlRnB !£IR^tW^U9i ÁSTELEFON: 555-999 |rRJvti2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. m I egységre Vétel Eladás 249.0000 255.0000 191.5000 198.0000 | 365.5000 379.0000 161.0000 167.0000 | 6.1000 6.6000 zületeket is kiszolgálunk! Érvényben: április 29. TeL: 82/312-951 itva mindennap: 8-21 óráig tett férj éppen reggelizik, ék ken újságot olvas. Odalép ht a felesége. i reggelt, drágám! - üdvözli vesen. lkéstél - mondja kimérten a. - Pár perccel ezelőtt kivi jó reggelt az anyád, és mén pénzemet odaadtam n< Htzabb :a bemegy az autósboltba: ürgősen szükségem lenne egosszabb olajszintmérőre! logyhogy hosszabbra? íz enyém nem ér bele az óla. Dtgynem izútra indul a házaspár. )rágám, nem viselkedhet- né úgy, mintha régi házasok lernk? - kérdi az ifjú asz- szr? eehogynem, édes! De bírni fog egyedül a bőröndöket? Étytalanság-li az abszolút étvágytalanság-unikor az embernek már az( az ételek sem ízlenek, anyektől eltiltotta az orvos. V..1T, t) SZÍNHÁZ 19.' JULIUS CAESAR Blaháné bért; május 1., vasárnap 19.00 ÜhEPI HANGVERSENY A KG ‘A Ford Tamás Autósiskola május :-én tanfolyamot Indít M, A, B ka- tegóikban INGYENES elméleti képzéssé Akkrlsz: AL430. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-131. klngibrd@axelero.hu *147175* UKDlrect 150 Ft-tóL TeL: 20-824- 3606. *153261* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLD0NYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS ■ Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, PL 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, teutonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahloz, hogy ajk felhasználásával a társaságunk érde- keltségébi tartozó céek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (A*l SpringerMagyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft Harlequin Magyarország Kft Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Köyvkiadó KI., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előizetéses migrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira éstgyéb szoláltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintetek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adatak köréről, kihasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kénetik azok telyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törését. Lapuntban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög tzetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, anelyekért felelősséget nem vállalunk. A JÖVŐ HÉT ELSŐ FELÉBEN NYÁR! reggelihámérsékle' + déli felhtoet .Siófok •Fonyód .Tdb 8 *C Csurgó, ‘l'-t „V Nagyatad 8 „c iPir> . eaas Barfcs^ ews Somogy megyében ma napos idő lesz. Számottevő eső, erős szél kizárt. Délutánra 21, vasárnap reggelre körülbelül 10 fok várható. A legvalószínűbb folytatás címszavakban: Vízhőmérséklet vasárnap jelentős felmelegedés, átmeneti erős felhősödés, délután , esetleg záporok, Duna 11- 2 C a jövő hét első telében - délutánonként foltokban nyári zivatarok- ’,sza ilőr kai - közel 25 fokos nyári meleg, ®aJa,on. . csütörtökön hidegfront, viharos északi szél, heves zivatarok, csők- »elencei-to NMi kenő hőmérséklet, jj! C Orvosmeteorolégia: melegfront! hatás. Tisza-tó 10 C Közlekedés-meteorológia: az ún. „jóidő", vagy „szépidő" sokakat Pollwi különösen felszabadulttá, az átlagosnál sokkal kockáztatóbbakká tesz! így növelheti a balesetveszélyt a közlekedésben. Nyírfa magas Az előrejelzés bizonytalansága: „vasárnapig KICSI, vasárnaptól NAGY" MpdlfW® magas További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Fűzfa magas ( http://wap.t-zones.hu ) AKCIÓ! ^ * A bolti készleten lévő minden áru ágynemű 30% kedvezménnyel fehérnemű megvásárolható, cipő-papucs Munkaruházatok mellett: szabadidőruha SCHOLL cipő, szandál, papucs © i © n © Citibank Hitélvonal ip*- :.;)TY j, ■ 06-40-40-30-40 HMMM Kaposvár, Fő utca 7. Tel.: (82) 528-170 $Í Nyitva tartás: H-P 8-16 IhíNÍHH ________Citibank •2 005. április 15-től a kamatcsökkentés mértéke 3.95% 1.5 műik) Ft feletti, és 2.95% 500 000*1499 OOO Ft közötti kölcsönösszeg esetén. A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést kővetően nyújtja. Az akció részletes feltételei hozzáférhetők a bankfiókokban, a CitiPnone Bankinq telefonos ügyfélszolgálaton, és a www.citibank.hu internetes oldalon. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Rt. TUká» IQ QÜOA-/I Vl QQO/.- a magyarországi Citibank csoport és a Citigroup tagja. I rím* IOrOU /O H*tr7770 Wm ÍttW STNI 10-Daniela 1 VT. tömörfa étkező garnitúra 99.8000 Ngy szeretettel köszöntjük 22 23 80. születésnapján 23 IHJSZÁR DEZSŐT | | z é gratulálunk a második p| iranydiplomájához is. H 22 Gyermekei és unokái 23