Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-28 / 98. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK Egy pont tíz emberrel Jovánczai kiállítása miatt az utolsó 20 percben emberhátrányban játszott a NABI Kaposvári Rákóczi FC alakulata, mégis sikerült egy pontot elcsípnie a Bp. Honvéd otthonában. Csorba András Bp. HonvédNABI Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-1) Az első negyedórában némi meglepetésre a vendég kaposváriak terelgették többet a labdát a hazaiak térfelén. A harmadik percben Tóth B. kapáslövése épphogy elkerülte a bal felső sarkot, majd a 18. percben Genito 15 méteres fejese jócskán a kapu mellé szállt. A 23. percben aztán megszerezte a vezetést a Rákóczi. Andruskó fejelte a labdát Oláh elé a bal oldalon, aki meglehetősen éles szögből mintegy 14 méterről ballal félmagasan nagy gólt lőtt a hosszú sarokba (0-1). Ezután beleerősített a Honvéd; a vendég somogyiak ekkor rendre elveszítették a labdát a középpályán, a házigazdák azonban szerencsére rendre elrontották a támadásaikat - egészen a 36. percig. Ekkor Szili ugratta ki középen Dobost, aki még a kétségbeesetten kifutó Balajcza mellett is elhúzta a labdát, majd mintegy 10 méterről a kapu közepébe gurított (1-1). Az első játékrész utolsó percében Oláh jobb oldali beadását Zsolnai fejéről szedte le az ötösön Takács kapus némi üggyel-bajjal. A második felvonásban már jóval kevesebb esemény történt. Az 53. percben meghűlt a vér a kisszámú Rákóczi-szurkolók- ban, hiszen Kozarek lépett ki középen, de Petrók díszkíséretében mintegy 15 méterről a kifutó Balajczába lőtt. A 67. percben végezhették el a vendégek az első szögletet; Andruskó beadása után Tóth B. az ötösről a védők gyűrűjéből fejelt jócskán mellé. Ebben a játékrészben a Honvéd akarata érvényesült, ám a hazai támadók még a kidolgozott gólhelyzeteiket is - tán kettő ilyen, ha volt - el tudták rontani, mivel mindig lesen akadtak el. A 73. percben Jovánczai a felezővonalnál többször is belerúgott néhány Honvéd-játékosba. Az első esetet még megúszta - sárgát sem kapott -, a következőnél viszont Hanacsek i-m játékvezető kiállította a fiatal kaposvári csatárt. A hátralévő mintegy 20 percet 10 emberrel játszva is derekasan végigküz- dötte a Rákóczi, amely az egy pontra mindenképpen rászolgált a Bozsik-stadionban. Jók: Szili, Dobos, illetve Balajcza (képünkön), Petrók. Osztályzókönyv IRAM Mint a szokásos hazai bajnoki. 3 SZÍNVONAL Nem erről marad emlékeze- 3 tes a fővárosi derbi. LÁTVÁNYOSSÁG Két szép gólt - egyet itt, 3 egyet ott - láttak a nézők. HANGULAT A Hon véd-hívek mindenkire 3 haragudtak. JÁTÉKVEZETŐ Hanacsek sípmester 4 alig hibázott. ÉRTÉKELÉS 50% Mestermérleg Gergely károly, a Bp. Honvéd mestere: - Végig szervezetten védekezett a Rákóczi; nem véletlenül csak egyszer kaptak ki a tavasz- : szál idegenben a kaposvári- ' ak. Mi elsősorban az első félideji vérszegény támadójátékunk miatt nem tudtunk nyerni. PRUKNER LÁSZLÓ, a NABI Kaposvári Rákóczi FC mestere: - Jól kezdtünk, szervezetten védekeztünk és támadtunk. A bekapott gól sajnos megfogta a társaságot, így a második játékrészben inkább már az eredmény tartására törekedett a csapat. Semmi sem dőlt még el RÖPLABDABAJNOKI DÖNTŐ Szurkolóira ÍS számít a Kométa-Kaposvár A férfi röplabda Extraliga döntőjének negyedik mérkőzésén a Kométa- Kaposvár a Vegyész RC Kazincbarcikát fogadja. A találkozó ma - a Városi Sportcsarnokban - 18 órakor kezdődik. Molnár Gábor Bravúrt bravúrra halmoz a döntőben a Kométa-Kaposvár. A finálé második találkozóján megszakította a Vegyész RC veretlenségét, a harmadik mérkőzésen pedig idegenben is le tudta győzni a címvédőt. A barcikai diadallal összesítésben már 2-1-re vezetnek a kaposváriak. Az aranyéremért folytatott küzdelem megkezdése előtt szinte mindenki a Barcika végső sikerét jósolta. Geigerék imponáló magabiztossággal zsebelték be az alapszakasz-győzelmet, sőt a rájátszásban sem kaptak ki és az elődöntőben „söpréssel” intézték el a Dunaferrt. Ezenkívül a Magyar Kupát is hibáüanul hódították el a borsodiak. Az első „pofon” azonban nagyon megzavarta Dániel Oravec társulatát A harmadik összecsapáson idegesen, szétesően röplabdáztak és a játék helyett inkább a bírói ítéletekkel foglalkoztak. Rossz húzásnak bizonyult Geiger Andrást liberó poszton szerepeltetni, ugyanis a helyén szereplő Csala Bemát a második szett végén érte el első pontját - A bajnoki cím sorsa még nem dőlt el - mondta idősebb Laszczik Iván, a Kométa-Kaposvár vezetőedzője. - A barcikai szakaszgyőzelmünk után már rajtunk van a nagyobb teher. Ezen túl kell lépnünk és higgadtan, felszabadultan kell játszanunk. A mérkőzésen végig nagyon oda kell figyelnünk, hiszen ellenfelünk minden megingásunkat ki fogja használni. A diadal megszerzéséhez plusz- energiára is szükségünk lesz, amiben nagy segítségünkre lehetnek a kilátogató szurkolók. LABDARÚGÓ NB (., 24. FORDULÓ Növekszik a feszültség Móczán Z. Olvasom, hogy a római rendőrfőnök bezáratná a Stadio Olimpi- cót, amennyiben a Lazio és a Roma ultrái nem bírnak magukkal, mert szerinte egy futballmérkőzés nem az a rendezvény, amit 800-1000 rendőrnek kellene biztosítani. Nem tudom, Ger- gényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya szokott-e mondjuk Fradi-meccset nézni, vagy külföldi tanulmányútjai során kér- dezősködik-e a futballhuliganiz- musról, mindenesetre lassan frissíthetné ezirányú ismereteit. Ugyan a 2003-as májusi beroha- nás óta hazai pályán korlátok között tartják a drukkereket, de amilyen mennyiségű verbális erőszak van az Üllői úton, nem csodálkoznék, ha ez előbb-utóbb valós fizikai atrocitássá nőné ki magát. A pályán belül, a játékosok között most is tanúi lehettünk ennek, füstbomba, petárda, bedobálás is volt rendesen, némi meghökkenésre az egyik mentős is bekapcsolódott a csetepatéba, igencsak feszült volt a hangulat. Ha erre az egyeüen magyarázat a dobogóért és a nemzetközi szereplés folyó kiélezett harc lenne, mindenki kocsá- nyon lógó szemmel tapadna a képernyőre, ha a százéves hagyományok is hozzájárulnának, zsúfolásig tele lenne a stadion. De ezek sem adhatnak magyarázatot sem verbális, sem fizikai erőszakra. Pavicevlc (középen) elé egyszer került a labda. ,Debrecen-Gépron3-0(1-0) ___: Győr-MTKM(0-0)_________j PMFC-Vasas 1-0 (0-0)_______ : Honvéd-Kaposvárl-l(1-1)____ De brecen:__________ Sopron:____________ : Győr______________ MTK:______________ : PMFC:_____________ Vasas:_____________ : Honvéd:____________ Kaposvár:__________ Csem yánszki BaloghJ. ; Stevanovic Végh : Németh G. Posza ; Takácsi Balajcza Nikolov Bagoly : Regedei Balogh B. : Schindler Balog Zs. : Kovács N. Finta Éger FehérZ. I Stark Lambulic : Dienes Janjic : Mészáros Petrók Komlósi Szekeres! • (Pusztai, 57.) Juhász R. : Szabados Tóth A. I Baranyai Kovácsevics Halmosi Szabó 0. ■ Horváth R. Pollák j Szekeres Zs. Molnár Z. I Takács Z. TóthB. Madar Földvári | TóthP. Czvrtkovics • Sipos (Kordé, 73.) (Weitner, 76.) j Dobos Jovánczai Habi (Károlyi, 53.) ; Zsók Jezdimirovic • Pavicevic Szanyó • Vadócz Hegedűs Böór(László,35.) PintérZ. ; SándorGy. KantaJ. ; ErősG. (HorváthP„50.) ; Lázár(Lobo,68.) (FarkasN„75.) Dombi (Somorjai, 37.) ; Jaki Zabos ; Kóczián Ködöböcz(Győri, 65.) ; Genito Máté (KissZ.,51.) Lazic : VargaZ. (Horváth L, 67.) : (Kulcsár, 61.) Fűzi : (Borgulya, 77.) Andruskó Kerekes Csordás (Sira, 64.) : (Pomper,61.) KantaSz. : PestK. RósaH. : Szili Zsolnai (Bemáth, 74.) Bárányos : Peric (Bori, 72.) I Montvai Gyánó : Herczeg (Mező, 59.) Bogdanovic. TóthM. j KeneseiK. Silva (Illés, 46.). • (Horváth Gy., 61.). Waltner. I (Kozarek, 46.). Oláh. Vezetőedző: Edző: • Szakmai igazgató: Szakmai Igazgató: • Megbízott edző: Vezetőedző: : Vezetőedző: Vezetőedző: Supka Attila. Pintér Attila. ; Reszeli Soós István. Garami József. ; Ott József. Egervári Sándor. • Gergely Károly. Prukner László. Debrecen, 7500 néző. Játékvezető: Bede ; Győr, 3000 néző. ; Pécs, 2000 néző. • Budapest 1000 néző. Játékvezető: Hanacsek Ferenc (★★★★). Gólok: 1-0 Éger (42. p., ; Játékvezető: Fábián Mihály (★★★★). ; Játékvezető: Sápi Csaba (★★★★). ; Attila (★★★★). Gőlotc 0-1 Oláh (21. p.), 1-1 11-esből), 2-0 Kerekes (67. p.), 3-0 ; Gólok: 0-1 Juhász R. (53. p.), ; Gól: 1-0 Pavicevic (64. p.). ; Dobos(35. p.). Sárga lap: TakácsL (28. p.), Bogdanovic (92. p.).Sáiga lap: Habi (65. : 1-1 Peric (84. p.). : Sárga lap: Pavicevic (20. p.), : ill.Hegedűs(24.p.),Kovácsevics(61.p.),MáP-), III. Fehér Z. (5. p.), Somorjai (66. p.). : Sáigalap:Zsók(89. p.). : ill. Tóth A. (40. p.), Gyánó (71. p.). : té (78. p.). Kiállítva: Jovánczai (73. p.). Pápa - Békéscsaba 2-0 (0-0) : Ferencváros - Úlnest 1-1 (0-0) : Diósgyőr - Fehérvár 3-1 (0-1) : ZTE - Nyíregyháza 2-0 í 1-0) Pápa:______________ Békéscsaba:________ \ Ferencváros:________ Újpest____________ j Diósgyőr:___________ Fehérvár:__________ I Zalaegerszeg:_______ Nyíregyháza:________ Szép Sim unic : SzűcsL Vlaszák : Kövesfalvi Tudor ; VargaZ. NémethV. Farkas V. Vilotic : Vukmir Fehér Cs. : Mogyorósi Csizmadia : Kocsárdi Tímár Farkas A. Briázs : Gyepes Böjté : Gáspár Fehér Zs. : Sebők V. Szatke Mutica (Drobnjak, 62.) j Botis Juhár ’■ Máté Kuttor I Kozmer Ambrusz Szűcs M. Grujíc : Takács Á. Vanczák : Dianu VinczeZ. : GaálM. Vasas (Hercegfalvi, 28.) Bujáki ; Lipcsei Simek ; Halgas(Egressy,53.) Lattenstein ; Kaj (Németh P, 90.) Némedi Lászka Pozsár ; Kapic ErősK. ; Katona Schwarcz ; Balog Cs. Minczér(Márton, 60.) Kincses Vasiljevic : Huszti Farkas B. : Sipeki Bozic (Fodor, 77.) : Ljubojevic Laskai(Schrancz,46.) Szabó! Simic : RósaD. Polonkai : Mogyoródi Győrök : (Andorka, 33.) SiposN. (Tüske, 76.) Kocsis : Vagner (Bognár, 64.) (Bükszegi, 63.) : (Virág, 61.) Tereánszki-Tóth : Selei (Torma, 65.) Celso (Kenesei Z., Geri (Hoffmann,62.) I Sowunmi TóthN. I Siminic (Vitelki, 63.) (Kerek, 75.) I SebőkJ. 46.) Somfalvi Lázok • (Bajevski, 91.). Rajczi (Feczesin, 82.). j Tisza. Magasföldi. • Koplárovics. Nikolic. (Róth, 46.) Kulacsik ; Vezetőedző: Vezetőedző: | Vezetőedző: Vezetőedző: \ Vezetőedző: Szakmai tanácsadó: Medved. (Szenti, 80.). ; László Csaba. Mészöly Géza. ; Gálhidi György. Csertői Aurél. ; Gellei Imre. Détári Lajos. Szakmai igazgató: Vezetőedző: : Budapest 8803 néző. I Diósgyőr, 6000 néző. Játékvezető: Dubraviczky : Zalaegerszeg, 3000 néző. Szentes Lázár. ^ PajkosJános. : Játékvezető: Megyebíró János (★★). • Attila (★★). Gólok: 0-1 Kuttor (33. p.), 1-1 Eg- ■ Játékvezető: Vad II. István (★★★*). Pápa, 800 néző. • Gólok: 1-0 RósaD. (54. p.j, 1-1 TóthN. (68. p.). : ressy(73. p.), 2-1 Egnessy(76. p.), 3-lTisza : Gólok: 1-0 Balog Cs. (40. p.), Játékvezető: Erdős József (★★★★★) : Sáiga lap: Vukmir(37. p.), Huszti (42. p.), j (90. p.). Sárga lap: Máté (57. p.), Mogyorósi ■ 2-0 Andorka (71. p.). Góllövők: 1-0 Medved (46. perc), ; Gyepes(52.p.),ill.Vanczák(12.p.),Simek(54. ; (83. p.jilL Lattenstein (40. p.), VinczeZ. (42. ; Sárga lap: Kaj (68. p.), 2-0 Hercegfalvi (53. perc). ; p.), Farkas B. (59. p.). : p.),Tereánszki-Tóth (60. p.), FehérZs. (89. p.), : Koplárovics (79. p.), ill. Szatke (28. p.), Sárga lap: Balázs (58. p.). : KiáMtva: Lipcsei (59. p.). : Kuttor (90. p.). Kiállítva: Schwarcz (90. p.). : Márton (90. p.). A fontoló játékosa_____________________ Eg ressy Gábor (Diósgyőr) Nem egyszer nevezik zseniális cserélőnek némelyik mestert, miután az újonnan bizalmat kapó játékos góllal hálálja meg a lehetőséget Az efféle „ráérzések” valóra váltásához persze kell az edzői támogatással megfelelően élni tudó labdarúgó is, mint most Diósgyőrben Egressy Gábor, aki Halgas helyére, ám a pálya másik oldalára érkezve új színt vitt az akkor még vesztésre álló hazaiak korábbi lagymatag játékába. Ám a középpálya átrendezésével nem csak a szervezésből vette ki a részét, hanem - tegyük hozzá, a két remek gólpasszt adó Vitelki közreműködésével - saját maga igyekezett dűlőre vinni magát a meccset is: előbb középről, nyolc méterről, a kapus lába közötti találattal egyenlített, majd negyed órával később öt méterről a léc alá bombázva a vezetést is csapatához ragadta. Ezután már Tisza újabb szabadrúgásgóljával „könnyű” volt a fordítástól összeolvadt fehérváriaknak találattal megadniuk a kegyelemdöfést. A 25. fontoló ttodé) Pápa - Ferencváros 1-1 Békéscsaba - Fehérvár 0-1 MTK - Diósgyőr 3-1 Kaposvár - Győr 1-2 Nyíregyháza - Honvéd 2-1 Vasas - Zalaegerszeg 2-1 Sopron - PMFC 2-0 Újpest - Debrecen 1-0 A forduló játékvezetője________ Er dős József (★**★★) Pápa - Békéscsaba 2-0 (0-0) Erdős József játékvezetőnek nem volt nehéz dolga ezen a szerdán, hiszen a játékosok rendkívül sportszerűen futballoztak, csak a labdát rúgták, nem egymást ezért aztán egyetlen sárga lap is elegendő volt ahhoz, hogy fegyelmezzen. E^ játékvezetőnek mindig az a legnagyobb dicséret ha észrevétlen tud maradni, ezt Erdős József maradéktalanul megvalósította Pápán, mestermunkát végett Az NB I. állása 1. Debrecen__________24 16 4 4 45-18 52 2. Ferencváros________24 13 4 7 47 - 26 43 3. Újpest_____________24 11 9 4 47-28 42 4. Győr______________24 12 6 6 34-25 42 5. MTK_______________23 12 6 5 35-22 41 6. Zalaegerszeg 24 11 5 8 37 - 33 38 7. Fehérvár___________24 10 7 7 34-26 34 8. Sopron____________23 9 6 8 37 - 38 33 9. Honvéd____________24 9 3 12 34-52 30 10 . Diósgyőr___________24 9 1 14 33-40 28 11. Pá pa______________24 7 5 12 34-33 26 12 . Kaposvár__________24 6 8 10 27-39 26 13 . PMFC______________24 6 7 11 21-29 25 14. Vasas_____________24 8 1 15 30-44 25 15 . Nyíregyháza 24 5 8 11 30-46 23 16. Békéscsaba 24 4 6 14 23-49 18 Az MTK-tól 1, a Fehérvártól 3 pont levonva A forduló mérkőzésé_________ Di ósgyőr - Fehérvár 3-1 (0-1) Az első játékrészt eléggé lagymatagon kezdték a kiesés elől menekülő hazaiak, amit ki is használt a vendégcsapat. Gálhidi György azonban remekül használta ki a cseréit, no és nyilvánvalóan használt a szünetbeli fejmosás is, ugyanis több fokozattal magasabb iramra kapcsoltak, és Egressy két remekbeszabott góljának köszönhetően fordítottak. A második játékrész mindenképpen megérdemli a dicsérő jelzőket, de a legtöbb elismerés a diósgyőri szurkolókat illeti, akik a legnehezebb helyzetekben sem hagyták magukra csapatukat, és itt most nem erre az egy mérkőzésre, hanem az elmúlt évekre kell gondolni. Ahogy egy kis látszata van a fel- emelkedésnek, azonnal megtöltik a stadiont, remek hangulatot varázsolnak, és vesztes helyzetből is győzelembe hajszolják kedvenceiket. A lényeg, Diósgyőrön élni akar a futball. GóHövőHsta _______________________ 13 gólos: Tomas Medved (Pápa). 12 gólos: Oláh Lóránt (Kaposvár). 11 gólos: Bárányos Zsolt (Sopron), Igor Bogdanovic (Debrecen), Kerekes Zsombor (Debrecen), Rajczi Péter (Újpest). 10 gólos: Egressy Gábor (Diósgyőr). 9 gólos: Marian Nikolic (Nyíregyháza), Tisza Tibor (Diósgyőr), Waltner Róbert (ZTE 7, Vasas 2), Tóth Norbert (Újpest). 8 gólos: Aleksandar Bajevski (FTC), Balaskó Iván (Sopron), Ferenczi István (Vasas), Illés Béla (MTK). 7 gólos: Priskin Tamás (Győr), Rósa Dénes (FTC), Tóth Mihály (Sopron), Vincze Ottó (Győr).