Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-16 / 88. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 16., SZOMBAT 10 Szomszédvárak csatája labdarúgó nb i Pontos utat terveznek Ma este 19 órakor a szomszédvár Pécsi MFC vendége lesz a NABI Kaposvári Rákóczi FC újonc NB I-es labdarúgócsapata. Fenyő Gábor A két dél-dunántúli alakulat nagy csatát vívott egymással az ősszel a somogyi megyeszékhelyen. Mint emlékezetes, a házigazda kaposváriak a pályán és a lelátón is nyertek. A vendég pécsi szurkolók ugyanis - ki tudja, miért? - a meccs vége felé elkezdték „lebontani” a Rákóczi- stadiont, s a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk. Egyszóval nem akármilyen ütközetnek ígérkezik a ma esti összecsapás, hiszen a pécsiek alighanem nagyon fenik a fogukat...- A három nagy, azaz a Fradi, az Újpest, most legutóbb pedig A kezdőcsapat Balajcza - Zahorecz, Petrák, Kovácsevics - Tóth B., Máté, Hegedűs, Maróti - Oláh, Zsolnai, Jovánczai. a Debrecen ellen pontot szereztünk; ez a tervünk Pécsen is, de természetesen nem lennék elkeseredve, ha esetleg mindhármat be tudnánk gyűjteni. A legfontosabb, hogy továbbra is mögöttünk maradjon a PMFC a bajnoki tabellán - mondta Prukner László, a NABI Kaposvári Rákóczi FC mestere, aki továbbra sem számíthat a sérült Nagypál Tiborra és Bank Istvánra (képünkön). Rajtuk kívül még Zahorecz Krisztián bajlódik kisebb sérüléssel, remélhetőleg azonban tudja vállalni ma este a játékot. Jó hír, hogy ezúttal nincs eltiltott a csapatban. Valószínűleg nem lesznek magányosak a Rákóczi-játéko- sok a baranyai megyeszékhelyen; a hírek szerint - a tavaszi botrány ellenére (vagy tán éppen emiatt...) - több zöld-fehér érzelmű szurkoló is útra kel. Remélhetőleg mindkét csapat híveit a pályán történtek kötik le, s nem egymással foglalkoznak majd... HBiniSTS A bentmaradás a tét röplabda Ma délelőtt 11 órakor Kaposváron a Városi Sportcsarnokban folytatódik a két győztes felvonásig zajló 1. MCM RC-Debreceni EAC- Keletterv férfi röplabda-párharc. Az első meccsen idegenben tudott nyerni a kaposvári társulat; ha ma hazai pályán is jobbnak bizonyulnak a debrecenieknél, akkor mindkét csapat számára befejeződik az idei szezon. Vendégsiker esetén viszont a két csapat újra nekifeszül majd egymásnak Debrecenben. Csak emlékeztetőül: a párharc győztese az Extraliga 7. helyén végez, a vesztese pedig kiesik, (fg) Nyitás a jövő héten szabadidősport A tervezettnél később, csak a jövő héten nyit a siófoki városi sportcentrum; így a városi kispályás labdarúgó-bajnokság is késve, április 25-én rajtol majd. Akkor a „felsőházban” indulnak be a küzdelmek a Heti Hirdető Kupáért: az „alsóházi” gárdák egy nappal később kezdik meg a szereplésüket a Lila Kakas Kupáért. A csúszás oka, hogy a sportcentrum vízvezeték-hálózata a télen megrongálódott, s csak a jövő hétre tudják kijavítani a hibát, ráadásul a sok eső miatt a salakpályák sem készültek el. (keszthelyi) Hétköznap játszanak kosárlabda Előrehozták a jövő hétvégére kiírt Siókosár UK-Óbudai Kaszások NB I „B” csoportos férfi kosárlabda-mérkőzést. A találkozót szerdán este 19 órakor játsz- szák a Balaton-parti városban, a Beszédes József Általános Iskola tornacsarnokában. (keszthelyi) Kovács Attila bronzérmes úszás Egyéni rekord a döntőben Bronzérmet szerzett az Egerben zajló úszó ifjúsági országos bajnokságon Kovács Attila, a Kasi sportolója. Ifjabb Kovács László edző tanítványa az 50 méteres hátúszásban lett harmadik. Kun Zoltán Remekül indult a korosztályos úszóbajnokság Egerben. Somogy megyét négy fő képviseli az országos vetélkedőn. A Kaposvári Sportiskola színeiben Kovács Attila (képünkön) és Egty Dániel, míg a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE tagjai közül Ferlindis Petra és Gréczi Attila (edző: Hajdú Sándor) szerepel majd. Az 50 méteres hátúszás elő- és középfutamában Kovács kiválóan teljesített, hiszen egyéni rekordokkal jutott előrébb. Az egyik középfutamot megnyerve biztosan lett döntős, ahol - újra megjavítva egyéni legjobbját és - 28.07-es időeredménnyel bronzérmet szerzett. A remeklő kaposvári úszó eredményével megerősítette korosztályos válogatott tagságát. Halványuló remények kosárlabda nb i/A Meddő támadások Hazai vereséggel folytatta szereplését a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Kaposvári KK, amely ezzel nehéz helyzetbe hozta magát a felsőházért vívott küzdelemben. Kun Zoltán Kaposvári KK-AIbacomp 71-76 (17-18,21-15,13-25,20-18) A két együttes keddi kupamérkőzésén történt rendbontás miatt komoly biztonsági intézkedések vezették be az összecsapást A rendezők amennyire lehetett, elkülönítették egymástól a szurkolótáborokat, így próbálták elejét venni az esetleges újabb ösz- szetűzésnek. A Kaposvár ragadta magához a vezetést Dénes zsákolásával, ám az igen pontosán Elszalasztott lehetőség Nagy lehetőséget hagyott kihasználatlanul a Kaposvári KK, hiszen a papírforma szerint nem sok jót ígér a jövő szerdai paksi összecsapás. Amennyiben a Falco és a Körmend is nyer ma, akkor az utolsó fordulóban Ivkovicsék kezében a kaposváriak sorsa. Ha a Mecsek alján is nyernének a vasiak, akkor a bajnok és Magyar-kupa-győztes együttes csak az alsóházban folytathatja a bajnoki küzdelmeket.. dobó Albacomp hamar fordítani tudott. Bizony szellősen védekezett a somogyi alakulat, emiatt csak ritkán fejeződtek be kihagyott helyzettel a székesfehérvári támadások. Időkérés után Stmad kevergetett, jó labdái nyomán pedig 11-11-re egyenlítettek Szőkéék. A következő percekben Gáspárt küldte üldöző pozícióba Farkas edző, aki árnyékként követte a somogyi irányítót. A folytatásban le is kellett cserélni a fáradó Strnadot, így rövid időre Kiss Kornél vette át a helyét. Két eladott labda után ismét az Álba volt kedvezőbb pozícióban, egészen a visszatérő Strnad triplájáig. A szünetig Primc helyezett el két hármast a fehérvári gyűrűben, igaz, 4. faultja után már kényszerpihenőjét töltötte. A szünet után Younger éledt legelőbb, s öt pontjával ismét a somogyiak nyakára hozta az Albát, majd Góbi és Kunc kakaskodása nyomán kellett rendet tenni. Egy perccel később Moseley ellen ítéltek technikait színészkedés miatt, a büntetők, majd egy tripla nyomán pedig újra a vendégek tartottak előrébb. Óriási erőfeszítéseket tett a KKK az egyenlítésért, de vagy egy lépéshiba, vagy egy elrontott dobás rendre megakadályozta ezt A zárószakasz Wylie parádés blokkjával indult, ám mindez csak szépségtapasz lehetett, mert Góbi 61-51-re növelte az Álba előnyét. Bódi is bemutatta, hogy tud szerelni, a produkció kárvallottja ezúttal Moseley volt. Két és fél perccel a vége előtt 63-69-nél még felcsillant a remény, de a korábban megszerzett előny már elég volt a Fehérvárnak. Á kaposváriak jövő szerdán Paksra látogatnak, a látottak alapján igen nehéz csatára számíthatnak. ÍGY JÁTSZOTTAK Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Váradi, Páli. Kaposvári Kosárlabda Klub: Stmad (13/6), Moseley (5/3), Dénes (11), Kunc (12), Trepák (14/3). Csere: Szőke (4), Wylie (4), Filipovics (-), Kiss K (- '), Primc (8/6). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor. Albacomp: Nisavics (11/3), Spivey (19/6), Bódi (9/3), Younger (19/3), Góbi. Csere: Behr (-), Gáspár (-), BenczeZ. (2), Petrovics (5/3). Vezetőedző: Farkas Sándor. Edző: Tóth Attila. Az eredmény alakulása: 3. p.: 5-2, 12. p.: 19-22, 17. p.: 27-26, 26. p.: 43-48,33. p.: 51-63,36. p.: 54-67. Kipontozódott: Kunc (a 35. p.), Primc (a 40. p.), ül. Nisavics (a 33. p.). Jók: Dénes, Kunc, ül. Spivey, Nisavics, Younger. Kmézics Zorán: - Rengeteg hibával és kihagyott büntetővel nem lehet nyerni. Néhány játékosban nem láttam azt a tüzet, amely egy ilyen fontos találkozón nem hiányozhat. Farkas Sándor. - Jól nem játszottunk, de az életünkért hajtottunk. Sokat köszönhetünk lelkes szurkolóinknak. A junior mérkőzésem Kapos- vár-Albacomp 68-92 (26-27, 15- 24,15-22,12-19). Legjobb dobók Babócsai (23/15), Fodor (17). Kupa járt a jó ritmusért Megverték a sereghajtót Fenyő G. Harmadik alkalommal rendezték meg a somogyi megyeszékhelyen a „B” kategóriás versenyzők számára a Munkácsy Kupa ritmikusgimnasztika-versenyt, amely remek felkészülési lehetőséget biztosított a jövő hétvégén Siófokon esedékes országos diákolimpiái RG-elődöntőre. A győztesek. Egyéni verseny. I. korcsoportosok: Tanai Dorina. II. korcsoportosok: Puspán Sám (Kaposvár, Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola). III. korcsoportosok: Kos- tyák Kitti (Toponár). IV. korcsoportosok: Ledniczky Patrícia (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola). Csapatverseny. I. korcsoportosok: Szatymaz. II. korcsoportosok: Szatymaz. III. korcsoportosok: Zsombó. IV. korcsoportosok: Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola. VI. korcsoportosok: Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium. Balogh József Kaposszerdahely- Homokszentgyörgy 3-0 (0-0) Bárdudvarnok, 50 néző. V.: Kovács J. A nagy hó, majd az azt követő áradás miatt csak harmadszori nekifutásra sikerült lejátszani a Kaposszerdahely-Ho- mokszentgyörgy megyei II. osztályú (Déli csoport) labdarúgómérkőzést; így is idegenbe mentek a csapatok, miután a meccset Bárdudvarnokon rendezték. A hétközben pótolt találkozón a házigazda szerdahelyiek magabiztosan nyertek a sereghajtó homokszentgyörgyi együttes ellen. Gólszerzők:. Vadász, Somogyvári, Csupor. Jók Novák, Kaiser, illetve a vendég Homokszentgyörgy csapatában nem akadt kiemelkedő teljesítmény. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposszerdahely- Homokszentgyörgy 2-5 Kerti Gábor dobogós a karate Eb-n Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Kerti Gábor, a siófoki Baross középiskola diákja, Kálóczi József barna öves karatékája a dániai Koppenhágában rendezett kontinensviadalon. A fiatalember tavaly robbant be a kyokushin élvonalába; akkor vett részt első' nemzetközi versenyén, a bulgáriai Euró- pa-bajnokságon is, melyen csak úgy, mint most, bronzérmes lett. Keszthelyi Zoltán- Az aranyért utaztam Dániába, hogy nem sikerült, nem csak rajtam múlt - mondta Kerti Gábor, a Siófok és Környéke SE sportolója. - Az edzőm, Kálóczi József jól felkészített; kiváló erőben éreztem magam, emellett technikailag és fejben is „rendben voltam”. Egy órával a küzdelem előtt aztán kiderült, nincs kiütés testre. Megérinteni lehet az ellenfelet, nagy erejű ütést bevinni nem. Én pedig az utóbbira gyakoroltam fél éven át A szabálymódosítás ellenére nem tudta visszafogni ütéseit. Az első küzdelemben fél perc alatt „kifektette” román ellenfelét, amiért leléptették. - Éreztem, hogy nem ütöttem olyan nagyot, ezért óvtunk - tette hozzá a siófoki fiatal. Az óvást elfogadták, de még egyszer meg kellett küzdenie román ellenfelével. Másodszorra simán nyert, s jutott tovább. A következő körben litván ellenfelet kapott, aki szabálytalan technikával a földre küldte. A litvánt leléptették, de a szabályok szerint már ő sem folytathatta, nem verekedhetett a döntőért.- Nyolc kilót adtam le, hogy beleférjek a 60 kilósok mezőnyébe - tette hozzá. - Mégis jó erőben voltam, mert nem hirtelen, hanem folyamatosan fogytam. Két hét múlva diákolimpia, melyen igazolhatom jó formámat. A 65 kiló alattiak közt velem együtt több Európa-bajnoki érmes is ott lesz a mezőnyben, de remélem, a végső siker az enyém lesz. Ha nem változtak volna a szabályok, Dániából is elhoztam volna az aranyat. Egy-két év erősödés A Kálóczi József tanítványának utolsó nemzetközi junior világversenye volt a koppenhágai, ezért is szeretett volna nyerni. Életkora miatt jövőre már a felnőttek közt kell meg állnia a helyét Mint mondta, erre egy-két évnyi felkészülés és mintegy 10-15 kilónyi „erősödés” után lehet esélye.