Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám

2005. március 6., vasárnap Riport, interjú ? Nem néztem ki színésznőnek Ferrari Violetta a Nemzeti Színház tagjaként, filmszerepek alakítójaként nőideál volt az ötvenes évek Magyarországán. Aztán az NSZK-ba emigrált, és ott is karriert csinált. Egy ideje BUDAÖRSÖN ÉL, de pánikbetegsége miatt már nem lép fel.- Házszám nincs a bejárati ajta­ján, azt viszont ékes felirattal hosszú ideje tudatja bárkivel, aki arra jár, hogy a cicái harapnak. Ez csak poén, vagy azt is jelenti, hogy kicsit a gazda is harapós.- Olyannak látszom én, mint aki harap?- Netán mindenkivel kedves, vajra kenhető ember?- Hát, nem. Ha valakit kedve­lek, akkor őt borzasztóan szere­tem, ha pedig valakit nem, in­kább elkerülöm.- A cicák népszerűsítése he­lyett miért nincs kiírva a neve?- Mert Budaörsön már úgyis mindenki tudja, ki vagyok én, és nem akarom, hogy csoportosan csöngessenek.- Amikor sztár volt, hogy vi­selte az emberek közeledését?- Utcán soha nem zavart. Ha utánam kiabálták, hogy „Vilcsi”, akkor is szívesen visszakiabál­tam, hogy „szia”.- Teljesen ismeretlenekhez megy oda?- Igen, ismeretlenekhez is.- De megvan a veszélye, hogy nem tudják, kicsoda ön.- Ha elmegyek egy bevásárló- központba, mindig felismer és megszólít valaki.- Most is fel-fekűnik a tévé­ben, de nagyon máshogy néz ki, mint régen...- Nem is igaz.- Nem a korára gondolok, ha­nem arra, hogy pongyolán öltöz­ködik. Nem úgy néz ki, mint egy Gábor Miklós, aki akkor a színház párttitkára volt, egyszer letolt hogy egy imperi­alista lapból néztem ki a tüske frizurámat Amúgy pedig nagy plátói szerelem volt tönk között színésznő, hanem inkább úgy, mint egy takarítónő.- Edesem, ez nekem tök­mindegy. Engem mindig úgy szeretnek, amilyen vagyok.- De régen jól öltözött, bomba nő volt, sokak bálványa...- Igen, és mindenki imádott, szeretett.- Legendás, hogy egycentis tiisifrizurát is csináltatott magá­nak, ami akkoriban egyáltalán nem volt divat.- Nekem viszont nagyon tet­szett. Másnak is, csak Gábor Miklós szúrt ki velem. Mint párt­titkár, letolt a társulat előtt, hogy a Ferrari látott valami imperialis­ta lapot, és abból csináltatta meg a frizuráját.- Ettől még állítólag nagy plá­tói szerelem volt önök között.- Az volt.- Mindketten szerették a má­sikat, csak nem merték meg­mondani.- Pontosan így volt.- De később Gábor Miklós egy tévéműsorban bevallotta ezt.- Azt mondta, ha nem lettem volna Básti Lajos felesége, meg­kérte volna a kezemet.- Nagy gárdában játszott ak­kor a Nemzetiben...- Bizony ám. Olyan társulat még egyszer nem lesz. Ma' a pénz a fontos meg a Megasztár című műsor.- A Nemzetiben rögtön a ta­nárával, Ladányi Ferenccel kel­lett fellépnie.- Igen. Boldogság volt a darab címe. Nem volt könnyű. Kislány­ként Hódmezővásárhelyen még Mészáros Ágitól, Gábor Miklós­tól kértem autogramot, aztán egyszerre csak ott voltam ezek­kel az óriásokkal egy színpadon. Meg sem mertem mukkanni. Odajött hozzám Ruttkai Éva, és azt tanácsolta, ahhoz, hogy azt higgyék, szívem van, mélyítsem kicsit a hangomat. Ekkor meg amiatt ordított Gellért Bandi, hogy mit csinálok, hogyan be­szélek? Úrrá kellett lennem a gát­lásaimon. De imádtam a Nemze­tiben lenni, az ott töltött hét év volt az életem értelme.- Básti Lajos színészetre is ta- nítgatta?- Miért tanítgatott volna?.- Nem is beszéltek színházról?- Soha az életben.- Nem is játszottak együtt?- Az Ármány és szerelem ket­tős szereposztásban ment, Gá­bor Miklós és Básü is játszotta Ferdinándot, én pedig Lujza vol­tam, vagyis szerelmes párt alkot­tunk a színpadon. De ebben a helyzetben Básti a kollégám volt, nem mostuk össze a színpadot és a magánéletet. De amikor jött a válás, ez a mérhetetlenül hiú férfi sírt. Nagyon szerettem pe­dig, csak húsz évvel idősebb volt nálam, még kölyökként mentem hozzá. Ez is más, ha már van va­lakinek valami tapasztalata, de semmiről nem tudtam semmit, szexuális tapasztalatom sem volt. Tizenöt éves koromban ke­rültem az akadémiára. És a négy évből csak hármat kellett jár­nom, egyet elengedtek.- Az új férje a veszprémi egye­temen vöt adjunktus. Vele aztán 1956-ban bementek a minisztéri­umba a káderlapokért.- Többek között Bessenyeitől és Molnár Tibortól kaptam a pa­rancsot, hogy menjek be ezekért a papírosokért. A férjem jött ve­lem, adtam neki egy puskát.- Honnan vöt puskája?- A Fészek klubban kaptam a parancsot, ott kaptam puskát is meg egy zacskó golyót, rátet­tem a derekamra. Élveztem, hogy egy forradalomban va­gyok, ilyen hülye gyerek vol­tam. Számomra csodálatos dolog volt a forradalom, hi­szen már Petőfi Sándor is csinálta. Fantasztikus­nak tartottam, hogy megéltem egy revo- lúciót. Ez bűn?- De aztán emiatt kellett el­mennie az or­szágból, meg azért, mert Major Ta­másra ki- abát va- l a m i r o s z - szat.- Sajnos, ez volt a legnagyobb baj. Ott voltak az emberek a Nemzeti körül, sivalkodtak, hogy már lőnek. Én pedig azt ki­abáltam, hogy ott van a kopasz - mindenki így hívta Majort -, öt vigyék.- Miért akarta, hogy pont Ma­jort vigyék?- Mert róla mondta minden­ki, hogy gonosz, kommunista gazember.-Ésaz vöt?- Szerintem nem, csak én nem tudtam. Befolyásolt például Lukács Margit, aki állandóan az­zal jött, hogy nekem Hollywood­ba kell mennem. Később, ami­kor elkezdtem gondolkozni, ak­kor jöttem rá, mennyi butaságot csináltam. De hát az ember, ami­kor fiatal, akkor hülye.- Belelitek a Wartburgjukba, és nekiindutak a határnak.- Igen, a kollégámmal, Szabó Sanyiékkal együtt mentünk. Az­tán Bécsben voltunk egy dara­big, majd mindenki ment a maga útjára. Mi Németországban kö­töttünk ki.- Nem beszét németül...- Egy büdös szót sem.- Letett arról hogy színésznő lesz?- Teljesen. Annyi eszem volt, hogy a gyerekemet otthon hagy­jam anyámnál. Gondolhatja, mi­lyen lövöldözés volt a határnál, az kellett volna csak, hogy fölsír­jon, és lelőjenek minket. Később sikerült kihozatnom. Szóval az egész nem volt olyan vicces, mint ahogy hittem, azt gondol­tam, hogy hú, de jó hecc lesz.- De aztán csak elindut kint is a pályája. Kerestek egy akcen­tussal beszélő színésznőt...- Frankfurtban egy tizenhét éves magyar lányt kellett játsza­nom. Kicsit már tudtam néme­tül, de azért betojtam a félelem­től. Bár éppen olyan valakit ke­restek, aki nagyon rosszul be­szél. Fantasztikus kritikát kap­tam az alakításomra. A münche­ni televízió egy süket-néma lány szerepét ajánlotta. Boldog vol­tam, nem kellett beszélnem.- Csodák csodája, ennek a né­ma szerepnek a hatására aján­lotta egy berlini direktor, hogy játssza el az Irma, te édes című musical címszerepét.- Telefonunk sem volt, így csak táviratot kaptam, hogy hív­jam fel a színházat. Lementem az utcai fülkébe, és felhívtam. Mondtam, hogy még nem be­szélek jól és kérdeztem, miről lenne szó? Azt mondták, Irma szerepéről. Én ott rögtön leejtet­tem a kagylót. Később egyik sze­rep jött a másik után, még Shakespeare-t is játszottam, A makrancos hölgyet.- A színházban is úgy jelent meg, mint egy takarítónő?- Nem volt pénzem fodrász­ra, ruhára. Csizmában, fekete harisnyával, nagy konttyal a feje­men érkeztem meg, borzalma­san néztem ki. A többi művész­nő kisminkelve jött a színházba. Én is imádtam öltözködni, de so­ha nem úgy, hogy feltűnő le­gyen. Az anyósom mondta ne­kem, hogy nem is úgy nézek ki, mint egy színésznő, és ennek nagyon örültem.- A rendezők viszont Berlin­ben le akarták cserélni önt.- Igen, mert nem a megszo­kott Irma voltam. Naiv, már-már szűzies lányt játszottam, míg mások romlott, nagy nőre vették a figurát. Németország legna­gyobb kritikusa azt írta rólam, hogy úgy mentem a színpadon, mint egy angyal. Attól, hogy kur­vát játszottam, még nem húz­tam fel a szoknyámat és nem ri- száltam a valagamat.- Az egyik rendező próba köz­ben azt is mondta, hogy olyan, mint egy vidéki naiva.- Lehívatta az igazgatót, hogy nézzen meg, mert ő tovább ezt nem csinálja. Mire az igazgató azt mondta, ő azonnal elmehet, de ez a nő marad. A premieren olyan siker volt, szinte szétver­ték a színházat. Az utcán fütyül­tek utánam az emberek. Négy­százötvenszer játszottuk, Ham­burgba is átvittük.- Jó néhány főszerepet alakí­tott, de az egyik előadáson rosz- szul lett, pánikbetegséget kapott.- Tönkretett a rossz házassá­gom, az irigység, a gyűlölet. Tényleg rosszul lettem előadás közben, az ájulás környékezett, de valahogy kinyögtem az utolsó mondatokat. Kórházba vittek. Csak sírtam. Azóta nem lépek fel a pánikbetegségem miatt. Bécs­ben történt, hogy egy kolléganő teljesen megzavarodott, össze kellett húzni miatta a függönyt. Attól féltem, hogy ez velem is megtörténhet. Született: 1930, Hódmezővá­sárhely Pályája: A Nemzeti Színház tagja volt 1949-1956-ig. NyeMudás nélkül - férjével együtt - az NSZK-ba emigrált. Itt is karriert csinált, musical- és prózai főszere­peket egyaránt játszott. Pánikbe­tegsége miatt abbahagyta a pályá­ját. Hosszabb ideje Budaörsön él. Fontosabb szerepei: Ophelia, Lujza, Irma, Kata, Kleopátra. Fontosabb filmjei: Civil a pályán, 2X2 néha öt, Gázolás, Jonny Belinda (NSZK), Válóok: szerelem (NSZK).- Máig ettől fél ezért nem mer fellépni?- Igen.- Ereje teljében van. Szép len­ne, ha magyar színpadon még eljátszana valamit.- Tudom. Nem ön az egyetlen, aki mondja. De félek tőle, hogy el­felejtem a szöveget, rosszul le­szek. Tíz évig kellett orvoshoz járnom ezzel a betegséggel.- Budaörsön él egy paraszt­házban, ápolja a bátyját, gon­dozza a kertet, pátyolgatja a há­rom cicáját.- Azért örülök, hogy három is van, mert így akad tennivalóm. Hajnalban már enni adok nekik.- Miből él?- Van egy kis nyugdíjam, Né­metországból kapom.- Ha valaki ajánlana egy test­hezálló szerepet?- Nem tudom. Végigdolgoz­tam az életemet, éppen eleget léptem fel. És hol van már az az óriási társulat, aminek egykor a Nemzetiben tagja lehettem?- Szóval nem hiányzik a szín­pad?- Most ezt nagyon könnyen mondta ki. Persze, hogy időn­ként gondolok rá, mi lenne, ha mégiscsak föllépnék. Bóta GAbor Egy vásárhelyi lány, aki sokra vitte SZENES IVÁN, szövegíró; Fényes Szabolccsal együtt szereztük a 2x2 néha öt című film híressé vált slá­gerét, a „Túl szép, hogy igaz legyen” kezdetűt. Behár Gyurival pedig az Ami­kor mosolyogsz című szamot, amit Vio­letta enekelt fel lemezre Furcsa, de azóta személyesen nem is láttam LUKÁCS SÁNDOR, színész: Kiskamaszként láttam a 2x2 néha öt című filmben. Emlék­szem a szépségére, a fitos orrára, akkor ő volt a nőideál. Azóta láttam tévében, nagyon megváltozott, de most is átütö- erejü a személyisége. ANTAL IMRE, műsorvezető: Ő is Hódmezővásárhelyről származott, mint szerénységem vagy Bessenyei Ferenc. Amikor a 2x2 néha ötben lát­tam, nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen hírességet adott az országnak a mi kis városunk. Színpadon is tetszett, kiváló színésznő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom