Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-26 / 71. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 26., SZOMBAT HIRSAV POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK HAZAI TÜKÖR Élelmiszer-ellenőrzés, többmilliós bírsággal Kevesebben jelentkeztek médiumok kuratóriumaiba Jövő tavasszal nyithat a Magyar Design Központ várhatóan jövő tavasz- szal megnyílhat a Magyar Design Központ Buda pesten, az Erzsébet téri volt autóbusz­pályaudvar felújítás előtt álló épület- együttesében - kö­zölte Bozóki And­rás kulturális mi­niszter tegnap. A politikus az egyik legérdekesebb Bauhaus-épületnek ne­vezte az 1949-ben, Nyíri István tervei alapján emelt, jelenleg üresen álló épületegyüttest, amelyet 1977-ben védett műemlék­ké nyilvánítottak. Minden ötödik választó feloszlatná a parlamentet egy mdf által megrendelt reprezentatív közvélemény­kutatás szerint a válasz­tópolgárok 20 százalé­ka támogatja a párt ja­vaslatát a parlament feloszlatásáról - kö­zölte HERÉNYI KÁROLY tegnap. Almássy Kornél alelnök el­mondta: a március 21-i adatfelvétellel, 500 fős országos repre­zentatív minta alapján készült felmérés szerint a megkérdezettek 74 százaléka egyetért az­zal, hogy súlyos problé­mák vannak a parla­ment munkájával. Egyikünk se haragudjon a szondáztató rendőrökre LENGYEL JÁNOS Földesi Zoltán Bécsből hozott vírust magának FÖLDESI ZOL­TÁN (45), az ' MSZP Békés megyei ország- gyűlési képvi­selője nem elé­gedett meg a hazai influenzavírussal, Bécs- be ment érte. Egy parlamenti küldöttség tagjaként mindösz- sze egy napot töltött az osztrák fővárosban, s már két hete nem tud szabadulni a beteg­ségtől. Nem csoda, hogy arra a következtetésre jutott: a sok tabletta helyett talán egy két­napos kiadós kalapkúra hatá­sosabb, olcsóbb s persze kelle­mesebb is lenne, (bé) Dr. Odor Ferenc aggódik szeretett folyói miatt DR. ODOR FERENCET (51), Encs környé­kének fideszes országgyűlési képviselőjét szép emlékek fűzik a Tiszához, a Bodroghoz, a Hernádhoz. Ismeri azok vad­ságát is. Az utóbbi évek nagy árvizei elleni védekezésből még mint Borsod megyei köz­gyűlési ehiök vette ki a részét. A hirtelen jött tavasz miatt ag­gódva figyeli kedvenc folyóit, hiszen fennáll egy újabb árvíz veszélye. Most úgy tűnik, az embereknek a húsvétot nem kell a gátakon tölteniük, (szs) Gazdag Jánosék földje és az ellenszavazatok Bállá György nem számolja a húsvéti piros tojásokat BÁLLÁ GYÖRGY (42), a Fidesz Jász-Nagykun- Szolnok me­gyei ország- gyűlési képvi­selője már a húsvétra készül. Amióta gyer­mekeivel locsolkodik, nem számolja a piros tojásokat. Ré­gen annál inkább. Gyermek­ként ő is édesapjával tisztelte meg a rokonokat, később a ba­rátaival csengetett be a lányok­hoz. Ám van, ami nem válto­zott. Régen is, most is a nap végén egy helyen gyűlnek ösz- sze az ismerősök, rokonok egy kis baráti beszélgetésre, (tj) a mai nappal polgári engedelmességi akciót kezdeményezek. Azt javaslom: ne sértődjünk meg, ne haragudjunk a rendőrökre, ha a közúti ellenőrzés során szondát dugnak az orrunk alá. így, húsvét táján, ez a korábbinál gyakrabban előfordulhat. Hivata­losan is megkezdődött az ünnepi szondás akció, szó sincs arról, hogy a rend derék őrei holmi bosszúból mace- rálnának bennünket, mert miközben mi vendégségből vendég­ségbe járunk, ők dolgoznak. Komoly oka van a szigornak. A sta­tisztikai adatok szerint ugyanis tavaly az év első három hónap­jában bekövetkezett ezer balesetből pontosan 127-tet okoztak alkoholt fogyasztó sofőrök. Az idén ez március közepéig már 139 volt. A lehangoló adatok a valóságnak így is csak egy sze­letét teszik ki. A nyilvántartásban ugyanis csak azok szerepel­nek, akik lebuktak. Nincs ember, aki megmondaná, naponta hányán ülnek volán mögé egy-egy fröccs, sör vagy még több ital elfogyasztása után. Az biztos, hogy tavaly a rendőrök 810 ezer gépkocsivezetőt bírságoltak meg, 330 ezret jelentettek fel, és 38 ezer vezetői engedélyt vettek el. A számok mégsem bizo­nyultak elrettentőnek, a statisztika az idén tovább romlott. a rendőrök most azt ígérik: minden megállított autóst megszon­dáztatnak. Egyetértek velük. Remélem, senki sem hivatkozik majd a mentelmi jogára. Mert az italozásra nincs mentség. a részeg sofőr ön- és közveszélyes. Az ártatlan áldozatok em­lékére kérem: legyünk hát engedelmesek. GAZDAG JÁNOS (57), az MSZP Csongrád me­AZ ORSZÁGOS élelmiszer-el­lenőrzési vizs­gálat lezárulta után 6 millió 750 ezer fo­rint minőség- védelmi bírságot szabott ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. bujdosó László országos tiszti főorvos tegnap elmond­ta: az országos akció során 22 nagy élelmiszer-forgalma­zó cégnél ellenőriztek, és a szolgálat munkatársai 250 mintát vizsgáltak meg labo­ratóriumban is. Húsvétra kifutnak majd a balatoni személyhajók A HÚSVÉTI ÜNNEPEKRE kifut­nak a balatoni kikötőkből a személyhajók - közölte a Ba­latoni Hajózási Rt. állomásfő­nöke tegnap. Ma Siófokról 10 órakor indul az első hajó, amely három napon át körjá­ratban Siófok-Füred-Tihany útvonalon közlekedik. Napon­ta négy járatot indítanak, csakúgy, mint Fonyód és Ba­dacsony között - mondta Kecskés Gyula. Ez utóbbi ese­tében a fonyódi mólótól fut ki az első hajó ma 10 órakor. A tavalyinál 27-tel kevesebb, 210 civil szervezet jelentke­zett idén a közszolgálati mé­diumok kuratóriumaiba - kö­zölte tegnap Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTTj szóvivője. A jelentkezők számának csökkenésével párhuzamo­san kevesebb volt a médiaha­tóság által visszautasított tö­mörülések száma is. Míg 2004-ben 125 szervezetet utasítottak el, idén 92 regiszt­rációs kérelmét utasították el. gyei ország- gyűlési képvi­selője még új­donsült tsz-el­nök korában dughagymázást vállalt családjával. Nekik olyan darab jutott, ahol igen nehéz volt a munka. Fia meg is kérdezte: te vagy az elnök, miért mi kaptuk ezt a részt? Az apa a demokráciáról be­szélt neki. Az anya úgy vélte: látod, ezért kapott apád csak négy ellenszavazatot. Mire a fiú: - Jobban járunk, ha negy­venet kap - mondta, (szs) Kuncze sajnálja, hogy Molnár már most kampányol Molnár Gyula, az MSZP bu­dapesti elnöke elképzelhe­tetlennek tartja, hogy a választásokig az SZDSZ- szel és Demszky Gábor főpolgármesterrel közösen eredményesek lehetnek. Körmendi Gábor- Nekünk már nem hisznek, ezt pontosan tudjuk, mi már nem du­málhatunk tovább, aki 14 évig ve­zet egy várost, az ne ígérje meg, hogy majd holnaptól tudja, mi a megoldás, inkább csinálja meg - jelentette ki Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke egy csü­törtök esti lakossági fórumon. Gyurcsány Ferenc budapesti megbízottja közölte: nem tudja el­képzelni, hogy Demszky Gábort támogassa az MSZP közös jelölt­ként a 2006-os önkormányzati választáson. Úgy látja, hogy az MSZP-nek Demszkyvel és az SZDSZ-szel már nincs lehetősé­ge, hogy az elkövetkező egy-más- fél évben együtt mutassanak fel eredményeket. - Semmiféle koa­líciós feszültséget nem érzek a fő­városi MSZP-SZDSZ koalícióban, értetlenül állok Molnár kijelenté­sei előtt. Ugyan nem voltam ott a fórumon, de ha ott lettem volna, biztosan korrigáltam volna eze­ket a mondatokat - mondta la­punknak Vajda Pál szocialista fő­polgármester-helyettes. - Napi munkatapasztalataim szerint a koalíciós együttműködés nem igazolja vissza Molnár szavait - tette hozzá a politikus. A Molnár által előre elképzelt másfél éves sikertelenségi víziók Bőhm And­rás fővárosi SZDSZ-es frakcióve­zetőt is meglepték. - Nagy buta­ságokat mondott Molnár. Úgy tu­dom, koalícióban működünk, és a miniszterelnök is azzal bízta * meg őt, hogy a hátralévő másfél I évben működjön közre, hogy a fő- | város és a kormány közös sikere- J két érjen el - nyilatkozta lapunk- 1 nak. Bőhm úgy véli, a fővárosi MSZP-elnöknek meg kell majd magyaráznia a szavait mind az SZDSZ, mind pedig az MSZP, sőt Gyurcsány Ferenc előtt is. Molnár kijelentéseire Demsz­ky csak annyit mondott: most nincs választási kampány, az elő- csatározásokban nem vesz részt. Az, hogy ki lesz az MSZP 2006-os főpolgármester-jelöltje, a párt fővárosi szervezete dönti el, ezt nevezik párton belüli demok­ráciának. Információink szerint a fővárosi MSZP már tavaly decem­berben megalkotta hárompontos jelölési stratégiáját Ezek szerint először azt kommunikálják, hogy az MSZP önálló főpolgármester-je­löltet indít. Másodszor azt, hogy az MSZP elkötelezett abban, hogy az általuk megnevezett személy a későbbiekben közös jelölt legyen. Harmadszor pedig, hogy a közös jelölt nem lehet Demszky Gábor.- sajnáljuk, hogy Molnár Gyu­la munka helyett a főpolgár­mester-jelölési kampánnyal sze­retné tölteni az elkövetkező másfél évet. Az SZDSZ azt sze­retné, ha Molnár, csütörtöki szavai ellenére, koalíciós part­nerével együttműködve tudna minél több eredményt felmutat­ni a budapestiek előtt - áll Kuncze Gábor közleményében. A pártelnök írásában emlékez­tetett: az MSZP és az SZDSZ 2002-ben és az azt megelőző önkormányzati választásokon sem állított közös főpolgármes­ter-jelöltet. Az SZDSZ jelöltje, Demszky Gábor 48, az MSZP-é, Gy. Németh Erzsébet 13 száza­lékot kapott. Az okmányirodái illetékek megfizetésének változása AZ OKMÁNY­IRODÁI eljárási illetéket ápri­lis 1-jétől kizá­rólag kész­pénz-átutalási megbízáson lehet megfizetni, amit a posta- hivatalokban lehet beszerez­ni, illetve ott lehet az illetéket leróni - közölte orodán Sán­dor, a Belügyminisztérium kommunikációs főigazgatója tegnap. Az ügyintézés során az ületékbélyegeket 2005. március 31-ig lehet felhasz­nálni. Ezt követően az illeté­ket már nem lehet így leróni. vélemény Vajda Pál nem érti a szocialisták fővárosi elnökét Molnár beszólt Demszkynek

Next

/
Oldalképek
Tartalom