Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-03 / 52. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI TÜKÖR Az unió kormányaként működó' brüsszeli bizott­ság azt szorgalmazza, hogy túlórákkal együtt legfeljebb 48 óra legyen a heti törvényes munka­idő a közösségben. Ná­lunk nem okozna válto­zást az uniós szabályozás. Teszler Vendel - Toronyi Attila A magyar munkavállalók tör­vényes munkaideje heti 40 óra, túlórákkal együtt jelenleg is leg­feljebb 48 óra. A hivatalos fel­mérések szerint, átlagban vala­mivel több mint 41 órát dolgo­zunk hetente. Az elmúlt évtized­ben a honi érdekvédelmi szerve­zetek néhány nyugat-európai ország mintájára igyekeztek a törvényes munkaidőt 40 óra alá szorítani. Nem is álltak messze tőle. A magyar munkavállalók balszerencséjére azonban, mire ők is kiharcolhatták volna a csökkentést, gyökeresen meg­változott a helyzet Európában. Földrészünkön a versenyképes­ség javítása a cél, az alkalmazot­tak mindenütt egyre hosszab­ban dolgoznak. Az Európai Unió történetében nem először fordul elő, hogy Brüsszel egységes szabályozás­ra törekszik, ám a tagállamok elutasítják, vagy részben fogad­ják el a kezdeményezést. A fran­ciák, svédek, spanyolok kárhoz­tatják, hogy Brüsszel megnehe­zítené a munkavállalók és -adók külön egyezségét a heti 48 órát meghaladó túlmunkára. London pedig eleve elzárkózik a közössé­Munkavállalók: ígéret maradt a 38 óra » A 2002-ES » p választások ide- |í j jén az új kor­mány azt ígérte’hogy bevezeti a 38 órás heti mun­kaidőt. Ez azonban eddig nem valósult meg - mondta la­punknak PALKOVICS IMRE, az Országos Érdekegyeztető Ta­nács munkavállalói oldalának soros elnöke. - Hivatalba lépé­sekor Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök elmondta: nem tudja vállalni a Medgyessy-kormány ígéretét. Ennek ellenére igyek­szünk munkaidőcsökkentést elérni. Célunk: december 24-e fizetett ünnepnappá váljon. Munkaadók: nem kell változtatni a szabályt- A TAVALYI ÉV BEN tárgyalá­sokat folytat­tunk a negyven­órás heti mun­kaidő csökken- " * téséről - nyilat­kozta lapunk érdeklődésére dr. vadász György, az Orszá­gos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának soros el­nöke. - A harmincnyolcórás munkahét bevezetése azonban a magyar gazdaság helyzete alapján nem időszerű. A kor­mány a megbeszélések során bíztató ajánlatot tett a munka- vállalói oldal számára. Szigorí­tani pedig a munkaadók szerint nem érdemes. WMteWÍPMSSÍ Az európai uniós gyakorlat összehasonlítása A munkaórák átlagos heti száma a teljes időben foglalkoztatottaknál 2004 tavaszán (túlórákkal együtt) 40 alatt 40- 40,9 41- 41,9 42- 42,9 43 felett órás „szabály” rögzítése. Az Eu­rópai Parlament és a tagország­ok munkaadói szervezetei nem helyeslik a változtatást. —niMMi Magyarországon terjeszkedik a Calida A ÍVÁJBI GÁLIBA nevű, kötőipari cég úgy döntött, hogy anyaországi termelé­sét hazánkba telepíti. Ezért az anyavállalatnak bérgyár­tást végző - háromszázhúsz főt foglalkoztató - rajkai gyár negyvenöt-ötven fővel bővül. A cég vezetése tizen­két százalékos árbevétel-nö­vekedést vár ettől a lépés­től. (rh) Új munkahelyeket ígér az IBM TÖBBBZÁZ új munkahelyet hoz létre Magyarországon az IBM, amit hivatalosan ma je­lentenek be. Az IBM 2002-2003-ban bezárta szé­kesfehérvári gyártóüzemét, amelynek során több mint háromezer alkal­mazott vesztette el állá­sát. (rh) Egymillió a bank­alapítóknak KÉPZELETBELI BANKOT alapító versenyt indított a gazdasági fel­sőoktatási intéz­mények hallgatói számára a Raiffeisen Bank. A csapatoknak jól jövedelmező, stabil bankot kell létre­hozniuk. Az első három helyezett csapat tagjai össze­sen egymillió forint értékű rgyjutalmat kapnak, (bk) Kétmilliós bírságot kapott a Henkel A ÖÁ2BASÁ8I ViBiENYMtoTAL kétmillió forintra bírságolta a Henkel Magyarország Kft-t A társaság a Loctite Super Attak nevű folyékony pillanatragasztó­ja csomagolásán, saját interne­tes oldalán és szórólapjain a No. 1 megjelölést használta, ami a GVH szerint alkalmas a fogyasz­tók megtévesztésére, (bk) Tovább drágulhat itthon is a gázolaj A MÓL árait elsősorban a fel- használás növekedése és az alacsony készletszintek moz­gatják. Horváth Ferenc, a cég termék-előállítási és kereske­delmi ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy a motorbenzinek és a gázolaj világpiaci jegyzés­árai várhatóan 2005-ben is magasak lesznek. Az ügy­vezető igazgató nem tartototta kizártnak, hogy a gázolja ára is­mét elérheti, netán meg is haladhatja a motorbenzinét. A Generáli a második helyen A PIACI ÁTLAONAl na­gyobb arányban, nyolc százalékkal nőtt a Gene-rali Biztosító díj­bevétele 2004-ben. Ennek összege meghaladta a 102,4 milliárd forintot A pálvölgyi MÁTYÁS vezér- igazgató irányította társa­ság ezzel megerősítette második helyét a szakma cégeinek versenyében, (kj) Carly Fiorina lehet a Világbank új elnöke A HEWttTT PACKARD számítógépes cég néhány napja kirúgott vezetője lehet a Világbank új elnöke. A hírt a Bush- kormányzat egyik magas rangú tiszt­ségviselője szivárogtatta ki. carly fiorina a republikánus politika támogatója, az elnök- választási kampányban Bush elnök mellett állt ki. (rh) A Tőzsdeképes Cégek Klubja új taggal bővült A TV NKTWORK Telekommuni­kációs Szolgáltató Rt-vel bő­vült a Tőzsdei Cégek Klubja - jelentette be HORVÁTH ZSOLT, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató­ja. A Klub ala­pítói a tőzsde mellett olyan vállalatok, amelyeknek vezetői és tulajdonosai cégek tőzsdei bevezetésére törekszenek, (rh) gi szabályozástól. Egy másik országcsoport (Németország, Lengyelország és Ausztria) állás­pontja szerint szükségtelen a 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom