Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-24 / 69. szám

s GAZDASÁGI TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK török Bálint, a Buda-Cash Brókerház Rt. elemző­je. Forgalma alapján a hatodik legnagyobb brókerház, magyar magántulajdonban van. Lefelé indult a BUX A BUX index tegnap 16778 ponton zárt, ami 1,92 százalékos csök­kenést jelent. A nap egyébként jelentősebb eséssel kezdődött, úgy tűnt, nagyobb zuhanás várható, ami végül mégsem következett be. A forgalom viszonylag magas volt: 24,6 milliárd forint. A nap veszte­se két bank volt: mind az OTP, mind az FHB árfolyama esett. Egyszemélyi vezetés helyett igazgatósági irányítás az otp Alapkezelő Rt.-t az ed­digi egyszemélyi vezetéssel szemben ezután igazgatóság irányítja. Elnöke az eddigi vezérigazgató, Holtzer Péter lett, további tagjai Szalai Sándor vezérigazgató és Köves Benedek vezérigaz­gató-helyettes. (hkj) Sárközy Tamás megszüntetné az ÁPV-t A KINCSTÁRI Vagyoni Igaz­gatóság Ma­gyar Állam- kincstárba való beolvasz­tását, vala­mint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvény- társaság megszüntetését java­solja sárközy tamás, a köz- igazgatás reformjáért felelős kormánymegbízott, (hkj) A szennyvízhálózat kiépítését segíti a Kékkúti A káli-medence hat települé­se szennyvízhálózatának ki­építéséhez hozzájárul anya­gilag a Kékkúti Ásványvíz Rt. A palackozótársaság a hat településen kívül Kékkúton már tíz éve fedezi a község kommunális vizeivel és szennyvíztisztításával kapcso­latos összes kiadást, (híg) A tárcák pénzügyi megszorítása nem új keletű EGYES MINISZTÉRIUMOK az éves lehetőségük 35 szá­zalékát költhetik csak az első félévben az eddigi ötven szá­zalékkal szemben. A pénz­ügyi tárca szóvivője közölte: ez nem friss intézkedés, a költségvetési törvényben eleve így szerepel, (hkj) Az új elnök vezetése mellett gyorsan erősítette az ellenőrzést az APEH Egyes gyógyszerek ára áprilistól csökken A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS által eddig támogatott orvosságok közül 40 készítmény ára 5-20 százalékkal csökken április 1-jétől. Az olcsóbbá váló gyógyszerek között vérnyomás- és koleszterin- csökkentők, továbbá anti­biotikumok is vannak, (hkj) Teljesen szabad verseny lesz a kábeltévépiacon hamarosan megszűnnek azok a korlátok, amelyek meghatározták, hogy egyes kábelcégek legfeljebb hány háztartást láthatnak el. Az ez­zel összefüggő törvény módo­sításának tárgyalását az Or­szággyűlés megkezdte. íhki) SZOLGÁLTATÓ UPC (EZER FÖ) 720 Matávkábel TV Kft. 250 FI bemet 150 Antenna Hungária 90 EMKTV 70 Egyéb 820 Összesen: 2100 FORRÁS: VG Ötmilliós mulasztási bírságot szab ki az APEH ellenőrzést tartott a SZIKORA János elnök vezette APEH Budapest nagy forgalmú pia­cain. A Vámház körúti, a Rá­kóczi téri és a Klauzál téri Csarnok, a Józsefvárosi Piac, a Kőbányai Bazár kereskedői­nek hetven százaléka meg sem kísérelte a nyugta- vagy számlaadást A hiányosságok következtében ötmillió forint mulasztá­si bírság kiszabá­sa vár­ható. (hkj) Sokba kerül a kerti hulladék ingyenes zöldjárat A pénzért árusított zacskók kora végre lejár Pécsen ingyen viszik el a zöldhulladékot. Érden 220 forintért vehető zsák az elszállításhoz, Buda­pesten pedig 190 forintért. Horváth K. József _____iiEL_______________, ■ A jó idő beköszöntével el kell végezni a tavaszi munkákat a kiskertekben. Fákat metszeni, az őszről megmaradt elszáradt leveleket, fűféléket összegyűj­teni. Előfordul azonban, hogy az így felhalmozódott hulladék már nem fér bele a kukába, s az elégetésnek sem örül a szom­szédság a nagy füst miatt. Ha mellé teszi valaki, nem viszik el a szemétszállítók, mondván, csak egykukányi szemétre van szerződés egy-egy alkalommal. Siklóssy Mihály, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. hulla­dékkezelési főosztályának veze­tője két takarékos megoldásra hívja fel a figyelmet. Az egyik Érden is készül már az új rendelet az elszállításról várhatóan áprilisban születik meg Érden az az önkormányzati rendelet, amely alapján május 1-jétől október végéig - a tervek szerint kétheti gyakorisággal - elszállítjuk a zöldhulladékot térí­tésmentesen - mondta pató simon, a Beckqr-Érd Kft cégvezetője. Addig a jelenlegi módszer marad érvényben. * Pécsen kéthetente térítésmentesen viszik el három éve közlekedtet zöldhulladékjáratot a Biokom Kft. - mondta lóczi Szidónia pr- menedzser. Ez mindennap úton van, egy-egy utcába kéthetenként jut el. A lakosok zsákban összegyűjtött zöldhulladékát - fűkaszálók, lomb, ágnyesedék - a kuka mellől térítés- mentesen elviszik. Rákosmentén az önkormányzat adja a zsákot a budapesti XVII. kerületben az önkormányzat 12 ezer FKF Rt. feliratú zsákot vásárolt, amely az önkormányzatnál díjmentesen hozzáférhető - tájékoztatott Kiss lajos alpolgármester. Ősszel pedig, a tavalyi gyakorlatnak megfelelően, bár­milyen, nejlonzsákban összegyűjtött zöldhulladé­kot elszállíttat az önkormányzat az FKF Rt.-veL a házi komposztálás. Az össze­gyűjtött, fölaprított gallyakat, száraz leveleket, fűféléket, ételmaradékot a kert végében ásott komposztálógödörben vagy ilyen célú ládában lehet el­helyezni, s három-négy hónap múltán biológiai értékkel bíró földszerű anyag lesz belőle. Olyan, mint a boltokban kap­ható virágföld. A másik megoldás az FKF Rt- től beszerezhető, a cég emblé­májával ellátott lombgyűjtő zsá­kok használata. Ha a kiskertek zöldhulladékát ebben teszik ki a lakosok a kuka mellé, akkor azt elviszik a szemétszállítók. A főváros néhány kerületé­ben ugyanakkor az önkormány­zat besegít a zöldhulladékok el­szállításába. A XVII. vagy a XIX. kerületben például, ha a lakos­ság összegyűjti zsákokban a zöldhulladékot, akkor az ön- kormányzat megrendeli az el­szállítását az FKF Rt.-nél, így az ott élőknek ezért nem kell külön fizetni. Óriási árzuhanással terjednek a DVD-k bővülés A házimozi négyszeres bővüléssel a videokamera nyomában Néhány év alatt a semmiből ér­kezve a háztartások 22 százalé­kába jutottak el DVD-lejátszók, miközben néhány hagyományos szórakoztató elektronikai készü­léket egyre ritkábban használ­nak. A Gfk Hungária Piackutató Intézet legfrissebb adatai szerint a tavalyi év 11 hónapjában a leg­korszerűbb digitális termékek óriási, 35 százalékot is elérő ár­zuhanása segítette terjedésüket Színes tévékből már inkább a má­sodik készüléket vásároljuk, a háztartások egyharmadában leg­alább két tévét használnak. A plazmatévé továbbra is keve­sek kiváltsága. Kevésbé kedvel­tek a hagyományos magnók és rá­diók, a videók esetében még in­A háztartások felszereltsége kább egy helyben topogásról be­szélnek a kutatást végző szak­emberek. A nyaralást megörökítő videokamerák elterjedtsége meg­lepően alacsony: 10 százalék. Házimoziból szintén kevés van egyelőre: nyolcszázaléknyian bir- toklunk ilyet, igaz, ez egy év alatt négyszeres növekedés. A szórakoztató berendezések piaca a korábbi évekéhez képest kissé megtorpant, két számjegyű bővülés után 2004-ben mind­össze hat százalékot mértek. Ebben nagy része van annak, hogy a háztartások jelentős része lakáshitelt törlesztett. A vissza­esés másik oka az, hogy az elekt­ronikai berendezések árai tavaly alig csökkentek. ■ B. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom