Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-24 / 69. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK 5 KAPOSVÁR BBgg Szünidei matiné - egyedül Tegnap egy hétre kicsengettek az iskolákban. Már amelyikben. A törvény szerint ugyanis az igazgatók saját hatáskörben eldönthetik, hogyan gazdálkodnak az adható tanítási szünnapokkal. így aztán van olyan iskola Kaposváron, ahol már a hét eleje óta tombol a tavaszi szünet, ám olyan is akad, ahol egész héten koptatják a padot a nebulók, s a jövő hétre kapnak szabadságot A legtöbb intézményben azonban tegnap tört ki az egyhetes vakáció. Nem is volna ezzel semmi probléma, ha a szülőknek is járna ilyenkor legalább két hét szabadság. Néhány napot még csak megoldanak valahogy, mivel azonban úgy vannak a hosszabb szabadsággal a felnőttek, mint a prímás és a zenekar tagjai azzal a bizonyos borravalóval: ...járni jár, csak nem jut! Törheti a fejét a szülő, ha teszem azt két gyereke más-más iskolába jár, hogy az így kéthetesre nyúlt iskolaszünet idejére miként oldja meg a lurkók felügyeletét. Egy előnye - a gyerekek számára - lehet az újszerű megoldásnak: mivel nem egyszerre heverik ki a téli szünet utáni fáradalmakat, legalább nincs veszekedés otthon, hogy ki mennyit számítógépezik, esetleg kinek a kedvenc műsorát nézik a tv-ben. Ám megint egy alkalommal kevesebb, hogy együtt legyen a család... Márkus kata Vezérkari emlékplakett Oklevelet kaptak a sorozó szakfőorvosok Budapesten; Somogyból Stamucz József részesült elismerésben. Több évtizedes, a honvédelem érdekében végzett munkájáért emlékplakettet vett át. (hm) Faültetés a Víz Világnapján A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság és a Kaposvári Vízművek közös rendezvénye tegnap faültetéssel zárult. A Víz Világnapja alkalmából a Füredi utcai emlékoszlopnál ültett fát Juhász Tibor alpolgármester és Ift Miklós, a vízművek ügyvezető igazgatója, (mk) Kaproncai vendégek A kaproncai zeneiskola küldöttségét látta vendégül a Liszt Ferenc zeneiskola tantestülete. A horvát pedagógusok tanórákat látogattak. Fogadta őket Stickel Péter kulturális igazgató, s találkoztak a horvát kisebbségi önkormányzat képviselőjével is. A két tanintézmény közötti együttműködési megállapodást előre láthatóan májusban kötik meg Kaproncán. (hm) Rövidített félfogadás Ma technikai okok miatt reggel 8 órától fél négyig várja az ügyfeleket a kaposvári okmányiroda. Aranyérmet hoztak A Dubrovnikban megrendezett Gasztro 2005 nemzetközi versenyre 13 ország 58 iskolája nevezett be. A Széchenyi István kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakképzőiskola tanulói, Schmidt Zoltán és Pap Zoltán aranyérmet szerzett a hidegkonyha kategóriában, a két cukrász - Beck Lilla, Csizmadia Krisztina - munkáját bronzéremmel ismerték el. (hm) TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/410-500, 412-404 Ügyeletes szállítás: 06-30-6367-003, 06-30-2565-444 Fonyód, Szivárvány u. 37. Tel.: 85/363-630 Ügyeletes szállítás: 06-30-2565-400 Gyerekek az élet peremén gyermekvédelem Egyre több a veszélyeztető tényező A gyerekek kiemelése a családból nem gyakori, ám az ő érdeküket szolgálja az intézkedés A Kaposváron élő valamivel több mint 13 ezer kiskorú közül egy híján 1650 gyereket tartanak veszélyeztetettként nyilván anyagi vagy egyéb okok miatt. A tegnapi gyermekvédelmi tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa. Márkus Kata Évről évre súlyosabb és komplexebb problémákkal találkozunk, s bár a rendszer jól működik, még mindig sok eset nem jut a tudomásunkra. A ténylegesnél jóval kevesebb problémával küzdő középiskolás korú kerül például a rendszerbe. Buzsáki Tünde, a család- segítő központ gyermekjóléti csoportjának vezetője mondta ezt tegnap azon a tanácskozáson, amelyen a gyermekvédelem területén dolgozó szakemberek számoltak be az elmúlt év kaposvári tapasztalatairól. Buzsáki Tünde hangsúlyozta: Gyámhivatali adatok Ügyiratforgalom: 14 075 Örökbefogadás: il Családi jogállás rendezése.• 101 Kapcsolattartási ügyek: 43 Gyámság alatt állók: 551 viszonylag sok, 579 jelzés érkezett tavaly a szolgálathoz családon belüli erőszak miatt, s ezek csaknem 800 gyereket érintettek. A gyámügytől érkezett bejelentések közt egyre több az áruházi lopások miatti szabály- sértések száma, amelyeket fiatalkorúak követnek el. Tavaly a szolgálat munkatársai 330 gyereket gondoztak rendszeresen, s 40 esetben jártak el elvált szülők közti kapcsolattartási problémák miatt. Budai Józsefné, a polgármesteri hivatal szociális és gyámügyi irodájának vezetője a Kaposváron élő veszélyeztetett kiskorúak helyzetéről szólva elmondta: anyagi okok miatt valamivel több mint 1000 gyereket, egyéb okok miatt 566 kiskorút tartanak veszélyeztetettként nyüván. Miközben az előző évihez képest tavaly Kaposváron csökkent a különösen magas iskolai hiányzások száma, addig egyre több gyerek születik rendezett családi jogállás keretében, tehát házasságban vagy azon kívül, ám úgy, hogy a szülő elismeri az apaságot. A szülők felelőtlen magatartása miatt 67 gyereket vettek védelembe tavaly a városban, ösz- szesen 110 gyerek került a rendszerbe; nyolc családból 16 gyereket azonnal ki kellett emelni.- Amit tudunk, az valóban csak a jéghegy csúcsa - tette hozzá Herke Tamás alezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője. - Tavaly például 43, kiskorúak sérelmére elkövetett bűn- cselekménnyel foglalkozott a kapitányság, ebből hat nemi erkölcs elleni volt, ám összességében ennél jóval több eset igényelne beavatkozást. A kiskorúak által elkövetett bűncselekmények közt jellemző a vagyon elleni, amelyeknél ok lehet a szegénység, de legalább olyan gyakran csupán a szerzés motivációja hajtja a fiatalt. Hetvenmillió közlekedésre Márkus K. Az idén 71 millió 375 ezer forintos támogatást nyújt a kaposvári önkormányzat a Tömeg- közlekedési Rt.- nek. Az erről szóló megállapodást tegnap írta alá a városházán Szita Károly polgár- mester (felső képünkön) és Csapó József, a részvénytársaság vezérigazgatója (képünkön).- A működési támogatásból 25 millió forint a 65 év felettiek ingyenes utazását fedezi, 8,3 millió pedig a korábban vásárolt autóbuszok kamattámogatása, amit a város áll - mondta a sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester. - Harmincnyolcmillió forint az rt. által az idénre tervezett húszszázalékos és a képviselő-testület által megszavazott hétszázalékos tarifa- emelés közti különbség, valamint a veszteséges járatok üzemeltetésének költsége. Ez utóbbira azért van szükség - tette hozzá a polgármester -, mert várospolitikai szempontból visszalépés volna a csúcsidőn kívüli, ám sokszor veszteséges járatok megszüntetése. Csapó József elmondta: a 71 millió forint valamivel kevesebb egész éves költségvetésük 10 százalékánál, ám a támogatás nélkül veszteséges volna a cég. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Kadarkút Megjelent a Jálics Ernő Általános és Vendéglátóipari Szakképző Iskola évkönyve. A kiadványt az intézmény tanárai és diákjai készítették. A település vezetői tervezik egy, a faluról szóló monográfia kiadását is. Az anyag már megvan, most a kiadóval tárgyalnak, (av) Kaposfüred Húsvéti játszóházat tartottak tegnap a településrész művelődési házában. A játszóházban a tojásfestés mellett színes kartonpapírból tojásalátét illetve húsvéti nyúl készítését tanulhatták meg az apróságok. A hagyományos tojásfestési technikák közül elsősorban a felolvasztott méhviaszos technikát alkalmazták. A foglalkozásokat Katona Julianna népművész és Földi Kornélia népművelő vezette, (mg) Kaposvár Közel kétszázan vettek részt a Napsugár Gyógypedagógiai Központ Cseperedő Alapítványának jótékonysági bálján. A szülők és támogatók által felajánlott bevételt a nappali rehabilitációs központba járó gyermekek kirándulásainak finanszírozására és üdültetésére fordítják. (ft) Marcali A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola néptáncosai látogattak el hat óvodába, hogy a leendő elsősöknek és szüleiknek ízelítőt adjanak a tanultakról. A rövid bemutatók után még az ovisok is elsajátítottak néhány tánclépést. <VeJ Nagyatád A nagyatádi Éltes Mátyás Általános Iskola tanulói második helyezést értek el a speciális általános iskolák komplex tanulmányi versenyének megyei fordulóján. A versenyen sikeresen részt vevő tanulók: Kajor Edina, Hudanik Brigitta, Szalai Erzsébet és Mátés Edina, (bb) Som Mintegy tucatnyian vettek részt dr. Halmos Béláné népi iparművész ingyenes kézimunka szakkörein. A helyi könyvtárban gyűltek össze hétvégenként az idősek, fiatalok, ahol különböző hímzések, gobelinek készítését tanulták a település nagyasszonyától, (kz) Somogybabod 250 ezer forintot nyert az önkormányzat gépvásárlásra a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán. A parlagfű-mentesítés elősegítését szolgáló támogatás egy munkagép vásárlására elegendő, mondta Hartung György polgármester (képünkön), (ft) Somogysámson Huszonkétmillió forintból újítják fel a település általános iskoláját. A beruházáshoz hetvenszázalékos támogatást nyert az önkormányzat, mondta Magyar József polgármester. Az épület 1962-ben épült, azóta csak kisebb felújításokon esett át. Az intézményben százhatvan diák tanul, a helyiek mellett négy településről járnak be iskolások, (ve) Somogysárd Bronz minősítést szerzett az iskola kelta tánccsoportja a Budapesten rendezett Amstel Jam Országos Amatőr Táncfesztiválon. Baksáné Csák Mária iskolaigazgató elmondta: a rangos versenyen kilenc kisdiák képviselte az intézményt. A három éve alakult, harmadik, negyedik és ötödik osztályosokból álló csoport pedig Cári Orff Carmina Bu- ranáját vitte színpadra, (hzs) Tapsony A régi elavult rendszer felújításával korszerűsítették a fűtést a település művelődési házában. A beruházáshoz szükséges összeget, ötszázezer forintot saját költség- vetéséből gazdálkodta ki az önkormányzat - mondta Fábos István polgármester (képünkön), (ve) Toponár A Víz világnapja alkalmából meghirdetett mesefeldolgozás pályázaton második helyezést ért el a Festetics Karolina Művészeti Bázisóvoda. Szöllősné Gy. Gabriella és Tóth Szilvia óvónők Zelk Zoltán Párácska című darabjának átdolgozását tanították be a kerekeknek, (szá) ViSfiye Pályázaton két számítógépet, s ehhez egyesztendőnyi ingyenes internet-hozzáférést nyert az ön- kormányzat. Mivel a gépeket mindennap tíz-tizenöt fiatal használja, így fellendült az ifjúsági élet. (av) FOTÓ: LÁNG RÓBERT | MŰSOR március 24 30-ig PREMIER! ROBOTOK <kn.) 91331 KORTÁRS FILMKLUB! (sz) 14.45,16.45 CHE GUEVARA: A MOTOROS 1 24-28-ig és 30-án 18.45. 20.45 NAPLÓJA (12) 83397 29-én 19.00 24-28-ig 10.45,12.45 A PASSIÓ (16)91200 (f) 18.00 PENGE 3. SZENTHÁROMSÁG 600.-FL (18)91314(1) HÖLGYVÁLASZ (12) 91311(1) 24-28-ig és 30-án 19.00, 21.15 24-28-ig 10.30,13.00 BÚJÓCSKA () (f) 24-29-ig 18.15 A BALSZERENCSE ÁRADÁSA (12) 91276(SZ) A RANDIGURU (12) 91327 (SZ) 14 30,16.45 15.30. 20.30 24-28-ig 10.00.12.15 A BUKÁS-HITLER UTOLSÓ NAPJAI (12)84154(1) 15.15 MICIMACKÓ ÉS AZELEFÁNT (kn.) 91316 (sz) 24-28-ig 10.15.12.00 13.45 KÖZELEBB (16) 91311 (f) 24-29-ig 21.00