Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-03 / 52. szám

FOTÓ: LÁNG RÓBERT SOM OGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK 5 KAPOSVÁR HÍREK Eszéki diákokat vár a Noszlopy A közgyűléstől kért támoga­tást a Noszlopy közgazdasági szakközépiskola az eszéki partneriskolá­val való kap­csolatának á- polásához. Ér- falvyné Ludvig Borbála igaz­gató (képün­kön) elmondta: barátságuk 1992-ben, a délszláv háború idején kezdődött, amikor be­fogadták az eszéki diákokat. Azóta minden évben felkere­sik egymást, idén a horvát vendégek jönnek Kaposvárra. Harmadik helyezés a Curie emlékversenyen A Bartók Béla úti általános iskola ötödik és hatodik évfo­lyamos csapata - Horváth Adrienn, Horváth Gábor, Kakstedter Olivér - harma­dik helyen végzett a Curie környezetvédelmi emlékver­seny budapesti területi dön­tőjén. Már négy éve verse­nyeznek, ezúttal a nemzeti parkók és a magyarországi világörökségek ismereteiről számoltak be. Egres Katalin­tól, az intézmény sajtórefe­rensétől megtudtuk: a cso­portot Dobrovodsky Tiborné készítette fel. (hm) Kaposvári tanulmányúton a fesztiválszövetség Kaposvárra vezetett a szövetség belföldi tanulmányútja A kollégium fantomja esélyek Helyi cégeknek csak morzsa jut a 2 milliárdos munkából A Baross kollégium épülete. Sok hűhó, nem semmiért A tét: kétmilliárd forint Kaposváron tartotta elnökségi ülését tegnap a Magyar Orszá­gos Művészeti Fesztivál Szövet­ség. A tapasztalatcserén főként a szervezés kérdésénél, a kulturá­lis turizmus szerepéről volt szó. A győri, gyulai, budapesti és nagykanizsai fesztiválszervezők és fesztiváligazgatók azt is el­mondták: a csökkenő támogatá­sok, az idei évtől megszűnt pá­lyázati lehetőségek jócskán be­315-052 Tarsoly Sándor: A Tán­csics Mihály utcánál lebontot­tak egy újságospavüont Feltör­ték a betont A nagyját ugyan elvitték markolókkal, de a többi ott maradt Mikor viszik el? határolják a lehetőségeket, ám ennek ellenére a minőséghez ragaszkodni kell. A vendégek megismerkedtek a várossal és a hamarosan kezdődő tavaszi fesztivál programjával, melyről elismerően nyilatkoztak. Pálfi Gábor ügyvezető titkár szerint nem véletlen, hogy a kaposvári rendezvényt az ország legszín­vonalasabb fesztiváljai közt tart­ják számon. Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője: A tulajdonos bérleti szerződése megszűnt A közterület szabályszerű helyreál­lítását a fagyok elmúltával fogja elvégezni a pavilon tulajdonosa. Vas András Lassan szinte már szokásosnak mondható, hogy időnként sze­mélyeskedésig fajulnak a viták a kaposvári közgyűlésen. Leg­utóbb Juhász Tibor alpolgár­mester napirend előtti felszólá­sa kavart indulatokat: a fideszes városatya azt feszeget­te, kik és miért dolgoznak Ka­posvár ellen. Állítása szerint va­laki névtelenül eljuttatta a Kováts Imre somogyértes képvi­selő által készített, a Baross kol­légium átépítésével kapcsolatos szakértői anyagot a Közbeszer­zési Döntőbizottságnak, s ez alapján vizsgálat indult az ön- kormányzat ellen.- Juhász Tibor azt a látszatot keltette, hogy én név nélkül fel­jelentettem saját városomat - kezdte az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatóját Kováts Imre.- A Közbeszerzési Döntőbi­zottságnál nem lehet név nél­kül senkit sem feljelenteni - folytatta Kováts Imre. - Sőt, még névvel sem tehető közér­dekű bejelentés. A képviselő szerint egyértel­műen kiderült, hogy a Közbe­szerzési Tanács egyik tagja kez­deményezte a jogorvoslati eljá­rást. Az indítvány alapja pedig Szakmai tréning Falugazdászok és kamarai ta­nácsadók továbbképzése volt teg­nap a megyei önkormányzatnál. A Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal képviselője a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv hétféle támogatási programjairól, jogcímeiről tartott előadást. A szakmai rendezvénynek több mint 40 résztvevője volt valószínűleg az általa a pályá­zatra benyújtott ajánlatokról készített szakértői vélemény volt.- A tanácstag megalapozott­nak tekintette az általam meg­állapított jogsértéseket - így Kováts Imre. - Amúgy a polgár- mesteri hivatal műszaki igazga­A szokatlanul hideg időjárás csak kisebb károkat okozott a közterületi növényekben. Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője elmondta: olyan fákat, cserjéket igyekez­tek telepíteni a városba, ame­lyek a fagyot is bírják. Ilyenek a juhar, a hárs, vagy a tölgy. tósága által készített írásos ér­tékelés szerint is az öt pályázat közül négy - különböző jogsér­tések miatt - érvénytelen volt. Ezek közé tartozott a budapesti Épber Rt. ajánlata is. A képviselő furcsállja, hogy ennek ellenére éppen nevezett cég nyerte a pályázatot, melyen a túlságosan szigorú feltételek miatt egyetlen somogyi vál­lalkozás sem tudott elindulni.- A tavaly novemberi köz­gyűlésen kaposvári vállalko­zók kérésére szóvá is tettem ezt - állította Kováts Imre. - Köztük elterjedt az a hír is, hogy Szita Károly az Épber- nek ígérte oda a munkát. Mint mondták, ha a budapesti cég kapja meg a lebonyolítást, a kaposvári kivitelezőknek megint csak morzsák jutnak a 2 milliárdos munkából. Vi­szont az iparűzési adó na­gyobb részét ők fizetik. Ellentétben az Épber Rt.­Az idei tél legfeljebb néhány örökzöldben tett kárt. A tava­szi virágosításban, ültetésben nem okoz késlekedést az időjá­rás. A márciusi ünnepre azon­ban szerettek volna elindítani néhány szökőkutat a városban, ám a fagyok miatt erre csak a hónap végén kerülhet sor. vei, amely Kováts Imre sze­rint ugyan két éve dolgozik a megyeszékhelyen, ám ennek ellenére nem fizetett még iparűzési adót, azaz jogsér­tést követett el. A Közbeszer­zési Döntőbíróság viszont el­fogadta az önkormányzat vé­dekezését, mely szerint nem vonhatják kétségbe a saját maguk által kiadott adóigazo­lás valóságtartalmát. Pedig a hivatal vezetői és a polgár- mester a döntés és a pályázat eredményének a kihirdetése előtt tudtak róla, hogy a cég 2003 óta folyamatosan adó­köteles tevékenységet végez Kaposváron.- Ennek a cégnek lesz a fel­adata kiválasztani a kivitelezőt is, amelynek személyéről ter­mészetesen valójában Szita Károly dönt majd - mondta Kováts Imre. - Úgy hírlik, megyén kívüli vállalkozás lesz a befutó. Kodályos sikerek A fáról írtak dolgozatot tegnap a megyei technikaverseny döntő­sei, ezt követően hőérzékelőt szereltek. A győztes Kodály Zol­tán általános iskola csapata lett a Járadi Gergő, Veres-Székely Apor és Zsiborás Csaba alkotta csapattal. Második helyen a Kis­faludy, harmadikon a Kinizsi la­kótelepi iskola csapata végzett. TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/410-500, 412-404 Ügyeletes szállítás: 06-30-6367-003, 06-30-2565-444 Fonyód, Szivárvány u. 37. Tel.: 85/363-630 Ügyeletes szállítás: 06-30-2565-400 VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Kétmilliárdos címzett támogatás Két esztendővel ezelőtt, 2003-ban nyújtotta be az önkormányzat címzett támogatás igényét a Belügyminisztériumnak a Kinizsi Pál Szakképző Iskola és Gimnázium kialakítására. A kormány tavaly tavasszal fogadta el a beadványt, s 1 milliárd 911 millió 900 ezer forintot ítélt meg a beruházásra. Ehhez az önkormány zatnak 150 millió forintos önerőt kell biztosítania A beruházás folyamán az iskola a volt Baross kollégium felújított két, és egy újonnan építendő harmadik épületébe költözik majd át Az épít­kezéseknek 2006. június 30-ig be kell fejeződniük, ugyanis szep­tembertől már itt kezdődne a tanév. A városközpontban álló régi épületek hasznosításáról nem született döntés. Hallani olyan el­képzelésekről, mely szerint az önkormányzat egy része költözne át, de olyanokról is, hogy értékesítik a belvárosi ingatlanokat Fagy marta a növényeket SOMOGYBÁN A-TÖL Z-IG Marcali A Noszlopy Gáspár Általá­nos és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában rendezték meg a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóját. Marcali és környékéről 273 általános iskolás, harmadiktól nyolcadik osztályig mérkőzött a pontokért, (ve) Nagyatád A marcali Marcato ütő­együttes adott jótékonysági kon­certet az Éltes Mátyás Általános Is­kola tanulói számára a nagyatádi művelődési központban, (bb) Nemesmd A Hóy Tibor Általános Is­kolában a február búcsúztatása­ként jelmezbált szervezett a diák­önkormányzat. Az iskola tanulói­nak többsége maskarába bújt. A bál bevételét, hatvanezer forintot a gyereknapra fordítják, (ve) Pálmajor Emelkedik a településen élő gyermekek száma, így az ön kor­mányzat nem fontolgatja az összevont osztályú alsó tagozatos iskola bezá­rását. Inkább a felújítás mellett döntöttek. Pályázati támogatásból új vizes­blokkot alakítottak ki, s a tanulást megkönnyítő eszközöket vásároltak. Ságvár Berecz András felnőttek­nek mesélt a ságvári kultúrház- ban. Húsz éve gyűjti a népies dalo­kat, meséket, tréfákat Erdélyben, Moldvában, a Felvidéken, Somogy­bán és Szatmárban. (fi) Tab Különdíjat nyert Kurucz Péter, a tabi Rudnay Gyula Középiskola 12/G osztályos tanulója a Pécsett rendezett Tudományos Diákkörök 5. országos konferenciáján az or­vostudomány-szekcióban. A tanu­ló a kísérletes agykutatás téma­körben tartott előadást, (kj) Taszár Nagy sikerű jótékonysági bált szerveztek a településen. A mintegy háromszázötvenezer forint bevételből televíziót, dvd lejátszót és játékokat vásároltak az óvodá­nak és a bölcsődének, (ft) | MŰSOR március 3 9-ig 1 ■ PREMIER! LE A FEJJEL! (12) VEJEDRE ÜTÖK (16) 91297 H 17.00.19.00,21.00 3-6-ig és 8-9-én 15,30 I 3-án és 5-8-ig 15.00 7-én 15.00 B ,■ 5-6-án 11.00,13.00 is 5-6-án 10.00,12.45 is ■ M ÉN, PÁN PÉTER (12) 83401 (f) SORSTALANSÁG (12) 11393 (m) ■ 16.30,18.45, 21.15 3 án és 5-8-ig 15.30 ■ ■ AZ UTOLSÓ GYÉMÁNTRABLÁS S ■ (12) 91309 (f) 18.30 MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT (kn.) I ■ 91316 (sz) 3-án és 5-9-ig 14.30 fl ■ FŰRÉSZ (18) 91264 (f) 20.45 5-6-án 10.30,12.30 is ■ JttftMrtrtte tetettiran: 66-82-527-Ü70 htemetoi: www.hmplt.liu aw-w:98-Z»4534MB B

Next

/
Oldalképek
Tartalom