Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-02 / 51. szám
16 KRÓNIKA SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 2., SZERDA ÉJSZAKA ERŐS FAGY MIKOR-HOVA szerdán Kaposváron 13 órakor a MTESZ Székházban nyitják meg a Pék Szakma Szakma Kiváló Tanulója országos versenyét. Szőke Attila, a házigazda Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatója és Szita Károly polgármester köszönti a háromnapos verseny résztvevőit. csütörtökön Kaposváron, a Pannon Galériában 17 ómkor Ungvári Károly kiállítását ajánlja A közönség figyelmébe dr. Gáspár Ferenc, a Képírás Művészeti Alapítvány alapítója és Kertész Sándor festőművész. A Petőfi Emlékkönyvtárban Pauer Tamás fotós emlékkiállítása várja az érdeklődőket. A Kaposvári Polgári Casino rendezvényeként 18 ómkor a MTESZ Székházban Szabados Zoltán Határtalan repülés című videóját nézhetik meg az érdeklődők. A pilóta ultrakönnyű repülőgépével körberepülte Európát, erről tart élménybeszámolót. Balatonlellén a művelődési házban 13.30-kor az Ifjúsági Filharmóniai hangversenysorozat keretében a Pécsi Szimfonietta koncertje kezdődik „Miért szép? Vivaldi: A négy évszak” címmel. Csurgón a Csokonai Közösségi Házban 15.30-kor gyerekszínházi előadás lesz a Szegedi Miniszínház előadásában: Az ördög három aranyhajszála címmel. Hintó és virágok marcipánból Nolcszáz kiló marcipánból készült és hétemeletes a pécsi marcipánmúzeum legnagyobb alkotása. A különleges állandó kiállítás hétfőn nyílt meg a baranyai megyeszékhely belvárosában. A pécsi székesegyház mellett édes meglepetések várják a marcipánok kedvelőit. Kalocsai csipkék, óriási virágzó kaktuszok, meserészletek, történelmünk nagyjai, mindmind marcipánból. Az idén 80 esztendős Szabó Károly az ausztriai Puchbergben nyitotta meg első marcipánkiállítását, ahol életének 55 évét töltötte a libanoni tanulóévek után. Amikor 2000-ben visszatért Magyarországra, Szentendrén nyitott üzletet és kiállítást, majd hosszas keresgélés után Pécsre esett a választása. A múzeumban nemsokára már nem csak nézelődni, hanem alkotni is lehet. A vállalkozó kedvű látogatókat ugyanis megtanítják, hogyan kell elkészíteni kedvenc figuráikat finom marcipánból. A gyerekek körében népszerűek a csaknem életnagyságú marcipán mesefigurák Drogtalanul, gondtalanul Krutek József Drogtalanul, gondtalanul címmel szervezett tegnap Tabon kiállítást és szakmai előadást a városban működő Jóléti Közalapítvány, a vöröskereszt és a Rudnay középiskola. A rendezvényen az intézmény mintegy 140 9. évfolyamos tanulója vett részt. Horváth Gyuláné ifjúságvédelmi felelős elmondta: az iskola egészségnevelési programjába iktatták a drog elleni küzdelmet is, mert egyre több gondot okoz a kisvárosban is. Előfordult, hogy a tanulók az iskolákban, a szünetben is drogoztak. Komoly gond a dohányzás terjedése is. Jakodáné Jendrek Zsuzsanna közoktatási és ifjúságsegítő szakértő szerint fontos, hogy a diákok hiteles ismereteket kapjanak, mert a drogfogyasztás Somogybán is egyre nagyobb probléma.- A megyében a fiatalok 13,5 százaléka megkóstolta a drogot- mondta. - Az ifjúság a kábítószernek csak a jó oldalát látja, nem foglalkoznak a következményekkel. Ezért a korrekt tájékoztatás nagyon fontos, hogy mérlegelhessenek, mielőtt a droghoz nyúlnak. Hozzátette: a családban és az iskolában is jobban kell figyelni a kamasz gyerekre, mert őket éri a legtöbb veszély. Figyelem nélkül, ha probléma adódik, a gyerek nem a segítő személyt keresi, hanem a droghoz, italhoz, cigarettához nyúl... KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA Szászfalvi László országgyűlési képviselő az emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottság elnöke március 3-án, csütörtökön 14 órakor Kéthelyen a polgármesteri hivatalban; március 4-én, pénteken Marcaliban a Fidesz-irodán (Rákóczi u.) fogadóórát tart CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.30 LILA ÁKÁC Jókai Il.-bérlet *144704* A DIDAKTIKA Autósiskola következő tanfolyama március 3-án, 16 órakor Indul. A befizetett tandíj 30%-a az adóból visszaigényelhető. Részletfizetési lehetőség. OKÉV: 03-0015-04. Érdeklődni: Kaposvár, Vásártéri u. 4/a, 82/314-944,512-036. -145042UPC Direct 0 Ft-tóL TeL: 20/824* 3606. -146417A KING’A Ford Tamás Autósiskola következő tanfolyama március 16-án kezdődik. Diákoknak kedvezmény! Akkrlsz.: AL430. Kaposvár, Fő u. 45., 8^/422-131. kinga.ford@axelero. hU. -147175A CITROM Autós- és Motorosiskola március 7-én esti, 12-én hétvégi, 21- én délelőtti tanfbtyamot indít kedvező áron. OKÉV 03-003304. Tel.: 8^/511-000. *148942* Segítség a könyvtáraknak Bartos László Elszegényedtek a kistelepülések, ennél már csak a kiskönyvtárak sorsa kilátástalanabb. Előfordul, hogy évente csupán néhány tízezer forintért tudnak vásárolni könyvet. A gondokra az egyik lehetséges megoldás a kistérségi összefogás. Az égető problémára ajánlott megoldást Pallósiné Toldi Márta, a szombathelyi megyei könyvtár igazgatója (képünkön), aki a hazai könyvtárak helyzetét ismertette Kaposváron tegnap. Bár az ország területén a könyvtári lefeA Nagy könyv „A Nagy könyv” címmel országos olvasás-népszerűsítő akció indult március elsején. Az ötlet nem eredeti, hiszen Angliában már két éve megy nagy sikerrel Cél, hogy a könyv, illetve a könyvolvasás újm központi helyet foglaljon el a kulturális életben. Emellett pedig szeretnék megtudni, hogy hazánkban melyek a legkedveltebb könyvek dettség 100 százalékosnak mondható, ebből csak 78 százalék felel meg a követelményeknek. Az intézménynek alapító okirattal kell rendelkeznie, megfelelő szakemberek irányítsák, és önállóan vagy részben önállóan kell gazdálkodnia. A fenntartás költségeit az önkormányzatoknak kellene magukra vállalniuk. A kistelepülések azonban nem mindig tudnak eleget tenni a feltételeknek: sok esetben helyiség hiányában nem is létesülhet könyvtár.- A megoldást a kistérségi társulások oldhatják meg. Vas megyében már sikerrel alkalmazzuk a „módszert” - mondta Pallósiné Toldi Márta. - A települések közösen nyújtanak be pályázatot. A kulturális minisztérium 2007-ig szeretne a kistelepülési könyvtárak ellátásán javítani. A falvak mintegy 15,4 milliárd forintra pályázhatnak, ebből 9 milliárd jut a normatív működési támogatásra, 6,4 milliárd az új társulások bővítésére. TARKA SOROK Szakmai ártalom- Mi a foglalkozása? - kérdi az orvos a beteget.- Betörő.- És mi a panasza?- Mindent kék fényben látok, doktor úr! Mérték Csinos szőkeség ül egyedül a bárban. Bejön az egyik régi ismerőse, szóba elegyednek, a férfi rendel neki egy italt.. Kicsivel később az ismerős rendelne még egy kört, de a nő tiltakozik:- Sajnálom, de a barátom csak egy italt engedélyez nekem!- Miért?- Mert, ha iszom egy pohárral, akkor általában jól érzem magam. Viszont ha iszom még egyet, akkor utána a bárban mindenki jól szokta magát érezni. Az iigetőn- Jean, volt az ügetőn?- Igen, uram!- Feltette azt az ezrest a 8- as lóra?- Igen, uram!- És mi történt?- A zsoké levette a. lóról és megköszönte! ízlés dolga- Az én ízlésem és a férjemé teljesen azonos.- Létezik ilyen?- De még mennyire! Igaz, öt év telt el, mire a férjem megszokta. Kinek tragédia?- Hallottál már Jóska tragédiájáról?- Nem. Mi történt vele?- Megszökött vele a feleségem! Vízvezeték- Apu! Most már leveheted nyugodtan az ujjad a vízvezeték nyílásáról!- Miért, itt a szerelő?- Nem, hanem ég a ház. " Ma ünnepük 30. házassági jpf- évfordulójukat Balatonszárszón fi! LIPÓT KÁROLY és CSIKER MÁRIA 4'rf# Sok szeretettel köszöntjük őket; Kriszta, Laci, Karcsi, Timi és kis unokájuk: León. *' T:%2::&:::£í:X2í:?ZZ:. Vénái Adrienn születésnapján Somogyi Hírlap Klad|a 12 Aial Springir-Migyarortzig Kit Simogy Megyei Irodála. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axeb.tiu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/5104)96 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSfFszám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodáiénak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axeb.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesp tő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.