Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-19 / 65. szám

16 KRÓNIKA SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 19., SZOMBAT ERŐS HIDEGFRONT ÉRKEZIK! Kőművesmester lett a Zebrák mecénása A balatonföldvári Zebrák, a Ze­nebarátok Köre közgyűlést tar­tott, ahol újraválasztották elnök­ségüket. Vezetőjük továbbra is Kapus János, a fúvószenekar karnagya lett. Odaítélték az álta­luk alapított díjakat is. A 2004- es Év mecénása címet Petz János kőművesmester nyerte, aki in­gyen irányította a Ránki György Zeneiskola próbatermének épí­tését Az Év zenésze kitüntetést pedig Erdélyi Katalinnak ado­mányozták; a fiatal zenész a leg­jobb szaxofonosnak bizonyult az országos versenyen. Fonyód a múzsák lakhelye Nyári László, Simon Ottó és Nagy Gáspár költők a Fonyód! Helikon megnyitóján Márton László Negyedszázada Fodor András és Simon Ottó kezdeményezésé­re hívták életre az első Fonyódi Helikont. Takáts Gyula Kossuth- díjas költő volt az esemény név­adója, aki ezzel a névadással utalt a negyvenes, ötvenes évekre, amikor a költők találko­zóhelyének számított ez a Bala- ton-parti település. Tegnap 25. ma 17 órakor a fonyódi gimnázi­um ad otthont a városi tűzoltó­zenekar jubileumi koncertjé­nek. vasárnap Kaposváron 16 óra­kor a városi művelődési köz­pontban nemzetiségi est kezdő­dik, melyen német, horvát, ci­alkalommal hallhatták a legfris­sebb verseket az irodalom, a lí­ra iránt érdeklődő diákok. Nagy Gáspár, Nyári László és Simon Ottó szívesen mondta el leg­újabb költeményeit az ifjú kö­zönségnek. Nemcsak a verseik­re, hanem a költészet szerepére és fontosságára is felhívták a fi­gyelmet. Simon Ottó, a rendezvény há­zigazdája, aki válogatott verseit MIKOR-HOVA gány és lengyel művészeti cso­portok szerepelnek. hétfőn 17.30-kor tartja alaku­ló ülését a színházbarátok köre a Kaposvári Egyetem pedagógi­ai főiskolai karán. Este 6-kor kezdődik a kaposvári zeneisko­lában a zenei pályára készülő tartalmazó, ősszel megjelent kötetéből olvasott fel, a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta: a rendszerváltás előtt az jelentett veszélyt, hogy a Helikonon ver­seikkel jelen voltak a másként gondolkodók is. Ma az anyagi nehézségek veszélyeztetik a költőtalálkozót. Első intő jel le­het, hogy 19 év után először nem tudták megjelentetni a Fo­nyódi Helikon kisantológiát. növendékek hangversenye. Fél 8-kor az evangélikus templom­ban Krishtop Pavel zongoramű­vész koncertje hallgatható. Balatonbogláron 14 órakor kör­zeti mesemondó versenyre vár­ják az érdeklődőket a kultúrott- honba. Somogyi Hírlap^] közelről Pénteken Kaposváron lépett fel a világhírű Benkó Di­xieland Bánd. A jazzcsapat negyvennyolc éves fennállása alatt több mint 8000 hazai és külföldi koncertet adott, munkájukat számos magyar és nemzetközi díjjal, kitüntetéssel ismerte el a szakma. Az együttes frontembere, Benkó Sándor a kezdetekről és a somogyi megyeszékhelyhez fűződő emlékeikről vall cik­künkben. A reneszánszukat élő táncházakban korábban fiatalok és idő­sek egyaránt felfedezik a népi kultúra szépségét. Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes fellépésein ebből a gazdag örök­ségből ad ízelítőt. Varázslatos hangulatú koncertjeiken a közön­ség vígan dalol és ropja a talpalávaló zenére. Üzlet mindenáron Az OBI áruház reklámújságjá­ban a március 17-től induló ak­cióban több olyan cikket hirdet­tek, amelyet szerettünk volna megvásárolni. Tegnap reggel ezért beutaztunk Kaposke- resztúrról, hogy vegyünk egy polcrendszert és kétféle eperpa­lántát. Megdöbbenve tapasztal­tuk, hogy egyiket sem lehet kapni. Kérdésünkre azt vála­szolták: még nem érkezett meg. Miért reklámoznak olyan ter­méket, amellyel nem rendelkez­nek? Hány embert csapnak be ezáltal? Ki téríti meg a feleslege­sen felmerült utazási költséget? Tudom, ez egy jó üzleti fogás: ha már egyszer vidékről bejön az ember, úgyis vásárol valamit... Csakhogy a jó hírnév és a tisz­tesség - szerintem - többet ér! Név és cím a szerkesztőségben Felújult árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat: Holland Bútor Karád Tavaszi nagytakarítás 50 %-os árengedmény padlószőnyegekre és PVC padlókra (250 Ft/m2-tő!) használt és új ruhákra, cipőkre. Tel.: 06-30/312-0784 Nyitva: Péntek-Szombat 10-tól 12-ig TARKA SOROK Nem használt- Hatalmas gondban vagyok, komám! - panaszkodik Kovács a barátjának. - Megcsaltam a feleségemet, és most nem tu­dom, mit tegyek.- Egyszerűen mondd el neki az igazat! Néha a házasságon kívüli kapcsolat még jót is tesz az együttélésnek. Kovács megfogadja a taná­csot. Hazamegy, és azt mondja az asszonynak:- Figyelj, Sári, valamit el kell mondanom! Tudod, vannak, akik azt mondják, hogy a há­zasságon kívüli kapcsolat jót tesz az együttélésnek...- Felejtsd el! - vág közbe a fe­leség. - Egyszer-kétszer kipró­báltam, de nem használt. Sörözőben A francia, a német és a skót sört iszik. Észreveszik, hogy mindhármuk poharában úszik egy-egy légy. A francia eldobja a poharat, a német kiveszi a legyet, és meg­issza a sörét. A skót kiveszi a le­gyet, jól megrázza, és ráüvölt: ­- Köpöd ki! Fóbia- Doktor úr, annyira rettegek attól, hogy élve temetnek el.- Sose féljen ettől, amíg én kezelem! Benzinkútnál A benzinkút pénztáránál már fél órája várakozik egy pap. Amikor sorra kerül, a kutas szabadkozni kezd:- Elnézést, atyám, de ilyenkor, nyáron mindenki az utolsó pilla­natban jön a hosszú utazás előtt.- Tudom - mondja a pap. - Ez nálunk is így van. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 UH BÁRÓNŐ Blaháné bérlet; vasárnap 15.00 BOLHA A FÜLBE Bérletszünet -144704­A DIDAKTIKA Autósiskola követke­ző tanfolyama március 23-án, 16 óra­kor indul. A befizetett tandíj 30%-a az adóból visszaigényelhető. Részletfi­zetési lehetőség. OKÉV: 03-0015-04. Érdeklődni: Kaposvár, Vásártéri u. 4/a, 8?/314-944,512-036. -umv A KING’A Ford Tamás Autósiskola következő tanfolyama március 29-én kezdődik. Diákoknak kedvezmény! Akkr.l.sz.: AL-430. Kaposvár, Fő u. 45., 83/422-131. kinga.ford@axelero. hu. -1471751 P­ZÖLDKÖNYVES tanfolyam indul márciusban. Vígh Ilona 30/572- 2352,82/411-142. -150703­MARY-KER KFT. a KORONA® márkájú YkJtmbJy gépi tésztát forgalmazó országos kereskedelmi "““‘SSiS""-'* hálózatába __________ Alka lmazási feltételek:- középfokú végzettség -értékesítési gyakorlat- ónálló, kreatív munkavégzés- B kategóriájú jogosítvány- számítógép napi kapcsolattartáshoz- számítógépes ismeret (wortd. excel)- mobil telefon Ajánlatunk: 1. Piacképes jövedelem 2. cégautó 3. Fiatal csapatban, bővülő piacon végezhető munka Fényképes pályázatokat kizárólag e-mail-en várjuk. E-mail: matv-kei@iTiarv-ker.hu Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pl. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Sió­fok. Fő u. 55. Tel: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefenszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejt­vénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, te­lefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesz­tő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módiáról, céljáról, és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő tekete há­romszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Első kaszóí szalonka báli Somogy zöld szívében 2005. április 2-án Bálfbelépő: 6 500 Ft/fő • kedvezményes szállásárak reggelivel, báli belépővel: 9 800 Ft/fő-től igénytől függően Élő zene. jó hangulat. ínyenc ételek, értékes tombola nyeremények és kitűnő kiszolgálás! Szombat délután meghívjuk Ont egy kisvasutas kirándulásra' ELADÓ INGftTIftHflK Telefoni 30/2378*151,30/9370*371 E-mail: ingatlan5lerr3danubia.hu Ingatlan helye Nettó irányár Terület Fetépitn. Megjegyzés Kaposvár (Ft) (ml) (ml) beépítetlen terület Jutái u. (volt Agroker) 13.280.000 3320 elkerülő úttól 500 m-re Jutái u. (volt Agroker) 13.288.000 3322 elkerülő úttól 500 m-re Jutái u. (volt Titán) 63.250.000 21084 beépítetlen terület. raktár Patyolat u. 3. 18.400.000 460 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 30.780.000 616 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 4.381.000 87 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 2.850.000 57 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 1.725.000 34 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 7.220.000 144 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 5.361.000 107 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 3.642.000 73 61-es főút mellett Jutái u. (volt Agroker) 67.000.000 4703 1693 elkerülő úttól 500 m-re Jutái u. (volt Agroker) 63.000.000 4312 1693 elkerülő úttól 500 m-re Jutái u. (volt Titán) 70.000.000 4355 1360 áruház funkcióra alk. Jutái u. (volt Titán) 22.000.000 1872 368 főútról látható Jutái u. (volt Titán) 180.000.000 12839 5100 5 hajós csarnok Jutái u. (volt Ttán) 60.000.000 5649 1350 6 méteres belm.csarnok iroda Patyolat u. 3. 1.725.000 34 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 10.845.500 217 61-es főút mellett Patyolat u. 3. 1.563.000 31 61-es főút mellett Patyolata 3. 1.821.000 36 61-es főút melleit üzlet Petőfi tér 4. 6.500.000 20 volt SZTK épület, IRODÁK BÉRELHETŐK! Dorottya Üzletház, Kaposvár, Széchenyi tér 8. Bérleti díj Közüzemi költség 18-27 mi 1950,-Ft/m2/hó 400,-Ft/m2/hó 30 m2 3500,- Ft/m2/hó almérők atapján Klima-Vill Székház, Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. 16-26 m2 1500,-Ft/m2/hó 320,- Ft/m2/hó 245 m2 (10 helyiség) 1920,-Ft/m2/hó 320,-Ft/m2/hó Berzsenyi Üzletház, Kaposvár, Berzsenyi u 9 (McDonald's mellett) 15,33,36 m2 2200,-Ft/m2/hó 360,-Ft/m2/hó Érdeklődni! Meridian-Duo Kft - Kopp Károly Kaposvár, Kossuth L u. 1-9. Tál: 82/ 521-789, 30/235-05-11 Somogyi Hírlap Kladla az Axel Sprlngar-Magyarország Kit Somogy Magyal Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERÓZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom