Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-02 / 51. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 2.. SZERDA SPORT 13 Kettős kaposvári diadal röplabda A sportiskolás csapatok nyerték az emlékversenyt A gyermekeknél a Ko- méta-Kaposvári Sportis­kola csapata, a miniknél pedig a Kaposvári Sport­iskola I.-Kinizsi együttese nyerte a Kaposváron ren­dezett Zádor Tibor röp­labda-emlékversenyt. Molnár Gábor Kaposváron rendezte a Somogy Megyei Röplabda Szövetség a Zádor Tibor (fiú) gyermek- és mini emlékversenyt. A gyerme­keknél a Kométa-Kaposvári Sportiskola csapata diadalmas­kodott, míg a második helyen a kecskeméti Arany János Általá­nos Iskola, a harmadikon a szin­tén kecskeméti Katona József Általános Iskola és Gimnázium. A somogyiak másik egysége, az idén is újjászervezett Kaposvári Sportiskola az előkelő negyedik helyet szerezte meg. A kiemel­kedő teljesítményéért Ladovics Bence (Kométa-Kasi), Varga Ist­ván (Arany János Általános Is­kola, Kecskemét] és Kis Tamás (Katona József Általános Iskola és Gimnázium, Kecskemét) ve­hetett át különdíjat; a legered­ményesebb edző pedig Varga Pé­ter (Kométa-Kaposvári Sportis­kola) lett. Az emlékverseny végeredmé­nye: 1. Kométa-Kasi; 2. Arany János Általános Iskola, Kecske­mét; 3. Katona József Általános Iskola, Kecskemét; 4. Kaposvári Sportiskola; 5. Dunaferr SE; 6. Kisfaludy-Ramasetter Általános Iskola, Sümeg. A minik küzdelmében a Ka­posvári Sportiskola I.-Kinizsi alakulata az összes mérkőzését megnyerve állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A második helyet a Vásárhelyi Pál Általá­nos Iskola n., a harmadikat a za­laegerszegi Kertvárosi Általános Iskola-Liszt Ferenc tagiskola sze­rezte meg. A tornán nyújtott tel­jesítményéért Takács Péter (Ka­posvári Sportiskola I.-Kinizsi), Farkas Péter (Vásárhelyi Pál Ál­talános Iskola) és Farkas Bence (Kertvárosi Általános Iskola- Liszt Ferenc tagiskola, Zalaeger­szeg) részesült különdíjban; a legeredményesebb trénernek já­ró díjat pedig Sántosiné Oláh Edit (Kaposvári Sportiskola I-Ki- nizsi) vehette át. Az emlékverseny végered­ménye: 1. Kasi L-Kinizsi; 2. Vá­Mlndkét korcsoport küzdelmét kaposvári együttes nyerte a tornán sárhelyi Pál Általános Iskola II., Kecskemét; 3. Kertvárosi Álta­lános Iskola-Liszt Ferenc tagis­kola, Zalaegerszeg; ...5. Kasi II- Gárdonyi; ...7. Nagyboldogasz­szony Római Katolikus Általá­nos Iskola és Gimnázium- 1. MCM RC; 8. Bartók Béla Ál­talános Iskola, Kaposvár; 9. Ka­si IIL-vegyes, 10. Kasi IV.­Kiélezett csatákat vívtak az ötvenesek A Marcali Városi Sportcsarnok­ban 50 éven felüliek részére ren­deztek teremlabdarúgó-tornát. A hagyományos eseményen öt csapat körmérkőzéses rendszer­ben döntötte el a bajnoki címet és a helyezések sorsát A nagy küzdelemre jellemző, hogy az el­ső három hely csak az egymás elleni eredmények alapján dőlt el. A torna végeredménye: 1. Marcali (5 pont), 2. Barcs (5 pont), 3. Kaposvár (5 pont), 4. Nagyatád (3 pont), 5. Koprivnica (horvát, 2 pont), A legjobb ka­pus: Szabó József (Nagyatád), a gólkirály: Mató Dezső (Marcali, 3 góllal), a legjobb mezőnyjátékos: Sárdi János (Barcs). Veretlen maradt a Csurgó KÉZILABDA NB Il-es együttesek osztoztak a dobogón Zircher országos bajnok atlétika Hat favoritos medál A fedett pályás szezon zárá­saként Budapest adott ott­hont a junior és ifjúsági or­szágos bajnokságnak. A Fa­vorit MG Produkt AC atlé­tái hat érmet nyerve a vára­kozás felett szerepeltek. Az esélyesek közül mindenki beváltotta a hozzá fűzött remé­nyeket, ráadásul akadt megle­petés is. A legjobban az egész szezonban kiválóan teljesítő - egy arany- és egy ezüstérmet nyerő - Zircher Kitti (képünkön) szerepelt. Négyszáz méteren a szám esélyese volt. Magabizto­san verte vissza az ellenfelek támadását, nagyszerű egyéni csúccsal lett országos bajnok. Dovigyel Csaba edző tanítványa a rövidebbik gyors számban, 200 méteren az esélyeket reali­zálva ezüstérmes helyen ért célba. A négy súlylökő-döntő- ben öt kaposvári fiatal szere­pelt. Dovigyel Eszter szerepelt a legjobban második helyével, míg Páli Gábor és Molnár Gábor I. a dobogó harmadik fokára áll­hatott. A meglepetést Molnár Gábor II. szerezte. A kiváló kö­zéptávfutó nagy meglepetésre 1500 méteren kis híján a bajno­ki aranyat is megnyerte. Végül szoros versenyben az ezüst ju­tott az egyéni csúcsán 11 (!) má­sodpercet javító kaposvári futó­nak. 800 méteren hat(!) másod­percet javított legjobbján és mindössze két tizedmásodperc- cel lemaradva a 3.-tól végül 5. lett. Három számban is jó ered­ményt ért el a nagyon erős juni­or fiúmezőny­ben Dobrovod- sky Tamás, aki most került a korosztályba. A felnőttek sza­badtéren a do­básokban vetél­kedtek. A női diszkoszvetésben három favoritos is döntőbe ke­rült és mindhárman eddigi leg­jobb felnőtt bajnoki helyezésü­ket érték el. Eredmények Junior leány, súly: ...2. Dovi­gyel Eszter (12,00), ...4. Vajda Anett (11,48). Fiúk, 200 rrv ...5. Dobrovodsky Tamás (23,32). 400 rrv ...5. Dobro- vodsky Tamás (51,59). 60 m gát: ...6. Dobrovodsky Tamás (8,78). Súly: ...3. Páli Gábor (16,66). Ifjúsági leányok, 200 m- ...2. Zircher Kitti (25,97). 400 nv 1. Zircher Kitti (57,85). Súly: ...4. Kovács Bog lárka (10,55). Fiúk, 800 m: ...5. Molnár Gábor II. (2:02,59). 1500 ne ...2. Mol­nár G. U. (4:14,34). Súly: ...3. Molnár Gábori. (16,11). Felnőtt nők, diszkosz: ...5. Dovigyel Eszter, 6. Vajda Anett, 7. Vass Viktória. Fenyő G. Csurgói sikerrel zárult a hagyo­mányos Téli Kupa női felkészü­lési kézilabdatoma. A várako­A végeredmény 1. Csurgói NKK 9 pont (114-76), 2. Siófoki VSE 8 pont (116-102), 3. Fonyódi Petőfi SE 7 pont (124-73), 4. Taszári DSE 4 pont (84-106), 5. Kutasi Nosztal­gia KK 2 pont (80-101), 6. Kocsola SEO pont (57-117). zásnak megfelelően az első Ká­rom helyet az NB Il-es alakula­tok osztották el egymás között, a mezőny második felében pe­dig a megyei bajnokságban ér­dekelt gárdák zártak. A második játéknap eredményei: Csurgói NKK- Taszári DSE 29-17 (12-12) A legjobb dobók: Varga V. (9), il­letve Kiss E. (7), Béres (5). Fonyódi Petőfi SE- Kocsola SE 31-7 (16-2) A legjobb dobók: Erdei (9), Ta­más (7), Búza (5). Csurgói NKK- Siófbki VSE 23-21 (15-9) A legjobb dobók: Varga V. (5), Balogh V. (5), illetve Kiss 0. (7). Kutasi Nosztalgia KK- Kocsola SE 24-12 (12-4) A legjobb dobók: Göncz (9), Egyed (6), illetve Fábián (5). Fonyódi Petőfi SE- Taszári DSE 31-17 (15-7) A legjobb dobók: Búza (8), Erdei (7), Horváth V. (5), illetve Kiss E- (U). Siófoki VSE-Kutasi Nosztalgia KK 29-27 (13-14) A legjobb dobók: Kiss 0. (7), Dabóczi (6), Kertész (6), Pintér (5), illetve Göncz (8), Szép (5), Petz (5). Fagyban is focizni akarnak labdarúgó nb ni Nagyatádon igent, Lengyeltótiban nemet mondanak Külföldön készülnek a somogyi triatlonisták triatlon A felkészülést segí­tő téli edzőtáborba, Tunézia-^ ba utazott teg­nap az Arena- Vital TSC Ka­posvár 13 fő­ből álló kül­döttsége. Az edzőtábor alatt főleg kerékpáros foglal­kozásokat tartanak, készülve a korosztályos világ- és Euró- pa-bajnokságokra. Külföldön tölti a téli hónapokat Kuttor Csaba (képünkön, Buda-Cash Team Kaposvár), aki a Kaná­ri-szigeteken meleg égövi edzőtáborozás keretében gyűjti a kilométereket az előtte álló feladatokra, (kz) Fölényes atádi győzelem a Komlói Bányász ellen teke A férfi teke NB III újabb fordulójában a Komlói Bá­nyász II. otthonában nyert 2-6-ra (2316- 2431) a Nagy­atádi TK csapata. A somogyi­aknál Fuisz Béla (428 fa), if­jabb Láng József (417 fa), Horváth János (417 fa) és Jankovics Zoltán (398 fa) szerzett pontot. Az atádiak ezzel a győzelemmel őrzik első helyüket a pontvadá­szatban. (mg) A labdarúgó NB III Drá- va-csoportjának ligaülé­sén úgy döntöttek, hogy a hétvégén megkezdik a ta­vaszi szezont. A nagyatá­diak játszani akarnak, Lengyeltótiban viszont tartanak attól, hogy el kell halasztani a Marcali elleni somogyi rangadót. Fenyő Gábor NAGYATÁD FC Érkeztek (3): Búzás Gergely hátvéd (Kaposvölgye Vállalko­zók SC-Nagyberki), Györgyfalvi Károly középpályás (Pécsi MFC - a tavaszi szezonra kölcsönbe), Laki Olivér középpályás (NABI Kaposvári Rákóczi FC - a tava­szi szezonra kölcsönbe). Távoztak (7): Lajkó Ferenc kapus (Kaposvölgye Vállalko­zók SC-Nagyberki), Szolomájer Gábor hátvéd (Kaposvöl­gye Vállalkozók SC-Nagy­berki), Papp Árpád hátvéd (Patapoklosi), Szabó Sán dór középpályás (Ka­posvölgye Vállalko­zók SC-Nagyberki), Antal Gábor közép­pályás (Patapok­losi), Svéger János középpályás (Barcs SC), Far­kas Gábor közép­pályás (Sárvár FC). Az ifiktől kerül­tek fel (2): Dobos András kapus,. Vastag László középpályás. Kovács Szilárd közép­pályás játékára - egész­ségügyi problémái miatt - bizonytalan ideig nem számíthatnak.- Nemcsak szeret­nénk, hanem fogunk is játszani; a hétvégén, va­sárnap a Baját fogadjuk a győzelem reményében - mondta Bőzsöny János (ké­pünkön), a Nagyatád FC edzője. LENGYELTÓTI VSE Érkeztek (6): Mezriczky Róbert hátvéd (Buzsák), Garai Zoltán hát­véd (Böhönye), Presits Zoltán hátvéd (Balaton- szemesen szere­pelt kölcsönjáté- kosként), Molnár Ákos középpályás (Fo­nyód), Hajdú Szabolcs középpályás (Bala- tonújlak), Georgi Ro- land középpályás (le­szerelés után vissza­tért). Távoztak (8): Riba Tamás kapus (Oreglaki Medosz), Károli Gyula hátvéd (Marcali VFC), Jován- czai István hátvéd (Felsőmo- csolád Vill-Master), Balogh And­rás középpályás (Karád Jeans- Tex), Somogyi Zoltán csatár (Marcali VFC), Wágner Csaba csatár (Kaposvölgye Vállalko­zók SC-Nagyberki); szintén tá­vozott Lengyeltótiból Körösi Le­vente hátvéd és Belényesi László csatár. Az ifiktől kerültek fel (5): Bódis Gergely kapus, Németh Szabolcs hátvéd, Szecsődi Gergely középpályás, Szabó Sándor kö­zéppályás, Midi Ferenc csatár. A Lengyeltóti játékosai közül jelenleg senki nem bajlódik sé­rüléssel.- Meglepődnék, ha tudnánk játszani ilyen körülmények kö­zött. Ráadásul a hétvégére újabb havat mondanak, így sze­rintem halasztani kell a Marca­li VFC elleni hazai tavaszi raj­tunkat - mondta Nagy Lajos, az újonc Lengyeltóti VSE edzője. Mercedest előzött az Ajax Molnár G. A 2. és a 3. fordulót rendezték Nagyatádon a városi tekebajnok­ságban a Vencel kupáért A 2. já­téknap rangadóján a Merce­des 5-1-re legyőzte a Raab Kardiért Eredmények forduló: Ajax-Royal 5-1 (1476-1407), legjobb dobók Hosszú 309 fa, ületve Papp G. 316 fa; Hunyadi-Vencel I. 3-3 (1333-1356), lég jobb dobók Vörös 287 fa, ületve Duka 286 fa; Cápák-Gyógygödör 4-2 (1263- 1250), legjobb do­bók Borgulya 289 fa, illet­ve Fidrich 285 fa; Alfa e.on-Viktória 3-3 (1502- 1499), legjobb dobók Hor­váth J. 317 fa, ületve Jüng- ling 333 fa; Raab Kar- cher-Mercedes 1-5 (1493- 1565), legjobb dobók Jan­kovics 318 fa, ületve Fuisz 322 fa; Vencel H.-Csipet csapat 2-4 (1228- 1233), legjobb dobók Fülep 256 fa, ületve Fuisz B. 268 fa. Az 5X együttese szabadnapos volt. 3. forduló: Gyógygödör- Hunyadi 4-2 (1310-1304), lég jobb dobók Fidrich 285 fa, iüetve Lakosa 287 fa; Csipet csa- pat-5X 2-4 (1230-1340), lég jobb dobók Majzik A. 280 fa, ületve Kunecz 312 fa; Viktória-Cápák 5-1 (1429-1244), lég jobb dobók Balaskó 311 fa, ületve Borgulya 282 fa; Mercedes- Vencel II. 6-0 (1477- 1105), legjobb dobók Fuisz B. 318 fa, ületve Fe­hér 256 fa; Royal-Raab Karcher 2-4 (1409- 1452), legjobb dobók Papp G. 327 fa, iüetve Jankovics 331 fa; Vencel I.-Ajax 1-5 (1381- 1461), legjobb dobók Duka 299 fa, ületve Vékony 309 fa. Az Alfa-e.o gárdája szabad­napos volt A bajnokság élcsoportja: 1. Ajax 6 pont, 2. Mercedes 4 pont, 3. Raab Karcher 4 pont •• • - v " : 1 ..... Wm

Next

/
Oldalképek
Tartalom