Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-02 / 51. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 2., SZERDA AUTÓ ES MOTOR 11 Kia: minden szinten csúcs Világszerte lendületben a KIA! Az anyacég idén januárban 115 százalékos exportnövekedésről számolt be, ami globálisan több mint 82.000 jármű értékesítését jelentette. Itthon a KIA Motors Hungary adatai 22 százalékkal haladták meg a tavalyi hasonló időszak számait. Az eladások zömét a Magyar- országon is elsöprő sikert aratott, stílusos kisautó, a Picanto teszi ki. A megújult modellpaletta többi tagja is egyre sikeresebb. Az alsó-közép kategóriás Rio és a középkategóriás Cerato a családok számára nyújt reális és megfizethető alternatívát, magas technikai színvonalon és kiemelkedő felszereltséggel. A robusztus Sorento terepjáró nemrégiben elnyerte a Truck Trend magazin szavazásán a „Kategóriája Legjobbja”, majd emellé az Északnyugati Autó Sajtószövetség (NWAPA) „A szabadidő-kategória legjobb vétele” címet is. A KIA újdonsága, a Sportágé kompakt szabadidőautó a sajtó és a közvélemény részéről is egyaránt nagyon pozitív fogadtatásban részesült. A Sportágé gyönyörű karosszériáját elnézve - ami 2004-ben Koreai Ipari Formatervezési Díjat nyert - és terepképességeit megismerve, az ütőképes vételárral itthon is sikerre van ítélve. A KIA kínálatában a luxust kedvelők is megtalálják a számításukat. A felső-közép kategóriás Magentis és a minden földi jóval felszerelt luxuscirkáló Opirus a legkényesebb vásárlók ízlését is kielégítik, s ami nem mellékes, verhetetlen ár/érték arányban! A meglepetés erejével! KIA MARKAKEPVISELET Kaposvár, Tallinn Gy. u. 87. Tel: 82/511-965. fax: 82/424-942 De mi lesz a nagycsaládosokkal? Nos, nekik a 7 személyes Carnivalt, a térkínálat bajnokát ajánlja a KIA. A dinamikus, sportos modellek nagy része jelenleg akciós áron, kedvező hitelfeltételekkel kapható a márkakereskedésekben. A dél-koreai cég az idén három új modellt állít csatasorba, így biztosra vehető, hogy a KIA erőteljes növekedése a jövőben sem veszít lendületéből. A kedvezőtlen piaci körülmények között ez pedig már nem egy múló szeszély, hanem világosan tükrözi a KIA márkaarculatának rohamosan javuló vásárlói megítélését. Ezt a cég új szlogenje is megerősíti: „A meglepetés erejével!” ▲ Autó - Szerviz - Technika ] FÉNYEZÉS j Az első futószalagon gyártott autót, a Ford T mo- j delit csakis és kizárólag fekete színben szállították, j Ezzel szemben ma a lakkgyártó kínálata mintegy j 2000 különféle lakkból és különleges felületet adó festékből áll, melyeket önműködő fényezősorokon hordanak fel. Napjainkban már egyértelműen látható a vízbázisú lakkok előtörése, ami csak a németországi autógyártást tekintve évente hozzávetőlegesen 40.000 tonna mérgező oldószer felhasználásától kímél meg minket A fényezésen több réteg fényezőanyag felvitelét értjük. Az elkészült nyers karosszéria a gyárban az un. fényezősorra kerül, ahol a megtervezett műveletsoron halad a karosszéria. A folyamatok alatt tisztítják, foszfátozzák, öblítik, szárítják, majd kitöltő anyagokkal kezelik, tisztítják. A teljesen előkészített karosszéria ezután kapja meg a fedőlakkját, majd az ezt követő átlátszó lakkot. Az így elkészült karosszériára a gyártók akár 12 év átrozsdásodás elleni garanciát is vállalnak. —---------------------------------------— Az ön szerviztanácsadója: ÉS Zsillé Kft. tulajdonosa SEHT szerviz mmm TeL; 82/510-510 IP Zalai Autóház Kft 7631 Pécs, Éezakmegyer-dűlő 2. Tel.: 72/548-109, 70/314-3740 WELTAUTO-AJÁNLATOK HASZNÁLTAUTÓK GARANCIÁVAL ***** | • Seat Cordoba Vario 1.4 Stella 2000. 1 749 OOO Ft • Skoda Fabia 1,4 Classic 2002. 1 749 OOO Ft • Skoda Fabia Combi 1,4 MPI 2001. 1 899 OOO Ft • Skoda Fabia Sedan 1,4 MPI 2002. 1 799 OOO Ft • Suzuki Swift Sedan 1.3 GL 2002. 1 449 OOO Ft HASZNÁLT AUTÓK: • Daewoo Tico SX 1997. 749 OOO Ft • Fiat Punto 55 S 1996. 949 OOO Ft • Ford Escort Turnier 16V CLX 1997. 1 149 OOO Ft • Skoda Formán Plus 1995. 499 OOO Ft • Skoda Felicia 1.3 LX 1998. 799 OOO Ft www.zalaiauto.hu Mozgáskorlátozott utalványt beszámítunk! SZEMÉLYGÉPKOCSIK: AUDI A3 1.61 ABS, D.KLIMA, 2 LÉGZSÁK 1999 2 290 000 Ft AUDI A3 1.9 PDTDI 2001 D.KLÍMA, XENON, 17’ ALUFELNI 3 690 000 Ft AUDI A4 1.61 D.KLÍMA, BŐR, XENON, 2001 4 740 000 Ft BMW 530D D.KLÍMA, BŐR, XENON 2001 5 990 000 Ft BMW 3201 TOURING 2000 D.KLÍMA, 6 LÉGZSÁK, ALUFELNI 3 690 000 Ft BMW 3161 ABS, D.KLÍMA, 6 LÉGZSÁK 2000 3 390 000 Ft BMW 3161 ABS, KLÍMA 6 LÉGZSÁK 2000 3 490 000 Ft BMW 525TDS D.KLÍMA, ABS, ALUFELNI 1997 2 990 000 Ft BMW 730IA D.KLIMA, BŐR, ALUFELNI 1995 2 690 000 Ft BMW 316 BŐR, D.KLÍMA, ALUFELNI 1997 2 190 000 Ft BMW 320 IA ABS, D.KLÍMA, 2 LÉGZSÁK 1996 1 790 000 Ft BMW 523 IA ABS, D.KLÍMA, 4 LÉGZSÁK 1997 2 250 000 Ft CITROEN XSARA 1.6 SX ABS, KLÍMA 4 LÉGZSÁK 2001 1 690 000 Ft LAND ROVER FREELANDER TD4 ABS, KLÍMA 2 LÉGZSÁK 2001 LAND ROVER FREELANDER TD4. 4 690 000 Ft KLÍMA, ABS, BŐR 2004 7 290 000 Ft LEXUS LS 400 FULL EXTRA 1995 3 690 000 Ft MAZDA 626 DITD ACTIV 2002 3 690 000 Ft D.KLIMA, 4 LÉGZSÁK, SPORT BELSŐ MITSUBISHI CARISMA 1.8 GDI ABS, 4 LÉGZSÁK, EL ABLAK 1998 1 590 000 Ft MITSUBISHI CARISMA 1.9 Dl-D ABS, KLÍMA 4 LÉGZSÁK 2001 2 790 000 Ft MITSUBISHI RAJERO 2.8 TD 1998 ABS, KLÍMA 2 LÉGZSÁK 4 390 000 Ft OPEL CORSA 1.2 16V COMFORT 2001 1 790 000 Ft LÉGZSÁK, SZERVOKORM, R.MAGNÓ PEUGEOT 206 CC 2.01 BŐR, D.KLÍMA, ALUFELNI 2001 3 190 000 Ft RENAULT CLIO 1.6 16,V ABS, KLÍMA 2 LÉGZSÁK 1999 1 550 000 Ft ROVER 75 1.8T ABS, D.KLÍMA, 6 LÉGZSÁK 2004 6 990 000 Ft SEAT CORDOBA 1.6 SPORT 2001 KLÍMA LÉGZSÁK, 1 850 000 Ft SMART PULSE AUT. ABS, KLÍMA 2 LÉGZSÁK 2002 2 390 000 Ft SKODA FABIA 1.4 16V ELEGANCE ABS, KLÍMA TEMPÓMAT 2002 2 650 000 Ft VOLVO S80 T6 GEARTR. 1999 D.KLÍMA, 8 LÉGZSÁK, BŐR-SZÖVET, 4 190 000 Ft MA?DA B2500 D 4X2 2003 2 LÉGZSÁK, SZERVOKORM., 2 440 ooo Ft+Áfa MAZDA B2500 TD 4X4 2003 ABS, KLÍMA 2 LÉGZSÁK 3 850 000 Ft + ÁFA Hitel, használtautó-beszámítás, Schneider Autóház K lm 7630 Pécs, Buzsákl út 1-3. Telefon: (72) 539-028 wwvr.s<hneideroutohaz.hu/1iasznalt t-mat has2nakDut>Os(hraid«iaut)lKu.hu áj NYITRAI AUTÓHÁZ Szekszárd, Pásztor u. 8 Tel.: 74/419-772,523-883 Használtautó kínálata: Ren.Meg. Kombi 1.4,5 a 02 2.499EFt O.Vect.B Kombi Di. 2.0,5a:99 2.390E Ft Ford Transit II. TD 2.0,4a 01 2.190E Ft Ren.Megane.Clas.1.6,4a 00 1.899ER Renault Thalia 1.4-16V,4a 021.799EFt Ren.Megane. Kombii.4,5a00 1.799E Ft Opel Astra Kiima 1.4,5 a ’03 1.699E Ft Renault Thalia RT 1.4,4a. 01 1.699E Ft Suzuki WR+GLX 1.3,5 a 01 1.690EF1 Fiat Bravó 1.2,3a ’99 1.290E Ft VW Polo Classic 1.4,4a ’97 1.399E Ft Renault Twingo 16V1.2,3a.'011.399E Ft Suzuki Sw.Sed. GLX 1.3,4a 991.199EFt Suzuki Sw.Sed. GLX 1.3,4a 001.199EFt Ren.Megane Eco 1.4,5 a '96 1.090E Ft Suzuki Swift Gl 1.3,5 a '99 1.079E Ft Skoda Felicia LXI;1.3,5 a. 95 799E Ft Renault Trafic;2.1D,4 a ‘93 769EFt Opel Veetra; 1.6,4a 93 899E Ft Renault 19 Cham.; 1.4,4 a’94 690EFt VWPassat; 1.8,4 a '89 520E Ft FiatCinque.;0.7,3a. ’94 590EFt FiatTipo; 1.7D,5a '93 490EFt Suz. Maruti 800 DX; 0.8,5 a '93 399E Ft Renault 19 GTE; 1.4,5 a '90 399EFt Lada Szamara F.; 1.5,4a '92 256E Ft Wartburg 1.3 Lim., 4 a '89 199E Ft VW CADDY tgk 1.4,3a '97 990E Ft $ renmjlt Randevú SZELES VÁLASZTÉKRA VÁGYIK? Twingo, Clio és Thalia márciusban 1 999 000 Ft! NYÍLT HÉTVÉGE március 5-6. Jöjjön el a Renault Randevúra márciusban, és ismerkedjen meg ajánlatainkkal! A Twingo, Clio és Thalia Premiére már 1 999 000 Ft-ért az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben a március 5-6-i nyílt hétvégén! www.ren^t.hu Az ajánlat a 2005. 03. 1-31. között megrendelt autókra, a készlet erejéig érvényes. Az ár a regisztrációs adót tartalmazza. Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 6.0-7,1; városi: 7.5-9,7; országúti: 3,7-5,7; C02-klbocsátás gAm: 143-168 (változattól függően). kaposvAr-car. kft. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./fax: 526-252, 526-253 Autó-LargoKfl.ja, HASZNALTAUTO KINALATA: Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9228-424, 20/9767-767 Citroen C5 2.0-16V SX Automata 02.01, ABS.aut. digit klíma, szervó, 6 légzsák, sport hidraktív futómű, cd tár, spoiler, full extra, örésmentes, szervízkönyves, 150 E Km, és2letre is! 3.099E Ft Peugeot 307 1.6-16V 03.07, szervó, aiáomata digit klíma, ABS, 6 légzsák, ízüstmetál, törésmentes, szervízkönyves, 17 E Km, észletre is! 2.850E Ft Citroen C 21.4i SX 04.05, szervé, el. ablak.klíma,kp. zár, légzsákok 11 E Km, részletre is! 2.490E Ft Citroén Xsara 2.0 HDI SX 00.11, szervé, et. ablakklíma rádió. 4 légzsák, ABS. 90E Km. részletre is! 2.550E Ft YW Transporter 2.5 TDi 97.12, 4 sz. tgk., 180E Km, hoszított, alufelni, köcflámpa, fóliázott,részletre is! 2.250E Ft Citroen Xsara Picasso 1.6i SX 01.02, szervó, ABS, légzsákok, manuális klíma. kp. zár, 150 E Km, el ablak-tükör, stb..., használt autó >eszámitás.ré$zletre is! 2.150E Ft| Citroén Xsara Picasso 1.6i SX 00.10, szervo, ABS, 4 légzsák, manuális klíma, kp. rór. el ablak-tükör, gyári magnó, 95E Km, észletre is! 2.060E Ft Citroén Xsara 1.6I-16V SX 01.01, klíma, 4 légzsák, szervó, ABS, rádió, friss nűszaki, alufelni, 4 téli gumi, 98 E km részletre is! 1.850E Ft Toyota Corolla Sedan 1.4-18V 98.04, klíma, légzsák, szervé, el. ablak, rádió, el.: 06 20/538-5763, részletre is! 1.490E Ft Citroen Saxo 1.5D SX 02.03, szervé, el ablak.-tükör, 5 ajtós, :entrál, ezüstmetál, 98 E Km, részletre is! 1.499E Ft Peugeot 106 1.08 97.11, centrál, kiditásgátló, szervízkönyv,rádió-magnó, netálfény, nagyon jó állapotban. 63E Km, részletre is! 949E Ft Suzuki Swift 1.0 GLX 98.08, el. ablak-tükör, centrái, rádió, 5 ajtós, részletre is! 799E Ft Renault Clio 1.2 91.06, rádió,100 E Km, 5a.,részletre is! 530E Ft Fiat Scudo 2.0 JTD 01.02, szeivó, inditásgátló, 150 E KM, jó állapotban, észletre is! 1.480E-»Áfa Nissan Vanette Cargo 2.3 D 01.03, riasztó, Kp.zár„szervó,szervízkönyv,zárt, észletre is! 1.120E-kAía AUTOBONTO Uj típusú nyugati autókhoz bontott és új alkatrészek garanciával, raktárról. TÖRÖTT AUTÖK VÉTELE! Új alkatrészre 17% kedvezmény. Pécs, Szigeti-tanya Tel.: 20/927-5722, 72/255-064, 20/988-6666 ű2aC23saa? HILCZ ES FIA Kft., 7122 Rakasd, Kossuth u. 8/0, TeL/fax:74/431 -908,431-825, e-mail:mazda®tiilczhu, www.hilcz.hu Alfa Romeo 156 1.9 JTD 1999 1900 cm3 Diesel 2.540.000 Ft Fiat Ducato 1995 2500 cm3 Diesel 1.099.000 Ft+ÁFA Jaguar S-Type 4.0 V8 2001 3996 cm3 Benzin 7.500.000 Ft Mazda 626 2.0GLX DIESEL 1991 2000 cm3 Diesel 799.000 Ft Mazda 626 sedan 1991 1998 cm3 Benzin 699.000 Ft Mazda Mazda-6 2.0 CDH TE Sport20031998 cm3Diesel 4.590.000 Ft Mazda Tribute 2.0i 4WD 2001 2000 cm3 Benzin 4.050.000 Ft Mercedes A160 1998 1598 cm3 Benzin 2.390.000 Ft Mitsubishi L 200 4 WD 1996 2477 cm3 Diesel 1.699.000 Ft Nissan Trade.3.0 D 1994 2953 cm3 Diesel 1.000.000 Ft+ÁFA Peugeot Eliseo ÍOO O ÍOO cm3 Benzin 350.000 Ft Renault lagúna 1998 2000 cm3 Benzin 1.850.000 Ft Suzuki RF 400 1998 398 cm3 Benzin 700.000 Ft Suzuki Swift Sedan 2000 1300 cm3 Benzin 1.250.000 Ft Suzuki Vitara 1992 1590 cm3 Benzin 1.290.000 Ft Toyota Corolla sedan VVT-I 2002 1400 cm3 Benzin 2.699.000 Ft Toyota Hiace Glass Van 1999 2446 cm3 Diesel 2.500.000 Ft Volkswagen Passat 1991 1781 cm3 Benzin 900.000 Ft Volkswagen Polo IV 75 16V 2002 1390 cm3 Benzin 2.480.000 Ft Volkswagen T 5 RT 2.5 PDTDI 2004 2461 cm3 Diesel 4.600.000 Ft+ÁFA Yamaha YZF RÍ 2000 998 cm3 Benzin 1.999.000 Ft Pécs, Siklósi út 22. Telefon: (72) 332-486, 511-752 Suzuki www.suzukiilosfai.hu Használtautók Típus Évjárat Swift 1,3 GLS 2000. Sedan 1,3 GLX 2000. Sedan 1,3 Manager 2001. Sedan 1,3 GLX 2000. Sedan 1,3 Manager II. 1999. Swift 1,3 GL 1990. Swift 1.0 GLS 2000. Sedan 1,3 GC16 V 2002. Wagon R+1,3 GL 2000. Liana 1,6 GLX AC 2002. Sedan 1.6 GLX Manager 2000. Vitara 1.6 1993. Swift 1.0 GL 2002. Ar 1 100 000 Ft 1 390 000 Ft 1 640 000 Ft 1 230 000 Ft 1 460 000 Ft 580 000 Ft 950 000 Ft 1 500 000 Ft 1 330 000 Ft 2 600 000 Ft 1 300 000 Ft 1 380 000 Ft 1 149 000 Ft •1067197* & NY1TRAI AUTÓHÁZ Pécs, Sehol József u. 5. Tel.:72/270-027,270-026 P4c^ V«4tojb M. Tdr TO/ZtMTO Használtautó kínálata: R. Se. Alizé KI.;1.8-16V,5a ’02 2.799EFt Mercedes 2301 MIT 599E Ft 1989 zitreat metál Ren.M.Kombi KI.1.4-16V 0112 2.299EFt Smkj ^ Saj„ 13 SLX 135% ff Ren.Scenic RN1.4-16V, OO01 1.999EFt 2001.05. sústoetá. 41.000 Km d dm -A a c *qc 4 ftnnm Remit CHo 12 Auteatich 16V 1.790c Ft K.Mega ne RN.,1.4,5 a yoio.1.u99crt 2001.10. ezüsfmetál. szervó,-centrái. légzsák Renault Laguna.;2.2D, 5 a 95 1.050EFt Suz. Swift Sedan 1.30LX Ma*. 1.350E Ft 3 2001. 04. bcmOmetal 41.000km Ren. Lagúna; 2.0,5 a '94 999E Ft snuki Swift 1.3 644E Ft Renault 19; 1.4,5 a. '93 699EFt 1994.03 piros, MM Km « n _4_ „i . Suzuki Switt 1.001X5ajtós 599E Ft Peug. Partner KI. ;1.9HDi4a 00 2.199EFt jkj p,ÍK 6S.oookm VW Pok) IV.;1.2,5a 03oe1.979EFt Suzuki Swift 1.3 BU 5d 990E Ft Opel V.Ko.,KI.1.8-16Vgázos981.699EFt fl^tSfíaT 599E Ft Opel Astra Classic; 1.4,5a 021.549ER rssra. bordóm** 1S4000km „ ,, _ Opel Veetra 1.3 BL o99t Ft Suzuki Séd. GLX1.3-16V 4a. 021.499EFt 19gl tstief t52.Mkm.5ms Suz. Wagon Rt KI.; 1.3,5a 001.399EFt Opelkstra 1.6-16V ÖCS Sedan 1.145E Ft Suzuki Sw. GLX; 1.3-16V,5a 021.395E Ft OPel Astra Kombi 1.4 780E Ft Opel Astra GLS;1.7Tds,4a’97 1.349E Ft 1993. lekér Fiat Brava SX; 1.6-16V 5a 96 1.179E Ft *®SM!ilmera u m 2-7392 Ft 2003 08 ezüst 4 zutós 50 000 Km Fiat Mar. Ko. SX;1.6-16V 5a.991.149E Ft w Verde 16 Cl 1 291E Ft Suz. Swift 4x4; 1.3,5a '99 1.099E Ft | 1996.05. klíma, szervízkönyv, kék, kifogástalan állapot Suzuki Swift GLS;1.3,3a 99 929EFt Beuault Clie 1.2 799E Ft Skoda F.PickUp;1.3,3a 98 799ER SeataLuo 849E Ft Peugeot 605 KLima 2.0,5a 95 799EFt 1993. m.ooo Km Opel Astra Kombi 1.6,5a,s. 92 699EFt vw **5S && Ft _ , , _ 1995.07. kiiü&ék, 104.000Km Ford Resta Tgk. 1.3,3a 96 650EF1 Daewoo Lám 1.6 SX 1.190E Ft Lada 21051.5,4a 93 229E Ft 1999.11. szervi. kiírna kp. zár., ezústmetil BMW 52512.5,4a. b-g '89 379E Ft Peugeot 208 1.490E Ft FiatTipo 1.9Tds,5a '88 335EFt 2000.12.38.000 Km. msdatiam Trabant Kombi 1.1,4 üt. 90 169ER ^ " Fiat Ducato 14; 2.8Jtd,Tgk 01 2.450E Ft lopta Cenlla 1.4 1.550E Ft Peugeot Boxer; 2.5TD,Tgk '00 2.200E R 2000 10.58.000 Km bordó Hyundai H1;2.5D,3s2cm Tgk'0G1.899E R Az autók képéi, felszereltségei maglal»iatéak a Toyota Dyna; 2.5D,Ratos.Tgk 991.850EFt Nissan V. C.; 2.3D,5szem Tgk 961.380E Ft íJ4f'r:f' '"V’ " / /;-----^v *■ ■» * m m Szekszárd otroL | DAEWOO * (Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-2331 .CENTRUM KFT. I 70/284-4331,30/398-5001 * eladásra kittől használt gépkocsikat: Hyundai H1 2.5 TCí (turbó diesel) a-Daewoo Kolos 1,4 4a. 0107. 1 790 000 Fii '02.07,6 személyes tgk, ezüstmetál, klímás - Daewoo Lanos 1,6 ki. 01.06. 1 390 000 Ft újszerűáflaMtban.kevésKm-elMelreis!3.UOÜt rt n i. mi* non nonn/m cím Citroen Picasso 1.6i SX -Daewoo Lanos 1,3ki.* 0211. 1 390 000 Ft| 01 ^ ABS, kp. zár, el. ablak-tükör, szeivó, metáfényl, ü - Daewoo Nub’ra 1,5 ki 4a 99.10. 1 290 OCX) Ft- Daewoo Kolos 1,4 ki. 04.06. 1 890 000 Rffl hiteire is! 30/3M5-001 2.590E R | - Dolioho Applose* 92.10. 490 000 FtVolkswagen Transporter 2.4 D - Doewoo Nexio GLE 4a.* 98.04. 900 000 Ft 97 6 Iszemétyes TGK. felig üveges, jó alapotok _ 0pej ^ , , k| . 03 07 , „Q 000 Ftl Nissan Almeral.íiGX ■-Daewoo fepero 2,0* 96.01. 880 000 Ft 98.11,1 tulajdonos, szervízkönyves, szervokormány, - Daewoo Lanos 1,5 SE 98.06. 1 090 000 Ftg elektromos ablak, központi zár, elektromos tükör, 1-GAZ 25 TDúl Okm 05 03 2 799 000+ófa ^ rádiósmahnó, 68E Km, újszerű állapotban, m n oaa nnn hitelre is! Í.460ER -GAZ25roú,ola05.03. 2 999 000+ófo NissanSunny2.0Diesel ■ 1Bí. < , , ■ '93 ,szervo,kózponli zár, nasztó mdósmag^ * 0% ’tU W/öfí ISI hitelre is1 990c Ft -------------------------------------------------------m Sk°da Feicia Combi L90 §1 Hévnél fiatalabb személygépkocsiit■ ködlámpa, színezett üveg, vonóhorog, keSZOemtS Vetele 30/749-1170 _ hitelre is! 1.069ER _ ( Daewoo Matiz S 0.8 | '00.11központi zár, rácüosmagno. metalfeny első tulajdonso, szervízkönyv, hitelre is! 970E Ft W Suzuki Swift 1.0 GLX | BÍÍÍIAÍMÉMÉÍAfiÍA^ ^ ’98.12., el.ablak,kp.zár,fordszámmérő,szervízk., n / ■# im a. « i i hiteire is! • 79oÉi-t Pécs, Komlói ut 111. ■ *82^ friss" műszaki, zöldkártya, rádiósmagnó, ■ Tel.: 72/238-467,238-079,239-360 törzskönyvi!! 20/980-4740 149E Ft g^gg gggg gggg gggg ^ SOUTH-CARKFT. Pécs, Vadasa u. 83. igtdg/ Tel.; 72/215-970/16,20 mell. Yamaha TOKI 850 1.949B Ft 2003.07. kék 5000 km Yamaha YZF H1 2.490E Ft 2004.03. piros 5200 km Yamaha XVS 6504 1.499C Ft 2001.03. bordó 10000 km Yamaha XVS 6564 USX Ft 2004. fekete 0 km Yamaha XV 125 Vitago 63S£ Ft 1999 fekete Yamaha FZH 466 S49E Ft 1991 piros/fekete Suzuk i GSXfí 750 89X Ft 1993 fekete Suzuki Maruder 800 1.52X Ft 2003 ezüst 4500 km Kawasaki ZZR 250 399E Ft 1990 fekete Kawasaki ZXR 250 47X Ft 1991 fekete Honda VTR 1000 1.399E Ft 1998 sárga 40000 km Gilera Runner 180 2ii 49X Ft 2002 sárga Gilera Runner 180 4ü 61X Ft 2001 ezüst Aprilía Classic 125 54X Ft 1996 ezüst A motorok fcépoi. felszereltséget megtel álhatói* a www.ymwteMfeaier.hu/p4Ms web oldalon