Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-01 / 50. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 1- KEDD SPORT 11 Borsos bravúros ezüstje birkózás Értékes kasis helyezések Két érmet és egy ötödik helyezést szereztek a Kaposvári Sportiskola fiataljai a rangos esztergomi nemzetközi korosztályos kötöttfogású birkózóversenyen. Kun Z. Kék Duna Rádió Kupa néven Nemzetközi Ifjúsági Kötöttfogású Birkózó Válogatót, valamint meghívásos serdülő, junior és diák I. korosztályú nemzetközi birkózóversenyt rendeztek Esztergomban. A 400 induló részvételével zajló eseményen tizenegy külföldi válogatott, valamint a teljes hazai mezőny szerepelt. Az igen erős színvonalat a hazaiak mellett német, orosz, szlovén, szlovák, szerb-monteneg- rói, román, litván, horvát, ukrán, finn és bolgár sportolók garantálták. A Kaposvári Sportiskola (edzők: Takács László, Kálmán Péter) fiataljai remekül helytálltak: az ifik között egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek. A 46 kg- osoknál Borsos Dávid (képünkön) csak hajszálnyi különbséggel lett második. Kicsit jobb összpontosítással a dobogó tetejére is állhat a következő versenyeken. A 76 kg-ban induló Mihály Miklós - súlycsoportjában a legjobb magyarként (előtte csak finn és szlovák birkózó végzett) - harmadikként zárt Ennek tükrében kedvező pozícióból várhatja a további versenyeket, melyek a válogatottságért zajlanak majd. A serdülő korcsoportban egy ötödik helyezést harcoltak ki a kaposváriak, mégpedig a 42 kg-ban szereplő Petz Máté révén. A fiatal birkózó az erős mezőnyben önmagához képest sokat fejlődve végzett a legjobb hat között. HÍREK Jövő szerdán Nagykanizsán szerepel a Kaposvári KK kosárlabda A férfi kosárlabda Magyar Kupa legjobb 16 csapata között kapcsolódik a küzdelmekbe a címvédő Kaposvári KK együttese. Mint arról már korábban beszámoltunk, Varga Roland (képünkön) és társai az NB l/B csoportban szereplő Kanizsa KK DKG-East gárdáját kapták ellenfélül. A továbbjutás egy összecsapáson dől el, melyet március 9-én, szerdán 18.30 órai kezdettel Nagykanizsán rendeznek, (kz) A pécsi Gemini nyerte az FA-kupát Barcson TEREMLABDARÚGÁS A pécsi Gemini nyerte a FA-kupa nemzetközi teremlabdarúgótornát Barcson. A győztes az elődöntőben a Kis-Hullám gárdáját verte, míg a második ágon a horvát házi csatát a Lukac csapata nyerte. Az első és a 3. helyért lejátszott találkozón csak a büntetőrúgások döntöttek, a Gemini és a Du- rac javára. A 40 éven felüliek tornájának legjobb kapusa Sári András (Gemini), legjobb játékosa Ilosfai Róbert (Kis- Hullám), a gólkirály a lukad Vlado Stuzic lett. (ga) A rákóczis Czonev Márk célzott a legjobban KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A Pécsi MFC nyerte Barcson az 1991-ben született korosztály részére kiírt utánpótlás kispályás teremlabdarúgó-tornát, ahol öt együttes lépett pályára. A végeredmény: 1. Pécsi MFC, 2. Kaposvári Rákóczi, 3. Nagyatád FC, 4. Körmend Kék Sünik VLC, 5. Barcsi SC. A legjobb kapus a pécsi Vük Márton, a legjobb játékos a nagyatádi Kulcsár Kornél, a gólkirály a rákóczis Czonev Márk lett. (ga) Mindössze 177 ezret ér a telitalálatai szelvény TOTÓNYEREMÉNYEK A 8. heti totó nyereményei: a 13+1 talá- latos szelvények 177 ezer 651, a 13-asok 28 ezer 939 forintot érnek. A 12-esekre 1275, a 11-esekre 185, a Kiesekre 75 forintot fizetnek. A Góltotóban az egy darab 5-ös nyereménye 42 296, a 4-ese- ké 4880 forint. Botrányos mérkőzésen kapott ki a Ritmus SE teke szuperliga Reménytelen helyzetbe került a Közutasok KTK Idősebb Horváth László 493 fát gurított az Erőmű ellen A női teke Szuperligában Pécsen kapott ki a Ritmus SE, a férfiaknál a Közutasok KTK hazai pályán szenvedett vereséget a Budapesti Erőműtől. Molnár Gábor Szuperliga, nők: Sztráda '92 Pécs- Ritmus SE Kaposvár 5-3 (3061-3060)- A mérkőzés parázs hangulatban indult, és mindjárt az elején a játékvezető vált főszereplővé - mondta Horváth László, a Ritmus SE edzője. - Az egyik hazai teké- ző becsúszott a pályára, és ezért nem kapott sárga lapot, sőt a spori csak öt gurítással az eset után figyelmeztette. Az első körben Monostori több szettet nyert riválisánál, így ő kapta a pontot Horváth diadala után már 2-0-ra vezettünk. A folytatásban Zenger magabiztosan győzte le riválisát, ám Molnár az utolsó tarolásnál hibázott, így szépítettek a baranyaiak. Az utolsó duók előtt közel 40 fával álltunk jobban. Remekül kezdtek Csemusék, de a játékvezetők Horváthnénak sárga lapot adtak. Majd a piros is előkerült, mert a bírók szerint hosszúgurítást hibázott, ezért a nyolcas találatot érő dobását is levonták. Eközben a sztrádások pontszámát Indokolatlanul növelték. A reklamálásunk süket fülekre talált, így botrányos körülmények között vereséget szenvedtünk a Pécs otthonában. Eredmények: Barka 479-Monostori 460; Bajer 512-Horváth 530; Kiss 498-Molnár 497; Markulia 497- Zenger 533; Rubinszki 535-Csérnus 518; Török 540- Horváthné 522. Ifv Sztráda '92 Pécs-Ritmus SE 3-1 (942-892). Szuperliga, férfiak: Közutasok Kaposvári TK- Budapesti Erőmű 2-6 (3074-3113) A somogyiak számára létfontosságú volt a találkozó, ugyanis ha kikapnak, akkor már csak matematikai esélyük marad a legfelsőbb osztályú tagságra. Az első pároknál Lapat gyenge játékkal is pontot szerzett, Illés viszont a hajrában kikapott Kun Zsolttól A második körben Tihanyi magabiztosan nyert, ifjabb Magyar azonban a jó kezdés után vereséget szenvedett. Ifjabb Horváth 3 egységgel felülmúlta riválisát, de a pontot ellenlábasa kapta. A hajrában Horváth László mélyen tudása alatt szerepelt és esélye sem volt a diadal megszerzésére. Ezzel a vereséggel a kaposváriaknak nagyon kevés esélyük maradt a Szuperligás szereplés kiharcolására. Eredmények: Lapat 509-Szövérfy 509; Illés 507- Kun 532; Tihanyi 517-Jandsár 472; ifjabb Magyar 513-Haupt- man 548; ifjabb Horváth 535- Kinka 532; Horváth 493-Zom- bori 520. Ifi: Közutasok KTK-Bp Erőmű 0-4 (917-931). Ezért fizetik a játékvezetőt?- Amikor Horváthné megkapta a piros lapot és levonták tőle a nyolc fát érő gurítást, szóltam a pécsiek csapatvezetőjének, hogy ez így nincs rendjén - így Horváth László. - Felvetésemre a következő választ kaptam: azért fizetjük a játékvezetőket, hogy a hazai mérkőzéseken biztosítsák a győzelmet... Csúszik a nyitány, törölték a ligakupát Idegenben hengerelt a Nagyberki teke nb i Új pályacsúcsot állítottak fel a somogyiak Pécsen A férfi teke NB 112. fordulójában a Sztráda '92 Pécs otthonában győzött a Nagyberki-Attala Tengeriszem SE csapata. Molnár G. Sztráda '92 Pécs-Nagyberid- Attala Tengeriszem SE 2-6 (3121-3203) Szoros mérkőzésen elszenvedte első tavaszi vereségét a Nagyberki ifjúsági csapata Pécsen. A felnőtteknél ezúttal is Oláh és Páll lépett először pályára, ám ezúttal mindketten nagyszerűen gurítottak és esélyt sem adtak ellenfeleiknek a pontszerzésre. A találkozót így 81 fás előnnyel és két egyéni ponttal kezdte a Berki alakulat. A következő körben Kisházy Norbert kikapott pécsi ellenlábasától, a rutinos Kecskés viszont magabiztosan diadalmaskodott, ezért továbbra is maradt a kétpontos somogyi vezetés. A harmadik felvonásban Péter Zoltán (képünkön) hatalmas csatát vívott baranyai riválisával, és 0-2-ről felállva mindössze egyetlen fával legyőzte ellenfelét. Németh remekül kezdett, ám elfáradt. A helyére érkező Sághy nagyszerű hajrája ellenére is - egy egységgel - vereséget szenvedett Kemseitől. A nagyberkiek megérdemelt győzelmet arattak Pécsen. A somogyiak teljesítményének értékét növeli, hogy immáron második alkalommal javítanak pályacsúcsot idegenben. Eredmények: Berta 517-Oláh 540; Borbás 498-Páll 556; Hegedűs 536-Kisházy 512; Simon 511-Kecskés 536; Kovács 521- Péter 522; Kemsei 538-Németh 254 (Sághy 283). Az ifi-mérkőzésen: Sztráda '92 Pécs-Nagyberki- Attala 4-0 (976-951). A nagyberkieknél Péterfai 470, míg Kacsán- di 481 fát ért el. Fenyő G. Újabb öt évre Bozóky Imrét választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének; a tisztújító közgyűlésen - amelynek a levezető elnöke Vörös Tamás, a SLASZ első embere volt - 87-en szavaztak igennel, 6-an nemmel. A somogyi labdarúgószövetség korábbi elnöke, Szilvási József nem jelöltette magát, viszont beválasztották az MLSZ vezérkarába Illés Jánost, a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezetőjét A közgyűlés után tartott elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy egy héttel elhalasztják az NB I Arany Ászok Liga hétvégi tavaszi nyitányát, a ligakupát pedig teljesen törölték a versenynaptárból. Szolgáltatásaink: BIZTONSÁG ÉS MINŐSÉG MINDENEK ELŐTT! garanciális és márkaszerviz garanciális javítások • karosszéria javítások • biztosítási ügyintézés helyszíni kárfelvétellel • teljes körű szervizek • fényezési javítások • műszaki vizsgáztatás • eredeti alkatrész értékesítés • flotta kezelés • Allianz Hungária biztosítással rendelkező ügyfeleink részére a karosszériajavítás idejére ingyen bérgépkocsi biztosítása Zsillé Kft. Ötödről] Kaposvár, Zaranyi u. 8. • Tel.: 82/510-510 • Fax: 82/410-013 E-mail: seat@zsilleauto.hu • www.zsilleauto.hu Go/ AWAROEO