Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 6. szám
2005. február 6., vasárnap Riport, interjú 7 Feketebárányból nejlonparaszt Született; Letenye, 1946. január 14. ' Családi állapot: nős < Tanulmányok: Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Zenekarok: Beatrice, Bikini Műsorok: Garázs, Rockkalapács Főbb szerepek: Laborc (István, a király), Berger (Hair), Hamlet (rockopera), Önögész (Attila, Isten kardja) Fontosabb lemezek: Beatrice (1988), Gyermekkorunk lexébb dalai (1988), Utálom az egész XX. századot (1990), Vidám Magyarok (1992), Ki viszi át (1996) műanyagból vagyok, nem számítok még igazi parasztembernek. Igaz, felveszem a gumicsizmát és a pufajkát, de csak úgy viselkedem, mintha igazi vidéki ember lennék. Városiként játszottam el a földművelőt, de azért sokat tanultam az itteniektől zöldségtermesztésben, abban, hogyan kell leszedni az almát. Nevetnek azon, ahogyan állatokat tartok, de tetszik nekik a lelkesedésem.- Miként a színpadon is lelkes, holott a Beatrice is mintha már nejlon- Ricse lenne: változott a világ, a közönség, a Beatrice már soha nem lehet az, ami korábban volt.- Kérdése elárulja, hogy nem jár Be- atrice-koncertekre. Fesztiválokon, a Szigeten tízezrek előtt játsszunk, mert ebben a zenében a fiatalok is találnak értékeset. A nejlonok a mai zenei divatot uralják, mi élőben zenélünk, és manapság egy Beatricére vagy P. Mobilra azt mondani, nejlon, nagy merészség, ilyen kijelentés után az utcára sem mernék kimenni.- Nem kisebb merészség vöt az ön részéről a sokak által rangos szakmai elismerésként emlegetett Arany Zsiráfot a kecskeólban tartani. Oda is ajándékozta a Zenészmúzeumnak, mert a kecskéknek sem kellett.- Valóban nem értékeltem, mert mi az az Arany Zsiráf? Aranyozott réz, pénz sem jár vele. Aki elhiszi, hogy kap egy Arany Zsiráfot és az nagyon sokat ér, az hülye. Arra jó az Arany Zsiráf, hogy kitegyem a kecskeól udvarára, a kecske megbámulja, majd rám néz, mintha azt Sok szerzeményemre csak legyintettem, hogy nem sikerült, mégis sláger lett belőle. A nyolc óra munka, nyolc óra pihenést máig játsz- szák a lakodalmakban is. Igazi kocsmadal mondaná, hogy ilyen állat nincs is. Még hogy szakmai. elismerés... Aki ezt el- dönthetné szakmailag, azt úgy hívják, Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Schuster Lóránt, Nagy Feró... Akik már letettek az asztalra valamit.- Többször elmondta, hogy kiszállt a politikából Lesz-e olyan pillanat, amikor visszatér?- Zenészként is feketebárány voltam, a politikai jobboldalon is annak tekintettek, mert sosem tudtam befogni a számat. A feleségem is mindig mondta, minek pofázok annyit. A politikából nem lehet kiszállni, de a politikusoktól el lehet szállni, ismerem már a politikust mint állatfajt. Levegőt sem szabad velük együtt "zívni, és úgy gondolom, hogy a jövőben bármikor kvaterkáznék a politikusokkal. Ha bármilyen politikai rendezvényre meghívnak bennünket, elmegyünk.- Talán ennek is köszönheti, hogy nem szavazták be az ötven legirritálóbb magyar közé.- Hízelgett a hiúságomnak, és azt mondtam, na ugye, vannak nálam is gizdábbak... Csontos Tibor Zenészként is feketebárány volt, a politikai jobboldalon is annak tartották, mert miként mondja, folyton pofázott. A legjobbaknak járó Arany Zsiráf-díjat a kecskeólban tartotta. A magát nejlonparasztnak valló Nagy Feró könyvében elárulja, AZÉRT LETT ZENÉSZ, MERT ÍGY CSAJOZ- HATOTT, az ország szegényebb lenne egy Nagy Feróval, ha nem lép oda hozzá két babaarcú.- A minap az év emberének nevezte Gyurcsány Ferencet, amire mindkét oldaton felkapták a fejüket.- Hihetetlen gyorsasággal vetette magát a politikába, fenekestül felforgatta a környezetét, politikustársai semmit nem tudtak kezdeni vele. Nagy lelkesedéssel és valószínű tehetséggel jutott ebbe a pozícióba, és amíg a többi politikus ücsörgött, dohányzott a Parlamentben vagy csajozott, ő csinált valamit. Megérdemelte, de nem azért mondom, mert rajonganék érte, csupán tárgyilagos vagyok.- Készülő életrajzi kötete is az lesz?- Nem hagyományos könyvre készülök, a Boldog, szép napok sok-sok sztorival szerelmekről, nóták születéséről szól majd, és persze arról is, miért vittek be olykor a rendőrségre. Megállapodtam egy írástudóval, hogy mesélek neki, írja meg, de rájöttem, hogy mégsem jó ez a módszer. Hiába írta le hűen, amit elmondtam, nem az született belőle, amire gondoltam. Pszichedelikus könyvet szeretnék, melynek minden mondata sejteti a mögöttes tartalmat is.- A lassan hatvanéves rocker kötelező önemlékműve lesz a könyv, vagy csupán egy újabb pénzforrás?- Nem hiszem, hogy elkéstem vele. Olyanokról jelent meg könyv, akikkel semmi nem történt életükben: az ösz- szes lemezüket kiadták már, az összes seggüket kinyalták, sikeres emberek, kész. Egyeseknek legfeljebb annyi me- sélnivalója volt, hogy milyen nehezen kapaszkodott fel gyermekkorában. Ezután már csak azt mondhatná el, hogy az elmúlt harminc évben nem volt más dolgom, mint kaszálni a pénzt. Az én könyvem ahhoz túlságosan őszinte, hogy önemlékmű legyen. Hiányzik ugyanis az önajnározás belőle. Olyan lesz ez a könyv, amilyen én vagyok: nem szép. A pénzért is csinálom.- Leírja, hogy két baba csaj indította el a pályán, akik ha nem mennek oda a színpadon éneklő Nagy Ferenchez, az ország szegényebb lett volna egy Nagy Feróval- Öniróniával írtam le a pályakezdést, de hát így is történt. Arra emlékszem, hogy részegen felmentem a színpadra énekelni, és utána rögtön jó lettem két csajnál. Azt mondtam, ha ez az út vezet a csajokhoz, hát én akkor énekes leszek. Énekeltem az iskolai énekkarban, de a franc akart rockzenész lenni, eszembe sem jutott. Mindig összeszarom magam, amikor azt olvasom némelyik kortársamról, hogy ő már ötévesen John Mayallt hallgatott. Legfeljebb úttörődalokat énekelt, ő volt a sztár és a táborokban megkefélhette a KISZ-titkár lányokat. Miért nem ezeket írják meg a könyveikben? Olyan életregényeket adnak ki magukról, mintha egész életükben katolikus gimnáziumba jártak volna.- És még csak nejtonparasztok sem voltak, mint Nagy Feró. Egyszer így jellemezte vidéki életformáját.- A faluban kezdtek így nevezni, ahol élek. Azt mondták, egyelőre NAGY FERÓ Aki körbejárta a Déli-sarkot Kovalcsikne Bátori Krisztina még mindig AZON RÁGÓDIK, HOGY FÉL ÓRÁN MÚLT A VÁLLALKOZÁS sikere. Nyolcnapos vándorlásuk alatt sohasem nyugodott le a Nap, az időjárás olyan zord volt, hogy vírusoktól sem kellett tartaniuk, mivel abban a hidegben még azok sem éltek meg. Az utolsó nap volt a legnehezebb, volt olyan óra, hogy csak 500 métert tudtak megtenni a 25-30 tokos hidegben. A láb- és kézmelegítöket naponta többször kellett cserélni K risztina több csúcs meghódításával dicsekedhet, tavaly pedig az Északi-sarkot járta meg. Ebben társa - akárcsak az antarktiszi vállalkozás esetében - Ács Zoltán alpinista volt. Ezek után a déli pólus szinte „adta magát”, ám a megpróbáltatások már a felkészülés során elkezdődtek. Miután megérkeztek a Föld legdélebbi lakott településére, a chilei Punta Arenasba, azt a hírt kapták, hogy az Antarktisz a mostoha időjárási viszonyok miatt „zárva van”.- Már negyvennyolc órája rostokoltunk, amikor végre január 6-án délben azt mondták, hogy talán délután négykor fel tud velünk szállni a gép - emlékezett vissza Krisztina. - Végre este nyolckor szóltak, hogy indulhatunk. így szállt fel a gép este tizenegykor. Hajnali ötkor érkeztünk meg az alaptáborba, holtfáradtan. A három amerikaival útnak induló magyar párosnak pihennie kellett. Az Antarktiszon viszont még aludni is kegyetlenül nehéz.- Az évnek ebben az időszakában állandóan süt a Nap - mondta Krisztina. - Nekünk kellett kijelölni azt, hogy számunkra mikor van „éjszaka”. A pihenő után a csapatra újabb repülőút várt: ez a gép vitte el őket a 89. szélességi fokra, ahonnét még 150 kilométert kellett gyalogolniuk, hogy elérjék a déli pólust. Normális esetben ez tíznapos feszített menetelést jelent a kegyetlen hidegben, ám Krisztináéknak az időveszteség miatt csak nyolc napjuk maradt a távolság leküzdésére.- Repültünk hat órát, s végig csak jégsivatagot láttunk. Amikor pedig a szánokat húzva elindultunk, rájöttem, nem véletlen, hogy azon a vidéken sohasem élt ember. Az expedíció végig mínusz 25-30 fokos hideggel küzdött, ám ha a szél is rákezdett, akkor ezt 5-10 fokkal dermesztőbbnek érezték. Naponta többször is cserélni kellett a kéz- és lábmelegítőiket, ám a legrosszabb az volt, amikor le kellett venni a kesztyűt.- Mivel a Déli-sarkon nincs semmilyen rejtekadó objektum, a csapat tagjai mindig elfordulKOVALCSIKNÉ BÁTORI KRISZTINA _______ Sz ületett: Budapest, 1955. június 1. Tanulmányok: Tanárképző Főiskola, Testnevelési Főiskola Hegyi pálya: 1994 óta alpinista, megmászta a 6350 méteres Kilimandzsárót, a 7000 méteres Aconcagouát. Elismerés: Esélyegyenlőségi Díj (2004) tak, ha nekem akadt dolgom. Ilyenkor ki kellett bújnom a ruhámból. Megfázástól nem kellett tartani, mivel abban a hidegben még a vírusok sem élnek meg... Az Antarktisz ugyanis természetvédelmi terület, ahol semmiféle emberi nyom nem maradhat. Ezért aztán minden ment egy légmentesen záródó zacskóba, amelyet cipeltek tovább az egyenként 30 kilós felszereléssel. Utolsó nap a magyarok holmijának felét a hulladék tette ki.- Már láttuk a Déli-sarkot, amikor beütött a mennykő - emlékezett vissza a megerőltető menetelés finisére Krisztina. - A velünk egy csapatban lévő egyik amerikai az utolsó nap délelőttjén infarktusgyanús tüneteket produkált. Azonnal sátrat vertünk, vizet forraltunk, így vártunk a segítségre négy és fél órán át. Végül a pólusnál lévő Amundsen-állomásról jött egy lánctalpas jármű, amely bevitte őt. Mi pedig indulhattunk tovább gyalog... Az utolsó etap volt a legkeményebb. Volt olyan óra, amikor mindössze 500 métert tudtak megtenni. Ám hiába fújt a kegyetlen szél, sietni kellett, mivel szorított az idő. Az alaptáborban már az induláskor megmondták nekik: ha nem érnek oda időben a Déli-sarkhoz, értük küldenek egy repülőt, s vége az expedíciónak. Az alaptábort ugyanis már másnap elkezdték bontani, mivel jött a sarkvidéki tél, s ebben az időszakban egyáltalán nem lehet ott közlekedni még repülőgéppel sem.- Amikor este nyolckor beestünk az Amund- sen-állomásra, azt mondták, csak tíz percig tartózkodhatunk ott, aztán jön értünk a repülőgép. Végül is másfél óra lett belőle... Lepakoltuk a szánokat, elővettük a magyar zászlót, fotókat készítettünk, körbejártuk azt a fényes gömböt, amely a pólus helyét jelzi... - idézte fel ott-tartózkodásuk zaklatott perceit Krisztina, aki a kutatóállomás kisboltjában vásárolha- tott(!) egy plakettet, amely igazolta: járt a Déli-sarkon. Amúgy az ottaniak nem nagyon szeretik az expedíciókat. Már az is kivételes figyelmességnek számított részükről, hogy egyáltalán segítettek a bajba jutott amerikainak. Ilyen esetekben ugyanis általában a kisujjukat sem mozdítják, mondván: ők keresték a bajt, jöjjön értük a repülő. Ám a körülmények ezúttal kivételesen mostohák voltak. Dián Tamás Az Amundsen-állomás kisboltjában vásárolhatott egy plakettet, amely igazolja, hogy a Déli-sarkon járt. Amúgy az ottaniak nem szeretik az expedíciókat, tíz percet adnak nekik, hogy elhagyják az állomást.
