Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-22 / 44. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 22., KEDD 10_ Léccel támadt a fiatalokra (Folytatás az 1. oldalról) Két fiú beszaladt egyikük házába. A fiú édesapja kijött a lármára és a fiatalok védelmére kelt. Amikor látta, hogy a vádlott a léccel támad, szólt a fiúknak, hogy neki is hozzanak valamilyen eszközt, nehogy a férfi agyonverje őket. Az egyik fiú egy hólapátot hozott, a férfi azzal védte ki az ütéseket. A vádlott úgy tett, mintha hazafelé indulna, ám egy hirtelen mozdulattal megfordult és a léccel fejbevágta a sértettet. A férfi koponyacsonttörést szenvedett, meg kellett műteni, aminek következtében maradandó fogyatékosság alakult ki nála. Bodó Jánost a bíróság életveszélyt okozó testi sértésben találta bűnösnek, de mivel megállapították, hogy az idős férfit elmebeli állapota, betegsége súlyosan korlátozta abban, hogy cselekménye súlyát felmérje, egy év négy hónap börtönbüntetést szabtak ki rá, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Az ítéletet a Pécsi ítélőtábla is helybenhagyta, így az jogerős. HÍRSÁV Gázolt a metró a Nyugati térnél HALÁLRA GÁZOLTA hétfő délelőtt a 3-as metró a Nyugati téri mélyállomáson azt a huszonhét éves fiatal férfit, aki vélhetően öngyilkossági szándékkal lemászott a pályára és a sínre feküdt, (szí) Elszabadult ló okozott balesetet KÉT JÁRMŰVEL is ütközött egy elszabadult paripa a 2- es számú főúton. A ló Rétság irányából Vác felé vágtatott a menetirány szerinti bal oldali sáv közepén. Az állat elpusztult, két ember súlyosan megsérült, (szí) Ittasan gázolta el a buszra váró nőt lesodródott az útról tegnap egy gépkocsi Tisza-fóld- váron, és elgázolt egy buszmegállóban várakozó huszonnyolc éves nőt. A mentők hiába próbálták újraéleszteni, meghalt. A huszonnyolc éves jászberényi járművezető ittas volt. (jj) Vonalkódot hamisított egy férfi Pécsett értékes műszaki cikkek vonalkódját azok értékénél tízszer olcsóbb műszaki termékek vonalkódjára cserélte ki egy negyvenhét éves helesfai férfi egy pécsi bevásárlóközpontban. A vásárló ellen lopás miatt indúlt eljárás, (szí) Baltával verte félholtra a férjét ÉLETVESZÉLYES állapotban vittek kórházba egy negyvenhat éves bajai férfit, miután a 47 éves felesége baltával agyba-főbe verte. Az asszony szóváltásba keveredett a férjével, majd baltát ragadott, és azzal többször is lesújtott rá. (szí) Holtágba zuhant az erőgépével vízbe fulladt egy ötvenéves ibrányi férfi hétfő délelőtt Tiszatelek közelében. Egy kanalas markológéppel haladt a holtág partján Tisza- hát irányába, a meredek parton megcsúszott, és beleesett a vízbe, (jj) Élete végéig rács mögött renoőrgyilkos Védője szerint csak vaktában lövöldözött Engel Engel ma már segítséggel meg tud tenni néhány lépést, de javarészt tolószékhez kötött Szerdán a Fővárosi ítélőtáblán eldőlhet, hogy jogerősen is tényleges élet- fogytiglanra ítélik-e Engel Zoltánt (43), aki 2003-ban megölte Borsos József (41) rendőrszázadost. Szemán László Engel Zoltán telefonjait a móri mészárlás ügyében vizsgálódva hallgattatták le a rendőrök. így tudták meg 2003. május 13-án, hogy a többszörösen büntetett férfi Tabányi Mihály harmonikaművész kirablására készül. A szervezett bűnözés elleni nyomozók - köztük Borsos József százados - bekerítették a Tabányi kertjének fészerében megbújt Engelt. Aid a védője szerint az ott tárolt vegyszerektől bódult lett és arra eszmélt, hogy egy bőrkabátos férfi fegyverrel a kezében rányitja az ajtót. Az ügyvéd állította, hogy Engel azt hitte, | Tabányi fia buktatta le őt, és ezért £ kezdett vaktában lövöldözni. Ehhez képest az Engelre első fokon tényleges életfogytiglani kiszabó Fővárosi Bíróság szerint aljas indokból követte el tettét. A nyomozók felszólították, hogy felemelt kézzel jöjjön elő. Ő megadást színlelt, majd háromszor is rálőtt Borsos Józsefre. Eltalálta a százados szívét, tüdejét és csípőjét. A haldokló tiszt még viszonozni tudta a tüzet. Kétszer eltalálta Engelt, farba és csípőn. Az utóbbi lövedék a gerinc mellett állt meg, amitől Engel megbénult, ma is tolószékhez kötött. Védője az egészségügyi állapotát is enyhítő körülményként értékelte a tárgyaláson. Engelt tizenkilenc éves kora óta kilencszer ítélték el különböző vagyoni és erőszakos bűn- cselekmények miatt. A nyomozás adatai szerint Tabányi milliókat érő hangszerét akarta megszerezni. A sufniban zsebében hamis rendőrigazolvánnyal, hamis személyivel, két bilinccsel, ragasztószalaggal, hangtompítós pisztollyal és két gramm speeddel bújt meg. Előtte azonban csirkepörkölttel megetette Tabányiék kutyáját, hogy az ne ugasson. Kiváló zsaru volt halála után alezredessé léptették elő Borsos József főnyomozót Nős, kétgyermekes családapa volt. A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán 1999-ben szerzett diplomát Pályáját a VIII. ke- rültben kezdte. Tizenhat alkalommal részesült jutalomban és dicséretben. Elismerték: megfenyegették a bírót megfélemlítő levél Nem gondolják, hogy veszélyben lenne az ítélethozó Szebeni László, a Fővárosi Bíróság (FB) elnökhelyettese tegnap elismerte, hogy a bíróság egyik igen komoly ügyekben ítélkező bírája, V. Z. levélben fenyegetést kapott. A még két hónappal ezelőtt kézbesített levélben egy A4-es rajz és hozzáfűzött megjegyzések szerepeltek. Az FB hivatalos jelentést tett az ügyről, de a bíró nem kért védelmet. Az eset óta nem érkezett újabb fenyegetés részére. Szebeni elmondta: jelenleg az FB egyetlen bírója sem áll személyi védelem alatt. Gyakoriak a bírákat és családjukat ért fenyegetések, amelyeknek többsége a tárgyalóteremben történik, és a bíró azonnal reagál is rá. A fenyegetések többsége nem nevezhető komolynak. Életveszélyes írásvagy szóbeli fenyegetés az elmúlt fél évben négy-öt esetben volt. Ritka az olyan eset, mint ami a Pesti Központi Kerületi Bíróságon történt, ahol az egyik bírónőt az ítélkezés után leköpték. A Reggel értesülése szerint a komolyabb esetek közé tartozott az is, amikor egy miskolci bírónőt fenyegettek meg, majd postán sósavat küldtek számára. ■ Szemán L. A bírók manapság egyre kevésbé érzik magukat biztonságban a tárgyalótermekben A mi véleményünk Hogy kit fenyegettek meg. Ezt aztán nem lehet nyilvánosságra hozni. De miért nem? Hiszen aki megfenyegette, pontosan tudja, kit fenyegetett meg. Akit megfenyegettek, nagyon jól tudja, mire kell vigyáznia. Ha kell. De attól, hogy ezt titokban tartják, nem lesz nagyobb biztonságban. De nagyobb veszélyben sem. ml.J. Eladásra kínálta fel a lopott zsákmányt Olajoshordóba rejtették a római kori pénzérméket lefoglalások Múzeumban az értékek Jakab E. Lakásbetörőt kaptak el a kaposvári rendőrök. A férfi éppen egy televízión próbált túladni, ez tűnt fel a járőröknek. A rendőrök éppen a városban végeztek adatgyűjtést, amikor észrevették, hogy egy fiatalember egy kis képernyős színes televíziót próbál eladni bizományi üzletekben - tudtuk meg Hegedűs Gábor rendőr főtörzszászlóstól. A rend őrei amúgy jól ismerték a 23 éves férfit, áld fiatal kora ellenére többször is volt már büntetve betöréses lopások miatt. Némi kutatás után kiderült, hogy az eladásra szánt televízió is egy nemrégiben történt lakásbetörésből származik. Persze a férfi állította, hogy a vásárban vette egy ismeretlen személytől. Ám arra is hamarosan fény derült, hogy az utóbbi időben több olyan tárgyat is leadott a bizományi üzletekben, amelyek betörésből származnak, sőt: ugyanabból a lakásból... A házkutatás során további zsákmány került elő: műszaki cikkek, mobiltelefon, ruhaneműk. A rendőrség szerint a férfi kétszer tört be ugyanabba a töröcskei házba. Mindkét alkalommal mintegy 150 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott. A gyanúsított tagad, s kitart amellett, hogy mindegyik nála talált tárgyat úgy vásárolta. Eltűnt az idős asszony Egy idős asszonyt keresnek a rendőrök. A 81 éves Tánczos Péterné (Adorján Rózsa) tegnap a déli órákban tűnt el Igái, József Attila utcai házából, azóta nem találják. Az idős asz- szony 1924. január 13-án született Kaposváron. 160 centiméter magas, sovány testalkatú, ősz hajú, kék szemű, fogazata hiányos. Eltűnésekor zöld színű szövetkabát, bordó kötött sapka, fekete csizma és fekete nadrág volt rajta. A rendőrség kéri: aki a képen látható idős asszonyt látta, vagy tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, értesítse a Kaposvári Rendőrkapitányságot (82/502-700/2505). Nagy E. Dóra Olajoskannába rejtett műkincseket találtak a vámosok egy mikrobuszban Tompánál. Nem sokkal később egy személyautóból három kilogramm heroin került elő. Mindkét eset a napokban történt. A mikrobusz szerb sofőrje egy francia rendszámú autóval próbált bejutni az országba. Az ellenőrzést végző pénzügyőr tételes vámvizsgálatot rendelt el gépkocsijára. Egy olajoskannában több mint háromezer római kori pénzérmét, tizenöt ruhacsatot és több ruhadíszt rejtett el a gyanúsított. A szegedi Móra Ferenc Múzeum szakértője szerint a csempészáru több mint egymillió forint értékű. A műkincscsempész leleplezése után nem sokkal egy másik szerb állampolgár próbált Magyarországra jutni. Ő egy svájci rendszámú autóval érkezett. A pénzügyőr ismét tételes vám- vizsgálatot rendelt el. A kocsi motorterében két, a rádiós magnó mögött további két csomagot találtak. A pakkok mintegy húszmillió forint értékű heroint rejtettek. A tettes ezer eurót ajánlott büntetlenségéért, ám eljárást indítottak ellene. Boltfosztogatók rendőrkézen Boltbetörőket kaptak el az igali rendőrök. Fias Zsolt őrsparancsnok elmondta: a két tabi férfi autózni indult, mivel egyikük vásárolt egy autót, s azt szerették volna kipróbálni. Mire Mernyére érkeztek, már sötét volt, elhatározták, hogy mivel senki sem látja őket, betörnek a boltba. Az autóban „véletlenül” voltak szerszámok is, feszítővas és egyebek. Beütötték a kirakatot, egyikük bement és a cigarettaállványt kiadta. Arra azonban már nem volt idő, hogy ki is pakolják a zsákmányt, mert egy arra járó megzavarta őket. A szemtanú szerencsére az autó rendszámát is megjegyezte, így az igali rendőrök némi autós üldözés után el tudták csípni a két büntetett előéletű jómadarat. KÉK TŰKÖR n MEDITERRÁN LAKÓPARK .... Új életminőség - elérhető áron • szoc.pol támogatás á• illetékmentes .. • szeles korú ügyintézés (bank, földhivatal, ügyvéd) Hl • Pécs-Rigóder városrészben, zöldövezetben ' panorámás, teraszos 44-80 nm-es lakosok * ,J§ B Jk ÉUBM • 4 épületben, összesen 24 lakás zárt, parkosított területen, mélygarázsokkal • várható beköltözés ideje: 2005. IV negyedév