Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-01 / 26. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 1„ KEDD MEGYEI KORKÉP Nagy László Barikáddal zárta el a háza mellett vezető utat egy asszony Szulokban; így akarja védeni ingatlanát az átjáró teherautóktól. Az úttorlasz miatt a helyi gazdák hetek óta csak jókora kerülővel közelíthetik meg a területeiket. A falusiak aláírásgyűjtést indítottak a barikád eltávolítására, s kérelmüket elküldték a közigazgatási hivatalnak. Állítják: az út lezárásához az asz- szonynak akkor sincs joga, ha az átjáró az ő területén vezet.- Ezt a csúfságot találtuk, amikor ki akartunk menni a földünkre - mutatja a faágakból emelt torlaszt Sándor Róbert szuloki gazda. - Az is bőven elegendő lett volna, ha kifeszít egy drótot. Semmi szükség nem volt rá, hogy ezt a sok ágat is idehordja a falu szégyenére. Úgy tudjuk, hogy ez az út valóban az ő területén vezet át, azonban itt már száz éve is átjáró volt, nincs joga lezárni. Érdeklődtünk a földhivatalban is, ahol ugyanezt mondták. Körülbelül húsz család földje és a pálinka- főzde van erre. Most valameny- nyien kerülővel, a Sefag Rt terűFekete krónikák a somogyi erdőkből veszély Védőfelszerelés nélkül halálos is lehet a favágás Faluképtomboló akadály. A szulokiak nem törődnek bele az útzárba létén át juthatunk ki a földünkre. Mi lesz, ha a Sefagnál is gondolnak egyet és nem engednek át bennünket? Tizenhat aláírást gyűjtöttek össze a torlasz ellen. Ennyi fért rá a beadványra, de ha kell, (Folytatás az 1. oldalról) Kiss Nándor jobb keze három éve sérült meg. Egy félresikerült fadöntés alkalmával szerezte sérüléseit A leszakadó ág úgy megcsapta, hogy kórházi kezelésre szorult Állítja: a legrutinosabbaknak is érdemes valamennyi biztonsági előírást betartani.- A dőlés pillanatában rendkívül veszélyes a 30 méteres fa - folytatta. - Ha nem a kívánt irányba dől, a 10-12 mázsa simán maga alá temetheti az embert. Elég 36 milliós erdőkincsünk Somogy mintegy 36 millió köbméter fájából évente csaknem 700-800 ezer köbmétert termelnek ki 184 ezer hektár erdőnk van; 23 százaléka tölgy, 13 százaléka cser, 22 százaléka akác, az éger 8 százalék. az enyhe széllökés vagy ha a tövénél néhány milliméterre bemozdul. Az erdőn még rengeteg veszély előfordulhat, a lehulló faágtól is sokan megsérültek már. Haszák Iván, a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség megyei igazgatóhelyettese elmondta: a szomorú ügyeknek se vége, se hossza. Dél-Somogy- ban egy fa ledöntött egy férfit, s bár a puha talajba a teste benyomódott, a balesetet így sem élte túl. Szakmai javaslat hiába rögzíti: legalább kétemberes munka a fadöntés, volt, aki egyedül csinálta. Egy földről visszapattant faág fejbecsapta. A részleteket hiába igyekeztek kideríteni, pár napra rá meghalt. szinte az egész falu aláírja - állítja a felháborodott gazda. A szulokiak szerint az váltotta ki a tulajdonos haragját, hogy egy teherautó ráment a háza melletti vízaknára és az beszakadt alatta. Tény: a két ház között vezető átjáró a kezdeti szakaszán meglehetősen szűk, nagyobb teherautó csak nehezen jut át rajta. A barikád megszüntetéséért küzdők szerint azonban a sofőr elismerte a károkozást és vállalta, hogy tizet Semmi szükség nem volt a torlaszra.- A vízakna csak az utolsó csepp volt a pohárban - így a barikádépítő Brennerné Koósz Magdolna. - Megrepedt a házunk fala a nagy teherautók miatt, s állandó bosszúság forrása az átjárás. Franciaországban élek, s most karácsonykor az itt töltött két hét gyakorlatilag azzal telt, hogy a károk miatt kellett szaladgálnom. A szulokiak ugyan most azt mondják, hogy a kamionsofőr elismerte a kárt, nekem mégsem tudta senki megmondani, kihez menjek a kártérítésért. Ráadásul az akna feltelt vízzel és a házunk fala most elkezdett vizesedni. Vajon ezt is kifizeti majd a károkozó? Friss tulajdoni lappal tudom igazolni: ez a terület a mienk, a saját földünkön pedig nem vagyunk kötelesek eltűrni, hogy mások átjárjanak és hallgatni, ahogy minket gyaláznak. Elmarasztalta az ORTT a Kapós Televíziót PERESKEDÉS A tévések nem nyugszanak bele az ítéletbe Vas András Egy újabb, a megyei önkormányzat és a Kapós TV között zajló vitás ügy közigazgatási eljárásának végére került pont a napokban. A Panaszbizottság után az ORTT is elmarasztalta a média- törvény megsértése miatt a televíziót A panaszt a megyei önkormányzat nyújtotta be 2004 októberében, amikor a Kapós Televízió híradója azt állította: a megyei önkormányzat miatt nem tudta tájékoztatni a nézőket egy eseményről. Ezzel szemben a tudósításban olyan információk hangzottak el, melyeket az ön- kormányzat szolgáltatott. Az Országos Rádió és Televízió Testület tagjai áttekintették a korábbi dokumentumokat, megnézték a Kapospont című hírműsor vitatott tudósítását, és egyetértve a Panaszbizottsággal, jogosnak ítélték a megye panaszát. Az ORTT arra az álláspontra jutott, hogy a televízió a riportban csak a saját véleményét jelenítette meg, az önkormányzatot nem szólaltatta meg. Ezzel a Kapós TV megsértette a médiatörvényt, hiszen nem kiegyensúlyozottan tudósított. A fentieken túl a műsorszolgáltató véleményt is nyilvánított az ügyben, amivel szintén megsértette a médiatörvényt.- Örülünk a döntésnek, hiszen egy pártok felett álló grémium adott nekünk igazat - mondta Balassa Tamás, a megyei önkormányzat sajtóreferense. A határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs, annak felülvizsgálatát a bíróságtól lehet kérni, s ezt Katona József, a televízió ügyvezetője szerint meg is teszi a médium. Szita Károly, Kaposvár polgármestere az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményben reagált az elmúlt napokban a sajtóban megjelent állításokra és dokumentumokra. A leghatározottabban cáfolom, hogy Krakus Péter vagy bármely más fedőnéven jelentéseket készítettem volna. Magamat közszereplőnek tekintem és erről korábban írásban is nyilatkoztam - írta Szita Károly. (...) A lejárató hadjáratot az Index internetes hírportál indította, amelyben „bugyutabela” kitalált személyre hivatkozva jelenttettek meg egy Krakus Péter néven írt jelentést (...) Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a megjelenés időpontjában ezen jelentés államtitoknak minősült, s annak a Nemzetbiztonsági Hivatalnál kellett volna lennie. Azt, hogy államtitoknak minősülő irat jelent meg a sajtóban, Tóth András politikai államtitkár úr „nem észlelte” és feljelentési kötelezettségének sem tett eleget A Népszabadság először névtelen informátorra, majd névtelen feladóra hivatkozással tett közzé információkat, illetve jelenttette meg az úgynevezett 6os kartont Nyilvánvaló, hogy az újságban megjelent 6-os kartont „bugyutabela” nem másolhatta le és annak forrása a Történeti Levéltár sem lehet. Az úgynevezett 6-os karton annyiban felel meg a valóságnak, hogy az én személyi adataimat helyesen tartalmazza. Azt azonban egyértelműen kijelenthetem, hogy személyi adataimmal visszaéltek (...), politikai ellenfeleim célzottan összeválogatott és manipulált iratokat juttatnak el különböző fórumokhoz. Minden további irat megjelenése ezen sejtésemet mind bizonyosabbá teszi. Felkérem politikai ellenfeleimet, akik e kampány mögött állnak, hogy hozzám hasonlóan álljanak nevüket vállalva a nyüvá- nosság elé. A szükséges jogi lépéseket megtettem, a sajtótól azonban érdemi választ ez idáig nem kaptam. Ahogy korábban is állítottam, ez a politikai játszma kizárólag az én személyemet érinti, s én, mint Szita Károly, kívánom azt megvívni. Kaposvár, 2005. január 31. Szita Károly polgármester Aranymise után Somogy Polgáraiért Díj hűség Szabó Imrét a szolgálat szelleme vitte a papi pályára Krutek József Somogy Polgáraiért Díjat adott át tegnap Andocson aranymiséje után Szabó Imrének (képünkön), a híres búcsújáró hely címzetes esperes-plébánosának Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta: ez annak az elismerése, hogy Szabó Imre több mint fél évszázada végzi hűségesen papi szolgálatát Ennek jelentős részét éppen Andocson a kegytemplomban, ami a megyének különleges értéke.- A díjnak különleges üzenete is van - mondta a közgyűlés elnöke. - A kegytemplom, a zarándokhely és a falu elismerése mellett az ő személyes teljesítményének a díjazása is. Sokat tett a búcsújáró hely hagyományainak ápolásáért, fenntartásáért és a fiatalok vallásos neveléséért Szabó Imrét 1954. január 31- én Veszprémben Badalik Bertalan püspök szentelte pappá. 1987-ben került Andocsra és lett a kolostor-kegytemplom plébánosa. Öt éven át Karádon is ellátta a papi teendőket.- Nagyon örültem az elismerésnek, nem számítottam rá, nem is tudtam, hogy van ilyen díj - mondta tegnap a szentmise előtt Szabó Imre. - Engem a szolgálat szelleme vitt a papi pályára. Hogy pap lettem, az isteni misztérium, de hozzájárult a szülői SOMOGYBÁN A TOL Z-IG Bábonymegyer Öt főiskolás, illetve egyetemista diákot támogat a Bursa Hungarica Ösztöndíj-rendszer keretében havi 3-3 ezer forinttal a bábonymegyeri önkormányzat. Ornódi Lívia jegyzőnő közölte: valamennyien szociálisan rászoruló nappali tagozatos hallgatók. Rajtuk kívül hat különféle középfokú intézményben tanulmányokat folytató diák is havi 2500 forint támogatásban részesül, amennyiben tanulmányi átlaguk négyes fölött van. (kj) Balatonboglár A legnagyobb német kiutaztató cég, a TŰI a ma©rar kínálatot bemutató prospektusában minden korábbinál nagyobb terjedelemben, tizenhárom oldalon foglalkozik a Balatonnal. így a régió turisztikai vállalkozásai nagyobb bizakodással várhatják az idei szezont, (ca) Balatonkeresztúr a település családgondozási központja lett a Fo- nyódi Többcélú Kistérségi Társuláson belül létrehozott mikrotérségi társulás székhelye, erről döntöttek tegnapi ülésükön a tagok. Bárdos János polgármester (képünkön) elmondta: az együttműködés a szociális ellátás köré csoportosul és 2005. június 30-án kezdi meg működését, (ft) Balatonújlak Felújították a településen a temető kerítését és koporsóhűtőt vásárolt az ön- kormányzat. Már csak a járda építése van vissza. Mazzag Ferenc polgármester elmondta (képünkön): a beruházás összesen kétmillió-háromszázötvenezer forintba kerül. Ehhez egymillió-hétszázezer forintos támogatást kaptak a megyei területfejlesztési tanácstól, (ve) Barcs Újabb kiránduláson vettek részt az idős emberek, ezúttal á dél-dunántúli régió nevezetességeivel ismerkedtek. A város nyugdíjasai, illetve az idősek klubjának látogatói közül mintegy negyvenen Harkányban jártak, útjuk során felkeresték a gyógyfürdőt is. (ga) Böhönye Mikrokistérségi szerepet tölt be a Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. Ezért a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás a Belügyminisztériumtól elnyert forintokból hárommiilió-ki- lencszázezer forintot adott az intézménynek eszközparkja korszerűsítésére. (ve) Gölle Elfogadta a képviselő-testület a körjegyzőség költségvetését. Kovács Ernő polgármester (képünkön) közölte: nem született viszont végleges döntés az önkormányzat intézményeinek költségvetése ügyében a legutóbbi ülésen, Így azt a testület február 10-ig bezárólag újratárgyalja. (ft) Gyékényes A település két beruházását is támogatták szponzorok. A gondozási központ építéséhez 250 ezer forintot adott egy gyógyszer- gyártó cég. A község rendezési tervének elkészítését pedig két helyben is munkát adó vállalkozás segítette. Utóbbihoz 4,2 millió forint pályázati támogatást is nyert az ön- kormányzat. (va) Kaposvár A megyei művelődési központban rendezték meg a hétvégén a József Attila versmondó verseny dél-dunántúli regionális döntőjét. A középdöntőbe továbbjutott Domonkos Csenge (nagyatádi Ady Endre gimnázium), Áldozó Krisztián (pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium) és Semperger Zsuzsanna (kaposvári Toldi gimnázium). A versenyt az Angyalföldi Művelődési Központ szervezte, (hm) Marcali Agrárfórum volt a gazdaságosan nem művelhető területek erdősítéséről és annak támogatási formáiról. A szakmai tanácskozáson Nádas József, a Somogy Megyei Erdészeti Szolgálat vezetője arról beszélt, hogy a megye az erdősítés mértékében húsz százalékkal az országos átlag felett van és az igényelhető támogatásokkal is jobban gazdálkodik. (ve) Nagyberki Mintegy százhúsz fő vett részt az idősek klubjának zenés farsangi rendezvényén az általános iskola aulájában. Komár András polgármester (képünkön) elmondta, a helyiek mellett a meghívott környékbeli nyugdíjasegyesületek is önálló műsorral készültek a mulatságra, mely vacsorával és tombolasorsolással zárult, (ft) Barikád a teherautók előtt stop Rozsé- és szemétkupaccal védi házát a szuloki asszony Szita Károly közleménye