Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-02 / 27. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 2., SZERDA KÉK TŰKÖR Nagy értékű autókat tulajdonított el a tolvaj sorozatban drága gépko­csikat lopott a gyanú szerint a budapesti R. László (25), akit elfogott a rendőrség. Összesen huszonhatmillió forint értékben csent el Renault és Citroen gépkocsi­kat. (jj) Eladótól követelte a napi bevételt kirabolta egy ismeretlen fegyveres a XIII. kerületi le­hel út egyik közértjét. Az egyedül lévő eladónőt a napi bevétel átadására kényszerítette, majd gyalogo­san távozott. Volt egy társa, aki az üzlet előtt figyelt, (szí) Tizenhárom évet kapott a féltékeny gyújtogató elítélték jogerősen tizenhá­rom év fegyházra azt az ötven­éves szegedi férfit, akit külö­nös kegyetlenséggel elköve­tett emberölési kísérlettel vádoltak. Szomszédja házát gyújtotta fel két évvel ezelőtt féltékenységből, (szí) Hónapokig keresték a kórházi tolvajt ELFOGTÁK F. Károlyt (46), aki a gyanú szerint 2004. augusztus 9-én a Hűvösvöl­gyi út egyik egészségügyi in­tézményében ellopta az egyik beteg diktafonját és mobiltelefonját, (ned) Pénzt vittek el a szlovák sofőrtől megtámadtak egy kamionost a X. kerületi Kozma utcában. A harminchét éves szlovák férfitől ötszáz zlotyt, négy­ezer szlovák, ötezer cseh ko­ronát és ötezer szlovén tolárt, valamint a kamion üzem­anyagtartályából száz liter gázolajat vittek el. (ned) Huszonhétmilliós csaló nyomában keresik azt az ismeretlen fér­fit, aki Fóris Zoltán álnéven, társaival együtt 2004. július 6-án az egyik kereskedelmi bank lízingcégénél huszon­hétmillió forintnyi érvényte­len kötvényeket kívánt bevál­tani. (szí) Apa és fia tört, zúzott, verekedett összeveszett egy Fehérvári úti szórakozóhely két vendé­gével id. A. Mihály (53) és fia, ifj. A. Mihály(22). Az apa késsel átszúrta egyikük ru­háját. A fiú egy sörösüveggel fejbe dobott egy nőt. A rend­őrök fékezték meg őket. (szí) Elítélték a szombathelyi főbérlőgyilkosokat jogerősen tizenöt év fegyhá- zat kapott a Pécsi ítélőtáblán Horváthné Németh Andrea. Élettársát, Puskás Zoltánt tizenegy év fegyházra ítélték. Egy évvel ezelőtt Szombathe­lyen meggyilkolták főbérlőjü­ket. (szí) Lopott tárgyakat tárolt a lakásán körözte a bíróság, ezért el­fogta a rendőrség T. Géza Lászlót (25). A férfi ráadásul azzal is gyanúsítható, hogy a lakásán gépkocsifeltörések­ből származó tárgyakat, illet­ve kábítószergyanús anyagot tárolt, (jj) Hetvenhat éves pedofilt fogtak el elkapta a Bács-Kiskun megyei rendőrség azt a 76 éves férfit, aki a gyanú szerint vasárnap délután Izsák egyik beépítetlen területén levetkőztetett egy 7 és egy 12 éves lányt, majd fajtalankodott velük, (szí) Ambrus félt a haláltól viszkis Film készül, a forgatás költségvetése háromszázmillióra rúg Nyár elején megkezdődik a viszkis bankrablóról tervezett film forgatása. Nagy Zsolt a halálfélelem­mel barátkozik. Szemán László Dobray György és stábja nyár elején hozzákezd a nagy mun­kához. Forgatni kezdik az im­már Amerikában is népi hőssé vált Viszkis bankrablóról szóló filmet. A költségvetés elérheti a háromszázmillió forintot. A kalandfilmet tervek szerint 2006-ban mutatják be. A film zenéjén már töri a fejét Boban Markovics, a Kusturica-filmek zeneszerzője, a nevét viselő szerb zenekarvezetője. Ambrus Attilát a hozzá igencsak hason­lító Nagy Zsolt színművész ala­kítja.- Zsolt kiköpött Viszkis. Mos­tanában a halálfélelemmel kell megbarátkoznia. Reményeim szerint erős jelenete lehet a film­nek Ambrus második elfogása. Akkor bizony halálfélelme volt a bankrablónak, amikor rajtaütött a Nagy Lajos király úti búvóhe­lyén a terrorelhárító szolgálat. - mondta Fülöp Valter. A whis­kys nyomában című könyv szer­zője a film rendőrségi szakértő­je. Fülöp maga is részt vett az Ambrus utáni három hónapos hajszában, annak szökése után.- Bekerítettük. Még akkor is Ambrus haláltól való rettegését jelzi, hogy két csőre töltött pisztolyt tartott az ágyában. Az utolsó rablásból szerzett milliók ott hevertek a beépített szekrény polcán, whisky, sör, konzervek társaságában kapott az élettől egy utolsó lehe­tőséget. A forgalmat légmente­sen lezártuk, ám egy szirénázó mentőautót át kellett enged­nünk. Ez azonnal feltűnt Amb­rusnak. Amikor kikukucskált az utcára, rájött, hogy vesztett. Utána már magyarázhatta, hogy egy oldalablakon látta a kollégá­kat, ahogyan az ajtóhoz oson­nak, és mondhatja, hogy akár lőhetett is volna. Annál jobban szerette az életet, hogy lelöves­se magát. Akkor már esélye sem volt - emlékezett az 1999-ben történtekre az alezredes. 41 A kommandós látta, hogy a Viszkis retteg A tudósító találkozott azzal a kommandóssal, aki pajzzsal maga előtt elsőként rontott be AMBRUS Attila búvóhelyére. A Viszkis kisgatyára vetkőzve várta őket, és óvatosan hassal a földre feküdt. Feltűnően kerül­te a félreérthető mozdulatokat.- Betörtük az ajtót. Benyomul­tam. Ott állt előttem. Halálféle­lem volt a szemében. Azt hitte, lelőjük, pedig csak megfektet­tük és elfogtuk. Megkönnyeb­bült - mondta a kommandós. Kolláth György szerint is megsértették a törvényt maffiaper Nem titkolható az indoklás Egyértelműen törvényt sértett a Pest Megyei Bíróság hétfőn, amikor zárt ajtók mögött indo­kolta meg ítéletét a székesfehér­vári maffiaperben. Ezt mondta Kolláth György alkotmányjo­gász. A törvénytelenség lehető­ségét az egyik vádlott védője, dr. Bárándy György vetette fel.- A büntetőeljárásról szóló tör­vény világosan fogalmaz. E sze­rint a tárgyalások nyilvánossá­gát korlátozhatja a bíróság, ám a határozathozatal nyilvános. Azt nem engedi meg a törvény, hogy a rendelkező rész felolvasá­sa után zárt tárgyaláson indokolj a bíróság. A törvény szerint nyil­vánosan kell közölni az indok­lás lényegét, és meg kell magya­rázni az ítéletet - mondta Kol­láth György. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is az alkotmányjogászhoz hasonlóan gondolkodik, bár nem fogalmaz ennyire egyértelműen. Szerinte az igazságszolgáltatás­ba fektetett bizalom inoghat meg azáltal, hogy nem ismerhetők meg azok a tények, amelyekre alapozva a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott. ■ Szemán L. Nem tudni, a felnőtt vagy a gyerekek támadtak előbb vipera Botrány volt az iskolában A Roma Sajtóközpont tájékozta­tása szerint megvert egy fiatal­ember négy roma diákot Pilis- csabán. A hétfő délelőtt történt esetről azt állítják, a támadó előbb az intézmény előtt, majd az épületben gyűlölködött. Sze­rintük az iskola előtti buszmeg­állóban már „Rohadt cigányok, dögöljetek meg!” feliratú papírla­pot mutogatott. Hógolyóval meg­dobálta az ablakokat, majd be­ment, és ütni kezdte a gyereke­ket. Egy tanulónak a szája re­pedt fel, három pedig fejsérülést szenvedett. Az ügyben garázdaság miatt nyomozó budaörsi rendőrök azonban másképp tudják a tör­ténteket. Gémesi Beáta sajtószó­vivő szerint állítólag a négy gye­rek kiabált és mutogatott a busz­megállóban várakozónak. A fér­fi bement az iskolába, ahol a négy gyerek közrefogta. A dula­kodásban valóban előkerült egy vipera. Azt viszont nem tudni, ki támadt előbb. Gémesi nem hal­lott a gyerekek sérüléseiről, a rendőrségen csak a fiatalem­ber sérüléseiről tudnak. Arról ké­szült látlelet ■ Nagy E. D. Kelendő a fűnyíró Boltot és nyaralót fosztogatnak Pár forint haszonból többmilliós károk Keszthelyi Zoltán Több százezer forintnyi kárt okoz­tak azok a tolvajok, akik betörtek egy zamárdi üzletbe. A téli hóna­pokban egyre gyakoribbak az ilyen esetek. Tab térségében pél­dául több mint nyolc boltot fosz­tott ki egy másik tolvajbanda, amelyet még nem sikerült rend­őrkézre keríteni. Elsősorban do­hányáru a célpont, hisz könnyen eladható. A siófoki rendőröknek a nyaralóbetörések is jócskán ad­nak munkát Szinte naponta ér­keznek Uyen bejelentések. Egy zamárdi épületből legutóbb 335 ezer forintnyi műszaki cikk tűnt el. A siófoki kapitányság ezek megakadályozására beindítaná a szomszédok egymásért mozgal­mat a nyaralóövezetekben. (Folytatás az 1. oldalról) A vasúttársaságnak évente több­milliós kára származik, hogy a tolvajok szétszerelik és össze­szedik a sínekhez tartozó kap­csolószerkezeteket, vezetékeket. Kevésbé forgalmas szakaszon felszedték a síneket is. Weisz Jó­zsef kaposvári csomóponti fő­nök elmondta: korábban, míg a vezetékek és alkatrészek nagy része rézből készült, nagyobb volt a kár. Amit lehetett, más fémmel helyettesítettek, de a tol­vajok azt is ellopják. Az anyagi kár is több százezer forint éven­te a csomóponti főnökség terüle­tén, ennél azonban nagyobb ká­rokat okozhat, hogy a megbon­tott vezetékrendszerek, jelzőbe­rendezések a közlekedés bizton­ságát veszélyeztetik. Dinnyeszezonban a hangszórókat is ellopják a vasútról A szolgáltatóknak is sok bosszúságot okoznak a fémtolva­jok. A Kaposvári Vízművek Kft- nél elsősorban az aknafedlapok és a tűzcsapszekrények „kelen­dőek”. Évente az egymillió forin­tot is elérheti az a kár, amit a tol­vajok okoznak, ráadásul a táton­gó aknák balesetveszélyesek. Azokat az alkatrészeket, amiket lehet, megerősített műanyaggal pótolja a társaság. Csurgón az elmúlt években több százezer forintos kárt okoz­tak a fémtolvajok. Tíznél több csatorna- és aknafedő lapot vit­tek el, de lába kelt tűzcsapszek­rényeknek is. A Dél-zalai Vízmű Rt műszaki igazgatója, Zajzon Imre elmondta: évi kétmilliós kárt okoznak a tolvajok. Ezek da­rabja 30 ezer forint, míg öntött­vasként 30 forintot kapnak kUójáért... Újabban gömbgrafi­tos öntvényből készülnek a fedő­lapok, de sajnos ennek is jó ára van. A tolvajlás ellen zárható fe­dőlapot raknak le, aminek a fel­vételéhez már szerszám kell. Előszeretettel lopják a mű­anyag hófogó hálókat is. Volt olyan év, hogy csak a nagyatádi üzemmérnökség területén 15-20 tekercs hálónak veszett nyoma. Kaposvár környékén loptak hófo­gót, Lengyeltótiban a vasúti pá­lya mellől a tartóoszlopokat is el­vitték, 228 ezer forintos kárt okozva. Patak József, a megyei közútkezelő társaság főmérnöke elmondta: védekezésképpen fe­kete helyett sárga műanyag hálót tesznek ki, ez feltűnőbb, ha kerí­tést csinálnak belőle. Krutek J. Karádon egy német állampolgár nyaralójából fűnyírót lopott el egy ismeretlen tolvaj. Börzsönyi Péter rendőr alezredes, a bűn­ügyi osztály vezetője elmondta: a tolvaj az épület bejárati ajtajá­nak üvegét betörve jutott a he­lyiségbe. A Koppány-völgyi tele­püléseken az elmúlt hetekben több hasonló betörés is történt, úgy tűnik, kelendő zsákmány a fűnyíró és a különféle kisgépek. Ilyeneket loptak el például a kapolyi önkormányzattól, So- mogyegresen pedig egy családi ház hátsó kamrájából tűnt el a láncfűrész. A kár mindegyik esetben több tízezer forint. Is­meretlen tolvajok megpróbáltak betörni a kányái önkormányzat­hoz is, de végül nem sikerült be­jutniuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom