Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-10 / 34. szám

SPORT 11 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK Az élmezőnyből tempóztak a sereghajtók elejére Úszás Kevés edzéslehetőség, szerényebb eredmények siófoki önkormányzat kifizette a szállodának. Az Ezüstpart SE úszóinak reggelente hat és hét óra között van lehetőségük a gyakorlásra. Többszöri kérelem, aláírásgyűjtés ellenére a hotel tulajdonosa hajthatatlan: nem tartják nyitva estig az uszodát.- A napi egyórányi edzés kö­zepesnél valamivel gyengébb versenyteljesítményt tesz lehe­tővé az edzők szerint - állítja Gere László, az egyesület elnöke. - Ez annyit jelent, hogy az Ezüstpart SE sportolói a me­zőny első harmadának végéről az utolsó harmad közepére ke­rülnek a versenyek során. Bí­zunk benne, hogy a háttérben most is zajló tárgyalások ered­ményre vezetnek és lehetősé­gük lesz napi két edzésre, mint korábban. Fűzfőre is el lehetne járni, de aligha vállalnák az utazgatást a fiatalok. Régebben húszfős versenyzői csapattal könnyebben fölkerekedtek, ma már azonban boldogok lehe­tünk, ha nyolc-tíz versenyzőt ki tudunk állítani. Ez már ép­pen hogy csak csapatnak mondható; az egyéni képzés­nek a szakemberek szerint nincs jövője, hiszen gyerekkor­Mindössze egy órát edzhetnek a siófoki Ezüstpart SE úszói Atádi diadal a rangadón Mindössze egyórányi edzéslehetőségük van kora reggelente a siófoki Ezüst­part SE úszóinak, amióta bezárt az Ezüstpart szállo­da. Ilyen körülmények kö­zött készülnek reménysége­ik a versenyekre. Fónai Imre Siófok egyetlen uszodája az Ezüstpart szállodában van, mely tavaly ősszel bezárt. A sportlétesítményt csak a kora délutáni órákig nyitják ki taní­tási napokon, a városbéli kisis­kolások úszásoktatása érdeké­ben. Ennek költségeit ugyanis a Uszodahiány A tervek szerint tavasszal elkez­dődhet az aranyparti élmény­fürdő építése, ahol egy 16-szor 8 méteres tanmedencét is kiala­kítanak. Ez persze csak az ok­tatást szolgálja majd, az úszást versenyszerűen vagy csak hob­biból űzők számára ugyanúgy hiányozni fog egy városi uszo­da, mint most. Két ezüstérmet szereztek a so­mogyi diáksportolók a szlová­kiai Kokava Línián rendezett alpesi sí diákolimpia országos döntőjén. Az erőpróbán 19 me­gye és Budapest legjobbjai áll­tak rajthoz óriásműlesiklás­ban. Somogy megyét a kapos­vári Zrínyi Ilona Általános Is­kola diákjai képviselték. Az 550 m hosszúságú, 120 m szintkülönbségű, 19 kapuval nehezített pályán az indulók összlétszáma megközelítette a négyszázat. A versenyt a rela­tív gyors pálya miatt rendkívül szoros befutók jellemezték. A III. korcsoportos lányoknál a célba érkezés annyira szoros volt, hogy az első öt helyezett időeredménye között kevesebb, mint 0,5 mp volt a különbség. A kiélezett versenyben Csima Réka mindössze 7 századmá­sodperccel maradt le a dobogó legfelső fokáról. Eredmények, I. kcs leányok (23 induló): ...2. Csima Laura (Zrínyi Ilona Álta­lános Iskola, Kaposvár). III. kcs leányok (27 induló): ...2. Csima Réka (Zrínyi Ilona Általános Is­kola, Kaposvár). Nagyatád-Szenna Pack Zselic SC Kaposvár ü. 7,5-4,5 A sakk NBII újabb fordulójában megyei rangadót játszott a Nagy­atád a Szenna Pack Zselic SC Kaposvár D. csapatával. Három „békés” döntetlen után az első győzelmet Szíjártó András révén a hazaiak szerezték meg. A foly­tatásban Heinrich Ferenc egyen­lített, Percze Rajmund első atádi diadalával ismét a vendéglátók álltak jobban. Az első táblákon Kadlicskó József és Percze János nyert, így a találkozó sorsát a hátsó táblák döntötték el, ahol a nagyatádiak szerepeltek jobban, így ők nyerték a rangadót. Ered­mények: Vrban Mladen-Kadlics­kó lózsef 0-1, Percze lános- Schlegl Ottó 1 -0; Béres Kornél- Szoták László 0,5-0,5; Ferencz Miklós-Illés Attila 0,5-0,5; Gyu- gyi Péter-Heinrich Ferenc 0-1; Vrban Styepan-Ronga Attila 0,5-0,5; Bocska lános-Miovecz lános 0-1; Ehrbár Tibor-Kiss Zoltán 1-0; Percze Gábor-Hor- váth Ferenc 1-0; Szíjártó Attila- Haszon Attila 1-0; Szíjártó And­rás-Haszon Dávid 1-0; Percze Rajmond-Miovecz Bálint 1 -0. A bajnokság élcsoportja-1. Paks II. 54.5 pont; 2. Tamási 48,5 pont; 3. Nagykanizsa 47 pont; 4. Nagy­atád 46,5 pont; ...8. Szenna Pack Zselic SC Kaposvár II. 40.5 pont. Lenullázta a Kaposvölgye a Balatonboglár csapatát labdarúgás Fónai duplája döntött a Dunántúli Napló kupában A Dunántúli Napló kupa újabb fordulójában hazai pályán győzte le a Barcs SC csapata a Lánycsók együttesét. Előkészületi mérkőzésen hat góllal verte a Nagyberki a Bala­tonboglár SC gárdáját. A Dunántúli Napló kupáért: Barcs SC-linycsók 2-1 (1-1) Barcs, 100 néző. V.: luhász L. Barcs SC: Matus S. - Bakó, Matus P., Pókos (Kutyáncsánin), Tallósi, Horváth, Kolesánszki, Fónai, Gyaraki (Pandúr), Németh (Csonka), Gólyák (Leik). Edző: Dárdai Pál Gólszerzők: Fónai 2. Előkészületi mérkőzések: Balatonlelle SE-Hévíz FC 2-2 (1-1) Látrány, 50 néző. V.: Kiss B. Balatonlelle SE: Gyenes - Tatai, Deme, Búza, Himics, Papp (Szajcz), Földes, Varsányi, Takács A., Silimon, Cupik. Edző: Kolovics Zoltán A balatonlellei gólszerzők: Cupik, Silimon. Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki-Balatonboglár SC 6-0 (5-0) Nagyberki, 50 néző. V: Harango­zó. Kaposvölgye Vállalkozók SC Nagyberki: Lajkó (Poór) - Bencze (Tamás), Bozsó, Kadarkuti, Nóg­rádi, Bruncfik, Horváth J. (Sza­bó Sz.), Dede, Kovács (Vágner), Horváth Z., Tol- _____________ na i (Farkas N.). Edző: Horváth Lajos. Balatonboglár SC: Braksza- tórisz - Hajmási, Buzsáki, Gosz- tonyi, Vájná, Tar, Balaton, Fenyve­si, Takács Gy., Szabó S., Horváth. Edző: Mészáros József. Gólszerzők: Tolnai 2, Bruncfik, Bozsó, Dede, Vágner. Marcali VFC-Nagyatád FC 4-1 (0-1) Marcali, 50 néző. V.: Barna I. Marcali VFC: Péter (Tánczos) - Samu (Fenusz T.), Latyák, Károli, Körösi - Hujber (Körösi), Virágh, Törpéi, Somogyi - Fenusz L. (Beck), Tóth Cs. (Tóth Sz). Edző: Hanusz János (képünkön). Nagyatád FC: Patak - Papp (Kovács A.), Prucsi, Horváth /., Búzás - Szabó, Kovács F., Emyes, Laki - Brezovszki (Pammer), Pér- csi (Horváth P.). Edző: Bőzsöny Já­nos. Gólszerzők: Virágh, Tóth Cs., Somogyi, ‘Tóth Sz., illetve Bre­zovszki. Siófokon mindenkit elsöpört a Hólavina TEREMLABDARÚGÁS Olajos, Czigány és Péter a győztes együttesben Fónai I. Havasi lózsef emlékére már ti­zenkettedszer rendeztek kispá­lyás futballtornát Siófokon. Idén a Morva Kupával emlékeztek a fiatalon elhunyt egykori Bá­nyász-csatárra, aki tagja volt a huszonegy évvel ezelőtt MNK-t nyert siófoki együttesnek. A foki-hegyi tornacsarnokban hét csapat lépett pályára, a gár­dák csak negyven éven felüli fut­ballistákból állhatták. A győzel­met az Interfuvar-Hólavina sze­rezte meg úgy, hogy a döntőben 0-0-ás döntetlent játszott a DRV csapatával, s végül büntetőkkel győzött. A kupagyőztes együt­tesben játszott az MNK-t nyert korosztályból Brettner Csaba, Olajos Sándor (képünkön), Hor­váth László, a fiatalabbak közül Czigány Csaba, Palkovics Ist­ván, s ez alka­lomból a Hóla­vinát erősítette az egykori válo­gatott zalaeger­szegi védő, Péter Zoltán is. A tor­na harmadik helyén az ese­ményt nemzetközivé avató ér­sekújvári Kozmosz végzett. Szajcz Miklós (Interfuvar- Hólavina) lett a gólkirály, Illés István (Érsekújvár) a legjobb mezőnyjátékos, Balogh Ferenc (Hólavina) a legjobb kapus. Kü- löndíjat kapott a mezőny legidő­sebb résztvevője, az 57 éves Bi­hari „Tigris” József is. HÍREK Nemesvidi siker az osztopániak tornáján KÉZILABDA Az osztopáni Tallián Andor Körzeti Általános Iskola az öreglaki sportcsarnokban Balázs kupa elnevezésű kézi­labda-bajnokságot rendezett. A megmérettetésen négy IV. kor- csoportos alakulat mérkőzött a minél jobb helyezésekért. Az első helyen a Nemesvíd vég­zett, a 2. az Osztopán, a 3. a Balatonfóldvár, a 4. a Böhönye gárdája lett. A legtechnikásabb mezőnyjátékosnak Bogdán Ri- chárdot (Osztopán), míg a leg­jobb kapusnak Tóth Rolandot (Böhönye) választották meg, a gólkirály Magyar László (Nemesvid) lett. (mg) Második a Táncsics az országos elődöntőn diákolimpia Második helyen végzett a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium csapata (126 pont) a Mező Ferenc Szel­lemi Diákolimpia V-VI. korcso­portos országos elődöntőjében. Az első helyet az esztergomi Szent István Gimnázium sze­rezte meg 135 pontot gyűjtve. A harmadik a nagykanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium lett 120 ponttal. A mezőnyben ott volt a tabi Rudnay Gyula Kö­zépiskola együttese is, amely 107 pontjával 6. helyen zárt. Az országos elődöntő 1-4. he­lyezett csapata vehet részt az országos döntőn, melyet márci­us 6-án rendeznek Tatán, (kz) A FIFA hódította el a díszes serleget teremlabdarúgás Szentbalá- zson rendezték a King' a Ford- Tamás Autósiskola kupa elne­vezésű teremlabdarúgó-tornát Az erőpróbán tíz csapat mérte össze tudását. Az első helyet a FIFA 2005 szerezte meg, meg­előzve a Szódavíz AC, a Kercsellget és a Haverok gár­dáját. A legjobb kapus Molnár Károly (Haverok), a legtechni­kásabb játékos Téglás Róbert (FIFA 2005), a gólkirály Kővári Tibor (Szódavíz AC) lett. (mg) SOMOGYI SPORTGALA Pénteken rendezik a Kapós Hotelban a Somo­gyi Sportgálát, ahol a hagyományoknak megfelelően köszöntik a tavalyi év legjobb somogyi - felnőtt, utánpótlás korú és diák - sportolóit. Addig is amolyan kedvcsinálónak az Argosz Biztosító Rt Fő utcai székházának kirakatában csodálható meg a „legeknek” já­ró díj és az értékes tombolanyeremény egy része. Gere László hozzátette: az leg­alább biztató, hogy az úszások­tatás megoldott Siófokon a város támogatásának köszönhetően. bán kevesek hajlandók „kínoz­ni” magukat. Csapatból, közös­ségből lehet csak teljesítményt kihozni. Zrínyis ezüstérmek a sí diákolimpiáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom