Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK 5 KAPOSVÁR Tévedések vizét issza a város víztisztítás Célzott támogatás híján kérdéses a beruházás A kaposváriak szeretnék, ha végre tiszta vizet önthetnének a pohárba... A túlméretezett rendszerből ugyanis a kívántnál lassabban ürül ki a víz, mely így jelentős minőségesésen megy keresz­tül. Ezért indult el öt éve a vízminőség-javító program, melynek első lépéseként - nagyjából félmilliárd forin­tért - kisebbre cserélték a főnyomócsövet. Ám kide­rült, hogy nemcsak a kiürülési idővel vannak gondok, a víz to­vábbra is csak erős fenntartá­sokkal volt ihatónak nevezhető. A fővárosi Bálint Analitika szakértői szerint elképzelhető, hogy az első lépés felesle­gesvolt. A víztisztítási eljárás­ban akadnak problémák.- Úgy döntött a város, hogy a megfelelő eljárás kiépítéséhez célzott támogatásra pályázik - mondta Pintér Attila, az önkor­mányzat szocialista frakciójá­nak vezetője. - Először a biológi­ai tisztítást javasolta a testület, bár a szakértő kémiait ajánlott. Végül a közgyűlés úgy határo­zott, hogy mindkettőt beadja. Ám a kormány elutasította a pályázatot egy kormányrende­letre hivatkozva, mely szerint Kaposvár legkorábban 2007-ben kaphat ilyen célra támogatást.- Ezt tudnia kellett a város ve­zetésének, mégis beadták - foly­tatta Pintér Attila. - Ezek után vélhetően az országgyűlés is ne­met mond. A városvezetés vi­szont vállalta: ha kell, saját erő­ből megvalósítja a beruházást. A kérdés: melyiket? A szakér­tővel szemben a Kaposvári Víz­művek Kft a biológiai tisztítást javasolja, annak ellenére, hogy a módszert még csak néhány he­Jlktív szén vagy baktérium A víztisztításra ma két módszert alkalmaznak a világon. Az egyik, az elterjedtebb a kémiai: a vas-mangántalanítás után az ammóniát vegyszeres oxidációval távolítják el. Ilyenkor számolni kell toxikus klóraminok keletkezésével, melyeket vi­szont az aktív szén 100 százalékos hatékonysággal köt meg. Az aktívszén-töltetet 3 évente cserélni kell. A biológiai tisztítás esetében baktériumok kötik meg az ammóniát, melyet nitráttá vagy nitritté alakítanak. Az élő kultúra nagyobb odafigyelést és gyakoribb ellenőrzést kíván az üzemeltetésben. Nehéz felfogni, milyen tervek alapján épült ki annak idején, a szocializmusban a Kaposvár vízellátását biztosító csőrendszer, hiszen az akkori tér vek alapján egy több mint 100 ezer lakosú város kiszolgálását biztosító rendszert hoztak létre. A somogyi megyeszékhely lakossága még a 80 ezret sem érte el so- har-Ma ennek a kissé megalomán tervnek issza mindenki a levét... Vas András FOTÓ: LÁNG RÓBERT lyen próbálták ki, s az ország­ban állítólag csak egyetlen cég tudja kiépíteni, ráadásul drá­gább is, mint a kémiai.- Legalábbis a kiépítése - állí­totta Ift Miklós, a vízművek ügy­vezető igazgatója. - Az üzemben tartás viszont olcsóbb, s nekünk hosszú távra kell terveznünk. A beruházás nagyjából 800 millió forintba kerülne. Bárcsak ott tartanánk - sóhaj­tanak fel vélhetően többen. Egy­előre nem tudni, mikor kezdőd­het a beruházás. A célzott támo­gatásra kevés a remény. A helyi szocialisták a szakaszos kiépítés mellett érvelnek. 2007-ben is­mét lehet pályázni. Csak addig mi isszuk meg a levét... POSTÁNKBÓL Csigapiac A január 6-án megjelent, Egy évre adták bérbe a piacot című cikkhez fűzök pár gondolatot, mint az ügyben érintett üze­meltető. Ismereteim szerint a piac fel­újítása több ütemben történik, ebből 2005-ben a Baross Gábor utca 11. szám kerül lebontásra, amelynek a piaccal közös te­lekhatárán lépcsővel egy új be­járat lesz nyitva, a területen létrehozandó zúzottköves par­kolóból a piacra való feljutást elősegítve. Értesülésem szerint a látványtervet most dolgozzák ki, a város közgyűlése még nem tűzte napirendre. További tárgyalások témája a Baross Gábor utcában várható forga­lomnövekedés megoldása is. Ami a piac területeit érinti, fo­lyamatban van a tulajdonvi­szonyok rendezése. Mivel a ter­vezett bontás szintben és terü­letben is eltér, és különáll a pi­actól, nem értem a cikkben szereplő mondatot: „a piac egy jelentős részét le kell majd zár­ni”. A bontási munkák ugyanis a Baross Gábor utca felé végez­hetők. Nincs tudomásom arról, hogy 2005-ben a jelenlegi piac területén nagyobb területet igénylő beruházás kezdődne. KIRÁLY JÁNOS, SOMOGY PIAC BT Kihasználták a jó időt az építkezők A tavaszias időben a város­ban elkezdték kijavítani az utak, járdák kátyúit. A Szent Imre utca és a Damjanich ut­ca kereszteződésében a be­szakadt úttest okozott fenn­akadást. Dolgoztak a szakem­berek a Mátyás király és a Noszlopy utcában is. (hm) Spanyolországgal ismerkednek a németesek Spanyolországi partnerintéz­ményt talált a Németh István Általános Iskola. A Socrates program keretében eddig egy angol és egy wallesi intéz­ménnyel tartották a kapcsola­tot, most a mediterrán orszá­got derítik fel. Gombos Fe- rencné igazga­tóhelyettes el­mondta: az is­kola delegáci­ójának látoga­tását hamarosan viszonozza a viticudinói intézmény, (hzs) Tovább gyarapodik a közlekedési tárlat Színesíti állandó közlekedési kiállítását a Verebély László vasúttörténeti egyesület. Mozdonymakett, vasutasöltö­zék, eddig nem látható forgal­mi iratok, dokumentumok egészítik ki a kapostüskevári tárlatot, (hm) Farsangi ötletbörze tanítóknak Jakab E. Pedagógusoknak szervezett „ját- S^óházat” az Együd Árpád mű­velődési központ. Évente négy alkalommal, négy ünnepkörhöz kapcsolódva látják vendégül az óvodák, iskolák dolgozóit. Teg- náp a farsang volt a fő téma. A résztvevők számára igazi ötlet­börze volt ez a találkozó, hisz ki­cserélték tapasztalataikat a far­sanggal kapcsolatos teendőkről. Ki-ki megmutatta, milyen ötle­tes újdonságokkal, új technikák­kal készül a farsangra. A dekorá­ciókról, az álarckészítésről, a jel­mezes mulatság megszervezésé­ről sok ötlet hangzott el. Különleges díszek, maszkok készültek az ötletbörzén fotó: láng Róbert VAROSLAKOK KÉRDEZTEK HOLLYWOOD MULTIPLEX Név nélkül: A Somogyi Hírlap­ban olvastam, hogy Csapó József megnézte a használt buszokat Mióta futnak Magyarországon az Ikarusok? A használt Merce­des buszokról nem merik meg­mondani, hogy mennyi a fo­gyasztásuk, az ülésük sem olyan jó, mint az Ikarusnak. Hozzunk még használt buszokat? Csapó József, a tömegközleke­dési rt vezérigazgatója: A közbe­szerzési eljáráson az Ikarus már nem indult. Hogy a Mercedes buszok mennyire fapadosak, az megítélés kérdése, erre van pénzünk. Fogyasztásuk a gyári normának megfelel, üzemelteté­si körülményektől függ. A hasz­nált buszokat tájékozódásul néztem meg Ulmban. PREMIER! NAGY ZŰR KORZI­KÁN (12) 8°6784(sz) j 8 . 4 5 ’ 20:45 A NEMZET ARANYA (12) 91307 (f) 15:30 18:00, 20:30 CSODÁLATOS JÚLIA (12) 11384 (m) 17:45 ÁLLÍTSÁ­TOK MEG TERÉZANYUT! (12) 11385 (m) 15:15, 20:00 NAGY SÁNDOR, A HÓDÍTÓ (16) 91303 (f) 17:30 *145289* Farsangi Dorottya-bál a Dorottya Hotel tükörtermében január 22-én, este 19 órától. A jó hangulatot a kaposvári Joker Együttes, valamint Délhúsa Gjon és barátai garantálják. A belépő aperitifet, többfogásos vacsorát és éjjeli ínyencfalatokat is tartalmaz. Jegyek korlátozott számban a Dorottya Hotel recepcióján kaphatók! Telefon: 82/418-055 Kercseliget Pályázati forrást keres a helyi önkormányzat a település négy mellékutcájának leaszfaltozására. Me­cseki János polgár- mester (képünkön) el­mondta: az ötszáz lel­kes falu csaknem fele ezekben az utcákban él, s jogos igényük az utak rendbetétele. Először fontossági sor­rendet állítanak föl az utcák közt, ám pályázati pénz nélkül az amúgy is forráshiányos önkormányzat sem­miképpen sem tudja megvalósítani a sürgető beruházást, (mk) Marcali a munkaügyi kirendeltség tájékoztatót tartott a kistérség pol­gármestereinek. Balogh Miklosné kirendeltségvezető elmondta: janu­ár 31-én lejárnak a közhasznú szerződések az önkormányzatok SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG és a kirendeltség között, ezért el­sősorban az új támogatási kérel­meket beszélték meg. (ve) Siófok A siófoki kórházban a szülé­sek csaknem nyolcvan százaléká­nál a szülő nő mellett van a férj vagy az édesanya, testvér. Ők vág­hatják el a köldökzsinórt, s fotóz­hatják, videózhatják a babát. A kór­ház vezetősége kialakíttatott egy szobát, ahol a következő két órát együtt tölthetik, (ca) Siófok 3,6 millió forint költségveté­si ma radvá nya t£ hére egyg kocsi kérte a siófoki városi tűzoltóság. A régi autót leadják a polgármesteri hivatalnak úgy, hogy értékét beszámítják. Ezt a képvise­lő-testület engedélyezte. Azt is, hogy a további takarékoskodásból számítógépet, monitort, televíziót és fényképezőgépet, illetve több kis értékű tárgyi eszközt vásárolja­nak. (ca) Somogygeszti Téli szakember-ta­lálkozót rendezett tegnap a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft és a DuPont Magyarország Kft. Havancsák Attila agronómus közölte: több mint 100 somogyi agrárvállalkozó, cégvezető fogad­ta el meghívásukat. A rendezvé­nyen több újdonságot mutattak be, szó volt a hibrid és a silóku­koricákról, valamint a naprafor­góhibridről is. (hm) Várda Két Sri Lanka-i gyermeket fogadnak örökbe a képviselők és a polgármesteri hivatal dolgozói. Bár a Fogadj örökbe program elő­terjesztésben egy gyerek szerepelt, a testület leg­utóbbi ülésén úgy ha­táro­zott, hogy a tiszteletdíjá­ról lemondva még egy rászorulón segítenek. A baptista szeretetszolgálat segítsé­gével pedig, ha jelképesen is, két fővel gyarapodik a település lélek- száma. (hzs) SOUTH-CAR KFT. ^ Pécs, Vadász u. 83. lEjS Tel.: 72)215-870/16,20 mel. Yamaha TDM 850 1.949E Ft 2003.07. kék 5000km Yamaha YZF Rí 2.490E Ft 2004.03. piros 5200 km Yamaha XVS 65OA 1.499E Ft 2001.03. bordó 10000 km Yamaha XVS 65OA 1-7S0E Ft 2004. tekele 0 km Yamaha XV 125 Virago 635E Ft 1999 fekete Yamaha FZR 400 549E Ft 1991 piros/tekete Suzuki GSXR 750 899E Ft 1993 tekete Suzuki Maruder 800 1.520E Ft 2003 ezüst 4500 km Kawasaki 2ZR 250 399E Ft 1990 fekete Kawasaki ZXR 250 470E Ft 1991 fekete Honda VTR 1000 1.399E Ft 1998 sárga 40000 km Gilera Rumét 180 2ii 499E Ft 2002 sárga t Gilera Rumét 180 4ii B19E Ft 2001 ezüst Aprilia Classic 125 S49E Ft 1996 ezüst A motorok képei, felszereltségei megtalálhatóak a www.y4unaha-dealer.hu/pecs weboldaloa # NYITRAI AUTÓHÁZ _______Szetoáíd, Paslor ii 8 Te1 74/419-772,528883 Ha sználtautó kínálata: Ford Focus Lim. KL1.4,4a'02 2.499E Ft Ren.Meg. Ko.DC11.9,5 a 01 2.400E Ft O.Vect.B Kombi Di. 2.0,5a'99 2.390E Ft Renault Master 2.5,4 a 00 2.299E Ft Ren.Megane.Clas.1.4,4a 00 1.890ER R. Kangoo Exp. 1.4,3 a. 01 1.750E Ft Suzuki WR+GLX 1.3,5a. 01 1.690EFt Fiat Brava SX 1.6,5 a 001.520E Ft Fiat Bravó 1.2,3 a. 99 1.290E R Ren.Kang. Diesel 1.9,3 a 99 1.390E Ft Ren.Megane ECO 1.4,5 a 96 1.250E Ft Ren.Megane ECO 1.4,5 a. '961.150E Ft Ren.Megane KL. 1.6,5 a 96 1.099E Ft SuzukiSwiftGL;1.3,5a 99 999E Ft Ren. 19 Chamade;1.4,4a.94 770E Ft Ren.19;1.4,4a 93 770E Ft Daewoo Racer; 1.5,4 a '95 670E Ft Suzuki Swift GLX; 1.3,5 a 95 599E Ft VW Passat; 1.8,4 a '89 520E Ft Fiat Cinque.; 0.7,3 a 94 590E Ft Fiat Tipo; 1.7D, 5 a. 93 490E Ft Lada Szamara F.; 1.5,4 a’92 256E Ft Renault 11 Diesel; 1.6,5 a. 84 170E Ft VW CADDY tgk 1.4,3a 97 990E Ft Ford Transit II. 2.0,4a 012.190ER

Next

/
Oldalképek
Tartalom