Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-06 / 4. szám
Csarnok kell, kispiac nem A hét végén bezár a kispiac Siófokon. A napokban, akárcsak a két ünnep között már mindössze két-há- rom asztalon árulnak, de karácsony előtt is csak huszonöt hely volt foglalt a közel kilencvenből. Két piaccsarnok fenntartását nem bírja el a város; sem a tulajdonos önkormányzat, sem a fenntartó kft-nk nem Finanszírozhat folyamatos veszteséget - mondta Baráth István, a működtető Balaton- parti Kft igazgatója (képünkön). Ügynökügy új fejleményekkel Szita Károly (képünkön) most már maga is kíváncsi arra, milyen adatokat őriznek róla az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában. Ezt a Magyar Rádióban nyilatkozta, közben a TV2 Tények műsora igazságügyi írásszakértővel vizsgáltatta meg az ügynökvádat megalapozó levelet. Terbe Ernő szerint a Krakus Péter néven írt levél, valamint a kaposvári polgármester által írt 2002-es parlamenti vagyonbe- vallás kézírása (bár fénymásolatról hivatalos véleményt nem mond) nagy valószínűséggel megegyezik. A Fidesz vezetői nem mondtak véleményt, szerintük ez Szíta ügye. M. oldal Beköltöztek a „fecskék” • Új otthonukban koccinthattak az új évre a kéthelyi fecskeház lakói. Az év végére elkelt mind a hat 42 négyzetméteres garzonlakás. A fiatal házaspárok ajándékot is kaptak az önkormányzattól: minden otthonba ingyenesen beköttették a kábeltévét. A fiatalok öt évig lakhatnak a házban, utána át kell adni helyüket a következő fecskéknek. VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy egyre többen gyűjtenek aláírást valamiért. Az elkeseredett, kissé macerás tevékenységbe akkor kezdenek a polgárok, ha úgy látják: más lehetőségük nincs már az érdekeik érvényesítésére. A hatalom birtokosai nyilván nem örülnek ennek,• úgy érezhetik, mintha erőszakkal befolyásolni akarnák, mire adjanak pénzt. Pedig ők azt maguk is simán el tudják költeni. Siófokon négy aláírásgyűjtési akció is indult. Három kifulladni látszik, a negyedik pedig a visszájára fordult. Az Ezüstpart uszoda hosszabb nyitva tartása érdekében hiába írták alá ezemégyszázan a kérelmet, a képvi- sel&testület nem dobott mentőövet. Sőt, rövidesen valamennyien levelet kapnak a polgármesteri hivatalból, amely adakozásra szólítja föl őket ugyanebben az ügyben. Igazi úszólecke ez. Mindenkinek, czene attila Ingyenbusszal csalogatják vidéki vevőiket a multik boltharc Falugyűléseken agitálnak a szupermarketek ellen A somogyi kistelepüléseken, már falugyűlésein agitálnak a multinacionális bevásárlóközpontok ellen. Végsó' kétségbeesése ez a kiskereskedelemben érdekelteknek. Hírlik: a Tesco Somogybán is arra készül, hogy a környékbeli településekről ingyenes buszjárattal viszi magához a vásárlóit. Fónai Imre- Végképp becsukhatják a falusi kisboltokat, ha valóban elindul a falusi Tesco-járat; úgy hallani, 30-35 fős kisbuszokkal járnák a 30-50 kilométerre lévő falvakat, hetente egy-két alkalommal - mondta Fábián János nagycsepelyi polgár- mester, „civilben” maga is kereskedő. - E nélkül is egyre inkább veszélybe kerül a kistelepülések napi ellátása. A falusi boltoknak nincs ellenszere a multikkal szemben. A kereskedők közül sokan utolsó tartalékaikat élik föl, aligha látnak más kiutat, mint hogy bezárják az üzletüket.- A pék ötven forinttal is drágábban hozza a kenyeret, mint Csúcsforgalom a miklósi vegyesboltban. Erős a multik csábítása, nem könnyű megtartani a vásárlókat. amennyiért a multi adja a saját sütésűt; vagy ha a malomba megyek a lisztért, már ott is többért kapom, mint amennyi a hipermarketben az ára - így Nagy József, akinek a 300 lelkes Nyimben van (egyelőre még) üzlete. - Nincs esély- egyenlőség, valamiféle központi szabályozás kellene, különben sorra mennek tönkre a kicsik. Joggal mondható: mi marad egy kis településen, ha már a bolt is bezár? A tápot, a fagyasztott árut, a gázt már most is mozgóárusoktól lehet csak megvenni a kis falvakban... Tab környéki településeken a Somogyi Hírlap információja szerint falugyűléseken győzködték az embereket: ha a közeli város hipermarketjébe viszik a pénzüket, előbb-utóbb a tejért, felvágottért, kenyérért is be kell majd utazniuk, hiszen tönkremegy a helyi kiskereskedő, aki azért már nem fog kinyitni, hogy tíz deka parizert meg fél kiló kenyeret vegyenek csak nála. M. OLDAL Kamerás kocsik a bliccelők ellen Fónai I. Kamerás kocsikkal fülelik le a matrica nélkül közlekedőket az autópályákon, így az M7-esen is. A közelmúltban ért véget az adatvédelmi felül vizsgálat, amely során eldőlt: a kamerás felvételek nem sértik a személyiségi jogokat. így az Állami Autópálya-kezelő Rt immár felhasználhatja a felvételeket a megbüntetésekhez. Pásztor Zoltán, az rt kommunikációs vezetője azt mondta: korábban is működött és eztán is működik a kamerás, forgalom közbeni ellenőrzés.- Az autósok többsége megvásárolja a sztrádamatricát, számukra tehát semmi változást nem jelent az adatvédelmi biztos vizsgálatának lezárulta - így a kommunikációs vezető. Január elsején nem csak az autópálya-matrica lett drágább, hanem nőtt a bliccelők büntetési tétele is, a legnagyobb mértékben a kamionoké. A személygépkocsisok kamerás „lefülelés” esetén 13- 48 ezer forint közötti pótdíjra bírságolhatok. Természetesen gyakoriak maradnak a le- állításos matrica-ellenőrzések is a csomópontokban vagy akár a nyílt sztráda-szakaszokon. Uzsonna 784 millió forintért Márkus Kata A Srí Lankán árván maradt gyerekek megsegítésére kétmillió forintot ajánlottak fői Kaposvár legnagyobb adózói, s az összeget a város megduplázta. Ezt Szita Károly polgár- mester jelentette be tegnap, amikor a legtöbb iparűzési adót fizető 20 cég képviselőit látta vendégül a városházán. A segítséget a térségben épülő új gyermekotthonnak szánják, ahol a Baptista Szeretetegyház az árván maradt gyerekeket szeretné elhelyezni. Az idén hetedik alkalommal megrendezett találkozón elhangzott: egy most elkészült felmérés szerint 2003- ban csaknem 300-zal, 2226- ra nőtt a gazdálkodószervezetek száma a városban. Saját tőkéjük és árbevételük is emelkedett, utóbbi több mint 184 milliárd forint volt 2003- ban. A húsz kaposvári cég tavaly 784,5 millió forint helyi adót fizetett be a város kasszájába, s ez 53 millióval több az egy évvel korábbinál. A legnagyobb befizetett összeg 100 millió volt, a húszas toplista sereghajtója pedig 18 milüó forintot adózott 2004-ben. Iskolabezárás vitákkal mutogatás Egymást hibáztatják Varga Andrea- A pogányszentpéteri iskola megszűnéséért azok a szülők felelősek, akik nem ide íratták gyerekeiket - állítja Gács László polgármester (képünkön). Azt mondta: az önkormányzat az intézmény fennmaradásáért küzd szeptemberben, mégsem csengetnek már be. A tetszetős, iskolát és óvodát magában foglaló épületet 1992-ben építették, hogy ne kelljen buszozniuk a legkisebbeknek. 2001-ben több millió forintért felújították. Jelenleg 18 gyerek jár ide, 22 kisiskolás Iharos- berényben vagy Nagykanizsán tanul.- Erre a lét- L________ számra nem kapunk támogatást, anélkül pedig nem tudjuk vállalni az intézmény 10 millió forintos fenntartási költségét - mondta Gács László. A képviselő-testület nincs könnyű helyzetben, a lakosság egy része őket okolja az iskola megszüntetése miatt. így volt ez a posta bezárásakor is. Gyermekebéd éthordóból Bíró M. Egy hónapig egyformát ebédelnek a somogyszobi és a bol- hási óvodások. A kis zsákfaluba ételhordóval hordják ki Somogyszobról a meleg ételt, mert az önkormányzat korszerűsíti a községi konyhát - Két éve kezdtük el az óvoda felújítását, első lépésként a fűtésrendszert tettük rendbe - mondta Galba Mihály polgár- mester. - A korszerűsítés most a konyhával folytatódik, melyre összesen 3 millió forintot költünk. Az önkormányzat 10 százalék önrészt vállalt.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu ____________________________________________________________________ Somogyi Hírlap o XVI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. ÁRA: 85 FT, ELŐFIZETVE: 61 FT KÖZÉLETI NAPILAP 2005. JANUÁR 6., CSÜTÖRTÖK HKJiXXimmmbUHII : HAZAI TÜKÖR 3 jt*' : megyei körkép 4 : KAPOSVÁR ________5 : SZOLGÁLTATÁS 7 : KÉK TÜKÖR 10 IDŐJÁRÁS : NYUGDÍJASOK 11 Tavasz : EGYHÁZAK ÉLETE 12 a télben j sport__________13 16 OLDAL ■ APRÓHIRDETÉS___15 : KRÓNIKA________16 Le gyen jól tájékozott, és biztos lehet a sikerben! ji11.M ■ 11IIu * S 06/80-200-434 . ' A megrendelőszelvény a 4. oldalon