Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-27 / 22. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Csurgói diáksikerek Csokonai Vitéz Mihály halálának 200. évfordulójára a város középiskolái és a Kárpát-medence református gimnáziumai számára pályázatot hirdetett a Debreceni Református Kollégium. Az Arany Bika Szálló Bartók-ter- mében az emlékévet záró díszünnepségen adták át a díjakat. A magyar református iskolakultúra témakörben szép csurgói siker született: Petlánovics Eszter 11/A osztályos tanuló Csokonai tanítványairól írt dolgozatával első, Vörös Mátyás 12/A osztályos tanuló Nagyváthy János iskola- szervező munkájának bemutatásával második helyezést ért el. Lovasvágta a rajzokon ajándék Harminc alkotás a grafikusművésztől Czene A. Harminc alkotását ajándékozta a siófoki Kálmán Imre Múzeumnak a 93 esztendős Faggyas István grafikusművész. Klasszikus szépségű, lendületes tusrajzainak elsődleges témája a vágtató ló, s mindaz, ami az embert e nemes állathoz köti. Művein a ló nem egyszerű igavonó vagy harci mén, hanem az ember társa és hűséges barátja. A rajzok ülusztrációként szerepelnek tanulmányaiban; mint folkloristának ugyanis tíz önálló kötete jelent meg a Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékének kiadásában. Matyiké Sebestyén József siófoki múzeumigazgató azt mondta róla: Faggyas István a honismeret kutatóinak doyenje, őseink szellemiségének és hagyományainak őrzője, hiteles ábrázolója. Olyan kulturális emlékeket rajzolt és közölt, amelyeket csak az ismerhet, aki belülről látta és élte azt a világot. Egyéniség, akiben az őstehetség nagyfokú intuícióval és tudományos pontossággal párosul. Haspártiak a régi ízekért GASZTRONÓMIA Megalakult a Hári-hegyi baráti egylet Meiszterics Eszter Két évvel ezelőtt egy baráti társaság szervezett közös főzést a nagyszakácsi Hári-hegyen. Arról beszélgettek, mennyire jó ötlet a Királyi szakácsok főzőversenye a faluban és milyen különlegesek a reneszánsz ételek. A mai magyar embert azonban érdekli a hagyományos magyar konyha is. Felmerült az ötlet, ha egy szakembert is bevonnának a tervekbe és felhasználnák a helyi idősek receptjeit, pár év múlva akár egy szakácskönyvet is írhatnának: Somogy megye jellegzetes ételei címmel. Es ha ezt már kitalálták, miért ne működhetnének szervezettebb szinten? Hodula Attila jól bánik a fakanállal így alakult meg a Hári-hegyi Hagyományőrző Baráti Egylet. A szervezet célja: lehetőségei szerint összegyűjteni és megőrizni Somogy megye, ezen belül Nagyszakácsi és környéke népművészeti eszközeit, a népi hagyományokat, játékokat, különösen a népi ételek főzésének hagyományait. Hodula Attila, a szervezet képviselője elmondta: ez egy abszolút civil kezdeményezés, tizenegy tagból áll, mindannyian hári-hegyi lakosok. Támogatást nem fogadunk el senkitől, sem magánszemélyektől, sem szervezetektől. Igyekszünk mindenkitől megőrizni a füg- geüenségünket. UniCum-dalok Gyerekeket fogad a szállás közösség Tolmács, pszichológus segít Meiszterics E. Általános iskolásoknak adott koncertet az UniCum Laude énekegyüttes a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban tegnap. A Filharmónia Ifjúsági Hangversenysorozat második állomásán a hat férfiénekes könnyűzenei átiratokkal szórakoztatta a gyerekeket. Ismertették egy-egy dal történeti hátterét is. A pécsi kamaraegyüttes 1994-ben alakult, idén ünnepelte tizedik évfordulóját Párizsban, a Magyar Intézetben adta háromszázadik jubileumi koncertjét. Varga Andrea Nagykanizsán hozzák létre Magyarország első, kísérő nélküli kiskorúak elhelyezésére szolgáló otthonát. Az intézményt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal saját költségvetéséből működteti, illetve a Magyar Vöröskereszt, amely az Európai Menekültügyi Alapból nyert mindehhez pályázati forrást. Antal Istvánná, a vöröskereszt nagykanizsai szervezetének titkára elmondta: itt kapnak szállást azok a külföldi gyerekek, akik hozzátartozók nélkül érkeztek hazánkba. A nemrég felújított közösségi szállás épületében alakították ki a befogadóállomást, ahol egyszerre 18-20 gyereket is*el tudnak helyezni. Ez majdnem olyan lesz, mint egy kollégium, hiszen a gyerekek szabadon járhatnak ki-be, és iskolába is beíratják őket. Hat főállású munkatárs gondoskodik róluk, emellett lesznek külső segítők, tolmács, pszichológus és orvos. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Éledés EUR 242.5000 248.5000 USD 186.5000 191.5000 GBP ‘ 348.5000 358.5000 CHF 156.0000 160.5000 SKK 6.1000 6.5500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: január 26. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig TARKA SOROK Gyors diagnózis Saláta elmegy a szemorvoshoz. A doktor leülteti, majd így szól: - Ön ma lágy tojást reggelizett.- És ez már látszik a szememen? -kérdi ijedten Saláta.- Nem, csak a nyakkendőjén. Jótékonyság A gazdag skót gyárostól megkérdezi egy újságíró:- Igaz, hogy az ön gyárában jótékonysági gyűjtést kezdenek a napokban?- Igen, így van.- És ön mit adományoz a nemes célra?- Engedélyt adtam a gyűjtésre. Vendetta A farkas sétál az utcán, és meglepve látja, hogy a nyuszika baseballütővel a kezében áll a sarkon. Odasétál hozzá, és megkérdezi tőle: - Mit állsz itt, nyuszika? A nyuszi mereven ránéz, csak annyit sziszeg a fogai között: - Bosszút! MIKOR HOVÁ PÉNTEKEN Kaposváron á Liszt Ferenc Zeneiskola Bartók-termé- ben 18 órakor farsangi hangversenyre várják a zeneszeretőket. SKANDINÁV LOTTÓ A nyerőszámok: I. 2, 13, 24, 27, 32, 33, 34. II. 4, 6, 7, 8, 26, 28, 30. SZÍNHÁZ 19.00 A MARATONFUTÓK TISZTELETKÖRT FUTNAK Petőfi bérlet *144704* Oportá Borozó, Kisvendéglő Kaposvár, József A. u. 14. Tét: 82/422-255: 06-20-9356-989 Villányi folyóborok, házias egytál ételek. Minden pénteken nosztalgia est. Rendezvények 80 főig. Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Sprlngar-Magyarország Kft Somogy Megyei írótála. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLD0NYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. Email: somogyiliirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/5104)96 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁX0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. TeL: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, tél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ÉJSZAKA MEGSZŰNIK A HAVAZÁS reggeli h°mérséklet + déli ,elházet ■* -3 *C •Foayód -Tab 5°c of jrc , , 5 X ■KÉ32Z9HI '•»««»• í-c , -re/ Nagyatád 5 *>c ^ .E i fms r JKLfcíi EWS 4*0 ye Somogy megyében ma lassan tovább gyengül, éjszakára lényegében megszűnik a havazás. A mérséklődés ellenére erős, néha még viharos északnyugati szél hordja a havat! A jellemző hő- Vízhőmérséklet mérséklet délutánra -5, péntek reggelre -9 fok körül alakul, amit a szél miatt hidegebbnek érzünk. “una 2-3 C A legvalószínűbb folytatás: "sza 9 péntektől hétfőig egész nap fagyok, hófúvások lesznek, de már csak Balaton O^C kevés friss hóesés várható. Időnként napsütésre is lehet számítani. Velencei-tó 0 C Hétfőn valószínűleg kisebb enyhülés kezdődik. Fpftó 0 C Orvosmeteorológia: hidegfront! hatás. Ti*za-t6 0 °C Közlekedés-meteorológia: a Dunántúlon ma még jelentős nehéz- Hóiele tés ségek lesznek a közlekedésben. További nagy havazások, hófú- ' vások várhatóak. A Tiszántúlon sokkal kedvezőbb a helyzet. Kékes 20-40 cm Az előrejelzés bizonytalansága: „vasárnapig KICSI” Semmering 100-120 cm További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Zakopane 50-140 cm { http://wap.t-zones.hu ). További információért hívja a -es számot! TI-I.E2 www.tele2.hu