Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-27 / 22. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK 10 Festményekre vadásztak a sorozatbetörők (Folytatás az 1. oldalról) Autójukat ugyanis egy bűncselekmény helyszínén látták a szemtanúk. Sőt az is hamarosan kiderült: aznap este még egy bűncselekményt elkövettek. A fiatalabb férfi aztán „énekelni” kezdett: nemcsak elismerte, hanem meg is mutatta, hogy hol, milyen módszerrel törtek be nyaralókba, hétvégi házakba. Eddig harminckilenc esetet ismert el, ezek közül tizenhármat Siófokon, hatot Fonyódon követtek el. További huszonhárom ügyben még vizsgálódik a rendőrség, de alapos a gyanú, hogy a tettesek ezekkel a bűncselekményekkel is kapcsolatba hozhatók. A tolvajok módszere az volt, hogy néhány napra „leköltöztek” egy-egy településre, s ott szemügyre vették a terepet. Ahol új, épülő házat és új gázbekötést láttak, akcióba léptek. Meglehetős szakértelemmel feszítették fel az ajtókat-ablako- kat, aztán annál kevesebb szakértelemmel leszerelték a több százezer, sőt akár egymillió forint értékű kazánokat. Ezeket feltehetően a fővárosba szállították és jól szervezett orgazda-hálózaton keresztül értékesítették. Volt, ahonnan DVD-lejátszót, bőr ülőgarnitúrát is elvittek. S még keresi a rendőrség két értékes festmény és két jellegzetes, egyedi készítésű karosszék tulajdonosát is. Négy évet kapott a kaposvári gázoló (Folytatás az 1. oldalról) Az autós nem állt meg, hogy segítséget nyújtson a két elgázolt gyalogosnak, hanem megrémülve tettétől és félve a következményektől továbbhajtott. Áttért a bal oldalra, majd felhajtott a járdára, ahol további három gyalogost „tarolt le”. Egyikük, egy idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két gyalogos súlyos, töré- ses, egyikük maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett. Az autós innen is tovább akart hajtani, de a jármű megrongálódása miatt, s mert időközben körbevették a járművet az arra járók, végül megállt. A vizsgálat szerint a vérében az alkoholkoncentráció' súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot mutatott. A kaposvári bíróság tegnap halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt jogerősen négyévi börtönbüntetésre, ötévi közügyektől eltiltásra, valamint ötévi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a férfit. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem TTK Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézete (Intézményi kód: PTE-FEEFI) felvételt hirdet négy féléves akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzéseire: IFJÚSÁGSEGÍTŐ SZAK KÉPZÉSI SZAKASSZISZTENS SPORTKOMMUNIKÁTOR MODERÁTOR REKLÁMSZERVEZŐ SZAKMENEDZSER Nappali és levelező tagozaton, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában. A felvételi összpontszám meghatározása: a jelentkezés évében vagy az azt megelőző öt évben érettségizetteknek a hozott pontok megkettőzésével történik, akik öt évnél régebben érettségiztek azoknak felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük. A szakképesítés megszerzése után a megszerzett kreditek egy része beszámítható az Intézet művelődésszervező vagy személyügyi szervező főiskolai szakán folytatott tanulmányokba. További információ: PTE TTK FEEFI Tanulmányi Osztály (72/501-500/2501), wwvv.feefi.pte.hu, és a FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2005 575-578. oldalán, íll a januárban megjelenő hivatalos kiegészítésében. Természettudományi Karon (Intézményi kód: PTE-TTK) IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER Nappali tagozaton, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában. A szak a Közgazdaságtudományi Karral közösen folyik, a szakOKJ száma 55787201. A szakképesítést megszerzők 40 kredit erejéig beszámíthatják a teljesített tantárgyakat amennyiben geográfus, személyügyi szervező vagy gazdálkodási szakon folytatják tanulmányaikat. Költségtérítéses formában a költségtérítés összege 80-100 ezer Ft/félév. További információ: PTE TTK Tanulmányi Osztály (72/501-567), www.ttk.pte.hu , és a FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2005 592-596. oldalán, ill a januárban megjelenő hivatalos kiegészítésében. Jelentkezési határidő: 2005. február 15. A KITÖLTÖTT A JELENTKEZÉSI LAPOKAT AZ OFI-NAK POSTAI ÚTON, A KITÖLTÖTT B JELENTKEZÉSI LAPOKAT A INTÉZMÉNYNEK KELL ELJUTTATNI SZEMÉLYESEN VAGY POSTAI ÚTON! POSTAI CÍM: Idegenforgalmi szakmenedzser: TTK, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. FEEFI felsőfokú szakképzések: PTE TTK FEEFI, 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1 /B. KÉK TÜKÖR Újabb gránátokat találtak nyugdíjas tettes Fegyvermester volt a határőrségnél Adyligeten Eddig nincs adat arra, hogy maffia- vagy szélsőséges politikai kapcsolatai lennének a kedden elfogott nyugdíjas határőrnek. Szemán László A hatvankét éves férfi 1989-ig a határőrség adyligeti alakulatánál szolgált tiszthelyettesként mint fegyvermester. Mivel nem tette le az esküt a Magyar Köztársaságra, egészségügyi nyugdíjba küldték. Ma rokkantnyugdíjas, a Városligetben lévő egyetlen magánlakásban él. Kedden onnan indult a műjégpályához, ahova állítólag vevőt várt a hét darab M52-es védekező jugoszláv kézigránátra, a vadászpuskára, a pisztolyra és a lőszerekre, amelyek a táskájában lapultak. A kommandósok azonban leteperték. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán azt állította, hogy a táskájában lévő eszközöket néhány órával korábban kapta, hogy eladja azokat Ennek ellentmond, hogy a lakásán további négy darab kézigránátot, rakétapisztolyt, lőfegyvereket és lőszereket találtak a rendőrök. Eddig nem merült fel olyan adat, hogy a volt határőrnek maffia- vagy szélsőséges politikai kapcsolatai lennének. Az operatív információk szerint mániákusan gyűjtötte a veszélyes eszközöket, kereskedelmükkel egészítette ki a nyugdíját A BRFK indítványozza előzetes letartóztatását. A terrorelhárító kommandósok segítségével a műjégpályánál fogták el a nyugdíjas határőrt. A kamerával rögzített felvétel azt a pillanatot mutatja, amikor leteperik a rendőrök a gyanúsítottat. A feketepiac fegyverárait a mindenkori kereslet-kínálat határozza meg Magyarországon is könnyen hozzá lehet jutni fegyverekhez. Az árakat a kereslet-kínálat határozza meg. Az árak tájékoztató jellegűek. Az alvilág kedvelt fegyvere, a Scorpio minigéppisztoly teli tárral 100-200 ezer forint. Kalasnyikov teli tárral 50-100 ezer forint. Para- bellum pisztoly gyári számmal 25-40 ezer forint, azonosíthatatlan, szám nélküli 60-80 ezer forint. Jugoszláv támadó kézigránát 5-8 ezer forint, védekező 8-10 ezer forint. Vállról indítható páncéltörő rakéta is beszerezhető néhány hónap alatt 200-500 ezer forintért. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet A Pécsi Tudományegyetem TTK Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézete (Intézményi kód: PTE-FEEFI) felvételt hirdet 2005. szeptemberében induló, magas munkaerőpiaci értékű, rugalmas tudást és korszerű alkalmazást ismereteket nyújtó képzéseire. ERETTSEGIZETTEKNEK: NAPPALI TAGOZATON:- Humán szervező egyetemi alapképzés (10 félév), államilag finanszírozott vagy költségtérítéses formában (AN)- Személyügyi szervező főiskolai alapképzés (6 félév), költségtérítéses formában (AN) -Művelődésszervező egyetemi alapképzés (10 félév), államilag finanszírozozott vagy költség- térítéses formában, csak szakpárban (választható szakok: informatikus könyvtáros, latin, horvát nemzetiségi, német nemzetiségi, orosz, fizika, földrajz, kémia, testnevelő tanár, romológia) (AN)- Művelődésszervező főiskolai alapképzés (8 félév), költségtérítéses formában, csak szakpárban (választható szakok; spanyol, matematika, számítás- technika, technika, testnevelő tanár) (AN) LEVELEZŐ TAGOZATON:- Személyügyi szervező főiskolai alapképzés (6 félév), költségtérítéses formában (Al)- Művelődésszervezőfőiskolai alapképzés (6 félév), költségtérítéses formában (AL)- Informatikus könyvtáros - művelődésszervező egyetemi szintű alapképzés szakpárban (10 félév), költségtérítéses formában (AL) DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK: LEVELEZŐ TAGOZATON:- Humán szervező egyetemi szak- kiegészítő egyetemi képzés a személyügyi szervező főiskolai képzést követően (4 félév, KL)- újabb diplomaszerző képzés egyéb diplomát követően (6 félév, DL)- Művelődésszervezőegyetemi szak- kiegészítő egyetemi képzés a művelődésszervező főiskolai képzést kővetően (4 félév, KL)- újabb diplomaszerző képzés egyéb diplomát követően (6 félév, DL)- Informatikus könyvtáros egyetemi szak- kiegészítő egyetemi képzés a könyvtáros főiskolai képzést követően (4 félév, KL)- újabb diplomaszerző képzés egyéb diplomát követően (6 félév, DL) jelentkezési határidő: 2005. február 15. Bővebb információ a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet Információs Központjában (PTE TTK FEEFI, 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/B., tel.: 72/501-500/2501, honlap: www.feefi.pte.hu ). Rovó Gyöngyvér (személyügyi szervező szak): (72) 501-500/2089 Brezovics Tímea (művelődésszervező és inf. könyvtáros szakok): (72) 501-500/2074 Székelyhídi Csilla (humánszervező szak): (72) 501-500/2545 Budapesten Fazekas Józsefné: (1) .321 '-05 vagy (1) 322-78-44 Szombathelyen Bagáriné Viszket Katalin: (94)312-535; 115-ös mellék Gyulán Rozsnyai Katalin: (66) 561-620 Győrben Vermesné Pernesz Mariann: (96) 516-751 Jelentkezési lap a FEEFI-től is igényelhető (személyesen vagy telefonon)! FELVÉTELI VIZSGA NINCS! A felvételi döntést humánszervező, személyügyi szervező ill. művelődésszervező egyszakos alapképzések esetében egy érettségi vizsgatantárgy (magyar vagy történelem), művelődésszervező szakpáros alapképzés esetén két érettségi vizsgatantárgy alapján számítolt pont határozza még. Eta öt éven belül érettségizett a hozott pontokat is figyelembe vesszük amennyiben a jelentkező számára kedvezőbb. A KITÖLTÖTT A JELENTKEZÉSI LAPOKAT AZ OFI-NAK POSTAI ÚTON, A KITÖLTÖTT B JELENTKEZÉSI LAPOKAT A FEEFI-NEK KELL ELJUTTATNI SZEMÉLYESEN VAGY POSTAI ÚTON! CÍM: PTE TTK FEEFI, 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/B. Saját autója végzett vele rázuhant a teherautója egy 21 éves szegedi férfira Dabasnál. N. Zoltán a havas úton csúszott meg járművével és az árokba rohant. Kizuhant a kocsiból, ami ráesett. A sofőr a helyszínen életét vesztette, (szí) Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola a KING’S SCHOOL OXFORD magyarországi képviselete Akkreditált Állami Nyeh/vizsgahely 2005. február 4-én induló keresztféléves képzéseink érettségizetteknek: VÁMÜGYINTÉZŐ (jövedéki ismeretekkel) ♦KÜLKER ÜGYINTÉZŐ...........................1 év NEMZETKÖZI LOGISZTIKAI MENEDZSER ♦KÜLKER ÜGYINTÉZŐ... ........................2 év KÜ LKERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐ.......1 év IR ODAVEZETŐ.................................1 év ID EGENVEZETŐ....................................1 év ID EGENFORGALMI TECHNIKUS ♦IDEGENVEZETŐ.................................2 év GA ZDASÁGI INFORMATIKUS.............2 év ÚJ SÁGÍRÓ....................... 2 év MA RKETING-és REKLÁMÜGYINTÉZŐ........................1 év Na ppali tagozaton, 23 év alatt a képzés és a kollégiumi elhelyezés (Székesfehérvárott és Budapesten is) ingyenes. Valamennyi szakunk levelező tagozaton is indul, korhatár nélkül, szombati tanítási napokkal. Felvételi nap Székesfehérváron: 2005. 01.29. Póttelvételi nap Székesfehérváron: 2005. 02. 05. Fehfételí nap Budapesten: 2005. 01. 23. Póttelvételi nap Budapesten: 2005.02.04. Képzéseinkről és a KING'S SCHOOL .OXFORD angliai kurzusairól ingyenes tájékoztató füzetet küldünk: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel: 22/348-103, 22/348-095 1051 Budapest, Vörösmarty tér 2. Tel: 1/411-0900,1/350^1891 Honlap: www.peter-rozsa.hu