Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-25 / 20. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 25., KEDD 10 KÉK TÜKÖR HIRSAV Saját képét rakta bele más iratába elfogtak egy szerb-monte- negrói állampolgárt Tompán, a koszovói férfi más nevére kiállított útlevéllel próbált meg bejutni az országba. Az iratban még a fényképet is kicserélte, (szí) Holtan találták traktorja mellett megcsúszott a traktorja egy 36 éves nagydobosi férfinak Ópályinál. A vezetőt ma reggel holtan találták meg a jármű mellett. Feltehetően az árokba borult traktorból kiszállva vesztette életét, (ned) Harmadszor rabolták ki a töltőállomást kiraboltak egy benzinkutat vasárnap. A bűncselekményt a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egy nappal később hozta nyilvánosságra. A bűncselekmény során lövés nem dördült. A kutat korábban már kétszer is kirabolták, (ned) Hetek óta nem tudják, hova tűnt Keresi a rendőrség mihály Attila szegedi lakost. A 31 éves fiatalembernek több mint egy hónapja nyoma veszett, azóta nem találják. Otthonról ment el, de nem ért haza. A vékony testalkatú, erős testfelépítésű férfit utoljára munkásoveral-ban látták, (jj) Több tízmilliós zsákmányt szereztek betörtek egy dunaföldvári ékszerboltba, a tettesek több tízmillió forint értékű arany ékszert zsákmányoltak. A rendőrség ismeretlen tettesek után nyomoz, (szí) Rejtélyes haláleset megoldásán dolgoznak kéri a rendőrség, jelentkezzenek, akik január 5-én a Debrecenből Budapestre tartó, 9 óra 45 perckor induló gyorsvonaton utaztak. A vonaton egy 23 éves fiatalember is volt, holttestét Kisújszállásnál találták meg. (ned) Zárlat okozhatta a tüzet az autóban kigyulladt egy autó Kecskeméten, a Budai úton. A lángokat feltehetően a hátsó világítás elektromos zárlata okozhatta. A tüzet rövid idő alatt eloltották. Az eset során senki sem sérült meg, a kár azonban jelentős. (ned) Mihály Attilának nyoma veszett Nem keresik a bűnpártolót eltűnt Farkas Róbert barátnője büntetlenül hazajöhet Elévült M. Brigitta bűncselekménye, mégsem került elő. A lánynak Farkas Ró- berttel együtt veszett nyoma. Nagy Eszter Dóra M. Brigittát (30) korábban azért körözte a rendőrség, mert a gyanú szerint segített a zálogházi rablássorozat tetteseinek elmenekülni. Bűnpártolása azonban elévült tavaly augusztusban. Családja nem jelentette be eltűnését, így a rendőrség nem keresi. Csízner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Különleges Ügyek Osztályának vezetője szerint a csepeli lány feltehetően Farkas Ró- berttel együtt tűnt el. A rendőrség utolsó információja a móri bűn- cselekménnyel korábban összefüggésbe hozott Farkasról az, hogy a Miskolcon elkövetett zálogházi rablás után vélhetően külföldre ment Úgy tudni, mintegy tízmillió forinttal Szlovákia felé vették az irányt. Farkast ezért okirathamisítás miatt is keresik, mivel kérdéses, milyen útlevéllel hagyta el az országot Az őrnagy szerint sem Farkas, sem barátnője nem kereste a kapcsolatot családjukkal. Ezért merült fel az, hogy végezhettek velük. Csízner szerint egyes bűntársak vallomásai is ezt támasztják alá. Az pedig hogy M. Brigitta a bűncselekménye elévülése után sem került elő, csak tovább erősíti a rendőrség feltételezését. Szemüveggel más a tekintete Megnöveszthette a haját így nézhetett ki eltűnésekor A korszakán öregíti A kopasz fej megváltoztatja arcát Bajusszal szinte felismerhetetlen TAVALY MÁRCIUSBAN kezdődött a zálogházi rablássorozattal gyanúsítottak pere a Fővárosi Bíróságon. A vádlottak padjáról ketten hiányoznak. Farkas Róbert és barátnője. Farkas hároméves, betöréses lopás miatt kiszabott börtönbüntetése alatt ismerkedett meg bűntársaival. A négyfős banda számlájára összesen tizenhét zálogházi rablást írnak. Elsőként egy 2000 novemberében, Budapesten elkövetett bűncselekményt. Az utolsó közös akciójukat 2001. augusztus 27-én követték el Miskolcon. Hárman fegyverrel kifosztották a zálogházat, negyedik társuk kinn várakozott. A rendőrség üldözőbe vette őket, Lillafüreden tűzpárbajba keveredtek. Egyikük, Gombos László úgy megsebesült, hogy nem tudott elmenekülni. Gombos, Horváth Szilárddal menekült, akinek sikerült kereket oldania. Horváth Szilárd volt egyébként az, akit Farkas mellett elsőként hoztak összefüggésbe a rendőrök a móri mészárlással. Ő önként jelentkezett a rendőrségen, majd pert indított a nyomozók ellen, amiért a vérengzés után őt nevezték meg az egyik elkövetőként. A lillafüredi lövöldözés után a banda többi tagja is rendőrkézre került. Kivéve Farkast és barátnőjét. Válassza a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját! Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80-200-434 Már 1 569 000 Ft-tól* www.d^cia.co.hu logani Az új Dacia Logan megbízható autó elérhető áron. Dinamikus, modern vonalvezetése tágas belső térrel párosul: hátsó ülésein akár 3 felnőtt is kényelmesen utazhat, 510 literes csomagterében pedig könnyedén elfér a poggyász. A biztonságról a vezető- és uta^ldali légzsákok** és az ABS** gondoskodik. 1.4 75 LE-s és 1.6 90 LE-s motorral, már 1 569 000 Ft-tól* az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! *Az ajánlat a készlet erejéig érvényes és a regisztrációs dijat nem tartalmazza. '“Változattól függően. Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 6,8-7,2; városi: 9,2-10,0; országúti: 5.5-5,7; C02-kibocsátás g/km: 164-173 (változattól függően). DACIA. Renault Csoport kaposvAr-car. KFT. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákcíczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./fax: 526-252, 526-253 Lakáscélú állami támogatások új szabályozásáról tart FÓRUMOT az Országos Lakásügyi Hivatal Elnöke Borsi László a hetesi kultúrházban, 2005. február 2-án. szerdán, 17 órától. A fórum keretében ismertetésre kerül a kormány fészekrakó programja, valamint Hetesen megvalósuló lakópark beruházás. Ennek keretében megismerheti a hetesi képviselő-testület egyedi ajánlatát a „Hetesi Referenciaház és a „Hetesi Fecskeház Programot" Tisztelettel várjuk: Hetes Község Képviselőtestülete Cégünk a világ egyik vezető vegyipari vállalatának növényvédő szerekkel foglalkozó részlege megbízásából ÉRTÉKESÍTŐI MUNKATÁRS pozícióra munkatársat keres, Zala - Somogy megyék területére. Feladat: » szakmai tanácsadás; ♦ termékek értékesítése; ♦ rendezvények, előadások szervezése, megtartása: ♦ piaci információk gyűjtése, adminisztrálása. Elvárások: ♦ szakirányú felsőfokú végzettség: agrár egyetem, növényvédelmi végzettség; ♦ mezőgazdasági termelésben eltöltött min. 3 éves tapasztalat; ♦ számítógép felhasznátószirrtú ismerete (Word, Excel, Power Point); ♦ internet használat; ♦ autóvezetési gyakorlat; »jogosítvány: B kategóriás. Az ideális pályázót ♦ jó kapcsolatteremtő képesség, ♦ kereskedői hajiam, ♦ önállóság, határozottság, ♦ pontosság, megbízhatóság, ♦ kiváló szervezési, érvelési és meggyőzési készség jellemzi; valamint vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik (számlaképes). Amit a vállalat kínál: ♦ versenyképes jővedelemcsomag, juttatások; ♦ hosszú távú és megbízható együttműködés lehetősége; ♦ folyamatos továbbképzés, szakmai fejlődés; ♦ jó csapat. Jelentkezéseket (kísérőlevél és magyar nyelvű önéletrajz) a hirdetés megjelenését kővető 8 napon belül „NV Sales" jeligére a kővetkező cím(ek)re várunk: Solunart Kft. 1390 Budapest, Pf.: 190,, fax: 061 201 0164, vagy a solunart.office@axelero.hu e-mail címre. Farkas Róbertét és három bűntársát tizenhét rablással gyanúsítják i7m mmmam i im *»whuh w ? 2005. tavasszal az alábbi képzéseket indítjuk Kaposváron-Siófokon jgjfck•pénzügyi-számviteli ügyintéző •társadalombiztosítási ügyintéző ▼ • ingatlanközvetítő, társasházkezelő apJBMt • közbeszerzési referens • társadalombiztosítási szakelőadó •adótanácsadó • mérlegképes könyvelő képzés, átképzés ( ^ Folyamatosan szervezzük a mérlegképes könyvelők 3M kötelező éves továbbképzését! JBM Ifi 't;: Reszletlizetés-adókedvezmény .V J Perfekt Rt. Somogy . J fi Megyei Képzési Központ 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. M.jjL'Y'.y , , ■ > * kaposvar@perfekt.hu A nDU A DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VÍZMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DuoénttM Hegi&néks Várna fit. Központi Minőségügyi irodája Vegyész / vegyészmérnök végzettségű munkatársat keres, vízvizsgáló laboratóriumi feladatok koordinálására A munkavégzés helye: A társaság központja (8600 Siófok. Tanácsház u. 7.) A jelentkezés feltételei:- szakirány szerinti felsőfokú iskolai végzettség és szakképesítés- büntetlen előélet A felvételnél előnyt jelent: I - laboratóriumi gyakorlat- minőségügyi képzettség I - idegen nyelvtudás A jelentkezéséhez mellékelje:- fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajzát- az iskolai végzettség(ek)et, szakképzettség(ek)et és- nyelvismeretet igazoló dokumentumok fénymásolatait Jelentkezni 2005. január 31-ig lehet a DRV Rt. Munkaügyi Osztályán 8601 Siófok, Tanácsház u. 7. (Pf.:59). Bővebb felvilágosítást ad: Szebényi Tiborné (84) 501-059 vagy Molnár Ernő (84) 501-068