Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-25 / 20. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 25., KEDD A kapuban várják a postást társulás Féltik az önállóságukat a településen élők A hideg és a frissen leesett hó sem riasztja el a falubelieket egy kis utcai tereferétől Alapítvány törökkoppányi üdü­KAPOLYON EZ A HÍR Hólepelre ébredtek a kapolyiak. Sok háznál a járdák tisztításá­val kezdődött a nap. A gyerekek örültek, a felnőttek bosszankod­tak. A faluközpontban a három közhasznú munkás fél 8-kor kezdte a napi munkát, az intéz­mények elől takarították a ha­vat. A 31 éves Benyes Péter azt mondta: - Sajnos a hónap vé­gén lejár a szerződésem. Hogy mi lesz azután, nem tudom. He­gesztő a szakmám, de 10 éve nem dolgoztam benne. Bizony­talan a jövőm. A kocsmában ülő emberek zárkózottak. Az egyik sarokban két férfi sörözgetett. Ilyenkor a legtöbbjüknek megnyílik a nyelve, ők hallgattak. Pálfi Ni­kolett kiszolgáló is nehezen állt kötélnek. Hetente 2-3 napot dol­gozik itt. Azt mondta: sokan várják a reggeli hat órai nyitást. Legtöbben pálinkát isznak. Ke­vesebb sör és fföccs fogy. A pul­ton a Somogyi Hírlap, abból ér­tesülnek a hírekről.- Az embereket most az fog­lalkoztatja, hogy törtek be az önkormányzat épületébe - ma­gyarázta. - Az is, hogy állítólag kilép a falu a Koppány-völgyi társulásból. Magos János a postáról tartott hazafelé. A nágocsi Reménység Szabó István 1965-ben került a „Haladás” Termelőszövetkezet­be főkönyvelőnek. így dolgozott megszakítás nélkül 1987-ig. Ma is büszkén tekint vissza a 22 évére. A közös gazdaság részt vett abban a kormányprogram­ban, melyben garantált munka­bért kaptak a tagok. Azaz: a munkaegység értékét 25 forint­ban határozták meg.- A garantált munkabér dina­mikus fejlődést hozott és biz­tonságot adott az embereknek - mondta. - A biztos pénzből a tagjaink tudtak otthon gazdál­kodni. A közösben pedig fejlő­dött az állattenyésztés, a nö­vénytermesztés, új gépeket vet­tünk. Megépült a gépműhely, a szarvasmarha- és juhtelep, a sertéstelep. A hetvenes évek közepén azonban már látszott: bármeny­nyire is igyekszik a szövetkezet, a kedvezőtlen adottságú terüle­lőtáborának gondnoka. Szabad­ságon van, elromlott az autója. - Úgy néz ki, hogy a tavasszal megszűnik a munkahelyem - mondta. - Egy másik személyt vettek föl, pedig 12 éve dolgoz­tam ott. Nézeteltérés alakult ki a főnökkel, mennem kell. Rosz- szul kezdődött az év. Papp Imréné az unokáját vitte az óvo­ten a gazdálkodás egyre nehe­zebb. így az iparfejlesztésbe kezdtek, kialakították a kötélfo­nó üzemet is. Szabó István büszke, hogy olyan gazdaság főkönyvelője volt, amely két­szer nyerte el a „Kiváló Szövet­kezet” címet. 1996-tól nyugdí­jas, de aktívan tevékenykedik: földet, szőlőt művel és szívesen méhészkedik... dába, majd bevásárolt. Kolbászt és tejfölt vett az ebédhez. A Tar­tály és Acélszerkezet Gyártó Kft-nél darukezelő. Nyugdíjas­ként dolgozik. - Azt hallottam, hogy megszűnik az önkor­mányzat - fogalmazott. - En­nek nem örülnénk, a csatlako­zás rossz. Huszonöt éve kézbesítő pos­tás Viszló János. Két évtizeden Naponta 70 kilométert ingázik már 14 éve a siófoki kórházba a 32 éves Faragóné Magyarosi Krisztina ápolónő. Eddig még nem jutott az eszébe, hogy elköl­tözzenek Kapolyról. Férje szülei 1990-ben építették azt a családi házat, ahol önállóan élnek.- Ha azt a munkát végezhet­jük, amit szeretünk, akkor a na­pi hetven kilométer utazás nem fárasztó - mondta. - Sokat szá­mít és változtat az ember szem­léletén az is, ha nem helyben dolgozik. A környéken nincs el­helyezkedési lehetőség. Úgy tű­nik, végleg itt telepedtünk le, a faluhoz köt bennünket a ház. Faragóék két és fél éves kis­lányt nevelnek. Krisztina fél éve ment vissza dolgozni a kórház intenzív osztályára, ahová fél műszakba jár. Ekkor a kis Rebe­kára a nagyszülők vagy az apa vigyáz. A család összejár Horváthné Pór Jolánékkal és át a falu utcáit járta. Öt éve nyugdíjas, most a külterület tartozik hozzá: a Szőlőhegyen és a pusztai részen kézbesíti a küldeményeket. A havas úton tolta a kerékpárt, kormányán két táskával. Egyikben a leve­lek és újságok. A másikban a nyugdíjak. Azt mondta: ha pénzt visz, nagyon várják. Nem is tartóztattam tovább. Reichert Jenőékkel is. Elég sok közös programot szerveznek a faluban, amiben tudnak, segíte­nek. Megrendezik a falunapot és hagyományt kívánnak terem­teni a szüreti felvonulásnak is.- Aggasztó, hogy a fiatalok többsége elhagyja Kapolyt - mondta. - Bizonytalan az óvoda és az iskola jövője. Egyre keve­sebb a gyerek. Egymillióval több jut Elfogadta a képviselő-testület a 2005. évi költségvetési kon­cepciót. Várha­tóan 73 millió forintból gaz­dálkodhat a te­lepülés, tudtuk meg Czelecz IAszlóné pénz­ügyi főelőadótól (képünkön). Ez 1 millióval több, mint az előző évi költségvetés. A mű­ködési forráshiány a számítá­sok szerint ugyancsak egymil­liót tesz ki, ha a fejlesztésre tervezett 9 milliót nem hasz­nálja föl az önkormányzat. Terv akadálymentesítésre Elkészíttette az önkormány­zat az orvosi rendelő akadály- mentesítésének tervét. A megvalósítás 1,5 millió forint­ba kerülne, mert az épület tel­jes átalakítása szükséges. Az ajtók cseréje mellett a szociá­lis blokkot is át kell építeni. A község pályázatot nyújt be és szeretné az akadálymentesí­tést megvalósítani. Szeptembertől egész napos ta­nítást vezetett be az önkor­mányzat az alsó tagozatos kisis­kolában. Ezzel egy tanévre leg­alább elhárult a veszély a bezá­rásától. A tanulók az egész na­pot az intézményben töltik, ott készülnek föl a másnapi órákra és elkészítik a házi feladatot is. Ez az oktatási forma nyugod­Kovács Tamásné egyik kedvenc receptje alapján ünnepek alkal­mával gyakran kerül a családi asztalra a gombás, tejfölös hal­fiié, amelyhez párolt rizst kí­nál. Fél kiló halfiié, 20 dkg gomba, 2 dl tejföl, egy fej vörös­hagyma, 2 gerezd fokhagyma, liszt, étolaj, mustár, citromlé, só és ételízesítő kell hozzá. A hal­szeleteket sózás után lisztbe forgatja és étolajban kisüti. A felszeletelt vöröshagymát meg- dinszteli, hozzáadja a szeletek­Játékokat nyertek A napközi otthonos óvoda is jelentkezett a múlt évben az Unicef által kiírt pályázatra. Ezen 50 ezer forint értékű csomagot nyert, amely főleg képességfejlesztő játékokat tartalmazott. így egyebek mellett kirakót is, ami előse­gíti a gyerekek megfigyelő- és koncentrálóképességének fej­lesztését. A vegyes csoport óvodásai naponta szívesen ve­szik elő az eszközöket. tabb tempójú és talán magasab­bak a követelmények. Az iskola­otthonos tanítás során a gyere­kekkel két tanítónő foglalkozik. Poth Ibolya polgármester asz- szony mégis aggódik: jelenleg mindössze 11-en tanulnak. Egyetlen negyedikes és két har­madik osztályos diák van, az utánpótlás pedig hiányzik. re vágott gombát és megpirítja. Egy evőkanál liszttel megszór­ja, 2-3 dl vízzel összefor­ralja és hozzáadja a tejfölt, fűszerezi fokhagymával, mustárral, cit­romlével és ételízesítővel, ke­vés sóval. A tálalásnál a rizsre teszi a halszeleteket és leönti a tejfölös gombamártással. A CIKKEKET KRUTEK JÓZSEF ÍRTA. FOTÓK: GÁTI KORNÉL AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA MÜLT ES JÖVŐ A méheket számolja Naponta hetven kilométer Iskolaotthonban tanulnak EZT FŐZIK KAPOLYON Gombás, tejfölös halfilé Porcelánt gyűjt a polgármester t mekkora óta 'on kedveli a szép porcelán- yakat Poth Ibo- >> lya pol- ^ gármes- / tér. Féltve őrzi a nagy­anyjáéból ka- t teás-, sütemé- :s- készlet meg­maradt darabjait. A szép por­celánokhoz való kötődését fel­ismerte a környezete is, ezért a családtagok, barátok, mun­katársak egy-egy nevezetes al­kalomra herendi porcelántár­gyakkal ajándékozták meg. A készletek, vázák, ékszertartók különösen a szívéhez nőttek. Féltve őriz minden darabot. KAPOLYI MAGÁNÜGYEK Terepjárás helyett a Dani jött A 25 éves Bognár Bernadett nyolc­évesen terepbejá­ráso­kon töl­tötte a hétvégé­cet édesap­ával. örnyé­kén. Érdekelte a múlt, a ter­mészet és a helytörténeti kuta­tás. így került elő vasiakat, agyagból szövőszéknehezék, illetve kerámia orsógomb. Leg­jobban a zicsi domboldalon ta­lált bronzkori dísztőrnek örült. Mára elmaradtak a te­repbejárások, idejét leköti a négy hónapos Dani. Az erdész nyolcvan törpefát gondoz Kivételes szenvedélynek hódol Faragó Csaba erdész. 17 éve kísérletezik törpefák termesz­tésével. Ma már több mint nyolcvan cse­répedényben élő fája (bon- sai) van, ame­lyek a lakást és az udvart díszítik. Több­ségük hazai őshonos erdei, de vannak díszfák és gyümölcs­fák is. Különösen büszke a 14 éves atlasz cédrusfára, de mu­tatósak a tuják, lombfák is, a mezei juhar, a kőris és a gyer­tyán. Több olyan fa is van, amely termést hoz. A cigány­meggy évekkel ezelőtt már 9 szemet termett. Gobelinterítőt varrt ajándékba Mezei Róza a hetvenes évek elején kezdett gobelinterünk varrásába. A gyes ideje alatt jutott idő rá, mostanában csak a téli hónapok­ban veszi elő egy-egy órára a mintára nyo­mott anyagot. Több kivarrott kép díszíti a la­kást, de ajándékba is adott már a családjának. Jelenleg egy virágkompozíción dolgo­zik. A két évvel ezelőtti falu­napon rendezett kiállításon több darabjával is szerepelt. Örült a látogatók dicsérő sza­vainak. Első munkájára, a téli havas tájra büszke, amelyet a lányának adott ajándékba. Főszerepet kapott a harmadikos kisdiák Gyakran áll a nagyközönség elé a 3. osztályos Falvai Bálint. A kisdiák első osztályban kap­csolódott be a színjátszó cso­port munkájá­ba és azóta többször ka­pott főszerepet egy-egy jele­netben. A kul- túrházban tar­tott karácsonyi, farsangi, anyák napi rendezvényen el­maradhatatlan a szereplése, de a falunapon is a közönség elé állt. Volt már törpe, leg­utóbb pedig a Télapót játszotta a Sürgős levél című előadás­ban. Azt mondta: nagyon sze­reti ezeket a bemutatókat, a szereplést. ALMANACH - 083 - KAPOLY : Apró vadakra lő „ : a helyi képviselő / / Horváth / Zoltán / képviselő f hétvége- | ken, ün- r nepnapo- kon szíve­sen hódol a adászatnak. ! éve lett >ortvadász, a : karádi „Kossuth” Vadásztársa- : ság tagja. Azt mohdta: legin­• kább apró vadakra, nyúlra és | fácánra hajt, mivel a nagyva- : dák kilövése időigényesebb. : Nagyon büszke, hogy egy téli ; havas napon a nagytoldipusz­• tai erdőrészen tartott hajtóva­: dászaton egy helyen négy vad- : disznót lőtt ki a társával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom