Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-21 / 17. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 21., PÉNTEK 1 MEGYEI KORKÉP Több száz somogyi roma juthat munkához Varga Andrea Négyszáz-ötszáz roma számára kínál tanulási, illetve foglalkoztatási lehetőséget egy három megyét érintő, regionális fejlesztési program. Nagy József, a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének elnöke elmondta: a Regionális Operatív Programtól remélnek hozzá forrást. Az elosztás lakosságarányos, így Somogybán 250- 300 roma juthat munkához.- A piacorientált képzés nagyon fontos. A munkaügyi központok indítanak ugyan tanfolyamokat, de az elhelyezkedés szem pontjából sokszor hiába - mondta Nagy József. Somogy, Zala és Baranya romaszervezeteinek vezetői felmérték a munkaerő- piacot. Kiderült: lelte- I tőséget kínálnak az erdőkitermelések, valamint az épülő autópálya. Utóbbinál útszegélykészítésre, később ennek gondozására keresnek embereket. A regionális szervezet két felsőoktatási, intézménnyel is kötött együttműködési megállapodást. A Pécsi Tudomány- egyetemmel kis csoportokban megvalósuló távoktatást indítottak. A résztvevők elvégezhetik a nyolc általánost, illetve szakképzést követően OKJ-s bizonyítványt szerezhetnek. A zalaegerszegi egészségügyi főiskolával aláírt együttműködés eredményeként pedig diplomásápolóképzés indult romák számára. Az egészségügyben ugyanis nagyon kevés cigány szakember dolgozik. Készült egy regionális tanulási hajlan- fe dósági felméri rés, amelyből B kiderült: a három megyében sok roma fiatal szeretne felsőfokú tanulmányokat végezni. Ők hamarosan a Veszprémi Egyetem nagy- kanizsai kihelyezett képzési helyén ta- nulhatnak művelődés- szervezőnek. Vitáznak a képviselők a polgármesterrel Krutek József Nem fedi teljesen a valóságot, amit Weisz József polgármester a „SzégyeUte magát a meggyesi polgármester” című cikkben mondott - fogalmazott Speri Józsefkép- viselő (képünkön). Hozzátette: a polgármester azt állította, hogy tíz nappal az összevont Koppány-völgyi önkormányzatok tabi testületi ülését megelőzően értesítette a képviselőket. Ezzel szemben a témával kapcsolatos anyag és meghívó 2005. január 6-án készült és csak a következő napon kapták meg.- Vagyis három nappal az esemény előtt - mondta Speri József. - A december 27-én tartott rendkívüJi ülésen Weisz József valóban tett célzást a januári összevont ülésre, ám konkrét időpontot nem tudott. Az adott napon én a munkahelyemen dolgoztam, tudomásom szerint Horváth László orvosnál volt, Keresztes Zoltánná pedig a két hónappal korábban megszervezett programot nem tudta három nap alatt lemondani. Úgy gondolom, az sem lehet cél, hogy a sajtón keresztül a polgár- mester lejárassa a képviselők többségét, táptalajt adva a további személyeskedésnek.- A december végi testületi ülésen fölhívtam minden képviselő figyelmét, hogy 2005. január 10-én vagy 12-én együttes ülése lesz a kistérség képviselőinek - reagált Weisz József. - Nyomatékosan fogalmaztam: minden képviselőt elvárok, szeretném, ha részt vennénk a tabi ülésen, így előzetesen értesültek. Fenntartom, hogy egyesek számára sok minden előbbre való volt, mint a közügy. A pusztulástól féltik a laktanyát FEJLESZTÉS Munkahelyet remélnek a hasznosítástól Poth Ibolya polgármester adóbevételt és munkahelyeket remél a laktanya új tulajdonosától Krutek József A kapolyi önkormányzat tulajdonba kéri a területén levő egykori katonai bázist. Poth Ibolya polgármester személyesen is tárgyalt Iváncsik Imrével, a HM politikai államtitkárával. A polgármester asszony minisztériBázistörténet A fél évszázadon át működő, közel százhektáros volt katonai bázis teljes egészében Kapoly közigazgatási területén található. A haderőreform, illetve a honvédségnél végrehajtott leépítések miatt katonai szerepe megszűnt Fél éve üresen áll.. umi tárgyalása során kiderült, hogy a bázis további sorsáról a parlament dönt. Erre várhatóan márciusban kerül sor. A honvédségnél feleslegessé vált ingatlanokat azonban csak a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal kötött szerződéssel lehet értékesíteni, ezért igényüket bejelentették a kincstárnál is.- Azt szeretnénk, hogy a kapolyi laktanya ne kerüljön a tabi, valamint a pusztaszeme- si sorsára - fogalmazott Poth Ibolya. - Kár lenne, ha széthordanák, ugyanis a területen raktározásra alkalmas épületek, szolgálati lakások is vannak. Ideális lenne közraktározásra is... A település önkormányzata azt szeretné, ha ingyen vagy jelképes összegért megkapná a laktanyát. A forráshiányos falunak ugyan nem lenne pénze arra, hogy önállóan működtesse a bázist, ám pályázat útján gondoskodna a megfelelő hasznosításáról. Reményeik szerint munkahelyeket teremthetnének a helyi és a környékbeli lakosoknak, másrészt iparűzési adóbevételhez is jutna a falu, amit fejlesztésére használnának. A kapolyi laktanya az egyik legnagyobb lőszerraktára volt a honvédségnek. Bezárásával az egyébként gazdaságilag is hátrányos helyzetű tabi kistérségben csaknem nyolcvan személynek szűnt meg a munkahelye. C0R.NEJ2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 243.5000 248.0000 USD 187.0000 191.9000 GBP 349.0000 359.0000 CHF 1573000 161.3000 SKK • 6.1500 6.5500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: január 20. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig HÍREK Közösséget teremtenek Közösségi ház építésébe fogtak Somban, a képviselő-testület pályázat útján választja ki a beruházót. A somiak bíznak benne, hogy sikeres lesz a pályázatuk. Ez esetben májusban megkezdődhetne és év végére be is fejeződhetne a munka, (kz) Járdát épít Zamárdi Az Endrédi út nyugati oldalán a Siófoki, illetve a Fő utca közti szakaszon járdát építtetne a zamárdi önkormányzat. Évek óta tervezik a kialakítását, remélik, az idén megvalósulhat, (kz) Iroda + parkoló Emelet: 20,6 mz + Betonozott udvari rész 100 m? BÉRBEADÓ Kaposvár, Dombóvári u. 6. Érdeklődni: Autóklub 62/550-390; 20/925 6525 144 település 13 milliárd forintért EGY HÚRON Uniós bukszából fizetnék a drága szemetet (Folytatás az 1. oldalról) Szita Károly hozzátette: a pályázathoz szükséges önrészt a Kaposvári Városgazdálkodási Rt kisebbségi tulajdonosa, a német RWE konszern állja tette hozzá Szita Károly. Ha minden jól megy, két év múlva, azaz 2007-ben megkezdődhet az előre láthatóan 13 milliárd forintba kerülő beruházás, mely újabb két-három éven Végig a Kapós mentén A 84 somogyi, 37 baranyai és 23 tolnai települést magában foglaló program gesztora Kaposvár, alközpontja Paks. Területileg nagyjából egységes a társulás, hiszen Kaposvár térsége mellett a somogyi és tolnai Kapós-völgyi települések csatlakoztak, valamint északi és észak- nyugati baranyai falvak Ezenkívül még ehhez a társuláshoz tartozik Dél-Baranya néhány települése, jellemzően Harkány és környéke. belül 200 ezer ember kommunális hulladék]'ának rendeltetésszerű felhasználásáról, tárolásáról, esetleges újrahasznosításáról gondoskodik majd.- Legalábbis a mostani adatok szerint - tette hozzá Szita Károly -, hiszen már 17 újabb település jelezte, hogy szívesen csatlakozna hozzánk. Egy regionális hulladéklerakónak három feltételnek kell megfelelnie: a jogszabályi előírásoknak, az EU-s rendeleteknek és az országos hulladékgazdálkodási tervben foglaltaknak.- Ezenkívül rendkívül fontos az egymás iránti bizalom - vélte Hajdú János, aki szerint túl sok időt és energiát fordítottak már a programra, melynek így mindenképpen sikeresnek kell lennie. Az uniónak benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell a szabványoknak-jogszabályok- nak nem megfelelő jelenlegi hulladéklerakók felszámolását, illetve ezek költségét is: a tervek szerint 3,5 milliárd forint szükséges az elavult gyűjtőhelyek megszüntetéséhez. Yarls nyílt hétvége: január 22-23. www.toyota.hu Különleges újévi ajánlatok ft| YAK&9 f ...........A kepén látható mottói cxiro Iclucrcítscgct tartalmai. Eg y Várisi vezetni olyan élmény, amelyből Te sem maradhatsz ki! Szerencsére a különlegesen kedvező finanszírozási ajánlatok és a 6 hónapig díjmentes casco most minden eddiginél elérhetőbb közelségbe hozták álmaid autóját Yaris Blue 1.0 wf-i (3 ajtós modell): 2 800 OOO Ft *»"« i i .,«£££?...... isseísssss 66 0 OOO Ft n hónap j 34 124 Ft 3,11% 332 668 FI 66 308 Ft 1300 OOO Ft 36 hónap j 41 668 Ft 0% 251 928 Ft 65 308 Ft 1 800 OOO Ft 60 hónap f 16 668 Ft 0% 222 720 Ft* 66 308 H Toyota Yarls modellek induló ára: 2 440 000 Ft . v THM: 0-4,21% Toyota Yaris. Vezesd, szeresd! TODAY TOMORROW TOYOTA Koto Autóház Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 9. Tel.: 82/529-530, Fax: 529-539 Nyitva: H-P: 8-18; Sz: 9-13. • E-mail: saies@koto.hu Nagykanizsa, Balatoni u. 2. Tel./fax: 93/310-811 Nyitva: H-P: 8-17; Sz: 9-12. • E-mail: sales@koto.hu A/AfánUta toyau MöHx Hungary Kfi.--h«w ZUöS.jaouát í. & február 2B. között beérias/ó, új YatK Mí*iírfve^iivínyeldsíii»nvös.vi?:vtt>iha!á,y»iíVeís<> mode.llekfeneínéivís'iyftS-'AftnAnv HSTüzási példa tájékoztató jellegű, svájci frank alapú, változó kamatozású konstrukció. "A megtakarítást a Toyota Finanszírozás nem akciós, svájd frank alapé koostrukeiéihez viszonyítottuk. ***A cascodsl-megtwaritás 10%, de mimimim 56 OOP R Onfpsrí fariafeswró,' 10 év <tUlti, Pest megye* Ukhefyú isgyféi tó/lov'í.W esetén adódik a/ Hungária Rt,-ítél. ítéi/letek márkakefeslsedfsiifstíjení KsKJ&ináfl üremsaiiydij-logyavlás (1/lDÖkm): 4,2—7.0. CO;-fcibocsátás (g/km): 153-S6S. lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti: 06 80/200 434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2005 .................................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. a Somogyi Hírlap és/vagy Somogyi Hírlap E] Előfizetési díj 1 hónapra: Somogyi Hírlap 1550Ft Somogyi Hírlap VR 425 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra: □ 1 hónap □ negyedév □ félév □ egy év Előfizetési időszak a Somogyi Hírlap VR:Q 1 hónap □ negyedév □ félév □ egy .év Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: □ lakossági folyószámláról rendezem □ készpénzzel a kézbesítőnél fizetek Előfizető neve:................................................................................................................................................. Címe:.................................................................................................................................................................... Te lefon:......................................................Aláírás:........................................................................................ Tá rgyhó 25-ig beérkező megrendelés teljesítését a következő hónap 1-jétől, a később beérkezőket az ^ azt követő hónap 1-jétől vállaljuk. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. ipjl 1 ^ [ fS $ lijlk.