Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-18 / 14. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 18., KEDD 10 KÉK TÜKÖR Beismert kettős gyilkosság Szemén László perújítás Három embert ölt meg, majd ásott a földbe a tettes Perújítást indítványozott a fellebbviteli főügyész­ség Csobay László ügyé­ben, aki gyilkosság miatt 15 éves büntetését tölti. A férfi újabb kettős em­berölést ismert be. Kétségtelenül tehetséges ember Csobay László, aki feláldozta te­hetségét a bűn kedvéért, állítják a nyomozók. Csobay elsőrendű vádlottja, majd elítéltje volt an­nak a pénzhamisítási ügynek, amelyben a bombagyáros Diet- mar E. Clodót Is elítélték. Ennek a pernek egyik vádlottja volt Túri Mihály is, aki 1997-ben, a per so­rán nyomtalanul eltűnt. A Pest megyei életvédelmis nyomozók Csobayt gyanúsították meg a vád­lott-társ megölésével, ám a holt­test nem került elő, így nem lett belőle vád. Annak ellenére így történt, hogy 1998. április 2-án Csobay dunavarsányi Damariba- szigeti telkén egy rendőrkutya megtalálta Túri elföldelt tetemét. Az ORFK döglött ügyek osztálya Kovács Lajos vezetésével 2001- ben ismét elővette az ügyet, ami hosszas nyomozás után eljutott a végkifejletéhez. Csobayt 2003- ban jogerősen 15 év fegyházra ítélték Túri Mihály meggyilkolá­sa miatt. Ekkor Kovács Lajosék egy bér­gyilkostól már értesültek arról, Három holttestet rejtett a dunavarsányi birtok. Először Túri Mihály teteme került elő, majd az Újlaky házaspáré. hogy Csobay még 1994-ben egy házaspárt is megölt. Az elítélt so­káig tudni sem akart a kettős gyil­kosságról, ám amikor megszüle­tett a jogerős fegyházbüntetés, megtört. Elmondta a nyomozók­nak, hogy 1994-ben Damariba- szigeti birtokán elföldelte az Újlaky házaspár holttestét. A tes­teket tavaly néhány méterre on­nan, ahonnan előkerült Túri Mi­hály holtteste, meg is találták a rendőrök. Csobay beismerte, hogy Újlaky Vilmost ő lőtte le, mi­után az végzett saját feleségével, ám jogos védelmi helyzetben cse­lekedett, mivel a férfi rárontott. A törvény szerint ha valaki leg­alább két embert ölt meg, akkor ellene több emberen elkövetett emberölés miatt kell vádat emel­ni akkor is, ha korábban egy gyü- kosságért már elítélték. Az új tár­gyaláson előveszik ismét Túri Mi­hály ügyét is és együtt tárgyalják. Clodo bűntársaként kezdte pályafutását Csobayt először pénzhamisításért ítélték el 5 évre. A dunavarsányi birtokán tetten érték, amint számítógépen ötezreseket hamisított A hamisítványokat eredeti bankjegypapírra nyomtatta lézerprinter­rel. A papírt a bombagyárosként elhíresült Dietmar £ Clodo szállítot­ta neki Clodo cége külföldre exportált a diósgyőri bankjegypapírból, egy jelentős tétel soha nem jutott el a címzetthez Clodo 3 évet kapott. Késdobáló asszony Nagyecseden férjének mellkasába dobott kést egy nagyecsedi asszony. Információk szerint a feleség nem bírta tovább hallgatni részeg férje hangoskodását. Az eljárást őrizetbe vétel nél­kül folytatja a rendőrség. (nedj Megbízott főkapitány Békésben búcsút vett hivatalától a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője, Kurucz Ferenc dandártábornok. Az új vezető kiválasztásáig a me­gyei főkapitányság bűnügyi igazgatója, Hajdú Antal látja el a teendőket, (ned) Elfogták a körözött hajléktalant őrizetbe vettek egy harminc­öt éves hajléktalant a főváros IX. kerületében. A férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki elfogató­parancsot magánokirat-hami­sítás gyanúja miatt, (kg) Szász Károly háromórás rendőrségi kihallgatáson KÉTSZÁZKILENC RENDBELI magánokirat-hamisításban felbujtással gyanúsítja a rend­őrség Szász Károlyt, a PSZÁF volt elnökét. Szász ügyvédje tegnap a háromórás kihallga­tás után kijelentette: az összes ügyben bizonyították Szász Károly ártatlanságát, (ia) Bántalmazták, majd kirabolták egy huszonhét éves férfit ra­boltak ki a XIII. kerületi Béke úton. A fiatalembert hárman támadták le, majd elvették a pénzét és háromszázezer forint értékű gitárját, (kg) Fedlapokat loptak az Aradi utcában eljárás indult lopás gyanúja miatt U. Miklós és C. Attila ellen a Budapesti Rendőr-fő­kapitányságon. A két férfi vélhetően csatornafedlapot és öntvényalkatrészt tulajdoní­tott el az Aradi utcából, (ned) Hosszú idő óta keresik a XII. kerületi férfit évek óta nem adott életjelt magáról Márton györgy (33), aki XII. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott. Nagyon erős szemüveget visel, bal csuklóján műtéti heg található. Ha valaki tud tartózkodási helyéről, hívja a XII. kerületi kapitányság 457-5650-es számát, (kg) Vasárnap önrablás történt a felcsúti benzinkútnál Hamis iratok nyomdáját leplezték le a rendőrök igazolvány Évekig hamisítottak Halálos gázolás Siófok közelében felhívás Szemtanúkat keres a rendőrség Félrevezette a hatóságot a felcsúti benzinkút alkalmazottja - tudtuk meg Kész Mónikától, a Fejér Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvi­vőjétől. Az ötvenéves csákvári fér­fi vasárnap reggel felhívta a rend­őrséget azt állítva, hogy kirabol­ták a kutat. Elmondása szerint egy símaszkos férfi rontott rá fegyverrel a kezében, majd távo­zott a 200 ezer forintos bevétellel. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, mely­nek során a helyszínen is meg­hallgatták az alkalmazottat. A te­repszemle alatt azonban a férfi ellentmondásba keveredett ön­magával. Nem adott egyértelmű válaszokat, és a többször feltett kérdésekre is másként felelt. Rá­adásul a benzinkút kameráinak felvétele sem egyezett az általa elmondottakkal. A nyomozók ezt követően hazugságvizsgálatnak vetették alá a gyanúba kevere­dett alkalmazottat. A férfi rövi­desen beismerte: a bevételt ő tet­te el. Az összeg nagy részét elját­szotta szerencsejátékon, a többit eldugta a benzinkút közelében.- Az elkövető ellen két eljárás is indul - mondta Kész Mónika. Egyfelől sikkasztásért, másfelől a hatóság félrevezetéséért kell majd felelnie. Előbbiért két évig terjedő, utóbbiért egy évig terje­dő szabadságvesztés róható ki. ■ Kiss Gergely Évente több száz iratot készí­tett az a 27 éves fiatalember, aki pécsi munkahelyén gyár­totta a dokumentumokat. E. B. a kishajó-vezetői igazolványtól a munkagép-vezetői iratokon át, a mozgáskorlátozott-igazol­ványig szinte minden pa­píralapú iratot elkészített a megrendelőinek. Az okmá-nyokat húsz-nyolc- vanezer forint közötti értéken árulta. A bűncselekményre ak­kor derült fény, amikor szer­dán egy 43 éves férfi autójá­ban három hamis bizonyít­ványt találtak a rendőrök. Ki­derült: az üzletet ő bonyolítot­ta, a gyártó fiatalember az ő megrendelései alapján készí­tette az iratokat. G. J.-t őrizet­be vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A huszonhét éves fiatalember szabadlábon védekezhet. A Ba­ranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője, Kékes- né Gyimóthy Marianna arra fi­gyelmeztetett, hogy az iratok tulajdonosai között olyanok is voltak, akik képzetlenekként végeztek veszélyes üzemben munkát. ■ Nagy E. D. Halálos baleset történt tegnap kora reggel Siófokon. Fél hét után néhány perccel egy 49 éves helyi férfi kisteherautó­jával Budapest felé ment a 7- es főúton. Elütött egy, a fő­úton vele azonos irányban, gyalogosan közlekedő férfit. A 33 éves ukrán állampolgár a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Siófoki Rendőrkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tálya eljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan oko­zásának gyanúja miatt, és szakértők bevonásával vizs­gálja a baleset körülményeit. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik az esetet látták vagy a balesettel kap­csolatban érdemleges infor­mációval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személye­sen a Siófoki Rendőrkapi­tányság közlekedésrendésze­ti osztály, Siófok, Sió u. 12- 20, telefonon a 06-84/310- 700, illetve 107, 06-80/200- 676-os zöldszámon, vagy a 06/80/555-111-es telefonta- nú-vonalon. Marcali Városközponti 2005. augusztusban beköltözhető négylakásos sorházban egyedi kerttel garázzsal még 3 db lakás eladó 92-94 ml kedvező teltételekkel, hitellehetőséggel. PÁLYÁZAT HITELT NYÚJTÓ CÉGEKNEK Olyan cégek pályázatait várjuk, akik külföldi magánszemélyeknek magyarországi ingatlan vásárláshoz hitelt nyújtanának. A hitelfeltételeket és a hitelek után járó jutalék összegét kérjük 2005.02.05-ig a taruttis@axelero.hu vagy Taruttis Kft, 8640 Fonyód Pf.: 74. számra eljuttatni. Pályázati díj 5000 Ft amit kérünk postautalványon mellékelni. RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK NE MENJEN EL MELLETTE! Renault Scénic most 550 000 Ft értékű ingyen opcióval vagy árkedvezménnyel A Scénic modellekhez most S50 000 Ft értékű ingyen opciót vagy árkedvezményt adunk. Várjuk márka- kereskedésünkben! www.ren^lt.hu Az ajánlót 2005. január 1 - 31. között a megrendelt és átvett autókra érvényes Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 5,0-8,6; városi: 6,4*11,9; országúti: 4,4-6,7; CO2-kibocsátás g/km: 135-205 (változattól függően). kaposvár-car. kft. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./Iax: 526-252, 526253 ’iimiii ,i,r iníii.r ............. mii nini 11 > »m>> 1 írni 1; Ja nuár 28-án megjelenő számunkban 35% kedvezménnyel adhatja fel hirdetését minden alapítvány, társadalmi szervezet és intézmény. Leadási határidő január 26. Telefon: 82/528-106. 82/528-165. 82/528-164, 82/528-167

Next

/
Oldalképek
Tartalom