Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 3. szám

Közélet, gazdaság, politika 2005. január 16., vasárnap Ügynöktörvény: mindenki másképp akarja A szocialisták ügynökkönyvtárat, a szabad demokraták az iratok szimpla nyilvánosságra hozatalát, a Fidesz pe­dig szankciókat akar, az MDF óvatos duhaj a kérdés­ben, a szakértők viszont a végletekig megosztottak. A z ügynöksztori lezárat­lansága tizenöt éve borzolja az emberek idegeit. A múlt év vé­gén úgy nézett ki, végre megol­dódhat a probléma, hiszen a leg­nagyobb kormánypárt azt java­solta, tegyék korlátozás nélkül hozzáférhetővé az állambizton­sági szolgálatok történeti levél­tárban tárolt rendszerváltás előt­ti iratait, legalábbis addig, amíg az nem veszélyezteti a nemzet biztonságát. Az SZDSZ támogat­ta a javaslatot, hiszen ők 1990 óta küzdenek ezért, és a Fidesz is egyetértett az ötlettel. Am az elmúlt hetek fejlemé­nyei azt mutatják, mégis dugába dőlhet a kezdeményezés. Az MSZP kissé oldalra táncolt, leg­újabb javaslatuk szerint az ál­lambiztonsági titkokat őrző Tör­téneti Hivatalnak speciális könyvtárként kellene működ­nie, úgy, hogy az ott levő iratok kutathatók, illetve az állampol­gárok számára megismerhetőek Részlet Malota László kirúgott kispapnak Gyulay Endre megyés püspökhöz írt nyílt leveléből „Nyugtasson meg Püspök Atyám,- nincsen alapja annak a vélekedésnek, miszerint a besúgó kleri­kusok a jelentésekhez szükséges információkhoz aljas módon, a gyónási titok megszegésével jutottak hozzá;- csak rosszindulatú feltételezés az, miszerint papjaink között van­nak olyanok, akik ügynökként tevékenykedtek ...” legyenek. A Fidesz viszont köti az ebet a karóhoz, hogy csak ak­kor van értelme a nyilvánosság­ra hozatalnak, ha szankciók is lesznek. Az ügynöktörvényen gőzerő­vel dolgozik az MSZP, a jövő hé­ten elkészül a normaszöveg ter­vezete, amely szerint a doku­mentumokban szereplő szemé­lyes adatokat ki kell takarni. Ezt követően tárgyalnak az SZDSZ- szel és a szakértőkkel. Ám utób­biak homlokegyenest eltérő ál­láspontot képviselnek, és a nyil­vánosság előtt is keményen bí­rálják egymást. A téma egyik legjobb ismerője, Kenedi János másfél évtizede követeli, hogy hozzák nyilvánosságra az állam- párt titkosszolgálatainak iratait, mert addig nem lehet tudni, igaz-e, hogy egyes cégek ma is egykori titkosszolgálati fekete­pénzeket mozgatnak, s hogy a gazdasági, a politikai, a média­elit jelentős része ügynöki kap­csolatainak köszönhetően fu- tott-e be karriert. Ezzel szem­ben Gálszécsy András lapunk­nak is megerősítette, hozzá nem A rivaldafény árnyékában - A „vágatlan” Luzsnyánszky dosszié címmel jelent meg egy könyv, amely Molnár Gál Péter kritikus jelentéseit tartalmazza élethű formá­ban. A kiadó tisztában van azzal, hogy emiatt beperel­hetik, mégis vállalta a kiad­vány megjelentetését, mert úgy véli, ezekből - az egyébként briliáns stílusban megírt - dokumentumokból nagyon sokat lehet megtud­ni a kor szellemiségéről, kul­túrájáról, főszereplőiről Az MSZP azonban megold­hatónak tartja a problémákat. Úgy vélik, az iratok megismeré­sénél lehet olyan szabályozást hozni, amely biztosítaná, hogy az érintettek magánélete ne ke­rüljön nyilvánosságra. Az in­timszférába tartozó adatok - például egészségügyi állapot, vallás, szexuális szokások - nem lennének kutathatóak. Tóth Károly parlamenti képvi­selő lapunknak úgy fogalma­- Azt merted jelenteni, hogy rosszul tózöm a marhapörköltet?! HÍREK Abbász beiktatás utáni első kudarca RÁMALLÁH/GÁZA: Mahmúd Abbász palesztin elnök teg­nap letette a hivatali esküt Rámalláhban, és szorgalmazta, hogy mind a palesztin, mind az izraeli fél hirdessen tűzszü­netet. Sürgette egyúttal az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítását is. A Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin radi­kális szervezetek azonban elutasították a tűzszüneti felhí­vást. „Szó sem lehet tűzszünetről, amíg Izrael véget nem vet a palesztinok elleni agresszióinak. A palesztin nép csak ön­védelmi harcot folytat a megszállók ellen” - mondta Gázá­ban Számi Abu Zahri, a Hamász szóvivője. Portugália is kivonja katonáit Irakból LISSZABON: Portugália február 12-én kivonja félkatonai kontingensét Irakból - jelentette be tegnap a kormány szó­vivője. Az ibériai országból 120 nemzeti gárdista állomáso­zik Irakban. Az eredeti terv szerint tavaly novemberben lejárt volna a megbízatásuk, de a lisszaboni kormány három hó­nappal meghosszabbította azt. Szlovákiában kiszorítanák a magyarokat POZSONY: A Szlovák Köztársaság belügyeibe való megen­gedhetetlen beavatkozásnak nevezte Gyurcsány Ferenc ma­gyar miniszterelnök autonómia-felvetéseit a Vladimír Meciar vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom or­szágos vezetősége. Meciar a héten már felszólította Mikulás Dzurinda kormányfőt, nehogy az autonómia témájáról tár­gyalásokba bocsátkozzon Magyarországgal. Dzurinda egyébként elemzők szerint nem szívesen kormányozna együtt tovább a Magyar Koalíció Pártjával, inkább homogén szlovák pártkoalíció kialakításán gondolkodik. Meciar kész együtt kormányozni Dzurindával, de csak akkor, ha a majda­ni koalícióban a magyarok nem lesznek jelen. Koréi bírálta a kapcsolatok befagyasztását JERUZSÁLEM: Ahmed Koréi palesztin miniszterelnök teg­nap bírálta Ariéi Sáron izraeli kormányfő azon döntését, hogy további intézkedésig befagyaszt minden kapcsolatot a palesztin vezetőkkel a gázai övezeti Kami határátkelőhelynél végrehajtott palesztin merénylet miatt. „Izrael minden alkal­mat ürügyül használ arra, hogy megakadályozzon minden olyan komolyan vehető erőfeszítést, amely a békefolyamat felújítására irányul” - mondta Koréi, hibásnak nevezve az izraeli kormány döntését. Gépjármüstop Irakban a választás napján BAGDAD: Szigorú közlekedési és más jellegű korlátozások lesznek érvényben Irakban a választások napján, január 30- án, hogy a hatóságok elejét vehessék a szavazást meghiúsí­tani igyekvő szunnita fegyveresek merényleteinek. Főleg az autóba rejtett pokolgépektől és a robogó járművekből lead­ható sorozatlövésektől kell tartani, ezért a szavazóhelyisé­gek környékét teljesen lezárják a választás napjára jármüvek elől. A szavazóhelyiségek biztonságáért az iraki hadsereg és az iraki rendőrség felel. Az amerikai vezetésű nemzetközi erők a tervek szerint csak készenlétben lesznek. Európai tilalom a náci jelképekre? HAMBURG: Német politikusok síkra szálltak a náci jelké­pek egész Európában történő betiltásáért. Michael Müller, a kormányzó szociáldemokraták alsóházi frakciójának elnök- helyettese úgy vélte, az Európai Unió jogrendjéből kiindulva kellene érvényt szerezni a német földön már évtizedek óta hatályos tilalomnak. Mint emlékezetes, Harry herceg, Károly trónörökös kisebbik fia a napokban nagy megrökönyödést keltett, amidőn a bulvársajtó fényképes beszámolója szerint náci egyenruhában, horpgkeresztes karszalaggal jelent meg egy jelmezbálon. Az ügy hatalmas belpolitikai felzúdulást kavart, sőt szokatlan módon külföldi politikusok is bírálták. Nyugdíjasok lázadása Ez az idős orosz nő a nyugdíjre­form ellen tüntet a Lenin-szobor előtt, több ezer társával Moszk­va egyik külváro­sában. A nyugdí­jasok demonst­rációja kemény politikai akcióvá vált a nagyobb orosz városok­ban és számos régióban. Oroszországban a szociális kedvezmények reformja elleni tömeges tiltako­zás még hóna­pokig eltarthat, mivel újabb és újabb rászorulók döbbennek rá, hogy megnyir­bálták eddigi juttatásaikat. Rogán lesz a kampányfőnök Normálisnak nevezte Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, európai nép­párti képviselő az Európai Unió parlamentjében (EP) dolgozó ma­gyar képviselők együttműködését. A párt alelnöke kijelentette: a 24 magyar képviselő közötti együttműködés „mintaszerű”, és már há­rom esetben egységesen léptek fel: a vajdasági magyarellenes atro­citások ügyében, a roma érdekképviselet érdekében, illetve a veres­pataki ügyben - mondta. A képviselő megállapítása szerint jó vissz­hangja volt annak is, hogy a lettek után Magyarország másodikként ratifikálta az EU Alkotmányos Szerződését. Schmitt végül megerő­sítette azt a lapinformációt, miszerint Rogán Antal lesz a Fidesz kampányfőnöke a 2006-os parlamenti választások előtt. Otthonteremtés fent és lent A szocialisták otthonteremtési programja igazságosabb, mint a Fidesz-kormányé volt - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP ország- gyűlési képviselője. Mint mondta, a Gyurcsány-kormány fészekrakó programjával százezrek kapnak esélyt saját otthonra. A tömeges je­lentkezést nem zárja ki Magyarország egyik legnagyobb lakóparkjá­nak építője sem. Mátyásné Benkő Erika, a Paskál Park Rt. elnök-ve­zérigazgatója elmondta: a nullaforintos beugró és a jelentkezők kor­határának felemelése további lökést adhat az új lakások értékesítésé­ben. A legnagyobb kereslet jelenleg a másfél szobás lakások iránt van. Ugyancsak otthont, igaz, átmenetit adhat az Esélyház-program, melyről szintén Horváth Csaba beszélt, úgy is, mint a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány elnöke. Ezek olyan átmeneti laká­sok, ahol a társadalom perifériájára szorult emberek ideiglenes ott­honra lelhetnek. Az egymilliárd forintos program első lépéséként már át is adták a Budakeszi úti, hajléktalanoknak készült melegedőt. Meredek lejtőn a hazai kis pártok A Centrum egyes tagjai szerint szétesett, a MIÉP tovább porlik, a Munkáspártot az idő teszi tönkre, a Jobbik képtelen áttörni, a többi, még kisebb párt gyakor­latilag nem-müködik. Négypártrendszer kezd kialakulni Magyarországon. M ostanra, alig több mint egy évvel a parlamenti válasz­tások előtt, rossz helyzetbe kerültek a parlamen­ten kívüli pártok. A 2002-es or­szággyűlési voksolás egyik si­kercsapatában, a nem sokkal korábban létrejött Centrumban már tavaly belső viszályokról lehetett hallani. Ezt követően elkövették azt a hibát, hogy nem indultak az európai uniós választáson, így kimaradtak a nagy nyilvánosságot jelentő kampányból. Tavaly év végén pedig több alapító szervezet - Harmadik Oldal Magyarorszá­gért, MDNP, Zöld Demokraták - vezetői jelentették be, kilép­nek a pártból. Kupa Mihály el­nök szerint ez abszurd, hiszen a szervezetek nem is voltak tagjai a Centrumnak, azt nem pártok, hanem természetes személyek alapították. S - igazi kisgazdás fordulattal élve - azt mondta, soha nem voltak olyan erősek, mint most. Ennek per­sze ellentmond, hogy a zűrjei­Kovács ás a Jobbik még aktív Kupa szerint a Centrum erős két leszámítva nem kerülnek be a sajtóba, az elmúlt két év­ben alig-alig szólaltak meg. A MIÉP a legutóbbi parla­menti választás után több rész­re szakadt, mostanság pedig - ahogy Csurka István elnök fo­galmazott - már megint bom­lik, porlik, mint a kőszikla. A párt több vezetője kilépett, van, akit kizárnak, a párt ifjú­sági tagozatának volt vezetője pedig drámai cikket írt arról, hova jutott a MIÉP. De Csurka optimizmusa is töretlen, ami­kor azt állítja, egyre többen lép­nek be a pártba - erről persze hallgat a sajtó, véli és esze ágában sincs lemondani. A MIÉP-esek egy része alapí­totta meg több mint két éve a Jobbikot, és a radikális jobb­oldal abban bízott, a többnyire fiatalokból álló csapat átveheti Csurkáék helyét. Nagy elánnal vetették be magukat a belpoliti­kai küzdelembe, akciókat szer­veznek - karácsonyi keresztál­lításaik sok helyen botrányt okoztak -, rendszeres sajtótájé­koztatókat tartanak, állásfogla­lással bombázzák a szerkesztő­ségeket. Kormányellenességük mellett a Fideszt is bírálták a puhánysága miatt, ami a jobb­oldal szélén nagy örömet szerzett. Mind­ezek ellenére egy százalék alatt vannak, s az időközi vá­lasztásokon sem szerepel­tek fényesen: Sopronban na­gyot égtek (1,24 százalék), Szé- csényben azon­ban - köszön­hetően ismert jelöltjüknek, Franka Tibornak - csaknem négy százalékot értek el. A Munkáspárttal az idő fog vé­gezni, hiszen amikor összejön­nek a tagok, az inkább hasonlít egy nyugdíjas-találkozóhoz, mint politikai szervezet gyűlé­séhez. A. B. Cs. értésről tanúskodik az MSZP kezdeményezése. A volt titok­miniszter szerint is fontos a múlt megismerése, de a kémel­hárítás, a hírszerzés iratait, ada­tait az államnak meg kell véde­nie - állítja. Másrészt - véleke­dik - a nyilvánossággal a média megismerheti a megfigyeltek magánéletét is. Hasonlóképpen vélekedik Boross Péter egykori kormányfő is, akivel szintén konzultálnak az MSZP vezetői. zott, eddig mindig azt vetették az MSZP szemére, hogy nem járul hozzá a teljes nyilvános­sághoz. Most, hpgy a szocialis­ták előálltak a kezdeményezé­sükkel, ki fog derülni, ki az, aki valóban fel szeretné tárni a múltat, és végérvényesen pontot tenni az ügy végére, és ki az, aki eddig csak beszélt ró­la, valójában pedig szeretné az egészet megtorpedózni. (almási) A Jobbik akti­vitása ellenére egy százalék alatt van, s az időközi válasz­tásokon sem szerepeltek valami fénye­sen, Sopron­ban például nagyot égtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom