Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Este hatkor indul útjára a bűz csatorna A szakemberek még keresik a megoldást A község lakói mindenütt szenvednek az egész településen terjengő kellemetlen szagoktól Darányban büdös van. Szinte nincs olyan nap, amikor ne áradna szét orrfacsaró csatornaszag a falu két szélén. Árad a há­zak lefolyóiból, de szellőz­tetni sem érdemes, mert kintről is ugyanaz a bűz támad. A helyiek szerint ez az állapot azóta tart, amióta átadták az új tér­ségi csatornarendszert. A falu alatt három környező település szennyvize talál­kozik és folyik tovább a barcsi tisztító felé. Nagy László- Minden este hat óra tájban menetrendszerűen megérkezik a bűzbomba. Nyilvánvalóan az új csatornahálózatból jön, de hógy pontosan mely része fele­lős ezekért az orrfacsaró szago­kért, azt senki nem tudja - mondja a darányi Agyag Éva. - Ami tény: a falu két végére rendszeresen rátelepszik a bűz. Hajnalban én viszem ki a So­mogyi Hírlapot, s ezekbe az ut­cákba csak nagy levegővel lehet bemenni. Eddig csak sajnáltam az itt lakókat, karácsonykor azonban magam is tapasztal­hattam, hogy mit élnek át nap mint nap. Bár a falu másik ré­szén lakom, minket is elért a bűz. Napokig nem lehetett meg­maradni a lakásban. A szakem­berek azt mondták: azért van büdös, mert régi a fürdőszo­bám. Ha ez így van, akkor az új házakban, új fürdőszobákban miért van ugyanilyen szag? Az itt élők igazát saját orrá­val érzi az újságíró. A Komáro­mi utcába befordulva arcul csap a csatornaszag, pedig még nincs is hat óra. 20-30 család és több vállalkozó életét keseríti ez. - Ha egy nap nincs gyomorforga­tó bűz, már boldogok lehetünk. Én már minden lefolyót betöm- ködtem, sokszor mégis ki kell menekülnöm a konyhámból a csatornaszag elől - mondja Zá­kányt Jánosáé. - Kezdetben azt mondták az illetékesek: azért van büdös, mert még csak fél gőzzel üzemel a hálózat. Azóta már mindenki ráköthetett a csa­tornára, a szagok mégis marad­tak. Általános vélemény a falu­ban, hogy már az építésnél elhi­báztak itt valamit, s amiatt bűz­lik minden. Sokat fizetünk ezért a szolgáltatásért. A pénzünkért normális ellátást várnánk. A sarki vendéglő dolgozói ar­ról beszélnek: a vendégek gyak­ran kimenekülnek a gyomorfor­gató bűz miatt. - Reggelente nyitáskor mi is alig tudunk be­jönni, pedig előző este minden rést, ajtót-ablakot eltömítünk - mondják. - Hol van ilyenkor az ÁNTSZ és a többi hatóság? Csak büntetni tudnak, segíteni nem? Vegyszereik a hálózatot Fucskár Vince, a DRV Rt barcsi üzemvezetője elmondta: újabb adag szagtalanító vegyszert juttattak a szennyvízhálózat át­emelőibe. Azt várják, hogy javul-e ettől a helyzet. Ha lerakódás van valahol, akkor átmosatják a rendszert. Agyag Éva házá­nál sikerült megszüntetniük a bűzt, a nagyobb problémára is keresik a megoldást. Arra a kérdésre, hogy vajon építési hiba következtében alakult ki ez a helyzet, ma még a szakember sem tudott válaszolni. A Koppány völgye több célja Elviselhetővé teszik az életet hospice Segítség a halálos betegeknek Varga Andrea Hospice ellátás indulhat a nagy- kanizsai kórházban. Az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár - az egészségügyi és a pénzügyi tárca támogatásával - 50 hos­pice-ágyra hirdetett pályázatot. A somogyiakat is nagy számban ellátó kanizsai intézmény tízet nyert. A lehetőség teljesen új, eddig csak karitatív szervezetek, valamint egyházak működtettek hasonlót, és csak kevés helyen.- A térségünkben élők éppen ezért tájékozaüanok e téren ­mondta Szabó Csaba főigazgató (képünkön). A hospice ellátás célja, hogy a rosszindulatú daga­natban szenvedők számára a végstádiumban olyan körülmé­nyeket teremtsen, amelyek elvi­selhetővé teszik az életet. Itt az életminőség javítása, a fájdalom- csillapítás, a testi-lelki gondozás a cél. Ehhez képzett szakembe­rekre van szükség. KanizsánlO egészségügyi dolgozó már elvé­gezte a tanfolyamot. A hospice ellátásba olyan betegek kerül­hetnek, akik tisztában vannak az állapotukkal és felvételüket kérik, illetve az orvosilag becsül­hető hátralévő életidejük nem több 5 hónap­nál. A városban működő otthoni szakápolás ke­retében lehető­ség van arra, hogy lakásán gondozzák a daganatos beteget, ameddig lehet. A tízágyas egységet a már megkezdett kórház rekonstruk­ció utolsó szakaszában alakítják ki, várhatóan ez év végén vagy 2006 elején. Tabon tartotta összevont ülését a Koppány völgyébe tartozó 25 település képviselő-testülete. Módosították a Koppány völgye többcélú kistérségi társulás ko­rábbi megállapodását, és meg­alakították a társulás szerveze­teit, bizottságait. A tervek sze­rint a munkaszervezet központ­ja Tabon lesz és márciusban kezdi meg a munkát. Mezőji Ág­nes tabi jegyző elmondta: a tár­sulás a jövőben az új megálla­podás szerint önálló jogi sze­mélyként működik, de gazdál­kodásában a költségvetési szer­vekre vonatkozó szabályokat al­kalmazzák. Meggyalázták a főutcát Tegnap délután a legnagyobb forgalomban valaki vécének hasz­nálta a kaposvári főutcát. Először csak hangoskodott, durván ki­fejezve - ki tudja, mi okból keletkezett - sértettségét, aztán az ut­ca közepén könnyített magán. Felháborító, ami történt. Az viszont megdöbbentő, hogy az arra sétáló felnőtteket szinte meg sem lepte a dolog. Csak az iskolából hazasiető gyerekek nem tudtak mit kezdeni a látvánnyal. Szé­gyenlősen fordultak el a magából kivetkőzött felnőttől. Mennyire nem tudunk viselkedni. Sajnos már szinte természe­tes, hogy nem adjuk át az ülőhelyet a buszon a terhes kismamá­nak vagy az idős embernek. Azt is megszoktuk már, hogy van­nak hivatalnokok, akik semmibe vesznek vagy durván elutasí­tanak bennünket. Családon belüli és baráü kapcsolatainkban is egyre többször előfordul a nemtörődömség és az udvariatlanság. Nem csoda, hogy észre sem vesszük, ha meggyalázzák mellet­tünk az utcát, amely a városunk egyik büszkesége, ahol nap mint nap végigsétálunk. Csak azt lenne jó tudni, hogy a gyere­keink mire lesznek büszkék a mi örökségünkből. GÁLDONYI MAGDOLNA Jakab E. A gyermekvédelmi törvény alapvetően betöltötte társadal­mi rendeltetését. A megvalósí­tásában, hatályosulásában azonban vannak még hiányos­ságok. Egyebek mellett ez a megállapítás hangzott el a Ma­gyar Gyermek- és Ifjúságvédel­mi Szövetség tegnapi kibővített elnökségi ülésén Balatonföld- váron. Orbán István, a Magyisz elnöke (képünkön) lapunknak elmondta: gondot jelent példá­ul, hogy a gyermekvédelmi szakellátást végző intézmé­nyek nem rendelkeznek szak­mai-módszertani hálózattal. Nincs megfelelő forrás a speci­ális gyermekotthonok működ­tetéséhez. Bár kiemelt cél a ne­velőszülői hálózat kiépítése, még mindig rendezetlen a ne­velőszülők nyugellátást biztosí­tó jogi státusa. A gyermekvé­delmi és szoci­ális rendszer dolgozóinak ér­dekvédelme is széttagolt, egységesebbé kellene tenni. Annak ellenére, hogy a gyermeki jogok érvé­nyesülése minden területen el­sődleges feladat, még nem jött létre a gyermekjogi bíróság. Az ülésen az elnökség tagjai arról is döntöttek: a Magyisz kezdeményezésére emlékmű épül a Világ Gyermekeiért, a holocaust és a szökőár gyer­mekáldozataiért. A helyszín még nem biztos, de a tervek kö­zött Kaposvár is szerepel. Somogymeggyes is telefonál Krutek J. Somogymeggyes ellátásának biztosítása érdekében a terve­zett fejlesztésre az idén min­denképpen sor kerül - ezt vála­szolta a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt a Somogymegy- gyesi Polgárőr Egyesületnek. Mint azt korábban hírül adtuk, több mint száz aláírással kül­dött levelet a civil szervezet a mobiltársaságnak. Azt kérték, hogy a faluban javítsák a vételi lehetőségeket, mert nem, vagy csak nagyon nehezen lehet tele­fonálni. Speri József egyesüleü elnök (képün­kön) tegnap kö­zölte: Tremmel János fejlesztési igazgató, vala­mint Tárczy László értékesí­tési igazgató- helyettes végre azt írta: az állo­más létesítésére és bekapcsolá­sára várhatóan az első félévben, de lehet, hogy már áprilisig sor kerülhet. SOUTH-CAR KFT. ^ Péc, Vidáíi ti. 83. Tek 72/2154)70 www.mssan.hu Mercedes 2301AUT 599E Ft 1989 antracit metál Suzuki Snitt Sedan 1.3 BIX 1.359E Ft 2001 05.süstm etál, 41.000 Km Skoda 1.4 fabia Séd. Mátrix 1.890E Ft 2002 03. uram metál 19.000 km Sut. Swilt Sedan UOLX Mán. 1.350E Ft 2001.04. boróómetál 41.000km Nissan Primera 22 TD fekna 3.490E Ft 2000 11 süstmetál Soruk! Snitt 1.0BLX5 ajtós 599E Ft 1993 piros Sí 000 km Suzuki snitt 1.3 BIX » 990E Ft 1999. süst 92000km Opel Vectra 1.6 Bt 599E Ft 1990. bordó metál 154 000km Opel Vectra 1.3 BL 599E Ft 1991. Mér, 152.000km. í após Opel Astra 1.6-16V BtS Sedan 1.145E Ft 1997.08. jól leiszereit OPel Astra Kombi 1.4 780E Ft 1993. lettét Nissan óiméra 1.5 Visia Pilis 2.875E Ft 2003.08. ezüst, 4ajtós. 5O.OOOKm VW Verte 1.6 CL 1.291E Ft 1996.05. klíma, szerúkonyv kék. kifogástalan állapot Renault Clw 1.2 799E Ft 1995.09. 5 ajtós Opel Corsa 12 845E Ft 1996 10 5 ajtós Az autók képei, felszereltségei megtalálhatóak a www.southcar.vezess.hu weboidaion. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Balatonberény A vízügy dolgozói megkezdik a horgászkarók eltávolítá­sát a Balaton medréből. A pecások ehhez kötik csónakjaikat a vízen. Ugyanakkor ha a jég eldönti őket, a vízszint alatt láthatatlanul nagy ve­szélyt jelentenek a fürdőzőkre és a hajózókra is. (ca) Balatonlelle „Aranytollra” pá­lyázhatnak az általános is­kolások. A gyerekek iro­dalmi és honismereti mm írásokkal mérik össze tudásukat, szabadon / választanak, alkot­nak történeteket ,f irodalmi, történél- / mi témákban. A pályázatot tíz éve írja ki az iskola, az intézmény ala­pítványa és a megyei önkormány­zat is támogatja, (bb) Balatonszabadi Már kilenc civil szervezet működik a településen. Jelentős részt vállalnak a lakosság szórakozásában, s terepet adnak tehetségük, érdeklődésük kibonta­kozásának. (ca) Fiad A múlt év végén elkészült, több funkció ellátását szolgáló fa­luházba költözik a tavasszal Fia­don a polgármesteri hivatal, az or­vosi rendelő, valamint a községi könyvtár. A több mint egy évtizede kezdődött beruházás mintegy 15 millió forintba került. A jelenlegi hi­vatali épület a továbbiakban ima­házként szolgálja a híveket, kaptuk a hírt Bérdi Józseftől, Bonnya-Fiad- Kisbárapáti körjegyzőjétől, (kJ) Hetes Makettet készíttet az önkor­mányzat a fészekrakó-programban elkészülő lakóparkról. A kétszer kétméteres modellt az építőipari szakképző iskola di­ákjai készítik. Ádám László polgármester elmondta: a leendő vásárlók majd ezen tekinthetik meg és választhatják ki majdani házaikat, (hzs) Iharosberény Két és fél millió fo­rintot fordíthat a logopédiai szoba korszerűsítésére a körzeti általá­nos és zeneiskola. A kistérség többcélú társulása által elnyert forrásból bővítik a helyiséget, lo­gopédiai eszközöket, bútorokat, számítógépet és kivetítőt vásárol­nak. Horváth Zsolt igazgató el­mondta: diákjaik logopédiai ellá­tását folyamatosan tudják biztosí­tani. (va) Kaposvár A szökőár károsultjain szeretnének segíteni a Kométa 99 dolgozói. A húsipari dolgozók szak- szervezetének a gyárban működő alapszervezete pénzadományt gyűj­tött. A szakszervezet ötvenezer forin­tot utal át az UNICEF számlájára, (Je) Kaposvár Elkészült az agrártámoga­tások somogyi sorrendje. Két éve 192 millió forint támo­gatásban részesültek az állattenyésztők és -tartók, tavaly 426 mil­lió forint vissza nem té­rítendő támogatást kaptak. Varga Gábor, a megyei földművelésügyi hi­vatal vezetője (képünkön) elmondta: az anyatehéntartók 223 millió forint támogatást vehettek fel. A 84 igazolt tejkvótával rendelkező vállalkozás­nak 146 millió forint jutott, (hm) Emlékművet emelnek a gyermekáldozatoknak m m wm mm m m n'—■msmsmsí a 1 DAEWOO I CENTRUM KFT. * eladásra kínál használt gépkocsikat: ■ -Daewoo Kolos 1,4 5o. 03.10. 1 670 000 Ft®- Daewoo Kolos 1,2 5a. 04.01. 1 790 000 Ft «-Daewoo Lanos 1,4 kUa 0206. 1 580 000 Ftjj ®—Daewoo Lanos 1,6 ki. 01.05. 1 490 000 Ft- Daewoo Nub'ro 1,5 ki * 97.10. 1 150 OK) Ft* jj-Daewoo Nubira 1,6 4a. 97.11. 1 100 000 Ft- Daihatsu Applose 9208. 650 000 Ft |g-Chrysler Stratus 2,0 ld,aut 00.08. 2 550 000 Ft® Daewoo Nexki OLE 9804 990 000 Ft- Daewoo TicoSX 97.08. 750 000 Ft| 1-OpelCorsa 1,1 03.10. 2000 000 Ft- Daewoo Espero 2,oki, gáz 01.05. 890 000 Ft j 10%-tól hitelre is! | 10 évnél fiatalabb személy- ® gépkocsik készpénzes vétele. m ,bBi Pécs, Komlói úf 111. . iTel.: 72/238-467, 238-079,239-360

Next

/
Oldalképek
Tartalom