Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám

2 Közélet, gazdaság, politika 2005. január 2., vasárnap Döntetlenre áll a koalíció és az ellenzék AZ MSZP FÖLZÁRKÓZOTT A FIDESZ MELLÉ, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök immár népszerűbb, mint Orbán Viktor Fidesz-elnök, az év elején tehát döntetlenre áll a koalíció és az ellenzék. A közvélemény-kutatók szinte azonos ered­ményt mértek a pár­tok támogatottságát il­letően, így bizton kijelenthető, kiegyenlített a népszerűségért folytatott küzdelem állása a kormánypártok és az ellenzé­kiek között. Sőt, a két leg­nagyobb erő meghatározó politikusa is ikszelt, bár Gyurcsány Ferenc már kissé népszerűbb, mint Orbán Viktor.- Ugyanakkor egyre több a bizonytalan, illetve az, akinek esze ágában sincs voksolni egy válasz­táson. Sokaknak elegük van már a politikai küzdel­mekből, kampányokból. Alig ért véget a nyár eleji EP-választás, ősszel már a népszavazásra gyúrtak Hiller István MSZP-elnöknek is kellett néhány hét, hogy elhi­tesse, új szelek fújnak pártjá­ban. Ráadásul a szocialisták ag­gódhattak, a referendumra ja­vasolt két nem ügyében - külö­nösen igaz ez a kettős állam- pogárságra - nem lehetett ki­számítani a választópol­gárok reakcióját, főleg úgy, hogy a párt számos szim­patizánsa az otthon mara­dásra vagy a lelkiismereti voksolásra buzdított. Sőt az egyik tagozat, illetve számos baloldali közéleti ember az igen mellé állt. Mindezek miatt meglepe­tés volt a népszavazás eredménytelensége - köz­vetve az MSZP győzelme. Ugyanakkor jó érzékkel rukkoltak elő az ügynök- törvény módosítására vo­hetekben nem volt olyan téma­kör - mint korábban az adó- csökkentés -, amelyben mar­káns különvéleményt fogal­mazhattak volna meg a koalíci­ós társuktól. S ezt tetézi, hogy a szocialisták az ügynökdosszié nyilvánosságra hozatalának ügyét is lenyúlták előlük, hiába érvelnek azzal, ők már 15 éve szeretnének pontot tenni a do­log végére. De míg az SZDSZ azzal vigasztalhatja magát, leg­alább a parlamenti küszöböt el­érik, mi több, egy-két százalék- ponttal meg is haladják, addig az MDF messze áll az 5 száza­léktól. Bár a fórum a belháború- it tekintve akár pozitívumként is értékelhetné, hogy nem csu­pán az alig mérhető egy száza­lékon vannak, hanem 2-3 szá­zalékon, ők ennél jóval többre számítanak. A normális. Ma­gyarország hangoztatása, az új konzervatív politika ideológiai felvázolása láthatóan kevés, az emberek kézzelfogható ötlete­ket szeretnének kapni. Irak megfenyegette szomszédait BAQDAD, WASHINGTON: Újabb hadműveletet indított iraki felkelők ellen az amerikai hadsereg Bábil tartomány­ban. Az akció célja, hogy békét teremtsen a térségben a ja­nuár végére tervezett iraki nemzetgyűlési választások előtt. Hét iraki vesztette életét a hétvégén felkelők támadásai sorozatában. Közöttük van két gépkocsivezető is, lefejezett holttestüket tegnap találták meg egy üzenettel, amely tudat­ja, azért kellett meghalniuk, mert együttműködtek az ameri­kaiakkal. Ijád Allávi kormányfő elfogadhatatlannak nevezte, hogy néhány ország azokat bújtatja, aki károkat okoznak országának. Irak erővel válaszolhat - hangoztatta. Berlusconit nyakon szúrták RÓMA: Silvio Berlusconinak könnyű sérülést okozott egy olasz fiatalember az olasz főváros egyik terén. A támadó fotóállványa lábával megszúrta az olasz kormányfőt a füle alatt, mire testőrök és rend­őrök azonnal lefogták. A fia­tal férfiről kiderült, Roberto Del Bosco kőműves, Man- tua városában lakik és turis­taként járt Rómában. A tá­madás indítéka egyelőre nem ismert. Berlusconit F* II1 .m megvizsgálta egy orvos, és megállapította, kisebb zúzó- dás keletkezett a fülén és egy vérömleny a nyakán. Palesztin gyerek meghalt egy robbanásban GÁZA: Egy palesztin gyermek meghalt, három további megsérült tegnap egy robbanás következtében a Gázai öve­zetben. Eltérő magyarázatokat adtak a tízéves kislány halálát okozó robbanásra. Az egyik szerint az izraeli hadsereg pilóta nélküli, távirányítású repülőgépe lőtt ki egy rakétát arra a térségre, ahol a gyerekek játszottak. A másik szerint egy korábban kilőtt és fel nem robbant izraeli rakéta került a ját­szadozó gyerekek útjába, s a szerkezet valamilyen okból éppen akkor robbant, amikor a négy kislány a közelébe ért. Lemond Janukovics ukrán miniszterelnök KI JEV: Bejelentette lemondási szándékát Janukovics ukrán miniszterelnök,miután már nem lát reményt az elnökválasz­tás végeredményének megváltoztatására. - Benyújtom a le­mondásomat - jelentette ki és közölte, lehetetlennek tartja bármiféle poszt betöltését „ez alatt a hatalom alatt”. Ezzel a választás győztesére, az eddig ellenzéki Viktor Juscsenkóra és a nyugat felé hajló irányzatára utalt. Nem kormányzati té­nyezőként azonban továbbra is politikus kíván maradni. Utcabálon bulizott a román elnök BUKAREST: Traian Basescu, Románia államelnöke - akit december 12-én választottak meg - az esztendőfordulót az Egyetem téren töltötte tízezrek társaságában. Zakóban, egy énekes mikrofonját kölcsönkérve lépett a szabadtéri szín­padra. Néhány mondatos, rögtönzött köszöntőjében annak a kívánságának adott hangot, Románia sikeres ország legyen, a románok jobban éljenek, szolidárisak és erősek legyenek. Miután boldog új évet kívánt és Isten áldását kérte Romániára, pezsgőt bontott, s meglocsolta lelkes nézőit. 182 a halott az argentin diszkótüzben BUENOS AIRES: Száznyolcvankettöre emelkedett az ar­gentin diszkótüz áldozatainak száma. Tegnap őrizetbe vették a szórakozóhely tulajdonosát. A rendőrség gyanúja ezen­felül három fiatalra terelődött, vélhetően ők okozták a tüzet petárdákkal. Egy koncerten csaptak fel a lángok, az 1500 fő befogadására alkalmas teremben 3-6 ezren tartózkodtak. A szerencsétlenség a helyiség túlzsúfoltságának és annak is betudható, hogy zárva volt a vészkijárat. A Dunán hajózott be tavaly 135 ezer külföldi turista Debreceni az év első kisbabája Tíz nagyvállalat által összeadott 100 millió forintos alapból ad­nak át nemsokára egy hajléktala­noknak készülő napközi otthont a Budakeszi úton. Ezt Horváth Csaba II. kerületi polgármester jelentette be a Moszkva téren, ahol ötszáz adag babgulyást osz­tott ki. A politikus, aki a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány­nak is az elnöke, elmondta: ez­után is szerveznek hasonló programokat. A melegétel-qsz- tást január 6-án délben és 10-én délután megismétlik. Tizenkét évvel ezelőtt kapcsolódott be a hazai Duna-szakasz a nem­zetközi szállodahajók útvonalába. Az azóta eltelt időben évről évre nőtt a hajóstársaságok érdeklődése és járatainak száma. Jelenleg a minden kényelemmel felszerelt szállodahajók öt helyszínen köthet­nek ki, hogy ismerkedjenek az országunkkal. A Mahart Passnave tájékoztatása szerint nemcsak Budapest, hanem Esztergom, Viseg- rád, Kalocsa, sőt a két éve megnyitott solti kikötő is népszerű. Esz­tergomban például 928 alkalommal kötöttek ki szállodahajók az idén. A legnagyobb érdeklődés Budapestét övezi, itt 1328-szor vetet­tek horgonyt az óriási vízijárművek. A dobogó harmadik helyén Kalocsa áll, 316 alkalommal. Összesen húsz ország 79 hajója közle­kedik a folyón, szállítva luxus körülmények között a turistákat, 3-4-5 csillagos szállodai szolgáltatásokat nyújtva az egy-két hetes utakon. 135 ezer turista jött hajóval Magyarországra. A várható további növekedés felveti a hajók parkolási lehetőségének bővítését. Hajdú-Bihar megye székhelyén jött világra az ország első újévi kisbabája, Erdei Máté 1 óra 4 perckor született császármet­széssel, súlya 1650 gramm, hossza 42 centiméter. Szintén a cívisvárosban született, de egyet­len perccel lemaradt Ludmann Bianka, aki 3400 grammal látta meg a napvilágot 1 óra 5 perc­kor. A fővárosban - a Szent Imre Kórházban - 3 óra 40 perckor született meg az év első kisbabá­ja, Berényi Eszter. A kislány 3350 gramm, 53 centiméter. 56 magyart keresnek Thaiföldön Nincsenek magyar áldozatok a thaiföldi halottasházakban és a kórházak­ban sem ápolnak sebesült magyar turistát. Mégis ötvenhat turistát keres­nek, közülük tizenhétnek Phuketen és környékén veszett nyoma. A helyiek takarítanak, néhány *** turista azonban nem hagyja elrontani nyaralását A 150 ezret is elérheti az indiai-óceá­ni szökőár halálos áldozatainak szá­ma - vélekedett Jan Egeland, a vál­ság kezelésének összehangolásával megbízott ENSZ-diplomata. Szerinte sohasem lesz pontosan megállapít­ható a katasztrófa halálos áldozatai­nak száma. A legfrissebb adatok alapján a már megtalált holttestek száma közelít a 126 ezerhez. Több nagy erejű utórengés rázta meg teg­nap a természeti csapás által legin­kább sújtott indonéziai Szumátra szi­getét. Az egyik, a Richter-skála sze­rinti 7,0-es erősségű földrengés kö­zéppontja az óceán mélyén volt, 410 kilométerre annak a pusztító erejű rengésnek a központjától, amely de­cember 26-án szökőárt idézett elő.- Ötvenhat magyart keresünk a katasztrófaövezetben - mondta lapunknak Báthori Bé­la, a bangkoki magyar nagykö­vetség ideiglenes ügyvivője. - Mi nem az „eltűnt”, hanem a „keresett” kifejezést használ­juk, hiszen senkiről nem tud­juk, honnan tűnt el. Kollégáim járják a kórházakat és figyelik a halottlistákat és ezek alapján bizonyos, hogy nincs azonosí­tott magyar áldozat, ahogyan valamelyik thaiföldi kórház­ban ápolt magyar sebesültről sem tudunk. A rendelkezé­sünkre álló, utazási irodáktól, légitársaságoktól is hozzánk eljuttatott névsor és a Külügy­minisztériumba érkezett beje­lentésekből készült listák alap­ján igyekszünk fellelni a ma­gyar turistákat, akikről semmi­lyen információval nem ren­delkezünk. Nehezíti a kere­sést, hogy jóformán csak egy nevünk van és annyi, hogy az illető valahol Thaiföldön tar­tózkodik. A tragédia epicent­rumában, Phuketen és kör­nyékén huszonegy magyarról nincs semmilyen hírünk. Igaz, pontosan tud­juk, kik utaz­tak eddig haza a charterekkel vagy más jára­tokkal, de le­het, hogy né- hányan Bur­ma, Kambo­dzsa irányába vagy másfelé hagyták el az országot. Ezért is ké­rik azokat, akik kerülőuta- kon utaztak el Thaiföldről, je­lentkezzenek a bangkoki nagykövetsé­gen (telefon­szám: 00 661 875 4610), hogy tudjanak ha­zaérkezésükről és őket már ne kelljen keresniük. Jóval több Száz turista életét men­tette meg egy tízéves brit diáklány, aki nem sokkal korábban tanul­ta földrajzórán, hogy melyek a tengeri szökő­ár fenyegető előjelei. Tilly Smith szüleivel és húgával töltötte a szü­netet Phűket közelé­ben, a tengerparton, amikor arra lett figyel­mes, az óceán kavarog­ni kezd, mojd hirtelen messze visszahúzódik a partvonaltól Azonnal eszébe jutott, amit ta­nult, és szólt szüleinek, majd riasztották a nyaralókat is. idő jutna ugyanis azok felku­tatására, akikről már egy hete nincs hír. A nagykövetség munkatársai a keresett ma­gyarok hozzá­tartozóit arra kérik, hogy e telefonszámon minél több pontos infor­mációt közöl­jenek család­tagjukról. Meg­könnyítené a keresést, ha tudnák, hogy honfitársunk milyen telefon­számon érhető el, mikor lépett be az országba, az ország me­lyik tengerpart­ján, városában tartózkodhat, melyik szállodában lakik, van­nak-e különös ismertetőjelei, milyen programjai lehettek, milyen helyszínekre kirándul­hatott, és mikor kellett volna vagy kellene hazatérnie. A Külügyminisztérium ma küld Phuketre egy trópusi be­tegségekre specializálódott magyar orvost, aki oltóanyago­kat visz magával azért, hogy azoknak a magyaroknak, akik ezt kérik, beadja a védőoltást. Srí Lankán nincs magyar áldo­zata a cunaminak.- Biztosan tudjuk, hogy egyetlen magyar sem halt meg a szökőárban - mondja dr. Padma Gannoruwa, Srí Lanka tiszteletbeli konzulja. - Tizen­hét magyar turista nyaral Srí Lankán. Elsőként magyarok, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai érkeztek a hely­színre, ahová indiai, angol és amerikai hadihajók is hoztak segítséget. Ha valaki szerint hozzátartozójának Srí Lankán eshetett baja, a Srí Lanka-i turistahivatal számán érdek­lődhet: 00 94114 740220. A. B. Cs.-Cs. T. a pártok, s közben a nyár végén volt még egy kormány- váltás is, emellett lecserélődött az MSZP vezérkara - véli Ku- min Ferenc politológus. Gyurcsány dinamikus kez­dését az első hónapokban még kevéssé értékelte a lakosság, s natkozó elképzelésükkel, hi­szen a dossziék nyilvánosságra hozatala népszerű javaslat, így nem okozott meglepetést a párt előretörése, a Fidesz megkö­zelítése. A legnagyobb ellenzéki pár­tot kemény balhorogként érte a referendum kudarca, hetek óta alig győznek magukra találni. S most nem segített rajtuk a gaz­daság helyzetének folyamatos bírálata, az áremelésekkel tör­ténő riogatás, de az sem, hogy az idei büdzséről mint minden idők egyik legrosszabb költség- vetéséről beszélnek. Az azért megnyugtató lehet Orbápék számára, hogy az MSZP még nem került eléjük. A kisebb pártok már hosszú ideje képtelenek kitörni a sa­nyarú helyzetükből. A szabad demokraták számára az utóbbi KlUi.. Bableves és haj­léktalan-napközi

Next

/
Oldalképek
Tartalom