Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 3., PENTEK 10 Továbbjutott a Marcali kézilabda magyar kupa Pék Petra sérülése után ismét csatasorba állt Samu László Marcali VSzSE-GyőrúJbarát Kapos-Vill KSC 37-24 (19-12) Marcali 200 néző, vezette: Jolántai, Monori. Marcali VSZSE: Bödör - Miiller 8, Balogh P. 5, Kovács /., Nagy K. 3, Kévés 8 (3), Balogh M. 8. Csere: Tanai 2, Pék E. 2, Pék P. 1, Urbán, Bájhóber. Edző: Tóth István. A marcali csapatban Mészáros és Milinte munkahelyi elfoglaltsága miatt nem szerepelhetett. Játékra jelentkezett viszont - több mint egyéves kényszer- pihenő után - a sérüléséből felépült irányító Pék Petra. Az első negyedórában még jól tartotta magát a vendégcsapat, de ezután Kévés és Balogh P. látványos góljaival jelentős előnyt szerzett a Marcali. A folytatásban három perc alatt tízgólosra nőt a somogyi előny, és ezután már a szurkolók kiszolgálására törekedett a Marcali VSzSE. Gyors, korszerű támadások végén szép gólokat szerzett a Tóth István edző együttese és az idei utolsó hazai tétmérkőzésen rászolgált a szurkolók elismerésére. Jók: Bödör, Balogh M., Pék E., Kévés. HÍREK Országos döntőben a megyebajnok Toldi lábtenisz Tíz együttes részvételével a kaposvári Toldi iskolában rendezték a IV. iskolai lábteniszbajnokságot, amely idén először a diákolimpia megyei döntője is volt egyben. A négyfős csapatok csatározásából a házigazda Toldi iskola (Tabi Tibor, Varga Tamás, Ferencz Márton, Krammer Gábor, felkészítő: Csapó Gábor) került ki győztesen. A második helyen a nagyatádi Babay, a harmadikon a bala- tonszabadi iskola végzett. Az első két gárda jut a december 11-1 budapesti országos döntőbe. Várják a jelentkezőket az emlékversenyre tenisz Szombaton és vasárnap a Kaposvári Tenisz Club fedett csarnokában rendezik a dr. Baka József pénzdíjas amatőr tenisz-emlékversenyt. A viadalón három kategóriában - férfi egyes 50 év alattiak, férfi egyes 50 év felettiek, férfi páros - mérhetik össze erejüket a vállalkozó kedvűek. Nevezni a két egyéni versenyszámban ma 14 óráig, míg párosban az erőpróba ■napján (szombat) szintén 14 óráig lehet. Gólzáporos magyar siker a Király Kupán labdarúgás A magyar labdarúgó-válogatott a harmadik helyet szerezte meg a 35. alkalommal kiírt thaiföldi Király Kupán, miután a bronzmérkőzésén magabiztosan, 5-0- ra legyőzte Észtországot. Gólszerzők: Rósa H. (12.), Alias (15., öngól), Kerekes (19.), Rajczi (25., képünkön), Pollák (62.) A nemzeti csapatban a keddi, Szlovákia ellen 1-0-ra elveszített elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is jó néhány újoncot avatott Lothar Mattháus szövetségi kapitány: az MTK- ban szereplő Pollák Zoltán, a debreceni Éger László, valamint a Vasas kapusa, Posza Zsolt húzhatta magára először a címeres mezt. A válogatott mostani sikerével pozitív mérleggel zárta az évet, hiszen nyolc győzelem mellett hét vereséget könyvelhetett el. A gólarány 25-20. Gólözönre készülnek teremfoci Nagy derbik kispályán Két rangos kispályás teremlabdarúgó-tornát is rendeznek a hétvégén, szombaton Somogybán; a hagyományos barcsi Mikulás Kupán 22, a szent- balázsi VII. Zselic Kupán pedig 10 alakulat lép majd pályára. Fenyő G. Mikulás Kupa (22 csapat részvételével). - Barcs, Dráva Völgye Középiskola sportcsarnoka. Csoportmérkőzések („A”, „B” és „C” csoport) 8 órától; elődöntők 18.20 és 18.40 órakor; bronzmérkőzés 19.10 órakor; döntő 19.30 órakor. Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka. Csoportmérkőzések („D”, „E” és „F” csoport) 8 órától. Részt vevő csapatok - „A" csoport: Tűzoltóság, Hörpintés, Dankó és Bomba. „B” csoport: Texas, Kozsirácz, Izomláz és Penge Darány. „C” csoport: Gladiátorok, Hóból, M 13 Cso- konyavisonta és DDMHG- Patapoklosi. „D" csoport: Redőnymester, Top Tim, Ipari és Marcali. „E” csoport: Harlem, Eldorádó és AC Pálma (Inke). „F" csoport: Interholc, Oázis és Kebu. Zselic Kupa (10 csapat részvételével). - Szentbalázs, torna- csarnok. Csoportmérkőzések - „A" csoport 9 órától, „B” csoport 13.10 órától; elődöntők 17.20 és 17.45 órakor; bronzmérkőzés 18.10 órakor; döntő 18.35 órakor. Részt vevő csapatok - „A” csoport: Szenna Pack, Arc FC, FIFA 2005, Kercseliget és Zselic Presszó (Gödre). „B” csoport: Postás SK, Haverok, Kacsógép, Big Team és Joker Söröző. Ahány torna, annyi érem kézilabda Siklósra, Szekszárdra és Tatabányára került az arany A több mint két évtizedes múltra visszatekintő csurgói Eötvös Kupa remek felkészülési lehetőséget biztosít a csapatoknak a diákolimpiára A hagyományokhoz híven ezúttal is négy játéknapon bonyolítják le Csurgón az immár 22. alkalommal kiírt Eötvös Kupa utánpótlás (III. és IV. kor- csoportos) leány és fiú kézilabdatornát. Fenyő Gábor Leányok III. korcsoportosok (13 csapat- somogyi együttes): 1. Siklós (edző: Iványi István), 2. Me- zőszilas (edző: Zámbó Tibor) - a döntőben 18-9 -, 3. Hosz- szúhetény (edző: Csajkás Géza), Tíz csapat a pályán Ma a III. korcsoportos fiúk mérkőzéseivel zárul Csurgón a hagyományos Eötvös Kupa utánpótlás kézilabdatorna. A 10 csapat - közte három somogyi gárda - két csoportba osztva kezdi meg a csatározásokat; az Eötvösben 9, a Nagyváthyban pedig 9.30 órakor kezdődnek a találkozók. 4. Szekszárd (edző: Orbán Renáta) - a bronzmérkőzésen 17-11. A torna válogatottja: Gertner Kinga (Siklós) - Ambrus Mónika (Siklós), Kaszás Ivett (Mezőszi- las), Szili Bernadett és Kiss Nikolett (mindketten Hosszúhetény), Szekeres Dorottya és Káló Zsófia (mindketten Szekszárd). IV. korcsoportosok (12 csapató somogyi együttes): 1. Szekszárd (edző: Rácz József), 2. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola (edző: Szabóné Kepler Gabriella) - a döntőben 12-8 -, 3. Siófok, Vak Bottyán János Általános Iskola (edző: Lapos Gábor), 4. Pécsi TÁSI (edző: Wágner István) - a bronzmérkőzésen 4-3. A torna válogatottja: Víg Vivien (Pécsi TÁSI) - Ruppert Barbara (Siófok, Vak Bottyán János Általános Iskola), Nagy Nikolett és Füstös Liliána (mindketten Csurgó, Eötvös József Általános Iskola), Horváth Vanda, Farkas Anita és Demény Zsófia (mindhárman Szekszárd). Fiúk IV. korcsoportosok (11 csapat/4 somogyi együttes): 1. Tatabánya (edző: Horváth Árpád), 2. Osztopán (edző: Ősz Árpád) - a döntőben 24-8 -, 3. Komló (edző: Kollai Tamás), 4. Győr (edző: Boksa Péter) - a bronzmérkőzésen 16-8. A torna válogatottja: Gazsi Dániel (Komló) - Sámson Zoltán (Komló), Bogdán Richárd (Osztopán), Baranyai Zsolt (Csurgó, Eötvös József Általános Iskola), Nagy Patrik (Győr), Kanyó Bence és Sebestyén Máté (mindketten Tatabánya). Legjobb somogyi a Nagyatád labdarúgó nb ni dráva-csoport Tavasszal irány a dobogó A négy somogyi résztvevő közül a Nagyatád FC szerepelt a legjobban. Ötödik helye nem meglepetés, mert köztudott, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező Bőzsöny János edző (képünkön) igyekszik kihozni csapataiból a maximumot. Mindezek előrebocsátásával már érthető a szakvezető azon kijelentése, hogy az előkelőnek tűnő helye ellenére sem elégedett maradéktalanul az őszi teljesítménynyel.- Ha osztályoznám az őszt, csak közepest adnék, hisz a Góllövőlista A csapat legeredményesebb góllövői. 9 gólos: Brezovszki Béla, 3 gólos: Ernyes Róbert, 2 gólos: Kiss János, Pammer István, Papp Árpád. megszerezhető pontok ötven százalékát gyűjtöttük be. Akadtak „értékes” vereségeink, de volt jónak nem minősíthető győzelmünk is. Ami örvendetes, a hazai környezet feldobta a csapatot, nem is vesztettünk Atádon pontot - összegezte véleményét Bőzsöny János. Igaz, mindössze ötször játszottak saját közönségük előtt, kilencszer pedig utaztak. Ez a saját kérésük volt egy tervbe vett sporttelepi rekonstrukció miatt. A szakvezető elsősorban a támadójátékukkal volt elégedett - négy csapat lőtt náluk több gólt -, ám miután tavasszal néggyel több lesz az otthoni mérkőzések száma, bizonyára javul ez a statisztika. A hazai sikerek mellett a beremendi és a bólyi mérkőzésüket emelte ki az edző, s bár ez utóbbit elvesztették, de csaknem végig volt lehetőségük a győzelemre is. Bőzsöny János csupán a dombóvári és a PVSK elleni vereséget fájlalja, no meg a mohácsi és lengyeltóti döntetlent, egyébként látta a kudarc okát. Tizennyolc játékos szerepelt az őszi idényben, s fontos megjegyezni, hogy hetven százalékuk Nagyatád és környékéről verbuválódott. Az egyéni teljesítményeket értékelve a csapatgólkirály Brezovszki Bélát emelte ki edzője, ő volt vezéregyénisége együttesének. Jókat mondott Prucsi Miklósról, Kiss Jánosról (sérüléséig), nem okozott csalódást Papp Árpád, Pintér Tamás és Ernyes Róbert sem.- Nem álltunk le teljesen, heti egy foglalkozást tartunk, majd január 10-től folytatjuk teljes intenzitással a munkát. A tavaszi cél a dobogó - zárta mondandóját az atádi szakvezető. Kikapott a Fradi Az FC Basel a második félidőben sokkal jobban játszott a Ferencvárosnál, így 2-1-re győzött az UEFA Kupa csoportkörének 4. játéknapján. László Csaba együttese csak akkor kerülhet a legjobb 32 közé, ha az utolsó fordulóban legyőzi idegenben a skót Heartsot, míg a svájciak vereséget szenvednek a Feyenoordtól. Ferencváros-FC Basel (svájci) 1-2 (1-0) Puskás Ferenc-stadion, 15 ezer néző, vezette: Vitalij Goduljan (ukrán). Gólszerzők Rósa D. (22. perc), illetve Rossi (58.), Huggel (78.) Az első félidő vezetése után jött az egyenlítés, majd hideg zuhanyként hatott a továbbjutási esélyeket szinte teljesen elbúcsúztató máscxiik bázeli találat A végén még nagy esélyhez jutott a hazai gárda, de Szűcs kihagyta a keze- zés miatt megítélt büntetőt A Ferencváros ezúttal csak egy félidőn keresztül futballozott jól, a szünet utáni nagy visszaesés miatt azonban törvényszerű, s megérdemelt vereséget szenvedett a végig jól küzdő FC Baseltól. HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON KOSÁRLABDA NB I, „B" csoport (fér- East-Siókosár UK. Nagykanizsa, 17 Fenyő Gábor SZOMBAT RÖPLABDA. Extraliga (férfiak) - 11. forduló: 1. MCM RC Kapos- vár-Szolnoki Titász RK. Kaposvár, városi sportcsarnok, 11 óra. (Junior mérkőzés 13 órakor.) KOSÁRLABDA. NB I, „A" csoport (férfiak) - 7. forduló: Kaposvári KK-Marso-Carmo-Suzuki Nyíregyházi KK. Kaposvár, Városi Sport- csarnok, 18 óra. (Junior mérkőzés 15.30 órakor.) KÉZILABDA. NB I, „B" cso- port/Nyugati alcsoport - őszi utolsó, 13. forduló. Nők: Bp. Goldber- ger SE-Nagyatádi NKK. Budapest, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés 14 órakor.); Tököl KSK-Marcali VSZSE. Tököl, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés 18 órakor.) Férfiak: Rinyamenti KC-Diacell Pécsi KK. Nagyatád, városi sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés 16 órakor.) ASZTALITENISZ. NB I, „B" csoport (férfiak) - őszi utolsó, 9. forduló: PTE-PEAC II.-Kaposvári AC. Pécs, 11 óra. NB II, Barna csoport (férfiak) - őszi utolsó, 9. forduló: Gyenesdiási ASE-Lengyelfóti VSE Renault-Lantos. Gyenesdiás, 11 óra. VASÁRNAK RÖPLABDA Extraliga (férfiak) - 11. forduló: Kométa-Kaposvár- Dunaferr SE. Kaposvár, Városi . Sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés 19 órakor.) NB I (nők) - 11. forduló: BITT Kaposvári Női RC-Veszprémi Egyetemi SC. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 11 óra. (Junior mérkőzés 13 órakor.) NB II, Nyugati csoport (férfiak) - őszi utolsó előtti, 9. forduló: PTE- PEAC-Tabi RK. Pécs, 11 óra. (Junior mérkőzés 13 órakor.) fiák) - 9. forduló: Kanizsa KK DKGóra. (Junior mérkőzés 14.45 órakor.) Jutási Róbert