Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 3., PÉNTEK 7 INTERJÚ Az anyaország segítségére szükség van, de mindenki a szülőföldjén boldoguljon wekler ferenc a tanulságokról, az őszinteségről, a kisebbségi létről határon belül és túl, valamint a mások által learatott termésről Sokkal egyszerűbb lenne, ha a fővárosban élnék, de ragaszkodom a szülőfalumhoz Szeri Árpád- Képviselő úr, elviseli a „provoká- lást”, avagy ezt mellőzzem, mert épp elég hányattatásban volt része az elmúlt időszakban... Esetleg csak tegyem nyugodtan, mert minden kellemetlenkedés ellenére is meg szokta őrizni politikusi nyugalmát?- Engem nem nehéz provokálni és nagyon könnyen ki is jövök a sodromból, természetesen akkor, ha olyasmivel vádolnak, amit igaztalannak érzek. De egy tárgyszerű beszélgetés keretében kötelezőnek érzem magamra nézve a megfelelő hangnemet.- Rendben van, akkor - nem élezve a mostanra már nyugvópontra jutott helyzetet - összefoglalná, hogy milyen tanulságot vont le az önre rossz fényt vető szőlőügyről?- Mint minden ügyből, ebből az ügyből is sok tanulságot le lehetett vonni. A legfontosabb számomra az, hogy Magyarországon nem szabad őszintének lenni, különösen akkor, ha valaki politikus. Velem nem most történt meg először, hogy egy általam teljesen nyilvánosan és őszintén vállalt ügyben meghurcoljanak. Főképp az a vehemencia lepett meg, amely a kérdést nem ismerő - ne vegye személyeskedésnek - újságíróköröket jellemezte. Annál is inkább megdöbbentett mindez, mert párom, akivel együtt foglalatoskodtunk a szőlőültetvényen, maga is újságíró, s azokkal dolgozott együtt éveken át, akik a leghangosabban acsar- kodtak.- Nyílt Htok önről, hogy sikeres vállalkozó, vagyonáról legendák keringenek. Megosztaná velünk a titkot; mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen komoly eredményeket éljen el?- Vagyonnyilatkozatom az Országgyűlés honlapján megtekinthető, abból egyértelműen kiderül, hogy anyagi szempontból egyáltalán nem tartozom az igencsak tehetősek közé. A hazai kis- és középvállalkozói körbe sorolnám magamat. A sikernek egyetlen titka van: a munka. Én nem emlékszem arra, hogy az elmúlt húsz évben naponta mindössze nyolc órát dolgoztam volna.- Állandó lakhelye nem a főváros, hanem Mecseknádasd, ez a takaros Baranya megyei község. Miképp szólítják településén, ahol egyébként polgármester?- Az idősebbek és a hozzám hasonló korúak Ferinek szólíta- nak.- Akkor ez azt jelend, hogy Wekler Ferenc kellően .beágyazódott” Mecseknádasd mindennapjaiba.- Nagyon remélem, hogy ez így van. Sokkal egyszerűbb lenne, ha a fővárosban élnék, de ragaszkodom a szülőfalumhoz. Fontos a nagypolitika, ám az igazi kibontakozási lehetőséget a kisebb közösség adja meg.- J61 gondolom, hogy ezt a beszélgetést akár németül Is folytathatnánk?- Mindig is tudatosan vállaltam, hogy magyarországi német nemzetiségi vagyok, ennek megfelelően éltem és élem az életemet. Szeretném, ha ebben gyermekeim is követnének. Mecseknádasdi tevékenységem középpontjában az áll, hogy nálunk a gyerekek az óvodától az iskoláig mindent megkapjanak német mivoltuk megőrzéséhez és kiteljesítéséhez.- ön tehát egyik ismert képviselője a kisebbségi létformának. Ebben a minőségében is bizonyára határozott véleménye van a december 54 népszavazás állampolgárságra vonatkozó kérdéséről- Ebben a térségben, tehát a Dél-Dunántűlon, a második világháborút megelőzően jelentős létszámban éltek németek. 1945 után döntő többségüket kitelepítették Magyarországról, úgy, hogy hátra kellett hagyni minden ingó és ingatlan vagyonukat. Erre a sorsra jutottak a szüleim is, akiket azonban már nem vettek át se a keleti, se a nyugati zónában. Visszajöttek szülőföldjükre, s csak a szomszédok jóindulatán múlott, hogy a semmiből újrakezdhették életüket.- Ez szomorú történet, de miképp Illeszkedik a határokon túli magyarság állampolgárságának kérdéséhez?- Egyszerűen. Szüleim újrakezdésének idejében senki sem vetette fel, hogy például a magyarországi németség kapjon kettős állampolgárságot, akár Ausztria, akár Németország részéről. Ezért számomra rendkívül egyszerű, hogy miként fogok szavazni: egy pillanatig sem lehet vitás a nem szavazat.- A politikai ellenfelek vádját Így semmiképpen sem háríthatja el magától éppen Wekler Ferenc mond nemet, aki pedig...- Igen, ezt éppen én mondom! Mert éppen én dolgozom azon immár huszonöt éve, hogy itt helyben, Magyarországon legyünk képesek mi, németek megőrizni nyelvünket, kultúránkat, nemzetiségünket. Én ehhez a célkitűzéshez joggal vártam - és kaptam - segítséget a német államtól: de azt soha nem vártam, hogy állampolgárság megadásával biztosítson számomra lehetőséget arra, hogy mindent magam mögött hagyjak. Nem okozott volna nehézséget a német állampolgárság megszerzése, kimehettem volna, de nem tettem meg...- Értem, de azért Magyarországon németnek lenni nem ugyanazt jelenti, mint például Romániában magyarnak lenni..- Attól függ, hogy honnan nézzük ezt a kérdést. Ha a húsz évvel ezelőtti németországi viszonyokat hasonlítanánk össze az akkori magyarországi viszonyokkal, akkor megkapnánk a mostani román-magyar különbséget. De én húsz éve sem akartam elhagyni a hazámat. Azt gondolom, hogy a kinti magyarságnak is az lenne az érdeke, ha Magyarország ugyan kellően segítené őket, de boldogulásukat a szülőföldjükön találnák meg. A romániai magyarok ott tudjanak óvodákat, iskolákat nyitni, ott végezzenek el - magyar nyelven - egyetemeket, ott őrizzék meg nyelvüket, kultúrájukat és hagyományaikat. Én ezt várnám magamtól, s ezt kínálnám a kinti magyarság számára is.- Politikán felüU, „összma-gyar” kérdésként, avagy jellemzően politikai kérdésként kezeli a december 54 népszavazást?- Kizárólag politikai kérdés- ről van szó. S ugyanez vonatkozik az egészségügyi privatizációra is.- Ha csak a szakmát tekintjük, akkor azt látjuk: vezető orvosok Is kézzel- lábbal tiltakoznak a magántőke-bevo- nás ellen.- Ha én mondjuk a szőlőtelepítéshez használhatnám az állam eszközeit, a gépeit, s ingyen kapnám az oltványokat, majd szüretkor csak magam tehetném zsebre az eladásból befolyt összeget, akkor én is ragaszkodnék az állami tulajdonhoz.- Tólem Is kérdezték mán ezután valóban fizetnünk kell a műtétekért?- Hadd kérdezzek vissza: most, a magánosítás előtt, fizet?-Igen.- Nos, engem nem az zavar, hogy fizetnem kell, hanem az, hogy nem tudom, mit kell fizetnem.- Engem önmagában is zavar az az ingyenes műtét, amiért mégis fizetnem kell- Minden relatív. Most egyetlenegy szolgáltatás után sem kapok nyugtát, nem tudom, hogy minek mi az ára, örökös lelkiismereti problémám van amiatt, hogy a kórházban kinek, mennyit kell a zsebébe dugnom. Sokkal tisztességesebb lenne, ha mindennek meglenne a szabott ára: s ha van biztosításom, akkor ezt az árat a TB kiegyenlíti helyettem. Ha pedig nincs, akkor természetesen saját zsebből kell fizetnem.- Ez világos, viszont mintha az SZDSZ néha a mégoly tiszta gondolatait, üzeneteit sem lenne képes megjeleníteni Egyetért ezzel?- Számomra nyilván az SZDSZ a legszimpatikusabb párt Magyarországon. Ezzel együtt azt gondolom, hogy vannak ügyek, melyek szerencsésebb kezelést igényelnének. Sajnos, az a közeg, amelyben politizálunk, mintha kissé megmerevedett volna. Nem tudjuk igazán elhitetni időnként még a velünk szimpatizálókkal sem, hogy amit az SZDSZ képvisel, az helyes. A mára beérő sikerekért, mint például a sorkatonaság eltörlése, mi harcoltunk meg, de a termést gyakorta az ellenfél, illetve a szövetséges aratja le. Ezen kell változtatnunk, bízom benne, hogy az országos költségvetés utáni nyugodtabb helyzet lehetővé teszi, hogy most már a belső ügyeinkkel is foglalkozzunk. Megbízónk anyagmozgató gépek csúcsminőségű kategóriáját képviselő termékek kereskedelmével foglalkozó, külföldi tulajdonú cég. Számukra keresünk Somogy, Tolna és Baranya megyébe MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ munkatársat. Feladatai lesznek: • a cég termékeinek piaci képviselete, értékesítése, • új ügyfelek és üzleti lehetőségek felkutatása, • kapcsolattartás meglévő ügyfelekkel, • műszaki tanácsadás. Elvárások: • felsőfokú műszaki végzettség, • hasonló területen szerzett, legalább 3 éves gyakorlat, • középfokú angol- vagy németnyelv-tudás, • jogosítvány, • számítógépes ismeretek (Word, Excel), • önálló munkaszervezés és -végzés, • erős teljesítménymotiváció. A vállalat az új kolléga elkötelezett munkájáért biztos hátteret, versenyképes jövedelmet, szakmai fejlődési lehetőséget nyújt! Fényképes önéletrajzát 2004. december 20-ig juttassa el a következő dmre: • 9 '•( United Consult Kft., 1021 Budapest, Versec sor 9., UNITED CONSULT e-mail: cv@united-consult.hu ALOIS DALLMAYR Automaten-Scrvicc Kft. Az italautomata üzletágban piacvezető Alois Dallmayr Automatcn-Scrvicc Kft. franchise partnert keres a Balaton déli partjának területére italautomaták üzemeltetésére. A franchise tevékeny*^ tárgyi itatatomaták üzemeltetése az ügyfeleknél Dallmayr koow-how alapján, a Dallmayr tünetének igénybe- vetdévd. Amit biztosítunk: • azt a sikerélményt, hogy egy piacvezető vállalkozás eredményes tagja lehet, • fokainatos szakmai képzési és segítséget vállalkozása vezetéséhez. Amit elvárunk: • kiemelkedő munkabírás. • magas komrmmikáaös színi, • higiéniai dóírások szerinti munkavégzés, jelentkezési dm: Alois Dallmayr AutomatenSenlce Kft 1188 Budapest Nagykőrösi út IÁ. /a írásos jelentkezésnek tartalmaznia kell a vállalkozásban résztvevők rúvkl szakmai ékirajzál. A borítékra kérjük írja rá a város nevét és a pozíciót: „franchise partner • Balaton‘ fyA®/«/Á3l A Nagykanizsai msEBSjmmtiSÍSM Autójavító Kft-nél 8UZUK> m mk A|to 1 ICTiSC-hez ■.'jzgzr.n• -hoz + felnire szerelt Pirelli téligumi garnitúra! I * ^ -:**— ~~ Most Ön 10 %-ot fizet - a törlesztő részlet ? felét 1 évig mi fizetjük. sír ... / | Pl: 38 656 Ft/hó helyetti 9 328 Ft/hó ^ | a készlet erejéig, maximum dec.31 -ig | - viheti 0 Ft-tal í - 8 % önerővel 24 090 Ft/hó Jj Ezt mind a Kanizsai Suzukitől! Az Ön megbízható partnere a Kanizsai Suzuki Márkakereskedés 8800 Nagykanizsa, Balatoni út. Telefon/fax: 06-93/310-310. E-mail: suzukikanizsa@axelero.hu