Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-29 / 303. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 29., SZERDA 7 FÖLDVÁRI TÜKÖR Békéltetőre készül a Földvár Tévé nyilvánosság Kistérségi csatorna Legutóbb egyórás műsorban húsz témát dolgoztak föl 2005. június 30-ig hosz- szabbította meg Elek Dezső stúdióvezetői megbízását Balatonföldvár képviselőtestülete. Ugyanakkor felkérték, hogy január 31-ig nyújtsa be javaslatát a Földvár Tévé vállalkozásban való működtetésére. Czene Attila- Kifogás nem merült fel a munkánkkal kapcsolatban, valószínűleg spórolni akar az önkormányzat - mondta Elek Dezső. - Nemrég, december 19-én volt hét éve a tévé alapítása. A hét esztendő állítólag Adytól a szóvivőségig Zvolenszky Katalin Kőröshegyről jár át dolgozni a stúdióba. Korábban készített ifjúsági műsort is, most ő a feliratozó. 13 éves komban figyelt fel rá Elek Dezső, amikor egy Ady-verset szavalt. Ennek már négy éve, mám tapasztalt tévéssé vált. Civilként egy budapesti gimnáziumban tanul, rendőrségi szóvivőként szeretne majd dolgozni választóvonal lehet a házasságokban is. Nálunk most a békéltető tárgyalások következnek. A Földvár Tévé adásainak elkészítésében mintegy húszán vesznek részt, a stúdióvezetőn kívül valamennyien társadalmi munkában. Ő azt mondta: más ez, mint munkahely, család vagy barátság. E három összegyúrt elegye. Az élő műsorok idején egyébként nincs demokrácia, csak előtte és utána. Elek Dezső szigorúan igazgat. Olyan ez, mint egy rendes televízióstúdió; két ka- meraman, ügyelő és sminkes is dolgozik, a keverőpultoknál hárman ülnek. Merthogy rendes tévé ez, amit leginkább az Jól felszerelt stúdió Bár kisvárosé a tévéstúdió, jól felszerelt Segít az önkormányzat, és maguk nyertek az idén két pályázattal 710 ezer forintot. A pénzből újabb számítógépet, monitorokat és digitalizálókártyát vásároltak. A zeneiskola fúvószenekarának CD-lemezét ugyanúgy Elek Dezsőék készítették, mint számtalan rendezvényre a zenei összeállítást. adás színvonala mutat. Komolyabban veszik a közszolgá- latiságot, mint az országos tévécsatornákon. Az egyórás műsorban mintegy húsz témát dolgoztak föl karácsonykor. Többek között a Jogar Hotel képzőművészeti tárlatáról, az óvodában tartott betlehe- mes játékról, Tódor János könyvbemutatójáról és a templomi koncertről konzerv- összefoglalót készítettek. Élőben faggatta viszont Soltész Berta műsorvezető például Orosz Károlyt, az M/ies autópálya építéséről és Kapusné Dojcsák Edit zeneiskola-igazgatót az ünnepekről. Persze köszöntötte a nézőket karácsony alkalmából az egykoriszerkesztő riporter, a polgár- mesterré választott Bezeréti Katalin. A jó minőségű munkát persze látják a környező települések vezetői is. Kerekiből és Bálványosról már jelezték komoly együttműködési szándékukat. A Földvár Tévé így egy alakuló kistérségi televízió csíráját jelentheti. Kilencvennyolc határozat A második félévben, június 8- tól a képviselő-testület nyilvános ülésein kilencvenhat, zárt ülésein pedig két határozatot hozott. Ezek végrehajtásában nem volt hiányosság. A strandok jövő évi hasznosításáról a bérlők bizonytalansága, illetve késlekedése miatt nem lehetett érdemben intézkedni. A folyékony hulladék szállítási díjához nyújtandó önkormányzati hozzájárulásról pedig januárra készül új előterjesztés. Díjaznák a zeneiskolát A képviselő-testület Magyar Művészetoktatásért díjra terjeszti fel a Ránki György Zeneiskolát. Az intézmény tízéves működése során országos elismertséget szerzett és nemzetközi hírnevet hozott a városnak. A zeneiskola hozzájárult ahhoz, hogy Földvár a Balaton egyik zenei központja lett. Módosított lakásrendelet Módosította a lakásrendeletet a képviselő-testület. Rendezték a felek jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályozást, valamint a jogcím nélküli lakáshasználat esetére fizetendő díjat. Új elemként határozza meg a rendelet a szociális helyzettől függő lakbértámogatás rendjét. A Hunyadi utcai bérlakások közül az egyiket a bérlő meg kívánja vásárolni, melyhez a testület a rendeletben foglalt fizetési feltételekkel hozzájárult. Arany Ősz a Park szállóban Az Arany Ősz Nyugdíjas Otthon idősek gondozását fogja vállalni a volt Park szálló épületében. Miután megszületett a megállapodás a vagyoni biztosítékról, az önkormányzat ellátási szerződést kötött a vállalkozással. Nem emelik az adókat Nem emelkednek az adók jövőre.-A képviselő-testület úgy döntött, hogy a szociális ellátásokat nem vonja be a takarékossági intézkedések körébe. Ma a lakosság adóját kiszórják az ablakon Zenebarát Zebrák Fogkrémet és almát is nyertek Vállalkozókat, cégvezetőket hívtak meg a Zebrák. A rövidítés a zenebarátok körét takarja. A mintegy 30 vendégnek minőségi zenével, étellel és itallal kedveskedtek. Kapus János elnök (képünkön) elmondta: szeretné, ha minél többen támogatnák a helyi zenei életet. Erre lehetőséget nyújt a jól működő zeneiskola, az országos versenyt nyert fúvószenekar, a külföldön is ismert vegyes kar.- A Bajor Gizi Közösségi Házban tartott rendezvény reményteli a jövőre nézve - értékelt Kapus János. Az utóbbi két évben Horváth László és felesége nyerte el az év mecénása díjat. Az egészséges életmódra különösen nagy figyelmet fordítanak a Gróf Széchényi Imre Általános Iskolában. Rajzpályázatot és szellemi vetélkedőt is hirdettek ebben a témában. A jutalmak: fogkrém, fogkefe, alma is ezzel kapcsolatosak voltak. Borostyán ajándékba Az iskola kerítésére a diákönkormányzat borostyánt futtatott és borbás berkenyét ültetett. A szülői munkaközösség biztosította volna ennek anyagi fedezetét, de két helyi vállalkozó, Bem István és Barabics András ajándékba adta a növényeket. Az alsósok közül Nemecz Nóra, Rituper Júlia, Pesti Kár- men, Csepelyi Csaba, Köves Laura, Pentaller Dorina, Bodolai Henrietta, Gácsi Mónika, Mat- kovics Lívia és Szalai Kristóf Alex rajzoltak a legszebben. A felső tagozatosok versengésében Sánta Béla, Nanszák Réka, Szalai Szimonetta, Szabó Márk, Kovács Katalin, Csatlós Klarissza, Csatlós Stella, Sőrés Alexandra, Kozma Bálint, Fritz Eszter, Horváth Dóra, Látrányi Lilla, Szalai Renáta, Zsiga Valéria, Csupor Anita és Knob- lauh Lilla bizonyult a legjobbnak. A szellemi totó első három helyezettje Gál Laura (7. a), Látrányi Lilla (ó. a), Szalai Renáta (7. b). A gyerekek is örültek a ropogós nyereményeknek Betlehem a zeneiskolánál A balatonfóldváriak és a környékbeli településeken élők kedvelt találkozóhelyévé vált a Ránki György zeneiskola előtti kis tér. Itt ugyanis az idén első alkalommal betlehemet építettek. A három szobrot Petz Ildikó készítette ajándékként, a faépítményt, benne a házikót pedig Erdélyi László és családja. A világítást Kazsoki Sándor oldotta meg, ingyen. Képünkön Petruzsánné Fodor Judit és kislánya, Dóra látogatta meg a betlehemet. Vállalkozói klub alakul adók Együttműködhetnek a partnerek Az idegenforgalmi adót az ellenőrök ugyan igyekeztek behajtani, de még mindig sokan szívesen titkolják a bevételüket. A hivatalnak nem szándéka zaklatásnak minősülő módon beszedni. Az idén meghirdették a Családos üdülés Balatonfóldváron programot, de a kedvezmények ellenére sem értek el sikert, mert ehhez be kellett volna jelentkezni a Tourinform irodánál. Bezeréti Katalin polgármester (képünkön) elmondta, hogy minden évben tárgyalnak a nagyobb vállalkozókkal, de az idén nem egy szállodással is bírságot kellett fizettetni. A korhatárok ellenőrzése elég keserves, így a papírok szerint gyakori, hogy nyugdíjas nagyszülők üdülnek kiskorú gyerekekkel; így mentesülnek az adófizetés alól. Az idén tervezett 40 millió forintos bevételt nem sikerült elérni.- Sajnos nem fordítottunk elég pénzt az idegenforgalmi befektetésekre - ismerte el a polgármester. - Arra áldoztunk föl mindent, hogy az intézményeket jó színvonalon működtessük. Szeretnénk jobban bevonni a vállalkozókat az ügyek intézésébe. A Tourinform iroda feladatul kapta, hogy szervezzen a városban vállalkozói klubot. Reméljük, sok tagja lesz és jó ötletekkel jelentkeznek. Szemforgató politikusok Kiss Pál szerint hatalmas porhintés folyik, miközben a lakosság adójának jelentős részét kiszórják az ablakon a döntéshozók. Persze érzelmi kérdés is, hogy melyik iskolát zárnák be. Nem segít ezen, hogy a politikai pártok szemforgató magatartást tanúsítanak: az önkormányzatok önállóak, döntsenek maguk, miközben nem biztosítanak elég pénzt a feladatok ellátásához, a települések belefulladnak az adósságba. Tavaly százötven statisztikai kistérséget tartottak nyilván Magyarországon. Az idén tizennyolc új alakult, Somogy megyében csak egyetlen, Balatonföldvár központtal.- A kistérséggé alakulás úgy kezdődött, hogy Balatonfóld- várt várossá kellett nyilvánítani, amiben nagy szerepe volt Berkes László korábbi polgármesternek idézte föl Kiss Pál körjegyző (képünkön).-Aztán a hivatal tett lépéseket. Az egészségügyben fogtunk össze először, ma már sok fonal köti össze a településeket.- Ez volt a menekülés iránya - tette hozzá Kiss Pál. - A hivatalnak rengeteg többletmunkába került, de az újabb feladatokra sikerült támogatást szerezni. Kiss Pál arról is beszélt, hogy az általá1 nos iskola működtetése akkor érné meg pénzügyileg, ha négyszáz diák járna ide. Valamikor voltak is ennyien, de az idén csak 260 fő a létszám. - Jelenleg öt általános iskola van a kistérségben, de kettőben is elférnének a diákok - mondta. - Szerintem egy tollvonással el lehetne intézni a problémát, de a pártok attól félnek, hogy akkor a másik nyeri meg a következő országgyűlési választásokat.- Mi megpróbáltunk helyi szinten lépni: fél évvel ezelőtt meghívtuk a kőröshegyi képviselő- testületet fehér asztal mellé beszélgetni - emlékeztetett. - Elindult a barátko- zás. Meg kellene mondani mindkét település lakosságának, hogy mennyi pénz megy veszendőbe, amíg nem házasodik össze a két intézmény, amit persze lehetne közösnek is nevezni. Meglenne a négyszáz gyerek, az optimális számú huszonöt diák járna egy osztályba. A megspórolt pénzt mindkét önkormányzat másra költhetné.