Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-27 / 301. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 27., HÉTFŐ DOMBÓVÁRI TÜKÖR Horváth Zsolt A garázsban pihenő kőgolyók, falhoz állított petroncés rúd és az udvaron deresedé homokkal teli tejes- kannák. Szabó Tamás, a „Dombóvár legerősebb embere” cím örökös bajnoka manapság a családjának és munkájának él. Az edzések hiánya nem látszik rajta, hiszen a rövid bemelegítés után köny- nyen kapja vállra a 120 kilós kőgolyót. Még könnyebben emelgeti a bútorlapokat a lak- berendezési boltjában.- Nem vagyok jó formában, mert a versenyzést az ősszel abbahagytam - mondja az erőlködéstől kicsit fújtatva a 33 éves fiatalember. - A bajnokságok rengeteg pénzt, időt emésztettek fel és alig tudtam foglalkozni a családommal. Döntenem kellett. A megmérettetések nem, de a rendszeres mozgás nagyon hiányzik, ezért újra lepo- rolom a felszerelést. A Superman képregényeken felnövő Szabó Tamást kisgyerekként lenyűgözték a cirkuszi erőemberek. 16 évesen sovány fiú volt, nem érezte jól magát a bőrében. Fekete István „Az erő műhelyében” című könyve azonban megváltoztatta az életét. Súlyzózott, boxolt. Később pedig kíváncsiságból elindult egy-két versenyen, és többek közt 1998-ban elnyerte Tolna megye legerősebb embere címet, 2003-ban az országos ranglistán harmadik volt. A díjaknál azonban többet jelentenek számára, hogy a sikereket csodaszerek nélkül, a szülei és a felesége támogatásával sikerült elérnie. A jövő: kórház a város szélén Napsugár áruház - hirdeti a kopott felirat Dombóvár központjában, mintegy mementóként. Nem is olyan régen még Kaposvárról is érkeztek vásárlók a nagy múltú intézménybe, mely központi szerepet töltött be a városka életében. Akárcsak a vasút, mely szinte egyedül tartotta életben a somogyi és baranyai megyehatártól kőhajításnyira fekvő települést Mára viszont nemcsak a bevásárlóközpont lett ütött-ko- pott, de a vasút is szép lassan kiszorul mind többek életéből.- Csendes hely ez, de egyúttal kicsit unalmas is - mondta Gyarmati Krisztina, aki párjával sétált a hétfő délelőtt ellenére meglepően zsúfolt főutcán. - Vásárolni Pécsre, Kaposvárra járunk, a fiataloknak itt nincs sok hely, ahová beülhetnek. Mások szerint nagyobb probléma, hogy nemcsak a szórakozó-, de a munkahelyek száma is kevesebb a kívánatosnál.- Sok gyár, üzem bezárt - állította Moharos Imréné, aki öt éve költözött a városba. - Talán a fürdő majd teremt valamennyi munkalehetőséget. Igaz, egyelőre nem sokan járnak oda, úgy hallottam, nagyon drága. Ennek ellenére a város jövője nagyban függ a településhez csatolt Gunarastól, és hogy egyre Bútort szerel az erőember A felújított, megújult központ igazi nyugodt kisvárosi hangulatot kölcsönöz Dombóvárnak fotó: láng Róbert többen látnak Dombóvárban fantáziát, bizonyítja a szépen felújított belváros.- Kultúra, szórakozás tekintetében van ugyan lemaradás - így Keller Antal -, de az tagadhatatlan, annyit fejlődött a város az elmúlt 4-5 évben, mint előtte évtizedekig sem. Ha beindul a fürdő, munkahelyek is lesznek, s már semmi sem fog hiányozni. Felújítás 31 év után Harmincegy esztendeje, 1973-ban épült a gunarasi fürdő, míg a gyógykezelés 1980-ban indult meg. Az alkáli-hidrokarbonátos víz elsősorban a reumatológiai és mozgásszervi megbetegedésekre jelent gyógyírt, de az utókezeléseknél és a krónikus n& gyógyászati betegségek esetében is kimutatható pozitív hatása, s magas fluoridtartalmú víz kiválóan alkalmas száj zuhany zásra is. A többmilliárdos felújításnak köszönhetően - mely az első komolyabb beruházás a megnyitás óta - a jövőben minden igényt kielégítő intézmény várja a vendégeket. Gombafejűekért rajong a nyomdász Horváth Zsolt A városi múzeumban öreg nyomdagép zakatol, a szedőasztalon apró ólombetűkből összeállított szöveg. Nagy dobozban megfeketedett fabetűk, mellette sárga papírra nyomva a Nemzeti Dal egy példánya. A nyomdamúzeumot Erky-Nagy Tibor tipográfus gondozza. Az ősz hajú férfi sokoldalú ember. Tagja a város magisztrátusának, keze nyomán kiadványok sora látott napvilágot, de ő tervezte a helyi védelmet jelölő táblákat is.- A tipográfia a munkám és a hobbim, amelyben mindig az egyediségre törekszem mondta Erky-Nagy Tibor. - Ezenkívül nagy képeslapgyűjtő, valamint Beatles-rajongó vagyok. Az évek során összegyűjtöttem a gombafejűekről szóló minden cikket. John Lennon halála évfordulóján a művelődési házban rendeztünk egy találkozót, amelyen a 18 éves korosztálytól a hatvanasig rengetegen eljöttek. Erky-Nagy Tibor a városért végzett, többéves, kiemelkedő munkáját a tavasszal elismerő díszjelvénnyel jutalmazta Dombóvár vezetése. Kvízbajnok földrajztanár Horváth Zsolt A Magyar Tudományos Akadémia december közepén Pedagógus kutató-díjat adományozott Szenyéri Zoltánnak. Az Illyés Gyula Gimnázium igazgatóhelyettese az 1700-as években a Dél-Dunántúlra telepített németek történetét vizsgáló munkájáért kapta az elismerést. Bár a témában két könyve is megjelent, a kutatást nem fejezte be. A tolnai és baranyai sváb falvak után tavasszal Somogybán folytatná az adatgyűjtést Szenyéri Zoltánt azonban nem az MTA elismeréséről, hanem a tévés kvízműsorokból ismerik a dombóváriak. Kilenc éve Vágó István Mindent vagy semmit műsorában egy autót nyert.- A szellemi vetélkedő egyfajta hobbi számomra, amelyen a tudásom olyanokkal mérhetem össze, akikkel a mindennapi életben nem - mondta a fiatalember. - A műsor után a tanítványaim nagyon büszkék voltak rám, s az emberek azóta is megszólítanak az utcán. Más műsorban nem voltam ilyen szerencsés. Jakupcsek Gabriella kvízsójában a kedvenc témám kérdésére nem tudtam a választ, kockáztattam és egymillió forintot vesztettem. A tévében nyert Opel Corsa már nincs meg. Bár az autót nagyon szerette és vigyázott rá, az idő eljárt felette... Lokálpatrióta hontalanok fürdővárosa Dombóvár: huszonegyezres városka, szinte a senki földjén, Somogy, Tolna és Baranya megye határán. Régen a mezőgazdaság, később a vasút adott munkát, határozta meg a település arculatát. Ám a vasparipa jelentősen veszített jelentőségéből, a MÁV folyamatos leépülése akár az egész kistérséget magával ránthatná. A város vezetői azonban bizakodóak: reményeik szerint néhány éven belül megnő a település jelentősége. Vas András- Ha minden jól megy, vasutasvárosból egészségvárossá leszünk - állította Szabó Lorúnd, Dombóvár polgármestere. - A városfejlesztési programunk a fejlődés öt alappillérét határozta meg. A részarányos feladatokat elvégeztük, az uniós csatlakozás óta például kilenc pályázatunk ért célba. Közülük a legtöbb intézményfelújításra szerzett forrásokat: s megkezdődött Guna- rason a fürdő és a kórház rekonstrukciója. Ez lehet az alapja az egészségvárosi álmoknak.- Ehhez megfelelő fizetőképes kereslet is szükséges, mely nincs a térségben.- Itt kerül a képbe ismét az unió. Szeretnénk, kivenni a részünket a regionális osztozkodásból: lehetnénk a régió székhelye.- Pécs és Kaposvár ellenében?!- Nem régióközpontot mondtam, hanem székhelyet. Mi vagyunk a legközelebb a Dél-Du- nántúl három nagyvárosához, ideális hely egy adminisztrációs központnak. Ha ez sikerülne, az egyéb szolgáltatásaink iránt is megnőne a kereslet.- Fürdővárosok tekintetében nagy a konkurencia: csak itt a környéken Hévíz, Zalakaros, Harkány. Honnan lesz annyi pénze a városnak, hogy utolérje a régi, nagy hagyományú helyeket?- Pályázatok révén, és szeretnénk bevonni a helyi tőkét is. És a vasút is segítséget nyújthat.- A leépítések közepette?- A Budapest-Rijeka vasút a kontinentális fővonal része lesz, s ennek egyik állomása Dombóvár. Csakúgy, mint a Pécs és Bécs között járó Corvinus Intercityé is.- Azaz jöhetnek a vendégek Nem fél, hogy Kaposvár és Pécs elszipkázza őket?- Kaposvárral szinte egy gazdasági egységet alkotunk: a Kapós-völgy összeköt minket, s meg is határozza a lehetőségeinket. Legalább annyira kötődünk hozzá és Pécshez, mint Szek- szárdhoz.- Ez a dombőváriság? A „hontalanság”?- Tény, kicsit tolnaiak, somogyiak és baranyaiak is vagyunk. De legfőképpen lokálpatrióták. A megyében ugyanis sokan nem nézik jó szemmel a fejlődésünket, s így magunkra vagyunk * hagyatva. A dac viszont meg 1 “ sokszorozza az erőnket, s csakazértis megvalósítjuk az mm álmainkat.- Ha sikerül, a csodájára járnak . majd a városnak. Eddig viszont Inkább csak negatív hírekkel tudtak bekerülni az országos sajtóba. Például az emlékezetes hajléktalanveréssel.- Szerencsére azóta sem fordult elő hasonló eset, a városban visszaesett a bűnözés, épül a térfigyelő rendszer, s fokozottan figyelünk a fiatalokra is, hisz ők határozzák meg a jövőnket.- Őket mivel lehet itt tartani?- Azzal a jövőképpel, melyet az előbb lefestettem. Sokan tudják, nem délibábokat kergetünk, s itt maradnak. Egyre többen... Defibrillátort kapott az ügyelet Számítógép az ifjúsági klubnak A Belügyminisztérium pályázatán több százezer forintot nyert a Dombóvár 1 és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás. A támogatásból két defibrillátort, valamint sürgősségi táskát vásároltak. A felszerelésűket Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere adta át az éjszakai és hétvégi ügyeletet ellátó orvoscsoport képviselőinek. segi Hét költségéit. Felújítják az Erzsébet óvodát Dombóvár az uniótól kapott segítséget az Erzsébet Óvoda felújítására. A 85 millió forintos beruházás során az épület moFélmillió forintot kapott a német kisebbségi önkormányzat a kulturális örökség minisztériumától. A vissza nem térítendő pályázati pénzből a nemrégiben átadott gyermek- és ifjúsági klubba vásárolnak számítógépeket, valamint abból fedezik a Német Nemzetidemizálása mellett a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyerekeinek felzárkóztatását és tehetséggondozását segítő pedagógiai program is elindulhat Az EU a költség 95 százalékát vállalta magára, a Belügyminisztérium 2,5 millió forintos támogatást adott, a többit az önkormányzat biztosítja. Fecskeház az otthonteremtőknek Az önkormányzat régóta szorgalmazta a saját lakásra vágyó fiatal párok átmeneti otthonául szolgáló „fecskeház” kialakítását. A bérlők legfeljebb öt évig élhetnek majd a házban, ez idő alatt havonta minimum 32 ezer forintot kell majd befizetniük a lakáscélú elű- takarékosságra. Ünnepi fényárban pompázik a város Az idén 100 ezer forintért bővítette a közterületek ünnepi díszkivilágítását az önkormányzat. A központ és az újdombóvári rész után a napokban a Kertvárosban, valamint a Szőlőhegyen is kígyóinak az ünnepi fények. A Hunyadi téri víztoronyra többszáz lámpát szereltetett a Víz- és Csatornamű Kft. A képviselő-testület felhívására pedig sok család és üzlettulajdonos díszítette fel otthonát, üzletét.