Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-24 / 300. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 24, PÉNTEK KARÁCSONY 2004 Visszaút a pokolból Szarka Ágnes- Az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség, amíg élek, alkoholista vagyok, aki élete végéig csak józanodik. Olyan ez, mint a cukorbetegség; a tüneteket lehet csak mérsékelni. A cukorbeteg inzulint kap, én pedig nem fogom meg a poharat, amiben alkohol van. Szociális ivók voltunk a párommal: amikor 1980- ban összeházasodtunk, alkalmanként ittunk meg néhány pohárral, s mindig tudtuk a mértéket Hét évvel volt fiatalabb nálam, de ez nem okozott semmi gondot, meglehetősen konzervatív gondolkodású volt, nem látszott, a különbség. Amikor összeházasodtunk, már terhes voltam. Mérnökként dolgoztam, Ő még tanult. A házasságunk alatt is szociális ivó maradtam. Tíz év telt el békességben, a család gyarapodott, anyagiakban és létszámban is, hiszen született még egy gyermek.- Ekkor kiderült, hogy a férjem beleszeretett az egyik tanítványába. Neki én voltam az első nő az életében, nem csoda, hogy elcsábult. Jött egy nálam tizennégy évvel fiatalabb, helyes, karcsú kislány, és ő nem a kétgyerekes családanyát választotta. Amikor kiderült a férjem botrányos félrelépése, még akkor sem ittam, de talán attól datálható az első komolyabb mennyiségű alkoholvásárlásom. Amikor a férjem elpakolt, akkor vettem két deci vodkát, s három üveg sört. Még az éjszaka folyamán elfogyott, de nem ekkor váltam alkoholistává, ám az akkori stresszoldás már nem a szociális ivás kategóriája. Teltek az évek, családi problémákat, a mindennapos munkahelyi gondokat es a magányt, a társtalanságot, a lelki, anyagi kiszolgáltatottságot Magyar Olga nem tudta másképp, csak stresszoldóval kivédeni, s ez a bor volt. Bent a cégnél még nem ivott de otthon egyre többet. Eleinte áprilistól júniusig, amikor nagyon sok volt a munka, majd télen, amikor unatkozott.- Oldotta a feszültséget, rózsaszínben láttam a világot, s egyszerűbbnek a megoldást. Majd jött az ellenpólus, a melankóliába hajló depresszió. Az utóbbi időben a napi két litert megittam. Nem a minőségit, hanem a megfizethetőt vettem. Dugnom kellett a piát a gyerekek elől, mert még a szatyromat is ellenőrizték, s kiöntötték az üveget. Ettől piszkosul ideges lettem, hiszen alig vártam, hogy hazaérhessek és ihassak. Valaha anyámmal én is ezt tettem... Ilyenkor mindig találtam okot, hogy miért kell hazulról elmennem. Beültem az autóba, s irány a kocsma. Az utcánk sarkán már meghúztam az üveget, lenyeltem egy fél litert, s ettől megnyugodtam. Vagy hazafele jövet a boltban megvett üveggel egy étterem mosdójába mentem, hogy két-három korttyal kibírjam hazáig. Azért, hogy ne találják meg a kétliteres flakont, kis üdítős műanyag flakonokba öntöztem át, s ezeket dugdos- tam. Az időm, energiám nagy részét az vette el, hogy hova tudom eldugni, s utána meginni a piát? Az volt a legborzasztóbb, amikor tudtam, hogy van még egy fél liter borom, de nem tudtam, hogy hol, hiszen a leglehetetlenebb helyeket találtam ki. Az utolsó időszakban már a cégnél is ittam. Azért, hogy érezzék a szagát, negrót szopogattam, rágógumiztam, fogat mostam, rágcsáltam valamit. Az utolsó másfél évben már nem tudtam nélküle meglenni. Egyre kevésbé érdekelt a körülöttem levő világ, a háztartásban amit muszáj volt, azt megcsináltam, de mást nem. Előfordult, hogy fel sem keltem. Már nem a stresszoldás miatt ittam. Az alkohol alattomos. Először elég egy pohár, majd kettő, végül a két liter is kevés. Mentséget pedig mindig találtam. Ilyenkor megszűnt az éhségérzet, szinte egy héten keresztül nem ettem. Annyira legyengültem, hogy szinte a buszra sem tudtam felszállni. Ekkor éreztem, hogy változtatnom kell, hogy nagyon nagy a baj. Mindennap megfogadtam: másnap nem szállók le a buszról, nem megyek be a boltba. De mindig leszálltam. Ekkor derült ki számomra, hogy önmagámon nem tudok segíteni, orvosi segítségre van szükségem. Szigetváron létezik olyan terápia, amely és olyan orvos, aki ezt a rendkívül erős függőséget gyógyítani tudja. Elfogadtam saját magamat, az orvos segítségét és a terápiát ahhoz, hogy józanod- jak. Én örök életemben alkoholista maradok, aki józanodik. Elfogadtam, hogy beteg vagyok, hogy gyógyulok, de az első héten traumát okozott, hogy soha többet egyetlen csepp alkoholt, sőt még, hogy alkoholmentes sört vagy kölyökpezsgőt sem lehet meginnom. Az agyamat, a tudatomat kellett átállítanom. Nekem egy kortyot sem szabad innom, mert egy csepp nem lesz elég, s megint kezdődik minden elölről, akkor pedig meghalok. Itt nincs második felvonás. Olyan mélyen voltam, hogy annál mélyebbre nem lehet visszazuhanni. Az már a halál. Az lista alkoholista módon gondolkodik. Egy hónapig nem lehet kimenni, illetve igen, de az egyenlő lehet a visszaeséssel, hiszen a kocsma ott van ötven méterre. Tudatosították bennem, illetve elfogadtam, hogy nekem szabad innom, s lehet nem innom. A döntés az enyém. Az ivásnak nálam is megvolt a maga rituáléja. Ebbe beletartozott a vásárlástól a tölcsérez- getésen keresztül a dugdosá- sig minden. Sokan dacolnak az alkohollal, s nem veszik tudomásul, hogy az alkohol erősebb az embernél. Szerencsés ember vagyok, sikerült ebből a gödörből kimásznom. Megszűnt az iváskénysze- rem. Valamit véghez vittem a saját akaratomból, s erre büszke a családom is. Végiggondoltam, mivel jár, ha folytatom. Nem akarom az utcán, a hajléktalanok között végezni. Stabil akarok maradni, s ebben segítenek az anonim alkoholisták is. Ott van a helyem, ők a fogadott családom. Senki más nem tud úgy elfogadni, megérteni, mint ők. Sem a gyerekeim, sem a rokonaim, sem az ismerőseim, senki, mert ők nem jártak a pokolban. Sorsfigyelő, sorskönnyítő szolgálat Karácsonykor szerétéiből is több kell Krutek József Az esős, ködös idő kevés fényt l enged be az ablakon. Valahogy * még sincs sötét. Tóth Zsuzsanna azt mondta: a máltai szolgálat jelszava a hit védelme és a rászorulók segítése. Ennek szellemében kel és fekszik. Hetente három-négy napon szabadidejének egy részében járja a tabi utcákat és látogatja a rászorulókat. A szeretet mellett reményt is visz a házak lakóinak...- Mind nagyobb igény van ezekre a látogatásokra - mondta. - Ilyenkor az idősek elmondják gondjaikat, betegségeiket, örömeiket. Sokat jelent, ha meghallgatja valaki őket: talán lelkileg is megnyugszanak. Volt egy olyan idős néni - már meghalt -, aki öt gyermeket neVelt, ám soha egyikük sem kereste föl. Ez borzasztó! A gyakori látogatásaRemény és szeretet Jár Tóth Zsuzsanna nyomában im, a beszélgetések jelentették számára a reményt a másnapig, az újabb találkozásig. Tóth Zsuzsanna ezért segít, ezért szervezte meg a máltai szeretetszolgálat helyi csoportját. Tagjai együtt próbálnak odafigyelni a magányosokra, az elhagyottakra. Egykor 10-12 tagja volt a szervezetnek, mára öten maradtak. Azt tapasztalja: utánpótlásra remény sincs, mindenki a maga bajával van elfoglalva.- Az idősekkel való törődés ad értelmet az életemnek. A karácsony előtti időszak különösen fontos a számukra. Várják, hogy a gyerekekkel együtt vigyük el a szeretetet, ami gyakran hiányzik nekik. Örömköny- nyeiktől én is boldog vagyok, jó, érzés ünnepet vinni a szobákba. Tóth Zsuzsanna 75 évesen nem érzi nehéznek ezt a tevékenységet. Hetente háromszor vesz részt a hajnali misén. Ott töltődik föl, gyűjt erőt a család- látogatásokhoz. Előfordult már, hogy saját pénzéből vásárolt kenyeret, apróbb dolgokat a rászorulóknak, vagy adott előleget az idős családnak téli tüzelőre.- Nemegyszer letörten jövök haza a látogatások után az Idősek szomorú sorsa miatt - mondta. - Az olvasás nyugtat meg és persze az, hogy holnap talán ismét segíthetek valakin... Tóth Zsuzsanna évente több mint száz alkalommal, csaknem kétszáz órát tölt egyedül élő idős embereknél. A Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportvezetője hitet, reményt és szeretetet visz az otthonokba. Karácsony előtt a katolikus iskola tanulóinak egy betlehemes csoportja kísérte el útjára. ahogy az egész falu hívja, miközben a tu- tyikból valóságos kirakó- É dóvásárt rendezett a kisasztalon. - A kényelmes és egészséges lábbeli készítéséhez szükséges alapanyagokat minden család maga állította elő. Mesélés közben a szoba egyik zugából régi, szúrág ta kaptafák kerülnek elő. Egy olyan korba repítenek vissza, amikor a portákon még svábul beszéltek, a gyerekek a szavakkal együtt szívták magukba a sváb dalokat, táncokat. De a jelen sem unalmas. Amíg az emberek többsége a nyugdíjas korba lépve pihenésre és nyugalomra vágyik, addig az ecsenyiek rendszeres, sikeres résztvevői a megye gasztronómiai és hagyományőrző rendezvényeinek. Bár Magyar lánosné a pogácsa- és a rekord réteskészítésben már nem vesz részt, mert a lába nem bírja a sok álldogálást, kötőtűjével segíti a hagyományőrzést.- A szereplések hatására levélben, telefonon sokan kértek tőlem tutyit. Tavaly Szombathelyről keresett meg egy apuka, aki a kisgyerekének szeretett volna egy párat. Amikor megkérdeztem tőle, mégis mekkora a gyermeke, azt felelte, még meg sem született. A legutóbb Szegedről írt egy Idős asszony, aki a lábbetegsége miatt nem tud cipőt viselni. Kórt, kössek neki tutyit. Küldtem neki karácsonyra két párat. Tavasszal Liszka néni Fótra készül. A falunapon ugyanis meglátogatták őt a gyermekotthonból, hogy a gyerekeknek miniatűr tutylkat vigyenek. Akkor nem tudott mindenkinek adni, ezért elhatározta, hogy az unalmas téli estéken megköt 50-60 párat, s az ajándékkal meglepi az otthon minden gyerekét. Ecsenyi tutyik ajándékba A szélfútta domboldalon öreg házikó áll. A fagerendás mennyezetű szobákba a kicsi ablakokon alig süt be a decemberi nap halvány fénye. A konyhai sparherdben barátságosan ropog a tűz, a nagyszoba egyik kényelmes karosszékében pedig fáradhatatlan kézzel idős asszony köt. Horváth Zsolt Magyar Jánosné tavaly pünkösd óta él egyedül a nagy házban. Magányát hat macska, két játékos kutya, néhanapján a látogatóba érkező gyermekei és unokái enyhítik. Az ecsenyi hagyományőrzők egyik legkorosabb tagja szorgos munkával tölti az estéket a téli hónapokban. Tú- tyikat köt. Egy virágosat éppen befejezett, sötétedéskor hozzálát, hogy megkösse a párját, aztán megfoltoz néhány elvásott:, molyrágta lábbelit is.- A tutyikészítést még az elemi Iskolában tanultam. A háború előtt Ecseny tiszta sváb falu volt, ahol a felnőttek és a gyerekek ilyet hordtak. A férfiak egyszerű feketében jártak, az asz- szonyoknak volt templomba, boltba járó és otthoni tutyijuk Is - mondta a 72 éves Liszka néni,
