Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-19 / Vasárnap Reggel, 51. szám
4 Közélet, gazdaság, politika 2004. december 19., vasárnap Karrier vagy gyermek Az esélyegyenlőség itt kicsit megbicsaklik. A „karrier vagy gyermek” kezdetű dilemmában ugyanis aligha lehet jól dönteni. Ha a nő szülni akar, lehet, hogy megtörik a pályája. Ha viszont hivatásának alárendelve halasztja a családalapítást, a legjobb esetben is csak egy, maximum két gyerekre „jut idő”. B árhogy is bizonygatjuk az ellenkezőjét, ha valaki nő, az még mindig hátrányt jelent a munkaerőpiacon. A cégek nem szívesen alkalmaznak kisgyermekes anyukákat, hiszen nekik bármikor megbetegedhet a csemetéjük, de azok a fiatal lányok is hátrányban vannak, akik még családalapítás előtt állnak. Van olyan munkáltató, ahol a felvételi beszélgetésen kerek perec megkérdezik: na, és mikor akar szülni, hölgyem? Gyermektelenséget fogadó hűségnyilatkozatról ugyan még nem tudunk, de a jelek szerint már nem sok hiányzik hozzá... így aztán azok a nők, akiknek fontos a karrier, illetve a szakmai előmenetel, két nagy csoportba oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik már az egyetem alatt megszülik az első Mónika nem akar két-három évig otthon maradni a gyerekkel, majd viszi magával a stúdióba... gyermeküket, majd belevetik magukat a munkába - vállalva a kisgyerekes anyukákkal szembeni munkáltatói előítéleteket -, vagy (s ők vannak többen) azt választják, hogy előbb egzisztenciát építenek, s majd csak valamikor a 30 éves koruk után gondolnak családalapításra. A gyermekvállalás időpontjának kitolódása persze azzal jár, hogy az ilyen családokban gyakori az egyke, két csemete pedig szinte ritkaság- számba megy - állítja dr. Domokos Nándor szülész-nőgyógyász, a BM Kórház osztályvezető főorvosa. Szerinte a modern technika is a később szülőket segíti.- Húsz éve harmincéves kor fölött szülni komoly rizikót jelentett. Nem az anya fizikai állapota okozta a problémát, hanem azok a genetikai természetű rendellenességek, amelyek az anya életkorának előrehaladtával a magzatot fenyegették. Ma, hála a szűréseknek, ez a genetikai veszély szinte teljesen kiküszöbölhető. Ezt a nők is tudják, és ki is használják. Éppen tegnap beszéltem egy 40 éves tanárnővel, aki most vállalja az első gyermekét. Persze, nagyon sok minden múlik a nők hozzáállásán is, legalábbis a Barátok közt című sorozatban szereplő, s oda a terhessége után épp most visszatérő Farkasházi Réka ezt állítja. Szerinte ha egy nő elhatározza, hogy gyereket akar, akkor ott karrierszempontoknak nincs helye. Mint mondta, Hála a szűréseknek, ma már nem csak a huszonévesek szülhetnek. Tegnap beszéltem egy 40 éves tanárnővel, aki most szüli meg első gyermekét a munkahelyek persze nem könnyítik meg a nők dolgát, de ő ebből a szempontból szerencsés helyzetben van.- Miután megszületett a kisbabám, Kalamár Tamás producer felhívott s jelezte, hogy továbbra is számítanak rám. Még azt is felajánlotta, hogy külön öltözőt kapok azért, hogy a gyerek is ott lehessen velem. Ezt azonban én nem tartottam jó ötletnek, nem szerencsés, ha összemosódik a magánélet és a munkahely. Sok múlik tehát a munkahelyen, illetve a főnök hozzáállásán - ezt Erdélyi Mónika, a Mónika Show műsorvezetője is megerősíti. Neki már nagy lánya van, aki még a tévés karrier előtt született, de már „tervbe van véve” egy testvér, aki a tervek szerint majdhogynem a stúdióban fog felnőni.- Én nem tudnék 2-3 évet otthon maradni egy gyerekkel - jelentette ki Mónika. - A lányom másfél éves volt, amikor bölcsődébe került, s a szívem majd’ megszakadt, amikor megtudtam, hogy az első szavait nem nekem, hanem a gondozónőnek mondta ki, de akkor anyagilag erre szükség volt. És tessék: okos, intelligens nagylány lett belőle. A második babát viszont azért fogom mindenhová cipelni, mert nekem a munkám az életem. Tudom, hogy a televízió nem viselné el azt a hiányt, amit a kiesésem jelentene, s én is jobban érzem magam, ha dolgozhatok. Beviszem majd magammal a stúdiSajnos, a munkahelyek még ma is úgy gondolkodnak, hogy egy férfi sokkal „kiszámíthatóbb" munkaerő, mint egy nő, akiről sohasem lehet tudni, hogy mikor fog szülni, ez pedig egyértelmű diszkrimináció - jelentette ki MESTERHÁZY ATTILA, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium esélyegyenlőségért felelős politikai államtitkára. Mint mondta, mindennek persze az a következménye, hogy a nők egyre később szülnek, s ez vezet a „modem” egy-két gyermekes családmodellhez. A demográfiai egyensúly megbillenését a kormány a nők karrierépítésének egyen- getésével igyekszik ellensúlyozni: ma már a férj, illetve a nagyszülők is elmehetnek gyedre, s támogatást fognak nyújtani azoknak a cégeknek, akik részmunkaidőben foglalkoztatnak kismamákat. óba, a szünetekben csak vele foglalkozom, amikor pedig forgatunk, a bébiszitter vigyáz rá. En ezt egyáltalán nem érzem kompromisszumnak vagy megalkuvásnak. A médiában, ahol rugalmas a munkaidő, valóban megoldható ez, ám a gyermekfelügyelet és a munka összeházasítása az üzleti életben már nehezebben kivitelezhető. Bizonyítja ezt Debreczeni Mónika üzlet- asszony példája is. Ő a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatója, s mivel egyedül neveli két gyermekét, ez bizony olykor nagyobb szervező- készséget igényel, mint magának a vállalatnak az igazgatása.- Ha egy nő egyszerre foglalkozik az üzlettel és a gyermekeivel is, az leginkább egy zsonglőrmutatványhoz hasonlítható - mondta. -»Gyakran egy kollégám hozza el őket az iskolából, majd egy tanárnő vigyáz rájuk, vele készítik el a leckéjüket. Az a legnehezebb, amikor hazamegyek: úgy érzem, egy csepp erőm sincs, s mégis, ilyenkor kell a legjobb formámat nyújtani, hiszen ők csak ezt látják belőlem. A sok távollétet úgy igyekszem enyhíteni, hogy néha egy-egy hétvégén vagy ünnepnapon elmegyünk valahová több napra, s olyankor csak mi vagyunk. Mindenesetre elhatároztam, hogy ha a gyermekeimmel való kapcsolatom bármilyen csorbát szenvedne, azonnal tudnám, mit választanék. Az ember ugyanis lehet sikeres üzletember, elismert üzletasszony, de azért elsősorban mégis legfőképp anya vagyok. Miért nem bírjuk a politikusokat? Egyre kevésbé tudjuk elviselni a politikusokat, sőt, ahogy Havas Henrik mondja, a „hazudik” immár csak kötőszó a Tisztelt Házban. És már le sem süti a szemét, akit ezzel vádolnak. Miért nem bírjuk a politikusokat? címmel a héten megjelent egy könyv is, de Pető Iván, Szekeres Imre és Vadász János nem vették túl komolyan, mert elmentek a sajtótájékoztatóra.- Sokak szerint az emberek közönye, megvetése a politikusok iránt akkor erősödött fel igazán, amikor elkezdtek egyre durvább és agresszívebb hangnemet megütni - állítja Bolgár György.- Ördögi kör ez - jelentette ki Bolgár. - Az emberek azért nem szeretik a politikusokat, mert azok vagdalkoznak. Ugyanakkor a nyugodt, mérsékelt hangvételre szinte senki sem figyel. A politikusok ezért kiabálással próbálják túlharsogni egymást. Havas Henrik szerint az emberek azért csömörlöttek meg a politikusoktól, mert a rendszer- váltás óta 15 év kevés volt, hogy felnőjön egy új generáció. így aztán szerinte jobb híján vagy a régi garnitúra jól ismert arcait látjuk, vagy olyan karrierista fiatalokat, akik tehetség híján pót- cselekvésként választották ezt a pályát. De az is irritáló, hogy sokan egyéni gyarapodásuk eszközét látják a politikában.- Fejlett demokráciákban az megy politikusnak, aki ezt anyagilag már megengedheti magának - mondta Havas. - Nálunk az emberek viszont azt látják, hogy először van a politika, és csak utána jön a pénzszerzés. Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc a kivételek közé tartozik. A riporter szerint a politikusok ripacskodása is közrejátszik negatív társadalmi megítélésükben. Szerinte az a hangnem, amit honatyáink megengednek maguknak, az ázsiai országok parlamentjeit idézi.- Oda süllyedtünk, hogy a „hazudik” már csak egy kötőszó a Tisztelt Házban. Már le sem süti a szemét az, akit vádolnak. Azelőtt az ilyesmiért párbajoztak. Most meg...? Nem csodálom, ha az átlagember azt mondja, hogy ettől hányni tudna. Persze, a politikusokat nagy hiba lenne egy kalap alá venni, hiszen ők sem egyformák. Farkasházy Tivadar például állítja: ő sohasem pártokat, hanem egyes politikusokat kedvelt. Legfeljebb azt tartja szomorúnak, hogy bizonyos pártokból egy kezén is meg tudja ezeket számolni.- Képzeljünk el egy színházat, ahol a színészek egész évben azzal etetik a sajtót, hogy közülük ki hányszor volt részeg, ki kivel csalja a feleségét, ki mennyire tehetségtelen, ki mit fizetett egy főszerepért. Na, ezt szorozzuk be tizenöt évvel, és próbáljuk meg elképzelni azt a pillanatot, amikor mindezek után felmegy a függöny... Nos, ilyen előzmények után sokan már a szitokszavak közé sorolják a politikát. A baj csak az, hogy az előítéletek sokszor pártszimpátia alapján működnek. Ezt állítja az ország Márta nénije, Geszti Péter anyukája. Mint mondta, elszomorítja, hogy az emberek többsége felületes információk alapján alakítja ki egyes politikusokról a véleményét.- Mivel közgazdász voltam, én annak idején azon kevesek közé tartoztam, akik mindenben egyetértettek „A politikusnak meg keli tudnia mondani, mi fog történni másnap, a következő hónapban, a következő évben - és utána meg kell tudnia magyarázni, miért nem az következett be.” Bokros Lajossal - jelentette ki. - Persze, divat őt szidni, de az ország szekerét akkor is ő rántotta ki a kátyúból. Manapság sajnos vannak olyan po- litikusok, akiket, ha csak meglátok a tévé képernyőjén, máris továbbkapcsolok, mivel tudom, hogy úgyis hülyeséget fog mondani. Akkor meg minek hallgassam? D. T. WINSTON CHURCHILL MAKAI BEA ÜVEGES IMRE KUNFALVI GÁBOR titkárnő: vállalkozó: marketingigazgató:- Mit szeressünk a politikuso- - A „kisemberekkel” nem tö- - Megnyilatkozásaikon látkon, amikor nem oldják meg rődnek, csak a saját érdeküket szik, hogy nem őszinték, a problémánkat? A sajátjukat nézik. Hibát hibára halmoznak, Mindig az éppen aktuális persze igen. Nem is keresnek amit persze velünk fizettetnek széljárás szerint hajlanak, rosszul vele. Sajnos, nem mind- meg. Erkölcsileg sem állnak Túl gyakran változtatják a véegyikük nézi a köz javát, s ezt valami magas színvonalon, hi- leményüket és sokszor elérzik meg az emberek rajtuk. szén egyesek a családból ki- lentmondásba kerülnek koTúl sok politikus prédikál vizet, be járnak. A fizetésük is irritál- rábbi cselekedeteikkel, ez miközben ő maga bort iszik. ják az embereket. sem szimpatikus bennük.