Somogyi Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-26 / 276. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. NOVEMBER 26., PÉNTEK 7 BARCSI TŰKOR Száznegyvenmilliós ajándék a ház születésnapjára művelődés Szárnyra kapott a Boróka híre ^ Száznegyvenmillió forintos születésnapi ajándékot kapott a városi művelődési központ, amely több mint kétszáz fellépővel és gazdag rendezvénysorozattal ünnepelte fennállása ötvenedik évfordulóját. Nagy László Hozzáértők szerint Somogybán a barcsi művelődési központ a kultúra egyik legjobb vidéki otthona, s itt tevékenykedik a legtöbb és á legmagasabb színvonalon dolgozó amatőr mű- 1 vészegyüttes. Ez most, a napokban is nyilvánvalóvá vált, hiszen ahhoz, hogy valamennyi csoport a nagyközönség elé léphessen a művelődési ház ötvenedik születésnapján, egy egész hetes rendezvénysorozatot kellett szervezni. A kultúr- házban született eredménye- | két az idén ismerték el és honorálták az intézmény fenntartói is Barcs Városért kitüntetéssel. Erre a jeles születés napra nemcsak koncertekkel, bemutatókkal készültek az amatőr együttesek és a művelődési központ: kiállítás ba rendezték az eltelt évtizedek eseményeit megörökítő megannyi fotót, a serlegeket, és az elismerő okleveleket. Az ünnepi hét rendezvényei Az első barcsi fnoderntáncfesztivállal nyitották az egyhetes bemutatósorozatot, s erre tizenegy településről jöttek fellépők. A gálaműsorban kétszázan léptek közönségeié, köztük a két Boróka táncegyüttes, a művészeti iskolások, a somogytarnó- cai és a barcsi nyugdíjaskórus, a mazsorettek, a társastáncos és a moderntáncos csoportok. A legkisebbeknek szólt a budai bábszínház előadása, a felnőtteknek pedig a Barcs Big Bánd és a Barcsi Jázzkollégium muzsikált közös koncerten.- Túl kicsi az a hely, kevésnek bizonyult az a nagy fal is a ház megnyitása óta eltelt ötven év emlékeinek. S nem csoda, hiszen ebben a művelődési házban született a barcsi zeneoktatás, s itt tevékenykedett a me- gyeszerte ismert ifjúsági klub, színjátszócsoport meg a balettiskola is. Nálunk bontogatta a szárnyait és fejlődött nemzetközi hírű néptánccsoporttá a Boróka együttes - sorolta Vértes György igazgató, és olyan szeretettel beszélt a kultúrházról, hogy az még az idegenekben is fölkelti az érdeklődést. Lelkesedése érthető, hiszen 34 évet töltött ezek között a falak között, s hosszú ideig apja is vezette az intézményt. A jubileumra 140 millió forintos ajándékot kapott a művelődési központ, ebből újjáépítik az egykori iparosszékházat. Időszerű is, hiszen harminc éve nyúltak utoljára az épülethez, és a városnak jelenleg ez az intézménye működik a legmostohább körülmények között.- Bár most készül a részletes kiviteli terv, annyi már biztos: a moziterem kivételével a teljes épület megújul, és bővítjük is - mondta. - A tetőtér beépítése sokat enyhíthet ezen a zsúfoltságon, s korszerűbb körülmények közé kerülnek a ház közösségei és a művészeti iskola is. Kevesebb horvát jön bevásárolni Van, aki vesz egy-egy horgászbotot A barcsi átkelő forgalmán egyelőre nem érződik az ünnepek közeledte, sem az olcsóságáról ismert Lidi bevásárlóközpont megnyitása. Novemberben tegnapig mindössze 25 900 utas lépte át itt a határt 13 ezer járművel. Nemcsak a határforgalom alakult a megszokott szerint, hanem az arányok is. 18 ezer horvát és 4600 magyar utast számoltak össze a határőrök novemberben. A következő hetekben azonban mindenki a forgalom növekedésére számít, hiszen december első fele az ünnepi nagybevásárlás ideje, s fóltehetőleg csak eztán terjed el a határon túl az új barcsi áruház nyitásának híre. Olasz piacra varrnak Sinsheimi látogatók Négy cég pályázott Olasz piacra varrnak a szociális foglalkoztató varrodájának dolgozói. E megrendelés folytán folyamatosan van munkájuk: kabátokat, dzsekiket varrnak. Emellett játékokat is készítenek, s gyöngyöt fűznek. Mindez együtt egész évben megélhetést ad a 49 dolgozónak. 69 százalékuk megváltozott munkaképességű. Ezenkívül használt ruhák eladásával is foglalkoznak. Bemutatkozó látogatást tett Barcson Rolf Geinert, Sinsheim új főpolgármestere. Az általa vezetett küldöttség találkozott a képviselő-testület több tagjával, részt vett drávai hajókiránduláson, ismerkedett az intézményekkel, s Pécsre is ellátogatott. A német település Barcs legrégibb testvérvárosa. Az új főpolgármester azt mondta: továbbra is ápolják a kapcsolatokat. Négy pályázat érkezett a barcsi rekreációs és termálközpont első ütemének megépítésére. Az Alterra, a Tempero, a Strabag és a Zalai ÁÉV Rt csaknem azonos műszaki tartalommal, de jelentős árkülönbséggel vállalná a termálfürdő és strand megépítését. A beadott pályázatokat a megbízott ügyvédi iroda értékeli, és a nyertes remélhetőleg még idén megkezdi a munkát. HÍREK Milliók gépekre Sikerrel pályázott a város, és negyvenmillió forintot költhet el ennek*eredményeként a városgazdálkodási igazgatóság gépek és munkaeszközök vásárlására. Rendkívül időszerű ez a fejlesztés, mert a társaságnak jóformán a teljes gépparkja elavult Az új gépeket várhatóan kora tavasszal állítják munkába. Gyorssegély Barcsnak Ötmillió forintos gyorssegélyt nyújt a kormány a szélviharban megrongálódott középületek és közterek helyreállítására Barcsnak és Somogytamó- cának - erről szerdán született döntés. A hét végi szélviharban több épület teteje is megrongálódott, s főleg a somogytarnó- cai faluközpont károsodott. Javult az ellátás Az ősztől emelt óraszámban fogadja a betegeket a nőgyógyászat és a pszichiátria, s elindulhatott a kardiológiai és a pszichológiai szakrendelés a rendelőintézetben. A belgyógyászat 480 ezer forintot nyert ■I ambuláns vérnyomásmérő és EKG-monitor beszerzésére. Nemcsak az ellátás javult, hanem az intézet arculata is: új burkolattal fedték be a járdát (képünkön) és a bejáratot is. Több a gyermek Egyre több a gyermek a barcsi bölcsődében; emiatt újabb csoport kialakításáról döntött a képviselő-testület A 40 kicsire tervezett bölcsődében már 58-an vannak, s további létszámnövekedésre lehet számítani. Ezért a testület a helyek számának öt- venre emeléséről és három új dolgozó felvételéről döntött Híd televízió: javult a vétel Jól felszerelt stúdióban dolgoznak a Híd televízió munkatársai Hétfőn, szerdán és csütörtökön jelentkezik adással a Híd televízió. Az első két adásnapon hírmagazinnal, csütörtökön pedig rétegműsorokkal igyekszik a képernyő elé ültetni a barcsiakat. A jó színvonalon dolgozó városi televíziók közé tartoznak; legerősebb és legvonzóbb műsoruknak a mai napig a hírmagazint tartják. Kovács Éva főszerkesztő idei legnagyobb eredményükként értékeli, hogy végre javult a helyi tévé vétele, s több az interaktív műsoruk. - Sikerült elérnünk a kábelhálózat tulajdonosánál, hogy jobb minőségben jusson el az adásunk az emberekhez - mondta. - További egyeztetéssel szeretnék eljutni oda, hogy a helyi csatorna a teljes kábelrendszeren jobb minőségű frekvenciára kerüljön. Az idén újraindítottuk a Képviselői fogadóóra című interaktív műsorunkat. Az interaktív műsorfelület fontosságát a közvélemény-kutatási adatok is alátámasztják. A napi munka mellett jelenleg már az ünnepekre is készülnek. Tízéves hagyomány náluk a karácsonyi műsor, és ezt az idén december 20-án este hat órától láthatják a barcsiak. A A Nagykanizsai ■BmímI Autójavító Kft-nél *U*UK| űlOMÉGÍSa- ’í86 § 2ZZ.mJIZZ-hez si’sg&nFS* -hoz Pirelli téligumit adunk! Most Ön 10 %-ot fizet - a törlesztő részlet SKÉÉHéÍ^ felét 7 évig mi fizetjük. járj* Pl.: 656 Ft/Ho helyett 19 378 Fl/hó ____XjTr.rTU. va gy a készlet erejéig “““- viheti 0 Ft-tal mm&M- vagy 0-5 % THM-mel- 8 % önerővel 24 090 Ft/hó Ezt mind a Kanizsai Suzukitől! A kedvemények csak részben összevonhatók. Az Ön megbízható partnere a Kanizsai Suzuki Márkakereskedés 8800 Nagykanizsa, Balatoni út. Telefon/fax: 06-93/310-310. E-mail: suzukikanizsa@axelero.hu I BT!HL I ■ A világon az első ______ KA RÁCSONYI MEGLEPETÉS! Kedvező árak, akciós áruhitelek! I ItjFt BEFIZETÉSSEL OFt KAMATTAL’ IFí KEZELÉSI KÖLTSÉGGEL VÁSÁROLJON NAGYATÁDI ÉS BARCSI ÜZLETÜNKBEN! 1 . Ifilliitlrlisitiitfiirttárlii! Magfar Cetelem gyors hitsifeielét, álra ftitelkírtrálál, ered igen Bonusz Plesz hitellevelet nálunk beválthatja! fi Aura || 'Kamatmentes IMelkonstmkcié mai. 3 hónaaos totamidejű hitelekre énrényes! GTíMf Erdészeti, Kertészeti Szerszámgép 1 mSf # ##7imm Szakkereskedés RONIC KFT Nagyatád, Szabadság tér 4. Tel.: 82/453-521,82/553-000 Barcs, Köztársaság u. 47. Tel.: 82/565-337,82/565-338 FordFocu3 már 2 699 OOO forinttól vagy akár 650 OOO Ft kedvezménnyel * * '’gH A FordFocus, miután az ev autója lett Európában, még további 65 rangos dijat hódított el a világban Valassza a díjnyertes modellt, most díjnyertes áron: a FordFocus már ■ A benzines FordFocus modellekhez most 350 OOO Ft értékben választható extra BL SB^B A dízel FordFocus modellekhez most 300 OOO forintnyi árkedvezmény és 350 OOO Ft ♦ /flM Mindezen felül ingyen metálfényezést és egy szett Good Year téligumit kap ajándékba! FordFocus Minőség. Megbízhatóság. <jj Autóház Barcs Kft. Barcs, Keleti Ipartelep, Tel.: 82/565-355 vegyesaoagfogyasztés; 5.7-ro.s 1/100Km.cx)2-kiboosatás: 102-200a/km.