Somogyi Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-24 / 274. szám
8 GAZDASÁGI TÜKÖR 2004. NOVEMBER 24., SZERDA TRiPPON Mariann, a CIB Bank Rt. vezető elemzője. A CIB Bank Rt. Magyarország negyedik legnagyobb bankja. Magához tért az OTP A tegnapi kereskedési napon már a vételi oldal dominált a parketten, a BUX-index 16 milliárd forintos forgalom mellett 1,4 százalékot erősödött. A hétfői zuhanás után magához tért az OTP, és a Mól napok óta tartó vesszőfutása is véget ért A Richter árfolyama viszont egy új stratégiai megállapodásról szóló bejelentés ellenére csökkent. TTTf Elkezdődött a karácsonyi bevásárlási roham az üzletek az elkövetkező négy hétben várhatóan az éves forgalom egynegyedét bonyolítják le. Decemberben a vásárlók a becslések szerint 760 milliárd forintot hagynak a boltokban. Az előrejelzések szerint élelmiszerből többet, ruhából kevesebbet vásárolunk majd az idei karácsonyi szezonban, mint tavaly, (bk) Borsodban tovább nőtt a munkanélküliség emelkedett a nyilvántartott munkanélküliek száma októberben szeptemberhez képest Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében. A munkanélküliségi ráta 18 százalékos volt, továbbra is a legmagasabb az országban. Október végén a munkaügyi kirendeltségek csaknem 53 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, hétszázzal többet, mint egy hónappal korábban, és 2200-zal többet, mint egy évvel ezelőtt. (bk) Negyvenegymilliárdba került az arzénmentesítés A DÉL ALFÖLDI RÉGIÓ ivóvizének arzénmentesítése az eddig 41 milliárd forintba került. Az Európai Unió előírja Magyarország számára is, hogy 2009-ig az ivóvízben található arzén mennyiségét literenként 10 mikrogramm alá kell csökkenteni. A régióban 283 települést érint a szolgáltatott ivóvízben az arzén magas aránya, (bk) Az élelmiszeripar helyzetén nem rontott az unió AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS Óta mindössze 2 százalékkal bővült az élelmiszer-behozatal. A kereskedők arra számítottak, hogy a hazai termékek aránya 90-ről 80 százalékra csökken, miközben ez jelenleg 88 százalék. Csupán a dobozos söröknél, a tejtermékeknél és az édesipari áruknál volt jelentős a behozatal, (bk) Jövőre többet kell fizetni a gázért teues a homály A miniszterelnök szerint a drágulás nem éri el a 20 százalékot Még nem dőlt el, hogy kik fizetik meg a drágább gázt. Csak azok, akik használják vagy mindenki. A gazdasági minisztérium most dolgozik a támogatási rendszeren. Bán Károly A gáz árának emelkedése elkerülhetetlen - jelentette ki kedden Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök utalt rá, hogy csak az a kérdés, kit terhel a számla: az adófizetőket vagy a felhasználókat. - Valakinek előbb-utóbb ki kell fizetni a gázt, a kormány nem dönthet úgy, hogy holnaptól a határon megállítja az olaj árának emelkedését - tette hozzá. - Ám a rászorulókat meg kell óvni a következményektől - fogalmazott. A korNem biztos, hogy csak azok fizetik meg a drágább gázt, akik használják mányfő azt viszont cáfolta, hogy az áremelés mértéke elérné a 20 százalékot. A Nagycsaládosok Egyesülete máris tiltakozott. Szerintük a jelenlegi gázár-kompenzáció (a kormány támogatási rendszere) a nagycsaládosok számára hátrányos, mert nem veszi figyelembe, hogy hány tagú család fogyasztja az adott mennyiségű gázt. Ám egyelőre sem a gazdasági, sem a szociális minisztérium nem hallgatja meg a nagycsaládosok érdekképviseletének véleményét. Az ellenzéki párt, a Fidesz nem tartja megnyugtatónak a miniszterelnök e tárgyban tett nyilatkozatát Szerintük a kormányfő nem tudta megnyugtatni az embereket, hiszen a sajtó már hetek óta cikkezik a 20 százalékos gázáremelésről. Átlagos családi gázszámla Városi lakás, Ff/hó 1999. 2000. 2001. 2003. 2004. 2005. július július július május január január FORRÁS: MAGYAR ENERGIA HIVATAL Pannon 50-1000: a havidíj 100%-ban lebeszélhető, Pannon 1000:18 forintos percdíjjal hívhat bármikor bárkit! Itt a Pannon újabb segítsége: ezúttal színes Kijelzős, MMS-es mobilok. Készülékajánlatunk 2004. november 18-tól a készlet erejéig érvényes, igénybevételéhez a kedvezményes készülékvásárláshoz kapcsolódó, 24 hónapos nyilatkozaton belül 12 hónapos tarifahűség-nyilatkozatot is kérünk. A készülékajánlat csak a Pannon 500 és 1000 számlás tarifacsomaggal érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SIM- kártyával használhatók. Előfizetés, illetve előfizetés és készülék együttes vásárlása esetén az első havi előfizetési dijat az értékesítés helyén be ^_________ kell fizetni. A Pannon 50,100,150,250,500,1000 számlás tarifacsomagokban a havidi] 100%-ban lebeszélhető. A Pannon 1000-es számlás tari- facsomag esetén a 18 forintos percdíj minden időszakban, minden magyarországi hálózatba indított hívásra vonatkozik. További részletek és | készülékajánlatok a Pannon GSM bemutatótermeiben és a Pannon Partnereknél. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop információs vonal: 173 (bármely más hálózatból+36 20 920 0200). WWW.pannonqsm.hu ▼▼▼▼▼ Al élvMal. HIRDETÉS A BUX-index 2004. november 23-án Változás: *1,41% 14 245 riíözíoapí; .............................rpjn 1, 210 'Huh*..........iuc..w«t. . 4 ÍZáró érték:./ •/ 14140 .........II...................í 14211-1..........4........ 14 035 jf..........Nyitó érték::-• .............—* }'........... ° : 14025 i 14 000,------- ....... .... ■■■■», -------------J—-— 09 .00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2004. november 23-án €/Ft $/Ft €/$ Ili 244,84 188,45 1,29-1,98 Ft -0,89 Ft -lcent : NYERTESEK 2004.11.23. • Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) millió Ft • Danubius 5 550 1-5.71________85 ; Phytaxla 66 t4,76 3 ; Jtoj________12045 4-4,56 7 067 : EGIS 10690 +2,25 516 : jnp__________5410 4-0,76 5 530 ; V ESZTESEK ' FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) millió Ft • Hűmet 23 -11,54 1 : Jtyj____________128 -8,57 0 : Fotex___________140 -4,76 140 : Karpot 1297 -4,34 0 | Rába " 645 -3,73 12 A Budapesti Értéktőzsde indexe az elmúlt napokban ! 14320 ............................................................................. ; 14240 14 185 14 pf 14160 ...................................... J : 14080 14000 J 14014 13920 M QMMMCJ13 874 13840 -1JSTÍ............................................................. ! 13 760,------------------------------------------------------------------11.16. 1L17. 11.18. 11.19. 11.22. 11.23.- FORRÁS: BÉT