Somogyi Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-03 / 256. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. NOVEMBER 3., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Tőkét kovácsoltak a „polgármesteremberek” önkórisme - A bizalom ad esélyt az előrelépésre tente jelentkezik a Mi, Somogyi­ak... című króni­ka. Jól startolt Enjoy Rádió, amely a megye éle­az Polgármesternek nem születik senki, s ezt a mesterséget nem is oktatják. A vezetői rátermett­ség azonban olyan adomány, amelyet lehet és kell is fejlesz­teni. Ezt vállalta föl Gyenesei István, a közgyűlés elnökének kezdeményezésére a megyei önkormányzat, amikor évek­kel ezelőtt megalapozta a polgármesteri-jegyzői ta­nácskozás hagyományát. Több mint 300-an vettek részt a minap a siófoki ta­nácskozáson, ahol az in­formációk és a kapcsola­tok is tőkét jelentettek. A megnyitón a közgyű­lés elnöke hangsúlyoz­ta: a legutóbbi tanács­kozás óta eltelt egy év sikeres volt, amit a te­rületfejlesztésre fordí- Szili Katalin megyecímeres pecsétnyomót kapott ajándékba Gyenesei Istvántól tott összegek - beleért­ve az intézmények beruházó- tének krónikása, Kaposvár és rádiójaként több mint egy éve sait is - bizonyítanak. Somogy környékének leghallgatottabb tartja piacvezető pozícióját, első embere ezt követően az önkormányzatok szerepéről beszélt.- A települések szolgáltassa­nak, s ne váljanak „alvó hiva­talokká". A szolgáltatói tevé­kenységet lehetőségeinkhez mérten továbbra is segítjük. Gyenesei István szerint a fejlődést sok helyütt nehezíti a testületek megosztottsága, ami széthúzáshoz vezet, és a lakók mellett megkeseríti a polgármesterek életét is. Csak a bizalom ad esélyt az előrelé­pésre. Elhangzott az is: a megyei önkormányzat színesíti a nyil­vánosság tájékoztatását. En­nek eredménye, hogy kéthe­tente jelenik meg a Somogyi Hírlapban a megyeoldal, a te­lepülési kábeltelevízióban he­ELOADASOK POLGARMESTERKOZELBEN papszt lajos (Lengyeltóti): A ta­nácskozások ta­pasztalatcserére adnak lehetőséget, és fontos az is, hogy a polgármesterek és jegyzők jobban megismerjék egymást A kapcsolati tőke pe­dig a legfontosabb hozadék. Ács ATTILA (Nagybajom): Az elő­adásokon hasznos információkhoz jut­hatunk a pályáza­tokról, és kormány­zati szintű előadók gondolkodását is megismerhet­jük az önkormányzatokat érin­tő kérdésekről. Németh lajos (Kéthely): Az ön- kormányzatokat Í érintő kérdések tárgyszerűen és po­litikamentesen ke­rülnek terítékre. Jó lenne, ha a szakmai döntéseket sosem politikai aspektusból mérlegelnék. Balogh józsefné (Kaposgyar­jWBBB zeli előadásokban érződött a segíteni sípul a^aP^S A döntés­tálán meghallják a kistelepülé­sek kérését, hogy legyenek ön­erő nélküli pályázatok. HÍREK Heti krónika Somogyról Mi, Somogyiak... címmel ma ismét látható a megyei önkor­mányzat és a városi televíziók közös műsora. A krónikát a megyeszékhelyen, szerdán 19 órakor a City Kábel csatornán vetítik, s láthatják a nézők 9 további városban is. Bálba megy e régió Január 8-án az ötödik régió­bált rendezik, a helyszín a sió­foki Hotel Azúr. Jegyek korlá­tozott számban november 15- ig igényelhetők 15 ezer forin­tos áron, Sárdi Árpád alelnök titkárságán (82/508-106). Szoboravató A megyei önkormányzat siófoki intézményének Krúdy- napok rendezvényén avatták föl a névadó mellszobrát Varga Imre Kossuth- és Herder-díjas szobrászművész jelenlétében Gyenesei Ist­ván az alkotó és Krúdy szellemi találkozásáról, mának szóló üzene­teiről beszélt „A mesét az előttünk járók kezdték írni, s mi folytat­juk. De az utánunk jövő nemzedékeknek is bőven marad még teen­dő, hogy kisimuljanak világunk ráncai", mondta a közgyűlés elnöke. Nagyasszonyok nagy becsben Gödöllőn adták át a minap a Mai nagyasszonyok díjakat a kistelepülések életében mara­dandót alkotó és még el nem ismert hölgyeknek. Somogy- ból 11-en vették át az elisme­rést, és ezzel immár mintegy 70-en vannak, aldk megyénk­ből e címmel rendelkeznek. A Főnix Egyesület pályázatára bárki jelölhetett olyan hölgyet, aki hozzájárul közössége élet- körülményeinek, környezeté­nek javításához. 2004 somogyi nagyasszo­nyai: Bartos Józsefné (Szólád), Benke Józsefné Má­ria (Kapos-homok), Bödök Lajosné (Kőröshegy), Egervá­ri Fülöpné (Barcs), Németh Lajosné (Szó-Iád), Rákóczi Lászlóné (Fel-sőmocsolád), Réth Jánosné (Ecseny), Riba Lászlóné (Igái), Simon Imréné (Nemesdéd), Sólymos Istvánná (Somogy-sárd), Ta­vaszi Lászlóné (Ortilos). Összeállításunk a Somogy Megyei önkormányzat támogatásával készült A kis falvakat ma még elkerüli a világháló Horváth Zsolt Becsapva érzik magukat a hír­közlési minisztérium pályáza­tán sikeres kistelepülések, mert az elnyert eszközöket, szolgálta­tásokat késve, vagy csak rész­ben kapták meg. Bár a miniszté­rium idei célkitűzéseként a fal­vak információs életbe való be­kapcsolását jelölte meg, inter­netkapcsolat nélkül a gépek sok helyen csak porosodnak. A böhönyei képviselő-testület szerencsésnek érezte magát, amikor 4,3 millió forintot nyert a bibliotéka felújítására és egy számítógépes terem berendezé­sére. Savanyú Józsefné könyvtár- vezető elmondta: a két gépet áp­rilisban megkapták ugyan, de a pályázathoz tartozó internetet máig nem kötötték be. így a komputerek kihasználatlanok, pedig minden feltétel kész a tele- ház beindításához. A minisztéri­umban azt mondták: a rákötést folyamatosan végzik, de hogy Böhönyére mikor kerül sor, nem tudták. Csupán a csatlakozás legkésőbbi időpontját jelölték tiBmSSá meg 2005 júniusaként. Addig nem tehet mást, mint a könyv­tár lassú vonalán segíti az ol­vasók tájékozódását. Hasonló cipőben jár Somogy- simonyi, Pusztakovácsi és Ka- poshomok is. Az utóbbi telepü- „j lés 2003 márci­usában három gépet nyert, és ennek örömé­másikig kilincselt, eredményte­lenül. Végül Lamperth Mónika belügyminiszter segítségét kér­te, akinek közbenjárására az eszközök megérkeztek, de a vi­lághálóra még várniuk kell. A pusztakovácsi önkormány­zat megunva az ígéreteket, saját költsé- g é n vezet­tette bel re súlyos milliókért elkezdték a régi tanítói lak átalakítását. De a komputerek „elkallódtak”, így a számítógépes terem megnyitása idén nyárig váratott magára. Pe­dig Laskai Zoltán polgármester minden követ megmozgatott a nyeremény előkerítésére. Telefo­nált, leveleket írt, egyik helyről a és fizeti az internetet. A művelő­dési házban így'az iskolások órái után a község lakói is megismer­kedhetnek a szolgáltatással. A jobb anyagi helyzetben lévők­nek ez járható út, míg mások csak várnak-várnak türelem­mel, míg a korszerű számítógé­peik értéke egyre csökken. Intervenció: rajt! (Folytatás az 1. oldalról) Amennyiben az MVH befogad­ta a felajánlást, a termelő 30 napon belül megkapja a jóvá­hagyó határozatot. Somogy­bán - 280 ezer tonna kapaci­tással - 34 telephelyen várják a termést. Alapáron - egy ton­na után - 101,31 euró jár, de a minőségi és a szállítási kor­rekció a végösszeget csökkent- heti vagy növelheti. A kifizetésre leghamarabb is csak mintegy 80 nap múlva kerülhet sor. Nem véletlen, hogy több száz kistermelő ennyi időt nem kockáztat, és r ha olcsóbban is, de inkább túl­ad a gabonáján. Czeferner József, a nagybajomi Agrár Rt igazgatója bizonyta­lannak tartja a magyarországi gabonaértékesítést, de cégük a megmaradás érdekében 400 tonna A2-es minőségű búzá­val bejelentkezett. Egy tonna gabona csaknem 23 ezer fo­rintra jön ki. Elmondta: nincs vevő, ha valaki mégis megke­resné őket, az étkezési gabo­nát kizárólag takarmányáron fizetné meg. Ezt nem vállal­hatják, és intervencióban ad­ják el a négyszáz tonnát. Árverésből hókotrás Krutek J. 5,2 millió forintért értékesítette több feleslegessé vált, használa­ton kívüli gépét a tabi gamesz- szervezet Kecskés Gábor vezető elmondta: licittárgyaláson a meghirdetett áron kelt el egy au­tódaru, 40 ezer forinttal többet kaptak a tehergépkocsiért és van vevő konténeres autójukra is. A vagyonrendelet alapján 70 szá­zalék őket, 30 százalék pedig az önkormányzatot illeti, ám kezde­ményezi, hogy ehhez a részhez is hozzájussanak. A pénzt a téli hóeltakarításra való felkészülés­nél kívánják felhasználni... A tűzzel játszanak Létszám- és eszközhiánnyal küzdenek a nagyatádi tűzoltók. Munkájukról Szabó Vilmos tűz­oltóparancsnok számolt be a képviselő-testület ülésén. A kép­viselők az önkormányzati in­tézmények kintlevőségeiről is tájékozódtak Az utóbbi 12 év­ben több mint 9 millió forint lakbér, víz- és fűtésdíjtartozást halmoztak fel a bérlők. Az adós­ságkezelő programban egy év alatt másfél millió forint tarto­zást sikerült rendezni, (bm) Társadalmi gázszerelés A nemesvidiek társadalmi munkában szerelték be a gázt az orvosi rendelőben, így csak­nem százezer forintot spó­roltak. A gázfűtésre és orvosi eszközök pótlására a területfej­lesztési tanácstól nyertek 1,3 millió forintot. A fűtéskorsze­rűsítés 250 ezer volt, a többi pénz a rendelőre és a védőnői szolgálatra jut A legfontosabb a számítógép cseréje, (ve) Generációk tanítója volt végső búcsú Meződi Jánosné (1913.-2004) Október végén, mikor a természet elmúlásának jeleként látjuk a sok „reszketve hulló őszi levelet”, tá­vozott közülünk Meződi Jánosné tanár, az egykori Kaposvári Taní­tóképző Főiskola nagy pedagó­gusnemzedékének idős tagja. Kegyeletünknek zsinórmértéket ad Széchenyi István: „ha tudni akarod, hogy egy nemzet miként viszonyul a múltjához, nézd meg, miként bánik a halottaival.” A tu­dománytörténet és az iskolakul­túra mai művelőinek is szól ez az intelem. Az elődök munkáját megbecsülő intézmény fájdalom­mal s kegyelettel emlékezik a ta­nárnőre és azokra az időkre, mi­kor a „tanítóképző” töltött be tisz­teletre méltó szerepet a megye- székhely kulturális életében - az ő egyéniségének köszönhetően is. Meződi Jánosné 1936-ban szer­zett középiskolai tanári oklevelet matematika-fizika szakon a Páz­mány Péter Tudományegyete­men. Gimnáziumi s polgári isko­lai tanári munka, diákotthoni igazgatói tevékenység után tudá­sát 1952-től a kaposvári tanító- képzésben kamatoztatta. Felké­szültségét miniszteri dicséret, a Kiváló Dolgozó kitüntetés igazol­ta, s a matematikai társulat ran­gos Beke Manó Emlékdíja. Tudo­mányos igénnyek foglalkozott az új szemléletű matematikaokta­tással. Sok volt tanítványa: Berkes Rózsa, Ribli Péter, Richter Sándomé, Sasvári Attila és mások szellemi gazdagságának megala­pozója, gyarapítója volt Rá emlé­kezve ők is elmondhatják: „azért láttam messzire, mert a nagy em­berek a magasba emeltek.” Meződi Jánosné munkásságának egy része Erdélyhez kötődik. Ezért is érezzük ide illőnek Apri- ly Lajos szép szavait: „a nagy ze­ne tovább szól-hangja nélkül...” Szellemi hagyatéka három gyer­meke: Anna, Judit, Zsuzsanna munkásságában is folytatódik. Judit lánya ma a Kaposvári Egye­tem Pedagógiai Főiskolai Karán oktat matematikát Tanítványai élethivatása is megerősíti a költő igazságát: „Ha ember távozik a földtől, Helyére nyomban más hatol, S az esti nap mikor lenyugszik, Egyúttal fölkel valahol. Ezért, ha illan ez az év is, S a múltba máltva szétomolt, Lelkedben ott a kincs örökre” Emlékét megőrzi a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Kara. DR. ROSTA ISTVÁN KARI FŐIGAZGATÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom