Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-27 / 251. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 27., SZERDA Újabb magyar érem búvárúszó vb Kaposvári remények Megszületett a harmadik magyar érem Sanghajban; Ócsai Dorottya harmadik lett az 1500 méteres uszonyos úszásban. Fenyő G. A sanghaji XII. uszonyos és búvárúszó világbajnokság negyedik napján - 12 órával azután, hogy ezüstérmet szerzett 1500-on - a 800 méteres uszonyos úszásban szólították rajthoz a kaposvári Vinkler Pétert, aki a második legjobb időt úszta. A fináléban - amelyet nem ma, hanem a csütörtöki zárónapon rendeznek majd - egy másik magyar induló is lesz: a kecskeméti Juhos Gergely (aki a nyitónapon világbajnoki címet szerzett a 400 méteres uszonyos úszásban) a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe. Nem akármilyen magyar párba] várható... A 800 méteres búvárúszásban Lábodi Laurának - aki egyébként ebben a számban Európa-csúcs- tartó - nem igazán jött ki a lépés, s végül meg kellett elégednie a 10. hellyel. Ugyancsak a 10. hely jutott az 1500 méteres uszonyos úszásban Wirtz Melindának (képünkön). Ebben a versenyszámban született meg a magyar csapat harmadik érme; a mindössze 17 éves gyöngyösi Ócsai Dorottya - két kínai sportoló mögött - a harmadik helyen csapott a célba. Tizennyolc csapat nevezett a fesztiválra SZABADIDŐSPORT Immáron ötödik alkalommal rendezik - november 12-én, pénteken - Kaposváron, a Városi Sport- csarnokban a látványsportfesztivált. Az esemény célja, hogy a nem teljesítményorientált sportágakat űzők is bemutathassák tudásukat. A versenyen tizennyolc csapat előadását tekinthetik meg a kilátogatók, (mg) Áram rázta gyakorlósok teke A hatodik fordulót rendezték Kaposváron a városi alapfokú tekebajnokságban. Eredmények: Kinizsi I.^Posta, 1-3 (1159-1256), Magic Ice- Átam SE 11.1-3(1106-1124), Áram SE I.-Gyakorló 3-1 (1138-1097), Higifil-Kawetra 3-1 (1240-1150), Kinizsi II.- Kviksz 4-0 (1235-766). (mg) Nem ment a kispályásoknak kispályás labdarúgás A hetedik fordulót rendezték a kaposvári városi kispályás labdarúgó-bajnokság másodosztályában. Eredmények: Kapós Volán-QLR Profil 0-0, Egresi Kispályások-Logisztikai Ezred 1-6, Nyár FC-Postás 0-4. A következő forduló párosítása (október 27.): 16.20 óra Logisztikai Ezred-Kapos Volán, 17.10 óra QLR Profil-Postás, Nyár FC-Egresi Kispályások. Az élen: 1. Logisztikai Ezred, 2. Postás SK, 3. QLR Profil, (mg) Fenyő Gábor NBI, női „B" csoport: Fás trón ACII.- Kaposvári AC 5:13 Magabiztos győzelmet aratott Tolnán a házigazda Fastron AC második számú gárdája ellen a jól játszó kaposvári együttes. A két párost a vendég somogyiak gyűjtötték be, az egyéni mérkőzések során pedig fordulóról fordulóra növelgül magabiztos győzelmet arattak. A remek formában lévő Fekete Zsuzsanna (képünkön) valamennyi ellenfelénél jobbnak bizonyult, s Radócsai is három meccset hozott; Rák és Körmendi ezúttal a tőlük megszokottól kicsit halványabb teljesítményt nyújtottak, de még így is két-két mérkőzést nyertek. A kaposvári győztesek: Fekete 4, Radócsai 3, Rák 2, Körmendi 2, valamint a Fekete-Radócsai és a Rák-Körmendi páros. A mérkőzés alakulása: 0:2, 2:4, 3:7, 4:10, 5:13. NB I, férfi „B” csoport: Kaposvári ACPurina Büki TK 2:16 Az éllovas Purina Büki TK alakulatát nem állította nehéz feladat elé a fiatal kaposvári társulat; egyedül Kovács Márton tudott csak két meccset „fogni” a második és a negyedik, utolsó körben. A kaposvári győztes: Kovács M. 2. A mérkőzés alakulása: 0:2, 0:6, 1:9,1:13, 2:16 NB II, Barna csoport: Lengyeltóti Renault-Lantos- Herendi Porcelán SK 11:7 Az új összetételű lengyeltóti párosok sikerrel vették az első akadályt. A folytatásban aztán Koszó és Márton - mint ahogy a korábbi találkozókon is - hozták magukat, s nagyon kellett ifjabb Benkő győzelme is. A hajrá is a hazaiaké volt; 9:7 arányú somogyi vezetésnél Lantos és Márton is győzött, így nagyon fontos két bajnoki ponttal gazdagodott a Lengyeltóti Renault- Lantos újonc NB Il-es férfi asztalitenisz-csapata. A lengyeltóti győztesek: Koszó 4, Márton 3, Lantos 1, ifjabb Benkő 1, valamint a Koszó-Márton és a Lantos-Ivusza páros. Il-es Balatonlelle SE technikai vezetője. - Az biztos, hogy a környék megmozdul, s a hírek szerint szép számmal érkeznek Kaposvárról is szurkolók. Az esély- latolgatás helyett maradjunk annyiban; azon leszünk, hogy minél jobb és színvonalasabb derbit hozzon a somogyi ütközet. Hogy aztán ebből végül mi sül ki, majd ott a pályán eldől.- Természetesen tovább kell jutnunk Lellén, de úgy, hogy közben már a szombati hazai Diósgyőr elleni bajnokira is figyelünk, ami igencsak keménynek ígérkezik - mondta Prukner László, a NABI Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Amúgy nem a legjobb előjelekkel kelünk útra, hiszen vagy fél- csapatravalónyi játékosunk hiányzik majd sérülés, Uletve eltiltás miatt. A várható kezdőcsapatok Balatonlelle SE: Gyenes - Tatai, ifjabb Kenéz, Deme, Himics - Takács Gy., Varsányi, Búza, Földes I. - Silimon, Takács A. (Petronovics sérülés, Graszl K pedig tanulmányi elfoglaltság miatt - Pécsen egyetemista - hiányzik.) Nagyon várják Balatonlellén a Rákóczi csapatát és szurkolóit A 16 kupatalálkozó közül egyet már lejátszottak tegnap délután; az NBII-es Bocs a félidőben még 2-1-re vezetett ugyan, a vége azonban 4-2 lett - a vendég Bp. Honvéd javára. Csak egy marad állva labdarúgó mk Lellén a zöld-fehér armada Biztos, hogy a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16 csapata között lesz somogyi alakulat. Hogy az melyik együttes lesz, a ma 14 órakor kezdődő Balatonlelle SE-NABI Kaposvári Rákóczi FC összecsapáson derül ki. Fenyő Gábor- Ha továbbra is ilyen marad az idő, akkor a hétköznap és a kora délutáni kezdés ellenére is mintegy ezer nézőt várunk a Rákóczi elleni kupatalálkozóra- vélekedett Nagy Lajos, az NB Győr, Zete és Rákóczi Balatonlellén azt mondják: a Magyar Kupában az a céljuk, hogy addig verekedjék el magukat, amíg NBI-es csapattal nem találkoznak. Két éve a Győri ETO FC, míg tavaly a Zalaegerszeg látogatott el a Balaton-parti városba, idén pedig a NABI Kaposvári Rákóczi FC lesz a vendégük. Botlott a Nagybajom röplabda nb ii Nem megy a Tabnak Visszavágott az MCM röplabda mk Változó forgatókönyv F. G. Győri Dózsa SE- BAG Nagybajomi DRC 3-1 (10, -18, 23,19) BAG Nagybajomi DRC: György, Cseh, Bezniczáné, Lasán, Véber, Holbis. Csere: Horváthné (liberó), Kovács N. Vezetőedző: Nagy Zoltán. Játékosedző: György Beáta. Nem kísérte szerencse a nagybajomi együttes győri fellépését. A hazaiak jól és pontosan ütöttek, amelyet a vendég somogyiak a gyenge sáncmunkájuk miatt nem tudtak kellően ellensúlyozni. A mérkőzés fordulópontját a harmadik játszma jelentette, amely nagy csata után a házigazda győrieké lett, majd a negyedik játszma is elúszott. A vendég BAG Nagybajomi DRC csapatában ezúttal nem akadt kiemelkedő teljesítmény. A junior mérkőzésen: Győri Dózsa SE-BAG Nagybajomi DRC 1 -3 ■k ★ * A Tabi RK NB Il-es férfi röplabdacsapata is túl van az első három fellépésén, sok babér azonban nem termett a számukra. A sérülések által tizedelt tabi gárda idegenben a Győri Széchenyi FSC és a Székesfehérvári Alba-Line együttesétől is sima 3-0-ra kikapott, hazai pályán pedig 3-1 arányban maradtak alul a Dági SE második garnitúrájával szemben. Fenyő G. Győri Jedlik- l.MCMRC Kaposvár 0-3 (-15, -23, -14) Tavaly az NB II Nyugati csoport bajnoka, a Győri Jedlik búcsúztatta el az 1. NlCM RC Kaposvár akkor újonc extraligás alakulatát a Magyar Kupától. Idén újra összekerült a két együttes - a tét ismét a legjobb 16 közé jutás volt -, a forgatókönyv azonban változott. A két játékosát nélkülöző kaposvári alakulat (Pus- pán Balázs betegség, Farkas László pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt hagyta ki a győri fellépést) biztosan nyert az azóta már NB I-es győriek ellen. A hazaiak csak a második felvonásban tudták megszorongatni az ellenfelüket; az első és a harmadik szett egyértelmű volt. ÍGY JÁTSZOTTAK Győr, 150 néző. V.: Farkas L., Horváth M. 1. MCM RC Kaposvár: Stier (képünkön), Wirth, Nyári, Szil- vássy, Pócza, Horváth D. Csere: Dombói (liberó), Zarka, Affen- táler, Horváth L, Selega. Vezetőedző: Kelemen István. Játékosedző: Nyári Tamás Jók: Stier, Wirth, Dombói, Zarka. A fonyódi nők diadala Csurgón Kézilabda NB II, nők: Csurgói NKK-Petőfi SE Fonyód 25-35 (11-20) Csurgói NKK: Füstösné-Hottó, Varga V. (11), Salekovics (4), Kepler (7), Balogh (1), Horváth (1). Csere: Hoffer, Máté (1), Kovács, Füstös, Papp, Szászfalvi, Varga P. Edzők: Balogh Veronika, Kepler Gabriella. Petőfi SE Fonyód- Göncz-Ko- csis 10), Molnár (4), Búza (5), Csöndé (2), Tamás (11), Szekrényesi (2). Csere: Fonyódy, Németh (1), Berki. Edző: Kocsis Géza. Már az első félidőben kiütközött a két csapat közti tudáskülönbség. A fonyódiak ilyen arányban is rászolgáltak a győzelemre. Jók: Búza, Kocsis, Tamás, illetve Kepler. Ifi: Csurgói NKK-Petőfi SE Fonyód 29-15 Siófoki VSESimontomya 28-18 (13-11) Siófoki VSE: Somogyiné-Bálványosi (10), Borza (3), Tolinger (3), Kertész A. (2), Dabóczi (5), Ster(2). Csere: Kertész R (1), Kardos (2), Major, Takács, Kapitány. Edzők: Lapos Gábor, Pintér Károly. A siófoki együttes elsősorban szünet utáni jó védekezésének köszönheti a vártnál biztosabb győzelmét, amelynek aránya akár nagyobb is lehetett volna, ha játékosai öt hétméterest nem hibáznak el. Jók: Somogyiné, Borza, Dabóczi. Ifi: Siófoki VSE-Simontornya 22-20 Férfiak Barcsi VSEHarkányi $E 27-34 (11-15) Barcsi VSE: Horváth - Stofa (2), Radics, Erdős (9), Karvalics (5), Tratnyek .(5), Molnár (3). Csere: Sülé, Kerekes (3), Túri, Pallai, Végh, Holczingpr. Edző: Vörös Attila A jobb játékerőt képviselő vendégek ellen a második félidő közepéig jól tartotta magát a somogyi csapat, ám akkor Radics sérülése és egy kettős emberhátrány megpecsételte sorsukat. Jók: Horváth, Erdős, Karvalics. Ifi: Barcsi VSE-Harkányi SE. Balatonboglári SCBácsalmás 29-26 (16-14) Balatonboglári SC: Pogány-Füle (3), Péter (11), Hiczfelder J. (2), Cséplő (7), Czigány (2), Szabó (1) . Csere: Dolezsár, Hiczfelder T. (2) , Katona, Ács, Takács, Beke, Varga K(l). Edző: Varga Zsolt. Az első játékrész közepéig tartó kiegyenlített játék után fokozatosan hét góllal elhúztak a hazaiak, s bár a hajrában ismét feljavultak a sportszerű vendégek, de a bogiáriak győzelme nem forgott veszélyben. Jók: Péter, Cséplő. Ifi: Balatonboglári SC-Bácsalmás 34-23. A mesterükre emlékeztek Új edző vezette győzelemre a bogiáriakat A nyáron a csapat irányítását átvevő Cséplő László ugyanis tragikus körülmények között 52 éves korában meghalt A mérkőzés így egyperces gyászszünettel kezdődött. Az elhunyt szakvezető fia, ifjabb Cséplő László, mély gyásza ellenére is vállalta a játékot és hét góllal adózott édesapja emlékének. Az eltávozott tréner helyébe az ificsapatot irányító Varga Zsolt lépett NABI Kaposvári Rákóczi FC: Szűcs - Einta, Zahorecz, Ková- csevics - Farkas N., Máté, And- ruskó, Nagypál, Huzmi (Tóth B.) - Kardos, Oláh. (Jovánczai, Bank, Zsolnai és Petrák sérülés miatt hiányzik, Mező pedig a kiállítása miatti eltiltását tölti.)