Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-27 / 251. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 27., SZERDA HAZAI TŰKOR 3 Jövő szerdán újrakezdhetik a sztrájkot az egészségügyiek munkabeszüntetés Mi nem tehetjük meg, hogy ne dolgozzunk, mert emberéletek kerülhetnek veszélybe - állítja a főorvos Huszonkét kórház csatla­kozott az egészségügyiek tegnapi munkabeszünte­téséhez. Akik nem írták alá a sztrájknyilatkozatot, kék szalaggal tüntettek. A budai gyermekkórházban tegnap sztrájkoltak először. Viola Sándor osztályvezető fő­orvos szerint a 250 dolgozó 40 százaléka szüntette be a mun­kát. „Mi nem tehetjük meg, hogy ne dolgozzunk, hiszen emberéletek kerülhetnek ve­szélybe.” A gyermekosztályon a nővérek kék szalagja jelezte, hogy egyetértenek a követe­lésekkel. Kedden az ország 22 egész­ségügyi intézete vett részt az EDDSZ bérkövetelő akciójában. Munkabeszüntetés volt a Heim Pál Gyermekkórházban. Csatla­koztak az akcióhoz a pécsi egye­tem centrumában, Miskolcon a Szent Ferenc Kórházban. Sokan nem álltak munkába a Szegedi Tudományegyetemen, a hód­mezővásárhelyi Erzsébet Kór­házban és a makói Diósszilágyi Sámuel Kórházban. Jász­A budai gyermekkórházban tegnap sztrájkoltak először. A gyerekosztályon a kék szalag jelezte a szolidaritást. Nagykun-Szolnok megyében a Hetényi Géza Kórházban a két­ezer dolgozó közül 257-en nem kezdtek munkába. Békés­csabán, a Réthy Pál Kórházban 382-en sztrájkoltak. Orosházán kék szalaggal jelezték szolida­ritásukat. Gyulán zavartalanul folyt a munka. Szekszárdon a kórháziak egy- harmada írta alá a sztrájknyilat­kozatot, a többiek kék szalaggal tüntettek. Dombóváron a dolgo­zók 90 százaléka, Tamásiban a rendelőintézet valamennyi al­kalmazottja tiltakozott. A bony­hádi kórház dolgozói ugyancsak szolidárisak voltak kollégáikkal. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke kilátásba helyezte, hogy novem­ber 3-án megint sztrájk lesz. Évente tízmilliárd forintot emészt föl a sorozás- Évente több mint tízmilliárd forintba kerül a sorozás folytatá­sa - mondta Juhász Ferenc hon­védelmi miniszter tegnap a Reg­gelnek. - Továbbra is fizetni kell a kiegészítő parancsnokságokat, az egészségügyi szolgálatot és a majd milliárdos költségű ad­minisztrációt. Keleti György, a parlament honvédelmi bizottságának elnö­ke hozzátette: a sorozásra beren­delt fiatalok egészségügyi vizs­gálata személyenként 100-120 ezer forintra rúg. Mint megírtuk: az ellenzéki pártok képviselői hétfőn nem szavazták meg a honvédelmi tör­vény módosítását. így a sorkö­telezettség megszűnik, de a soro­zás marad. Ennek évente jelen­tős a költsége. A17. évüket betöltött fiatalokat ezután is sorozásra hívják. Egyeztetik az adataikat, és orvo­si vizsgálat is vár rájuk. A válto­zásokat is jelenteni kell, külön­ben megbüntetik a mulasztókat. Az viszont biztos, hogy nem kell bevonulniuk akkor sem, ha a szolgálatra alkalmas minősítést kapják. November 3-án ugyanis leszerelnek az utolsó sorkatonák. Simicskó István fideszes kép­viselő tegnap azt mondta: szó sincs tízmilliárd forintról, az or­vosi vizsgálatok százötven mil­lióba kerülnek. Valódi fészek vagy csak egérlyuk jut a fiataloknak Fészekrakóprogramot hirdetett az MSZP. Az albérletben élők a lakbér 30 százalékát, de legfel­jebb havi 14 ezer forintot igé­nyelhetnek az államtól. A bér­beadást adócsökkentéssel segí­tik: 25 helyett csak 10 százalék adót fizetnek azok, akik öt évre bérbe adják lakásukat az önkor­mányzatnak. A szociálpolitikai támogatás felét azok a 35 év alatti házaspárok is igénybe ve­hetik, akiknek még nincs ingat­lanuk, de a kiszemelt használt lakás nem drágább nagyváros­ban 12 millió, más településen 8 millió forintnál. Az állam ke­zességet vállal használt lakás vásárlásához, így az 50 százalé­kos önerő helyett 10-20 százalé­kos tőke is elég. Horváth Csaba szocialista képviselő lapunk­nak megerősítette, hogy jövőre várhatóan 30 millió helyett csak 15 millió forintig lesz ille­tékmentes az új lakás. A Fidesz szerint a fészekrakó­program a „nesze semmi, fogd meg jól” elv alapján készült, és csak egérlyukak vásárlását se­gíti elő. Mádi László úgy látja: az illetékszabályok változása és a kezességvállalás 12 millió fo­rintos határa csak apró lakások vásárlását teszi lehetővé, ame­lyek alkalmatlanok család- alapításra. ■ Farkas Melinda POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Borosnak csak hűlt helye volt a stadionban BOROS IMRÉNEK, az Orbán- kormány egykori miniszteré­nek a nevével ellátott, ülő- párnás helye van a zalaeger­szegi focistadionban. Csak­hogy a Zala Megyei Közgyű­lés alelnökét alig látják a pá­lya környékén. Pedig a párna mellé a meccs közben dukál még néhány pohár sör, no meg némi elemózsia is. A Va­sas elleni hét végi találkozón egy pár debrecenit, sajtos­sonkás szendvicseket is kí­náltak. A ZTE nyert, Boros he­lye azonban üresen táton­gott. Antalóczy Attila szellemi páholyt alapít ■ ANTALÓCZY ATTILA nyolc éven át volt képviselő a parlamentben, mostanság azonban Szili Katalin tanácsadója és a civil szféra harcosa. „A napokban alakul meg a Füst Milán Szellemi Páholy Egyesület. „Az a célunk, hogy meg­teremtsük a párbeszédet a legkülönbözőbb kultúrák kép­viselői között” - nyilatkozta lapunknak a politikus. Aki Széphalmi Diéta néven egy erkölcsi-szellemi parlament létrehozásán is fáradozik. A Balatonon bobozik a szocialista képviselőnő SZABADIDEJÉ­BEN legszíve­sebben boboz- ni jár kárpáti zsuzsa szocia­lista képviselő. A politikus Veszprémben született, és ma is gyakran visszajár a kör­nyékre. Innen ismeri a bala- tonfűzfői bobpályát. A képvi­selő gyermekei könnyen alkal­mazkodtak édesanyjuk rohanó életmódjához, hamar önálló­sodtak. A hétéves Kitti már gofrit süt, és bekapcsolja a mo­sogatógépet, a nyolcéves Apor pedig a barkácsolást szerelési munkákból veszi ki a részét. Kelemen András a parlagfű esküdt ellensége marad KELEMEN , ANDRÁS a ter- ' mészetkedvelő országgyűlési képviselők közé tartozik. _ „ Azt állítja: a kertben végzett fizikai munka pihenteti leginkább. A fizikai fáradtság ugyanis felér egy üdüléssel. A politikus az idén esküdt ellenségévé vált a par­lagfűnek. A szakemberek ajánlásai szerint kézzel tépte a gyomot, s az eredmény nem maradt el. A kert is szebb lett, hiszen az eddig elhanyagolt kedvenc, a vasvirág egy egész domboldalt foglalt el magának. MAGYARORSZÁG kozmetikázott statisztikák Megbecsülni is nehéz, hogy valójában milyen méreteket ölt nálunk a bűnözés Sok szex, kevés bűn bán János Talán emlékeznek, a hivatalos ada­tok szerint egy ideig mi, magyarok vezettük a világ legtöbbet szexelő népeinek listáját. aztán visszacsúsztunk a harmadik helyre, igaz, úgy, hogy a hozzánk hasonlóan költői , . túlzásoktól nem idegenkedő franciák és görö­gök előztek be minket. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy bizonyos statisztikák bemondás alapján készülnek, annyit is érnek. Más statisztikák meg elhallgatás alapján. Azok még kevesebbet érnek. Na, ilyen a bűnügyi statisztika. Az Orszá­gos Kriminológiai Intézet legfrissebb felmérése szerint nem könnyű megállapítani a honi bűnözés mértékét. Az elkövetett bűncselekmények kétharmadát az áldozatok be sem jelentik, negyvenhárom százalékuk azért, mert már abszolút nem bízik a rendőrségben. Egykor a Duna-Tisza közén nagy élvezettel olvastuk egy városi rendőrkapitány cikksorozatát a testület lapjában arról, milyen esz­közökkel lehet kozmetikázni a statisztikákat. A statisztikai koz­metikázás azóta is dívik, néha a kormányzati PR-szakértők krea­tivitását megszégyenítő leleményességgel torzítva a valóságot. A RENDŐRSÉG komoly energiákat fordít arra, hogy a bűncselek­mények egy részéről ne is készüljenek feljegyzések. Ha bele­húznak, elérhetik, hogy épp annyi bűncselekményt jelentsenek be, amennyivel a világ legbiztonságosabb országa címet is megszerezhetjük. Ahogy az a legtöbbet szexelőkhöz illik. HÍRSÁV CY?RTtE.pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 244.2000 250.5000 USD 191.0000 196.9000 GBP 352.0000 362.0000 CHF 159 0000 163.5000 SKK 5.9500 6.4500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: október 26. TeL: 82/312-951 Kuncze: elveszhet a rendbetétel esélye EL kell UTASÍTANI a kórházak magánosítása ellen irányuló kezdeményezést a december 5-i népszavazáson, máskülön­ben elvész a magyar egészség­ügy rendbetéte­lének esélye - véli Kuncze Gá bor. A privatizációt támoga­tó vándor-plakátkiállítást mutatta be tegnap a Nyugati téren az SZDSZ elnöke. Jövőre indulhat nálunk a bírói életpályamodell A BÍRÓI ÉLETPÁLYAPROGRAM várhatóan a jövő évtől indul­hat azzal, hogy a köz- tisztviselői törvénnyel összhangba hozzák a fize­téseket - állít­ja LOMNICI Zoltán főbíró. „A kormány egyetért azzal, hogy a bírák jövedelmén javítani kell.” Nincs még megegyezés az új minimálbérről ISMÉT ELNAPOLTA a döntést a minimálbérről keddi ülé­sén az Országos Érdekegyez­tető Tanács. A kormányzat és a szociális partnerek ajánlatai közeledtek, de ez nem volt elég. A munkaadók a korábbi 55 400 helyett 56 000 forintos mini­málbért vállaltak volna jövőre. A szakszerveze­tek az eddigi 62 000-et / 58 000 forintra enged- m ték le. A Fidesz szerint spórol a kormány a gyerekeken A MAGYAR oktatás nagy baj­ban van, és a jövő évi költségvetési javas- lat csak tetézi ezt mondta Pokorni Zoltán. A Fi­desz alelnöke szerint a jö­vő évre két lépcsőben tervezett normatíva- csökkentés több mint 1700 kistelepü­lési oktatási in­tézményt hoz nagyon nehéz helyzetbe. Hozzá: tette: 15 éve nem volt példa arra, hogy a gyere­keken ilyen gátlástalanul próbáljanak spórolni. Lesz népszavazás a kettős állampolgárságról AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG keddi ülésén elutasította a kettős ál­lampolgárságról ügydöntő népszavazást elrendelő ország- gyűlési határozat ellen benyúj­tott kifogásokat A referendu­mon arra a kérdésre kell vála­szolni, hogy kedvezményes ho­nosítással kaphassanak-e ma­gyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal vagy a más módon igazolják. Detrekői Ákos lett a NHIT új elnöke megújult a Nemzeti Hírközlé­si és Informatikai Tanács. Új elnöke Detrekői Ákos, a Buda- nODtl Műszaki és Gazda- [tudományi Egyé­rt volt rektora. Ko- s Kálmán infor- natikai miniszter javaslatára Mádi Ferenc köztársasági elnök nevez­ni te ki az új el­nököt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom