Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-12 / 239. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 12.. KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN A Fonyód zárta a hajós szezont Siófokon. A rövid ünnepélyes búcsú, a kürtszó és egy tiszteletkor után szinte teljesen üresen tette meg idei utolsó útját a Fonyód motoros, ami feltehetően az esős, hűvös időjárásnak volt köszönhető. A dombóvári Bunevácz Endre és felesége több évtizede rendszeresen utazik a Balatoni Hajózási Rt járatain. A cég a 158. idegenforgalmi idényét zárta ezzel. Kevesebb turista maradt el a hajókról, mint a tóparti szálláshelyekről. Brüsszelben a Balatonért Hegyi Gyula, az Európai Parlament tagja írásban ajánlotta fel Kolber Istvánnak, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnökének, hogy szívesen lobbizik Brüsszelben a régió érdekében. Czene Attila- Szóbeli beszélgetésünk alapján emlékeztetlek arra, hogy még az európai parlamenti választások előtt jeleztem: ha megválasztanak, szívesen vállalom a Balaton és környéke érdekeinek képviseletét a testületben - idézte föl Hegyi Gyula (képünkön). - Ez most annál is inkább időszerű, mert a környezetvédelmi, Ezernégyszáz repülőt fogadtak A balatoni idegenforgalom csökkenése a sármelléki repülőtéren is éreztette hatását. Míg 2003-ban közel hu- szonkétezer, addig idén október 5-ig 19.800 utasuk volt. Elsősorban a német turistaszám csökkent, bár az országból, illetve Svájcból a korábbi években indított charter-járatok idén is egytől egyig megmaradtak. A harmadik negyedév végéig összesen mintegy ezernégyszáz repülőt fogadtak. A frankfurti charter-járat e hónap közepéig közlekedik, ám a forgalom ezután sem szünetel majd a Balaton West Airporton. valamint a kulturális bizottságban nyertem tagságot. Azt hiszem, mindkét munkaterületen sok, a Balatonnal kapcsolatos téma kerülhet szóba. Természetesen fontos, hogy jó kapcsolatokat építsek ki a Balaton fejlesztéséért felelős intézményekkel, szervezetekkel- tette hozzá. - Alkalmas formája lehetne ennek az, ha időnként fogadóórákat, előre megbeszélt idejű találkozókat tartanék Siófokon. Hasznosnak látszana, ha már most ősszel megtartanánk az első beszélgetéseket. Kolber István, a BFT elnöke- aki időközben a Gyurcsány- kormány területfejlesztésért és idegenforgalomért is felelős minisztere lett - örömmel fogadta a felajánlkozást. Kovács Miklós (képünkön), a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója azt mondta: törekednek a szezon megnyújtására. A második Balatoni nemzetközi tojásfesztivál ugyan véget ért, de Siófokon a tojásművészeti kiállítás továbbra is folyamatosan várja a vendégeket. Október 15-én 17 órakor Hévízen a városháza dísztermében a Nosztalgia teaház keretében Kustár Zsuzsa tart előadást Álomfejtés és önismeret címmel. Premier színhelye lesz a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház október 16-án: Marc- Nagyon hasznos, hogy a Balatonnak külön képviselője lesz az Európai Parlamentben - hangsúlyozta.- A szakmai kapcsolatok és adott esetben a lobbi lehetősége újabb távlatokat nyithat a régió fejlődésében. Fontosnak tartjuk, hogy minden fórumon, így Brüsszelben is megismerjék a törekvéseinket. A BFT kitűnő partneri kapcsolatokat ápol a tó körül tevékenykedő szervezetekkel. Az együttműködés jegyében támogatjuk a fogadóórák megtartását, ezeknek a székházunkban helyet is adunk. Camoletti Leszállás Párizsban című két felvo- násos komédiáját mutatják be. A főbb szerepekben Fodor Zsókát, Ábel Anitát, Deutsch Anitát és Oszter Alexandrát látják a nézők. Sportos hétvégét szervez a Zala Megyei Természetbarátszövetség október 16-án Gye- nesdiáson. Ezen a napon tartják a Balaton-kupa lövészversenyt, illetve a tizenhat kilométeres kilátótúrát Gyenes- diástól Balatongyörökig. Leszállás Párizsban, álomfejtés és kilátótúra Balaton Feilesztési TanAcs Készült a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával Vízhőmérséklet: 14°C Átlagmélység: 321 cm Vízállás: 69 cm Vízminőség: kiváló Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: j07 Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka:87/568-168 Fehér Gyűrű Áldozatvédelmi Egyesület: 84/310-655 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Balaton Fejlesztési Tanács 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu Röntgennel segít az egyház Vas András Régebben két tüdőszűrő busz járta a megyét, mára csak egy maradt, s az ( is állandó javításra szorul. Éppen ezért a mosdósi kórház vezetői - a református egyház segítségével- új, modern berendezést vásárolnak.- Egy minden igényt j kielégítő, digitális szűrőberendezést választottunk, amely egy kisbusz alvázára van építve - mondta Gyurkovits Kálmán (képünkön), a mosdósi kórház főigazgatója, miután Dévai Endrével (képünkön), a készüléket kifejlesztő Innomed Medical Rt vezérigazgatójával együtt aláírta a szállítási szerződést.- Az 52,5 millió forintba kerülő készülék a szűrés során jóval kisebb sugárdózissal végzi el a vizsgálatokat. Segítségével korai stádiumban is kimutatható a tbc és a tüdőrák. Több a munkanélküli, Mérték a füstöt az álláskereső az utakon Romlott a munkaerő-piac helyzete szeptemberben: az augusztusinál 4,7 százalékkal több, 18 ezer 018 regisztrált állástalan szerepelt a megyei nyilvántartásban. A kaposvári körzet munkanélküliségi aránya 13,5 százalék volt. (hm) Parkot építenek uniós támogatással Megkezdődött az Orpheus- program megvalósítása: más- ' fél év alatt átalakítják a város- központ Széchenyi teret övező részét. A csaknem ötszázmillió forintos uniós támogatású program részeként két és fél évig kilenc parkgondozót és egy kertészt is foglalkoztatnak. Ők a múlt héten személyiségfejlesztő tréningen is részt vettek. A szakmai felkészítés kisgépkezelői oktatással folytatódik, (bm) Környezetvédelmi mérést végeztek tegnap Taszáron. 38 kamiont és te- hergépko- ' csit ellenőriztek, s kettőnél tapasztaltak a határértéket jelentősen meghaladó értéket E járművek zöld kártyáját 15 napra korlátozták. A megyei közlekedésfelügyelet tavaly 4300 környezetvédelmi ellenőrzést végzett (hm) Bontott ház helyén szabadidős tér Életveszélyes házat bontatott le az önkormányzat, amit a tulajdonosoktól vett meg, miután az ott lakók lakhatási gondjait is megoldotta. A ház helyén szabadidőpark lesz. (bm) Álruhát öltenek magukra az APEH-ellenőrök trükkök Színes bőrű egyetemista és turbékoló ifjú pár (Folytatás az 1. oldalról) A piacon, vásárokban viszont inkább az vezet eredményre, ha rövid idő alatt sok ellenőr dolgozik egyszerre egy-egy akcióban. A vásárban nem szükséges bármit is eljátszani - így az osztály- vezető -, tavaly például a kaposváriban egyszerre 16 páros dolgozott, kis híján 100 százalékos eredményességgel. Az egész nem tartott tovább fél óránál. Közben futótűzként terjedt a hír: „zsebesek” garázdálkodnak a vásárban, így aztán rövid időn Védett ellenőrök Bár elenyészően kevés az APEH- ellenőrökkel szembeni atrocitás, az idén mégis született egy precedensértékű ítélet Egy adózót egy év négy hónap letöltendő, társát pedig 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték jogerősen, mert életveszélyesen megfenyegette a revizorokat belül az árusok kis híján a kóbor kutyának is adtak számlát. Vélhetően ennek az akciónak is köszönhető, hogy az idén már jobb volt a helyzet az árusoknál. Azért négyből három számlaadási ellenőrzéskor még most is „fognak” munkatársaink feledékeny vásározókat - Nem is az 50-60 ezer forintos bírság a sok, amit egy-egy nyugtaadás elmulasztása miatt szab ki az APEH - magyarázta az egyik neve elhallgatását kérő, ismert Balaton-parti vállalkozó Ötből négyet büntettek Az idegenforgalmi szezonban több mint 700 somogyi vállalkozónál végeztek nyugtaellenőrzést, közülük minden második akadt fenn a rostán. A Balaton- parti akcióban 418 alkalommal ellenőriztek A piacozók 80 százalékát büntették, míg a boltosok felét sújtották bírsággal-, sokkal nagyobb veszteség, ha 12, 30 vagy 60 napra bezárják a boltot. Főként a tóparton veszélyes ez, hiszen 6-8 hétig tart csupán a szezon. Egy kaposvári kereskedő viszont azt állította: egy büntetés még „belefér"; jobban megéri az egy bírság, mint mindenkinek nyugtát adni. Az ellenőrök pedig állítják: nem a büntetésből befolyt összeg a lényeg. Ennél jóval többet hoz, ha az ellenőrzések után legalább egy darabig minden eladott portékáról nyugtát ad a boltos. Boronka - Szüreti felvonuláson vett részt a település apraja-nagy- ja. A mulatságon a régi falusi hagyományok hangulatát elevenítették fel. Minden utcában végigmentek, kis jelenetekkel, nótázással tették vidámmá ezt a napot, amit végül szüreti bállal zártak, (ve) Csurgó - A Szerencsejáték Rt 18 dolgozója segítette a Habitat-há- zak építését. A társaság eddig az egyetlen magyar tulajdonú nagy- vállalat, amely munkával és adományokkal is támogatta a Habitat fór Humanity közreműködésével megvalósuló építkezést. Az önkéntesek az épületek gipszkartonozását végezték, (va) Görgeteg - Elkészült a Hunyadi utca aszfaltburkolata, ez enyhít a község egyik legforgalmasabb útjának közlekedési gondjain. A mintegy 250 méter hosszú útszakasz megerősítése 2,8 millió forintba került. A megyei területfejlesztési tanács adta támogatásként az összköltség 70 százalékát, (bm) Hetes - Az önfeledt gyermekmosolyért alapítvány hatszázezer forinttal segítette az óvoda és az iskola komfortosabbá tételét. Ebből a keretből rendbehozták a babaházat, és felújították az elhasználódott játékokat is az óvodában. Kétszázezer forintért pedig az iskola udvarán padokat, asztalokat telepítettek, amelyeknél tanórákat, szabadidős és kézműves foglalkozásokat tartanak. Továbbá korszerűsítenek négy számítógépet is. (hzs) Kaposvár - Vállalkozói akadémia indítását tervezi az Ipartestületek Országos Szövetsége szlovák és lengyel társszervezetével. A képzést nem az alapoknál kezdik, mert az a cél, hogy a vállalkozók pótolják a hiányt, amivel a piacgazdaságra való áttérés miatt küszködnek. Az Iposz állítja össze az akadémia tananyagát, amit a társ- szervezetek átvesznek. Simsik Ágnes sajtófőnök tegnap közölte: a képzést tavasszal indítanák, (hm) Kánya - Lopás miatt folytat nyomozást a siófoki rendőrség ismeretlen tettes ellen, aki a háziak távollétét kihasználva behatolt egy családi házba és műszaki cikkeket, illetve készpénzt tulajdonított el. A bűncselekmény során 500 ezer forint kár keletkezett, (ca)