Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-02 / 231. szám
2 2004. OKTÓBER 2., SZOMBAT VILAGTUKOR Bush&Kerry Egy hónappal az amerikai elnökválasztások előtt a hivatalban lévő George W. Bush és demokrata kihívója megvívta első csatáját. November 2-án döntenek az Egyesült Államok szavazópolgárai, hogy a következő négy évben kit kívánnak látni a Fehér Ház lakójaként: a „régi” George W. Busht vagy pedig az „új” John Kerryt. Három tévévita jelenti a választási kampány csúcspontját. A ki- lencvenperces első összecsapást magyar idő szerint péntekre virradóra rendezték meg Floridában, a miami egyetemen, a következő kettőt október 8-án és 13-án tartják. Az első összecsapást ötvenmillió néző kísérte figyelemmel, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a szópárbajban a demokrata párti John Kerry egyértelműen maga alá gyűrte a republikánus George Busht. A jelöltek nem tehettek fel egymásnak közvetlenül kérdéseket; egymástól három méterre álltak, és helyüket nem hagyhatták el. Felmérések szerint a megkérdezettek 44-46 százaléka van azon a véleményen, hogy a vitából John Kerry került ki győztesen, s csupán 36-37 százalék gondolja Bush elnök érveit meggyőzőbbnek. Gy.Z. Büntetéssel fenyegeti hazánkat az al-Kaida terroristák Bin Laden jobbkeze a harcot keresztes háborúnak nevezte Aj mán al-Zavahri Magyar- országot is megfenyegette pénteken közzétett hangszalagján. Szervezett ellenállásra hívta fel a muszlimokat a keresztes hadjáratot viselő Amerikával és szövetségeseivel, köztük Magyarországgal szemben. Gyulay Zoltán Al-Zavahri, a dubaji székhelyű al-Dzsazíra arab hírtelevízióban bejátszott üzenetben figyelmeztetett, nem szabad halogatni az ellenállás megszervezését „Nem szabad megvárnunk, hogy az amerikai, brit, francia, zsidó, dél-koreai, magyar vagy lengyel erők Egyiptom, az Arabfélsziget, Jemen és Algéria földjére lépjenek” - jelentette ki al- Zavahri, aki az al-Kaida vezetője, Oszama bin Laden jobbkezének számít. Al-Zavahri A terroristavezér felszólította a muzulmán harcosokat, hogy még akkor is folytassák harcukat, ha az al-Kaida vezetői meghalnak vágy őrizetbe veszik őket. „Minden muzulmán kötelessége Palesztina felszabadítása, a harcot nem lehet csak zsidók elleni támadásokra korlátozni Palesztinában, miközben nem indul támadás az Egyesült Államok ellen, ez ugyanis nem fogja megzabolázni az amerikaiak és a keresztesek támadását” - hangzott el az al-Dzsazíra adásában. Pakisztán tisztogat a törzsi területen A pakisztáni biztonsági erők az al-Kaida mintegy száz feltételezett tagjával végeztek Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi területén - közölte Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Pakisztán a terrorizmus ellen háborút hirdető Egyesült Államok fontos szövetségeseként 70 ezer katonát telepített az ország nyugati, törzsi területére, hogy kifüstölje az ott megbújó feltételezett terroristákat. Magyar katonai temetők Ukrajnában hadak útján Az Árpád-vonalat a szovjet csapatok délről megkerülték ’ Magyar hősi katonatemetők avatóünnepségeit rendezik meg a napokban a Kárpátalján. A háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékhelyeiről, sírjaik gondozásáról Magyarország és Ukrajna egyezményt kötött. Toronyi Attila A kárpát-ukrajnai Ökörszem (Mizshirja) katonai temetőjében ma Holló József vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet főigazgatója eleveníti fel a második világháború eseményeit. Vasárnap Ungváron, hétfőn pedig a vorohtai temetőben emlékeznek az ünnepségek résztvevői a Magyar Királyi Honvédség harcaira. Bár a két ország már nyolc évvel ezelőtt hadi- gondozó-megállapodást írt alá egymással, sokáig akadozott a végrehajtás. Igazi áttörésnek számít, hogy most három helyszínen is olyan lehetőséget teremtenek, ahol méltóképpen, kegyelettel emlékezhetünk elesett rokonainkra. Ökörmezőnél, a Nagyág folyó medrében még ma is láthatók az Árpád-vonal részét képező beton harckocsiakasztó gúlák. A honvédség szakemberei 1940-44 között olyan erődvonalat építettek ki, amely egyedülálló vállalkozás volt Európában. Eredetileg nem a Vörös Hadsereg támadása ellen készült, bár azt is feltartóztatta. Csak Románia kiugrását követően veszítette el jelentőségét, mert délről megkerülték a szovjet csapatok, így további védelme értelmetlenné vált. Fehéroroszország Rendbe tették a katonasírokat az ukrán-magyar határ mentén „Stary OskoL Kurszktól visszavonulóban egy romos városkán haladunk át. Az út szélén lelőtt vadászgép." a szerző felvétele 1943. január 4-én a szokásos eligazítás után a zászlóalj segédtisztje tábori táviratot adott át, mely édesanyámtól érkezett azzal a szomorú hírrel, hogy édesapám január 2-án hirtelen meghalt. Megígérte, hogy igyekezni fognak helyet biztosítani valamelyik közeli szabadságos- vonatra. január 10-én hatan indultunk egy olyan kis szánon, mely egy hátrábbi községbe ment üresen - lőszerért, élelmiszerért. A szállásmester mínusz 25 fokot mondott. Két nappal később Szagunyban erős ágyúszót lehetett hallani távolról. Nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget, pedig nagy dolgok történtek már akkor. Nem sejtettem, hogy apám halálhíre valószínűleg az életemet mentette meg. Sípos Zoltán kollégám és utásztársam elmondása 'szerint január 14-én hajnalban rettenetes ágyú- és aknatüzet kaptak. Mire kivirradt, már tankok szaladgáltak az innenső parton. Lőttek minden mozgásra. Nehézfegyverek hiányában a gyalogság meg sem kísérelte a hiábavaló védekezést. Megfutott, mert ezt látta egyedüli védekezésnek. Hiányos téli ruházatban hagyták el állásaikat. A hadosztály teherautókkal, szánokkal délutánra már elviharzott, hivatalos nyelven „hátrább települt”. A fegyver és a puska, egyáltalán minden felszerelés a ruházaton kívül, csakhamar teherré vált a menekülésben. Mindenki elhányta. A legkisebb támadást sem volt mivel elhárítani Az utakon mindenütt menekülő magyar csapatokkal lehetett találkozni. Az első napokban, a visszavonulás kezdetén, csoportjukat erősen lőtte néhány tank. Orosz lovasok kerültek elő mintegy tizenöten, és terelni kezdték hátrafelé a csoportot. így jutottak tulajdonképpen hadifogságba. (Szucsák Elemér árkász szakaszparancsnok visszaemlékezéseiből) HÍRSÁV WolfgangSchüssel szigorítana MENEKÜLTÜGY A menekültstátus ausztriai megadásának feltételeit szigorítaná az osztrák kancellár. A néppárti wolfgang schüssél kifejtette, hogy csak visszaküldeni lehet például azokat a menekülteket, akik biztonságos országokból vágnak a világnak, (gyz) Kevés támogatás az erdélyi magyaroknak pénzkérdés Amennyiben a kormány a jövő évi költség- vetésben nem különít el négymilliárd forintot a határon túli magyar felsőoktatás számára, a Fidesz ilyen irányú módosító indítványt terjeszt be a parlamentben - mondta pénteken Nagyváradon Tőkés László királyhágó- melléki református püspökkel folytatott megbeszélésein Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz elnöke, (gyz) Draskovics elítélte a szrebrenicai mészárlást szembesülés Vük Draskovics szerbia-montenegrói külügyminiszter a múlttal való szembesülésnek szentelt kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján Belgrádban kijelentette: a szerb történelem ellen követtek el bűntényt, akik véghezvitték a szrebrenicai mészárlást, (gyz) TonyBlair kórházba került SZÍVPANASZOK A dél-londoni Hammer- smith kórházban kezelik TONY BLAIR brit miniszterelnököt. Szívébe katétert vezetnek, de ha nem szűnnek meg a tünetek, szívritmus-szabályozó beültetésére is sor kerülhet, (gyz) Már szerelik az első Gripeneket ELSŐ FECSKE Megkezdődött az első magyar Gripen vadászrepülőgép összeszerelése a Saab linköpingi gyárában pénteken. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Hollósi Nándor, a honvédelmi miniszter főtanácsadója és Sági János vezérőrnagy, a Magyar Légierő parancsnoka is. (gyz) Öngyilkos merénylet Pakisztánban pénteki ima Huszonegy ember vesztette életét és mintegy negyven megsebesült abban az öngyilkos merényletben, amelyet egy zsúfolt síita mecsetben követtek el pénteken Pakisztán keleti részében. A robbanás az indiai határhoz közeli Szijalkot városban a szokásos pénteki ima idején történt, (gyz) A külügyminiszter titkos álmai „KOFFISCH” JOSCHKA FISCHER német külügyminisztert Kofi jiL Annánként ábrázoló fényképet közölt a Bild. Az újság arra utal, hogy a 3Sat nevű kereskedelmi televízió egyik műsora szerint a berlini diplomácia irányítója titokban az ENSZ főtitkári székének megszerzését tűzte ki célul, (gyz) Támadják a lázadók fellegvárát számárrá A „szunnita háromszög” birtoklásáért folytatott harcok során a lázadók fellegvárának tartott Számárrá ellen indított offenzíva keretében az amerikai egységek száztíz ellenállót öltek meg. Egy amerikai katona is életét vesztette. (gyz) Titkos Honecker-bunker VÖRÖS TAPÉTA Itt akart átvészelni egy esetleges háborút a német munkás-paraszt állam vezetője Építőmunkások az egykori NDK államtanácsának épülete alatt hat méterrel felfedezték Erich Honecker óvóhelyét. Toronyi A. A fold alatti helyiséget annak idején a pincéből választották le, és csak a földfelszínről lehetett megközelíteni. A csinos rejtekhelyei vörös velúrtapétával burkolták, s az egyik falától - a kijáraton át - harmincméteres alagút vezetett a felvonóhoz. Ezt is jól álcázták: a szerkezet előkelő utasa a kert rózsabokrai között bukkanhatott volna elő - a feltételezett háború után. Az 1964-ben átadott épületben, amelyet most újítanak fel, jelenleg gazdasági főiskola működik. Az érdeklődőknek nem sokáig nyílik alkalmuk, hogy a bunkert megszemléljék. Eredeti állapotában ugyanis befalazzák, hogy később bármikor kibonthassák. A berlini város- vezetés szerint nincs építészeti értéke, ezért nem is helyezik műemlékvédelem alá. Ugyancsak ERICH HONECKERREL kapcsolatos az a hír, hogy halála után tíz évvel valószínűleg újratemetik. „Helyezzék végső nyugalomra a volt NDK vezetőjének hamvait ott, ahol született, a Saar-vidéken” - követeli az a brandenburgi pap, aki emigrációja előtt több mint két hónapra befogadta. „Méltatlannak” tartja, hogy az urna 1994 májusa óta az özvegy chilei lakásának nappalijában van.