Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-28 / 227. szám
somogyi hírlap - 2004. szeptember 28., kedd KÉK TÜKÖR Tagadnak a móri per vádlottal beismerések. A móri bankrabláson kívül az összes vádpontban beismerte bűnösségét Kaiser és Hajdú. Kaiser Ede azt állítja: megrázta a móri bankrablás híre, és bár valóban tervezte a fiók kifosztását, nem ő követte el a bűncselekményt. Hajdú azt vallotta, hogy nem járt Móron a történtekkor. Nagy Eszter Dóra Három fegyveres büntetés-végrehajtási őr és 12 rendőr vigyázott a móri per vádlottaira. A tárgyalás fokozott biztonsági ellenőrzésekkel kezdődött. A hallgatóságot egy külön folyosóra terelték azért, hogy a bilincsben érkező Kaiser Ede és Hajdú Krisztián a legnagyobb ellenőrzés mellett érkezhessen a tárgyalóterembe. Kaiser és Hajdú nem akartak szóban vallomást tenni, csak írásban. Hajdú még kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni, Kaiser pedig csak a móri bűn- cseíekltiériyékkel kapcsolatban nyilatkozott. Mindketten tagadták, hogy közük lett volna a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő bankrabláshoz. A két vádlott írásbeli vallomását felolvasták a tárgyaláson. A dokumentumok megszólalásig hasonlítottak egymásra. Kaiser és Hajdú is elismerte, hogy a jogi nyelvezetű írások elkészítésében segítettek nekik. ■ kösselébau sem voltam a helynek, az autómból láttam a fiókot. Csak ssdiapafcikus volt, kívülről, esett mondtam a KígTlesnek, hogy vau egy jó "kis Ivattk Móron.” KAÍ8EH KDE Apróbb pontosításokkal a móri bankrabláson kívül valamennyi vádpontban beismerték bűnösségüket. Kaiser még azt is elismerte, hogy olyan bűncselekményekből tartotta el magát, amelyek a vádiratban nem is szerepelnek. Erre azonban a bíró nem volt kíváncsi, mondván, nem tartozik az iratokhoz. Kaiser korábban a rendőrségen nem kívánt vallomást tenni, az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban most szólalt meg először. Azt állította, hogy bár korábban tervezte a móri fiók kirablását, a kérdéses időpontban Budapesten Kaiser bandájának bűnlajstroma Kaisert és Hajdút a móri mészárlás mellett a Keleti pályaudvaron található pénzváltó elleni sikertelen rablással, egy budaörsi telephely kifosztásával, két pénzszállító elleni támadással, a csepeli posta kirablásával, valamint lőfegyverrel és kábítószerrel való visszaéléssel, testi sértéssel, illetve okirat-hamisítással is vádolják. Az ügy kilenc vádlottja közül csak Kaiser és Hajdú van előzetes letartóztatásban. A vádirat alapján valamennyien büntetlen előéletűek. Csuklya nélkül, volt, és egy osztrák pénzváltó kifosztásán dolgozott. Hajdú László írásbeli vallomásában szintén azt állította, hogy a bankrablás idején nem volt Móron. Hozzátette: a bűn- cselekmény idején megromlott a viszonya Kaiserrel, nem is beszéltek egymással. Ez ellentmond Kaiser állításának, hogy a rablásról maga Hajdú számolt be neki telefonon. megbilincselve, fegyveres kísérettel érkezett Hajdú és Kaiser a tárgyalásra HÍREK Gázsprével fékezte meg a tomboló férfit megverte és az utcára rángatta egy 29 éves férfi a vele szemben intézkedni kívánó rendőr hadnagyot, aki csak gázsprével tudta őt megfékezni. Szerencsére a rendőr könnyebben sérült meg. (ned) Rendőrre támadt a csempész kalauz megrúgta a vele szemben intézkedő rendőrt a Tisza Expressz kalauza. A 25 éves ukrán férfit csempészet miatt vonták ellenőrzés alá, a vonaton 330 ezer forint értékű cigarettát találtak, (ned) Befőttel együtt vitték a trezort ellopták a nyírlugosi polgármesteri hivatal 100 kilogrammos páncélszekrényét. A tettes a trezoron kívül két üveg meggybefőttet is magával vitt. A kár értéke nem ismert, (jj) Burkolatokat loptak az alagutakból tetten értek két férfit » a dunaújvárosi járőrök, a gyanúsítottak félmázsányi alumínium távfűtésburkolatot cipeltek a hátukon. A zsákmányt a közelben lévő távfűtő cég főid alatti alagútjaiból lopták el. (jj) Meztelenül ugrott kútba a tengődi férfi Krutek József Feltehetőleg öngyilkossági szándékkal a családi ház udvarán levő tizenöt méter mély ásott kútba ugrott tegnap reggel egy hatvanöt éves tengődi férfi. A zuhanás után a kútban levő mintegy háromméteres vízben megfulladt. Ezt Juhász Károly helyettesítő háziorvos állapította meg. Az orvos, aki évtizedek óta kezelte a férfit, elmondta: születése óta gyengeelméjű volt. Apró külsérelmi nyomok voltak rajta, ami az ugrás során keletkezhetett. A férfi egyedül élt, úgy gondozták. A mezítelen holttestet a tabi önkéntes tűzoltók mintegy félórás munkával, elektromos emelővel hozták a felszínre. Horányi János őrnagy, a siófoki kapitányság nyomozó alosztályának vezetője elmondta: az idős férfi szellemi kapacitása mindössze egy 7-8 éves gyermekével volt azonos. Édesanyja gondozta, aki másfél éve meghalt. Ezután az egyik családtag vállalta a gondozást. A faluban azt beszélik, hogy a férfi érzelmi kötődése olyan szoros volt az anyjához, hogy annak halálát azóta sem tudta feldolgozni. Mivel a gondozó rokon kórházba került, a férfi magára maradt. Tegnap reggel a szomszéd vette észre, hogy nyitva a lakás ajtaja, a férfi hálóingje pedig a szobában. A keresés után látták meg, hogy a kútban van. Segítség a Robotzsarunak Jakab Edit Háromszázezer forint értékű, speciális programokkal ellátott számítógépet ajándékozott a kaposvári önkormányzat a megyeszékhely rendőrkapitányságának. Az értékes berendezést tegnap Szita Károly adta át. A polgármester kiemelte: a város és a rendőrség közt évek óta példaértékű az együttműködés. Igyekeznek megtalálni azokat a lehető-,„,,_ sége- k e t , amelyekkel a város is hoz- z á j á járőrözéshez pedig 250 ezer forinttal járult hozzá az önkormányzat áz idén. Ezúttal pedig a rendőrségnek egy korszerű számítógépre volt szüksége. Herke Tamás kaposvári rendőrkapitány szerint az eredményesség nagymértékben függ a rendőrség technikai felszereltségétől. A most átadott számítógép a járőrök rulhat a megyeszékhely biztonságosabbá tételéhez, a bűnüldözés, bűnmegelőzés hatékonyabbá tételéhez. Segítséget nyújtottak kismotorok vásárlásához, járőrautók cseréjéhez, a közterületi kamerák felszereléséhez, a lovas rendőri bázis kialakításához. A Desedai vízi és a körzeti megbízottak munkáját segíti majd, elsősorban az adminisztratív és kriminalisztikai területen. A speciális programok lehetővé teszik, hogy a Robotzsaru 2000 program nyilvántartási rendszerét használhassák a rendőrök. A legismertebb mágus és jósnő, Elena itt van Kaposváron, azért, hogy az embereknek segíthessen megoldhatatlannak látszó problémák megoldásában. A mágusok gyűlésén elismerésben és kitüntetésben részesült munkái nyomán. Nagyon sok problémában segíthet Önöknek, mint például az impotenciában, alkoholizmusban és epilepsziában. Hatalmában áll átkok és rontások levételében segíteni az embereknek! Le tudja venni a bájokat az életükből, szerelmükből, munkájukból! Segíthet felbomlott párok kapcsolatában is és sok minden más problémában! Időpontegyeztetés: TELIES KOMOLYSÁGGAL: 06-70/587-4233 Kaposváron, a Virág utcában családiba: jellegi! 6 lakásos társasházban 54-105 m2-es kulcsrakész lakások garázzsal, saját udvarral novemberi átadással eladók! Érdeklődni: a BITT KFT-nél, a 82/529-020-as vagy a 20/944-0288-as telefonszámon Németh Péternél. 'J 100 éves ALMA MATER Ű TATÁN várja az iskola volt tanulóit A Vaszary János Általános Iskola 100 éves évfordulójának ünnepi hetén 2004. október 4-9- kötött várja a jelenlegi és jogelőd iskolák (Elemi Népiskola, Polgári Leányiskola, 2. sz. Általános iskola) tanulóit. Hétfőtől csütörtökig osztálytalálkozók, sportversenyek, önszerveződéssel. Október 8. .Az Iskola jelenlegi diákjainak ünnepe. Október 9- 16.00 órakor ünnepi műsor a tornateremben, „Régi diákok köszöntik öreg iskolájukat” címmel. Hétfőtől szombatig iskolatörténeti kiállítás megtekintésére nyílik lehetőség minden érdeklődő számára. Bővebb felvilágosítás az iskola titkárságán. Jubileumi évkönyv ugyanitt rendelhető meg. Levélcím: Vaszary J. Általános Iskola, 2890 Tata, Országgyűlés tér 4. Teldon'tax: 34/588-022, illetve 382-376. TÖt/imSi JÓZSffl Igazgató ■T----------------------------------------m Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Kaposváron az Akácfa, a Sörház, a Katona j., a Vasvárt, a Tompa M. utcában, valamint a Rózsa utcában 1-43. számig 2004. szeptember 30-án 10 órától 12 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük. Bon SÁNDOR KFT. HYUflDni <& 0 km-es szalonautók: Hyundai Get I.3 GL klímás, v.türkiz mica 2 860 000 Ft Hyundai Accent I.3 5 a. klímás, ezüst metál 2 739 000 Ft Hyundai Accent I.3 4 a. klímás, szürke metál 2 639 000 Ft Hyundai Accent 1.3 5 a. klímás, arany mica 2 749 000 Ft Hyundai Lantra 2.0 CRDl, bordó mica 4 487 500 Ft lÓVe-tóI hitel, 72 havi futamidővel Hvundaí SR Truck platós tehergépkocsi 2.5 TCI 3 I99 000 Ft + Áfa 20%-tól hitei, 72 havi futamidővel Használt autók: Hyundai Accent 5 a. LS ’99. napsárga 109334 km I 280 000 Ft Suzuki Swift i.O GLX 01. czüstmetál 39000 km I 290 000 Ft Honda Prelude 1.6 '81. mélykék 82000 km 280 000 Ft Skoda Formán Plus '95. éiénkpiros 151278 km 300 000 Ft Renault Express '89. fehér 251819 km 250 000 Ft Wartburg 353 '91. szürke 29437 km 150 000 Ft Trabant 601 Spec. '83. belge 96819 km 100 000 Ft Mitsubishi Colt '81. v.kék met. 115434 km 180 000 Ft Audi 100 '83. zöld metál 264000 km 300 000 Ft Talbot Horizon '81. v. zöld metál 113000 km 149 000 Ft Skoda 120L ’85. piros 109681 km 135 000 Ft Latvija 100 000 Ft Alkatrésznek, megegyezéssel: Fiat Ritmo 75 CL 1986. Mazda 626 aut. 1985. Mitsubishi A.160 1982. VW Passat 1978. VW Transportcr 9. szem. Trabant 601 S 1987. karosszéria komplett, motor nélkül Karambolos gépkocsik megegyezéssel: Suzuki Swift 2 személyes tgk. Renault Trafik tgk. Kaposvár, Raktár u. TeL: 82/512-175