Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-03 / 206. szám
2004. Szeptember 3., Péntek LAKBERENDEZES 11. OLDAL Lakójáról árulkodik a szobabelső Horváth Gabriella még emlékszik arra, hogy kislány korában a Szereti ön Brahmsot? című, Ingrid Bergmann főszereplésével játszott filmben hallotta először a szót: lakberendező. A szakmának Magyarországon a mai napig nincs saját TEÁOR- vagy SZJ-száma. A tapasztalatok szerint egyelőre csak azok kérik lakberendező segítségét, akiknek sok a pénzük és kevés az idejük.- Tőlünk nyugatabbra kialakult már egyfajta kultúrája az otthonteremtésnek - mondta Horváth Gabriella. - Többen megengedhetik maguknak az igényességet. Ugyanakkor vannak angol nyelven hozzáférhető, távoktatással foglalkozó lakberendező-iskolák, melyek a világ bármely részére megküldik a tananyagukat; sok háziasszony már csak kellemes időtöltés gyanánt is elvégzi a tanfolyamot. Természetesen másképpen kell berendezni a nappalit egy presztízsből nagy társasági életet élő karrierista pár számára, és másképpen egy háromgyerekes család otthonában. Ugyanakkor egy szingli lány konyhája lehet, hogy csak stílusában, ízlésvilágában tér el egy agglegényétől, hiszen egyikük sem vezet háztartást. Nem okoskodik Mit tesz, ha szülőhöz, barátnőhöz vagy ismeretlenhez megy látogatóba, s nem tetszik neki, amit lát? - ezt is megkérdeztük a lakberendező szakembertől.- A szülőnél finoman megmondom, hogy tudok valami mást, ami ide kellemesebb volna. Pénzügyi akadálya van, ha nem fogadják meg a tanácsomat. A barátnőnél a nekem tetsző dolgokat megdicsérem, a nem tetszőkről nem szólok, csak ha a véleményemet kérdezik. Ismeretleneknél pláne csendben maradok. Mosolygóssá tesz a tárolórendszer- Sokan azt gondolják, hogy a világ legkönnyebb kérdéseit kapták, amikor az életmódjuk felől érdeklődöm - idézte föl a szakember. - Szerintem a jól kialakított tárolórendszer a lelke mindennek. Az emberek többsége azonban nem ül le és nem gondolja végig apróra, melyik helyiségben mire volna szüksége ahhoz, hogy kényelemben és mindennapos bosszúságok nélkül élhessen. Szinte mindig az derül ki, hogy életük mozzanatait még sohasem tudatosították. Nem csoda hát, ha életterük nem szolgálja ki őket megfelelően! Nem kell mindennap bosszankodnom és veszekednem, hogy átesem a serdülő fiam előszobában ledobott sporttáskáján, ha kijelölök egy helyet, ahová bevághatÚjgazdag mentsége Magyarországon a pénztől függetlenül a lakberendezésnek szinte nincs kultúrája. A polgári ízlésvilág negyven évig létjogosultságát veszítette, s az ez idő alatt felnőtt nemzedékek számára nincs példa, hogy milyen az arányosság, a harmónia, a formagazdagság, a stílustisztaság. A gyökértelen jelen alkalmatlan volt ízlésnevelésre. Nem véletlen, hogy talán nincs is a formatervezésnek olyan ága, amiben ne olasz dizájner vinné el a pálmát. A giccset sok pénzért befogadó újgazdagoknak tehát van mentségük. ja, s máris nincs útban és szem előtt. A bútorozási terv tehát a családi kapcsolatokat is befolyásolja; egy jól végiggondolt tárolórendszernek köszönhetően mosolygó- sabban nézhetünk egymásra.- Választásaink, akár öltözködésről, akár építkezésről, esetleg autó- vásárlásról vagy lakberendezésről van szó, mindenképpen árulkodnak rólunk - állította Horváth Gabriella. - Sokatmondó egyébként, hogy az úgynevezett antik bútor folyamatosan a reneszánszát éli. Ez azt jelenti, hogy nem tudunk jobbat, és az esztétikai gyökértelenség- ben biztos kapaszkodónak tűnik. Magyarországon csak egy szűk réteg áldoz pénzt a lakberendezésre: azok, akik gazdagok és elfoglaltak. A lila előkelő, a vörös buja Pedig a formák és színek hangulatokat és érzéseket keltenek, befolyásolják a mindennapjainkat. A lila előkelőséget, kifinomultságot sugároz, a vörös jelenthet dinamizmust, de bujaságot és agresszivitást is. A Átlátható iroda Egy Magyarországon zöldmezős beruházásban felépült, francia tulajdonú gyárépületben működő egyterű irodából kellett leválasztani a cég exkluzív tárgyalóját. A problémát a műszaki kérdéseken felül a belátás kérdése és a természetes fény hiánya adta. A megrendelővel egyetértettek abban, hogy nem akarnak egy dobozszerűén lezárt, süket és vak tárgyalót, ahol a benntartózkodó leginkább csak egyre tud gondolni: mikor szabadulhatna már innen. Belső reluxás duplaüveg-fal- rendszert választottak. Horváth Gabriella lakberendező szívesen ad tanácsot barátainak is fotó: marton László színek élettani hatása bizonyított: a műtősruha azért zöld, mert kiegészítő színe lévén kompenzálja a vér vörösségét. Az Egyesült Államok járt élen az 1950-es években azokkal a szociálpszichológiai kísérletekkel, amelyeket a hatékonyabb munkavégzéshez szükséges körülmények üsztázása érdekében folytattak. Olyan meggyőző eredmények születtek, hogy teljesen általánossá vált a munkahelyek színvilágának a tudományos megterveztetése. Behizonyosodott, hogy a ráköltött pénz megtérül a hatékonyságban és a kevesebb hibaszázalékban.- A színeknek és mintáknak térszervező erejük is van: egy sötét fal előtt álló világos ülőgarnitúra optikailag nagyobb terjedelmű, a jelentőségét tekintve uralkodóbb lesz - tette hozzá a szakember. - Ha egy szűk, téglalap alakú szobába olyan szőnyeget teszünk, amiben széttartó, ívelt vonalvezetésű a mintázat, akkor az sokat old a szűk és merev térhatárokon. A világos fal távolabb marad tőlünk, a sötét szorosabban ölel. Sokan szívesebben élünk meleg színek között, mások a hideg színekben a tisztaságot, a rendet látják, ezért szeretik. Lenyűgözi a somogyi táj Horváth Gabriella szerint a vidéki emberek is igényesek.- Balatonboglár a második otthonom, ugyanis kicsi gyerek korom óta itt nyaralok - árulta el. - Életem legjobb élményei a Balatonhoz kapcsolódnak: balatoniéitól férjemmel az itteni strandon ismerkedtem meg. Megható, hogy az évek során a gyerekem számára is ugyanolyan meghatározó élménnyé vált ugyanaz a ház és udvar, ugyanaz a környék, ami nekem. A somogyi tájat Szőlősgyörökön felnőtt édesapám mutatta meg nekem, s azóta is lenyűgöz. Tehát szeretek itt lenni, másrészt azt remélem, a vidék is fel fog fejlődni úgy, mint Ausztriában, ahol a kisvárosokban is be lehet szerezni ugyanazokat az igényes termékeket, mint a fővárosban. Szerintem az autópálya elkészültével lendületet vesz az itteni gazdaság, mert az infrastruktúra elsődleges fontosságú a befektetők számára. Örülök, hogy Balatonboglár ápolására és tisztán tartására gondot fordít az önkormányzat - tette hozzá. - Sajnálom viszont, hogy nincs élőzenés-táncos szórakozóhely, pedig régen több is volt. A hangulatos éjszakai élet hiányzik. S gondnak tartom, hogy lényegesen kevesebb a munkahely, mint a rendszerváltás előtt. Jobb híján túlzottan csak az idegenforgalomra számítanak az itt élők. Én különösen örülök a privatizáció óta saját lábukra állt térségbeli borászok sikerének. A Balatont kivételes képződménynek tartja: imádja telt, selymes és simogató vizét. Szerinte még némi gyógyhatása is van. Vitathatatlan azonban, hogy az ember egy idő után megunja a strandolást - mondta. - Megvallom, ha külföldi lennék és csak egyszer is megtapasztalnám, hogy itt tulajdonképpen nem lehet közlekedni: ha találtam is magamnak pfogra- mot, nem tudok eljutni a helyszínre, azonnal hazamennék és vissza sem jönnék. Az is csak egyszer fordulhatna elő velem, hogy becsapnak vagy irreális árat számolnak, nem is beszélve a személyzet nem megfelelő stílusáról. Ahol nekem folyton résen kell lennem valamiért, oda nem megyek kikapcsolódni. Valószínűleg a szezonális jellegen kellene változtatni, amennyire lehet. A problémákat talán automatikusan megoldaná, ha nem két hónap alatt kellene egyévi keresetre szert tenni. czene attila Kavalkád kelmékből Nem kell szakmabelinek lenni ahhoz, hogy tudjuk, menynyire megváltoztatja a lakás hangulatát egy új szőnyeg vagy ágytakaró, néhány színes díszpárna, függöny. Ahogy mondani szokás, felöltöztetik a lakást, és ha okosan, ízléssel válogatunk közöttük, kisebb-nagyobb csodákra is képesek. A lakás berendezése többé-kevés- bé akkor ér véget, amikor helyére kerülnek a gondosan kiválasztott függönyök és szőnyegek. A lakástextíliák otthonunknak meleg, puha, barátságos, hangulatot kölcsönözhetnek. A színek, a minták segítségével sokféle időszakot és stílust idézhetünk fel. A kiegészítők viszonylag egyszerűen változtathatók. Elég egy kis fantázia, néhány ötlet, és máris megújulhat a lakás. Ideális esetben a lakástextilek színe, mintázata illik egymáshoz. Mintás, színes anyagokkal azonban nem olyan köny- nyű dolgozni, hiszen nem mindig sikerül a helyes „keverési arányra” rátalálni. Ami a kirakatban jól mutat, az lehet, hogy a lakásban nyomasztóvá vagy jellegtelenné válik. Ezért mindig alaposan gondoljuk át, mit, mivel, hogyan párosítupk. Legkönnyebben a nappalit tudjuk hangulatossá varázsolni. De tévedés azt hinni, hogy a fürdőbe, a konyhába vagy a hálóba nem tehetünk díszpárnákat, mintás függönyt. A lakás falait nemcsak festményekkel, hanem különféle textilekkel is díszíthetjük. Nagyméretű, dekoratív kendőket, színes, nyomott mintás ágyterítőket, hímzéseket, csipkét éppúgy a falra akaszthatunk, mint gobelint, régi és új szőnyegeket. De bármilyen textil kerül is a falra, melegségével, textúrájával, színeivel, esetleg finom részleteivel döntő szerepe lehet a szoba hangulatának kialakításában, s vele a mi közérzetünk javításában. A jól megválasztott, arányaival, színeivel környezetébe illő textil valósággal felöltözteti a szobát, kiemeli és hangsúlyosabbá teszi egy-egy részletét, vagy éppen megteremti a látvány egyensúlyát^ _____________________■ Sz orosabb együttműködésben a kivitelezőkkel - a Wienerberger ajánlásával Az építkezés a családok életében nem kis vállalkozás, ezért nem mindég}', hogy miből és kivel - milyen szakember segítségével - vágnak bele a gyakran életre szóló vállalkozásba. Ebben a nagy építőanyag-gyártó cégeknek nem csupán érdeke, hanem felelőssége is van. A Wienerberger Téglaipari Rt. ezért szövetséget köt helyi viszonylatban elismert, megfelelő minőségben dolgozó és megfelelő szolgáltatást nyújtó kivitelező cégekkel, ezzel életre hívva a Porotherm Téglaházak Rendszerét. Aki volt már építés közelében - akár úgy, hogy saját házát építette, akár csak besegített másnak - az. tapasztalhatta. hogy az építkezés folyamán számos felmerülő kérdésre kell választ adni. Ha telek és terv már van,, a kérdések sora a „ki fogja megépíteni" kérdéssel kezdődik, majd jön, hogy „miből legyenek a falak”, ki, hogyan és főleg mikor koordinálja a munkálatokat, belcférünk-c a tervezett költségvetésbe, mikor tudunk beköltözni új otthonunkba? A válasz: Porotherm Téglaházak Rendszere A családok többsége egyszer, néha kétszer vállalkozik építkezésre. A végeredmény viszont meghatározhatja akár több generáció életminőségét is. Ebben kíván segítséget nyújtani az a „szövetség”, amelyet Magyarország nagy építőanyag-ipari cégei hoztak létre. A Porotherm Téglaházak Rendszerének kialakítása során a Wienerberger Téglaipari Rt. célja, hogy saját illetve a Bramac, Schiedel^Tondach és Velux cégek termékeiből valóban minőségi, több generációt kiszolgáló otthonok épülhessenek, amelyek értéket jelentenek tulajdonosaik számára. Ez alapján kerültek kiválasztásra az együttműködő, termékeket beszállító cégek is. Mivel az épület minőségében nem csupán a jó minőségű termékeknek van szerepe, a Wienerberger által életre hívott „szövetség” megkeresi a helyi viszonylatban elismert, megfelelő minőségben dolgozó és megfelelő szolgáltatást nyújtó kivitelező cégeket, akik a Porotherm Téglaházak Rendszerében dolgozhatnak, e védjegyet használhatják értékesítésük során. A házépítők érdekében A Rendszerben azon kivitelezők dolgozhatnak, amelyek a Rendszerben felállított feltételrendszernek eleget tesznek: rendelkeznek megfelelő szakembergárdával, referenciával és szolgáltatásuk színvonalát a napi- munkájuk során - az előzetes tájékoztatás, ajánlatadás, szerződéskötés, bonyolítás és a végeredmény tekintetében is - meggyőzően bizonyították. Ezzel mintegy a fogyasztó, a házépítő érdekeit védi a Rendszer. A kivitelezők a Wienerberger által felállított követelmények között szereplő feltételeken kívül más szolgáltatást is nyújtanak (pl. banki kapcsolatok, ügyvédi szolgáltatás stb.), de fontos, hogy az anyagbeszerzéssel járó vesződséget mindenképpen leveszik a megrendelő válláról. Természetesen a szerződés feltételeit az építtető és a kivitelező a Wienerberger ezen elvárásai mellett maguk határozzák meg. A Porotherm Téglaházak Rendszerében dolgozó kivitelezők fix áron, fix határidőre, az építtető igényének megfelelő készültségi fokon vállalják az építést. Jó minőségű termékek - független ellenőrzés A Porotherm Téglaházak Rendszerében dolgozó kivitelezővel való szerződéskötés az építtető számára azt jelenti, hogy a ház a Wienerberger és együttműködő partnerei által ajánlott termékekből - falazat, födém, tető, kémény, tető-ablak - épül legalább szerkezetkész állapotig. A Wienerberger által gyártott Porotherm Építési Rendszerből építkezők olyan otthont építenek, amely emberöltőkön át maradandó értéket képvisel. A természetes alapanyagból készülő építőanyagok segítségével a ház. a pincétől a padlásig felépíthető. A Porotherm téglából szakszerűen megépített falak kiváló hőszigetelő és hőtároló képességgel rendelkeznek, a ház egészséges lakóklímát biztosít a bentlakóknak. Ugyan az építtető a ház megépítésére a Rendszerben együttműködő kivitelező-partnerrel köt szerződést, a Wienerberger munkatársai folyamatosan ellenőrzik mind a partner szolgáltatásának színvonalát, mind a Rendszer működését. További szolgáltatás, hogy a szerződésben foglalt műszaki tartalom megvalósulását a kivitelezőtől és a beszállító cégektől független műszaki ellenőrzés is biztosítja. A Nyugat-Magyarországon most elindult teszt után, amennyiben a Rendszer a vártnak megfelelően működik, a jövő évben az egész ország területén bárhol további kivitelezők válhatnak a Rendszer tagjaiként a családi házat építők megbízható partnereivé. Somogy megyében a Porotherm Építési Rendszerben dolgozó kivitelező partner a Bitutec Kft. (7400, Kaposvár, Rákóczi tér 12.a.). A Rendszerről további információ kérhető: 06-30/242-8710 _________Hírek_________ KO NYHAI ÖTLETBAZÁR. A konyhai munka, főzés, mosogatás unalmas és hosszadalmas. Legalábbis sokáig az volt. Manapság számtalan érdekes színes konyhai eszköz kapható a boltokban, melyek nemcsak a gyerekek, hanem a háziasszonyok kedvét is feldobják. Vagy megkönnyítik a munkát. PORCELÁNKERET. Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy valamely kedvenc, régi porcelánunk, amit, talán annakidején már nagymamánk is a lakás díszeként tartott számon, egy elhamarkodott mozdulat következtében megrepedt vagy összetört. ■ Vendéglősök, közétkeztetök FIGYELEM! Szeptemberi ajánlatunk:- Önkiszolgáló porcelán tányérok 10% engedménnyel.- Üvegpoharak, kancsók.- RM nagykonyhai edények, evőeszközök. Kapós Üvért Kaposvár, Pécsi u. 9-11. Tel.: 82/416-536. ______________________________________________(136863) aa HŐSZIGETELÉS 5 év teljeskörű garanciával! Ha szeretné házát, lakását korszerű anyagokkal, garantált minőségben szigetelteni, rendelje meg most! Nálunk a minőség a falon marad! 30/416-7445 anstyrolJ*3 §1 Magasháttámlás kő- és ^ irodai számítógépasztalok már 7900 Ft -tó ! Raktárról azonnal! _____________________