Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-25 / 225. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT 7 BALATONFÖLDVÁRI TÜKÖR Rossz utakon járnak, jó irányba tartanak a székelyek megmaradnak A harmadik gyermeket a hazának szülik A bal oldali padsorokban nők, a templom másik felében férfiak. A mise előtt egy órával már betölti a kegyhelyet az áhítat. Több mint kétezer székely imádkozik. Utóbb a húsz pap egyike az ég felé fordulva azt kéri: Uram, tartsd meg ezt a szép népet! Czene Attila A székelyeknél többet senki nem tesz a holnapért. Többségében szorgalmas, ezermester emberek lakják ezt a hazától távolra szakadt földet. Még tíz esztendő, és megváltozhatnak a jelenlegi szerepek. A roman- tikázásra vágyó, segítőkész magyarországi magyarok - ha az erdélyi változások tartják az utóbbi évek ütemét - nemsokára tapasztalatokat ellesni mehetnek a Kárpátok karéjába. A székely nők manapság három gyermeket szülnek: egyet- egyet az apa és az anya helyébe, a harmadikat a hazának. Sándor Ferencék heten voltak testvérek, felesége, Berta szülei pedig tíz apróságot neveltek föl. Berta alapította Zetelakán az első civil szervezetet öt évvel ezelőtt, az ő szerkesztésében láthatják kisnyéken,) úk>k) Q magyarországi tévék műsorait. A férj gépállomás vezetőjeként dolgozott, az utóbbi években a saját kezével épített fából háromszintes üdülőházat a Hargitára vezető út mellé, számít a turistákra. Na- ____________ gy obb fiuk tehéncsordákat kerülgetve csoda Mercedes- sel jött látogatóba. Nyílászárókat gyártó üzeme van, részes egy kenyérgyárban, akad máshonnan is mit a tejbe aprítani. Harminchárom éves üzletember, de otthon segít az édesanyjának lepakolni az asztalt és mosogatni a vendégek után. Erdélytől mintha a rossz utakkal próbálná távol tartani a hatalom a turistákat. UgyanSomogyi Éva orgonán kísérte a földvári kórust A Küküllő a székely mondákban, dalokban is szerepel. akkor úgy érkeznek európai uniós és román állami pénzek, hogy azokhoz nem kell önrészt tenni sem az önkormányzatoknak, sem a vállalkozóknak. A Mária-napi búcsú idején vették a birtokukba az óriási sport- csarnokot, jól haladt a szennyvízcsatornázás, amihez 1 millió ___________ eurót biztosított a Phare- program. Ahol önerőből építik a vízvezetéket, ott nem kell vízdíjat fizetni. Talán a fejlődéssel jár együtt, hogy jóval kevesebben mutatkoznak a magasztos vallási ünnepen is magyar népviseletben, mint évtizeddel korábban. A templomban bizonyára megrendültek a helybeliek is a székely és magyar himnusz éneklésekor, de a földvári szemek voltak azok, amelyek nem maradtak szárazon. A zetelakiak, köztük például Kozma Lajos tanácsnok, aki megyei képviselői is volt, naprakészek a magyarországi politikai életből. Nem mindig boldogok ettől. Nagy örömmel foZetelaka A nagyközség Székelyföld szívében, a Hargita lábánál hasal. Először az 1333-34-es ti- zedjegyzékben szerepelt. Összterülete húszezer hektár, aminek a fele erdő. Bethlen Gábor 1622-ben kiváltságos településsé nyilvánította százezer zsindely fejedelmi udvarba szállítása fejében. Jelenleg hat falu alkotja, lakóinak száma 5976. Utcanevek nincsenek, a házakat számokkal jelölik. Zetelakától csak ugrás- nyira esnek a legkedveltebb székelyföldi kirándulóhelyek. gadták viszont a szép dalokkal érkező hús-vér balatonföldvári- akat. A küldöttséget a 30 éve alapított vegyes kar tagjai és a városi tévéstáb munkatársai alkották Bezeréti Katalin polgárSzékelyföld Mircea Dúsa, Hargita megyei prefektus intézkedéseket javasol a mértéktelen erdőirtás korlátozására. A villám halálra sújtott Gyergyócsomafalván egy pásztort és hat kutyáját. Az idén olcsóbb lesz a burgonya. A borszéki borvíz a világbajnok. Sínre kerül-e az autonómia ügye? - ezek a kérdések foglalkoztatják legjobban jelenleg az erdélyi magyarokat. A fejlődést jelzi, hogy Csíkszeredán a zajszint a lakosok által törtnél jóval magasabbra emelkedett. mester vezetésével. Az utóbbi időben négyszáz román ortodox templom épült Erdélyben, a katolikus kegyhelyeket ezért is őrzik. Ebben segítettek a földváriak. Fussál Kádár Jánosig! A székelyek sajátos nyelvet beszélnek, amit a messzebbről jöttek nem értenek meg. Az idegennek ezeket a magyar szavakat, kifejezéseket le kell fordítani, hogy megértse. Horváthné Varga Bernadett, a Földvár tévé mindenesének alkalmi gyűjtéséből: licsikecske, holdfogytás-hisztis, csiszlék-muslinca. Fussál Kádár Jánoshoz! - ez azt jelenti: Nézd jól meg! Vagyis nézzen el jól messzire, egészen a Kádár János nevű gazdálkodó hegyoldalban lévő kaszálójáig. PEUGEOT SZÁGULDÓ NAPOK 0% NYÍLTHÉTVÉGE: Szeptember 25-26 A részietekről érdeklődjön szalonjainkban! _ PE UGEOTYÍviáté BALATONBOGLÁR Klapka u. 17. Tei,;85/550-930 SSIÓFOK föu.24. Tel.:84/519-550 Kulcsszerepben a polgárőrök Huszonnyolc polgárőr dolgozik Balatonföldváron. Vannak köztük siófokiak, bálványosiak és kőröshe- gyiek is. A Tóth Ferenc által főzött finom babgulyással koronázták meg szezonzáró közgyűlésüket. Hatvan földvári nyaralóingatlanon jelzi már tábla, hogy a polgárőrök állandóan szemmel tartják. Többnek a tulajdonosa kulcsot is adott, hogy a járőrök körbe tudják járni a házat. Ebből szép bevétele keletkezik az egyesületnek. Nyertek százezer forintot pályázaton, ötvenezret az üdülőtulajdonosok egyesületétől kaptak, és várhatóan még az idén félmillió forinttal támogatja munkájukat a városi ön- kormányzat. Koseluk Mátyás (képünkön) elnök elmondta: a szolgálatszervezést dokumentálják. A posta, mivel a fiókot kamerával szemmel tartják, a körzetben kézbesíti a leveleiket. A földvári polgár- őrök, köztük nők is, jó csapatot alkotnak. Nemrég heten jelezték, hogy csatlakoznak hozzájuk. Önkormányzati buksza a diákoknak Az önkormányzat csatlakozik a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2005. évi fordulójához. A pályázati kiírás szeptember 30- án jelenik meg a városi tévé képújságában. Azok a nappali tagozaton tanuló, államilag finanszírozott képzésben részt vevő főiskolások és egyetemisták jelentkezhetnek, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 34 ezer 800 forintot. Pályázati űrlapot a hivatal igazgatási osztályán, Futó Bettinánál lehet kérni. Lassítják a forgalmat Két forgalomlassításra vonatkozó igény érkezett az önkormányzathoz. Az egyik a Berzsenyi utcát, a másik a Hegyalja és az Arany János utcát összekötő murvás utat érinti. Forgalomlassító borda (fekvő rendőr) egyik helyre sem kerül. A Berzsenyi utca forgalmi rendjének ismételt felülvizsgálatára az M7- es autópálya kőröshegyi csomópontjának átadását követően kerül sor, mert elképzelhető a forgalom növekedése. A Hegyalja és Arany János utcát összekötő útszakasznál fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. Bővítik a temetőt A temető bővítése érdekében a szomszédos ingatlanok tulajdonosaival folytatott tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. Újabb fejlemény, hogy az eddig számításba nem vett, de a temető jelenlegi területéhez csatlakozó ingatlan megvásárlására nyílik lehetőség. A vételár kétmillió forint. Ezt a város költségvetése biztosítja. A pénz a későbbiekben terület- fejlesztési pályázatból megtérülhet. A 2378 négyzetméteres bővítéssel középtávon megoldódhat a temető ügye. Kiskincstár a városházán A féléves költségvetési beszámoló adatainak ismeretében vizsgálhatta meg a képviselő- testület az intézményi átszervezés tapasztalatait. A decemberben meghozott döntés alapján csökkent a létszám, az intézmények tevékenységébe nem tartozó feladatokat a polgármesteri hivatalhoz telepítették és kis- kincstárat hoztak létre. Az intézkedés meghozatalát az követelte meg, hogy a működési költségek drasztikusan emelkedtek. Míg 2003-ban hatszáz- kilencvenhárom-millióba, úgy az idén legalább 730 millió forintba került volna az intézmények fenntartása. Ehhez képest hatszáznyolcvannyolc-millió forintot tervezett be a képviselő- testület, ami negyvenkétmilliós megtakarítást eredményezhet. Sajnos a fejlesztésre fordítható pénz így is kevesebb volt a tavalyi első félévhez képest. Ezért újabb forrásokat kellene felszabadítani a beruházások élénkítésére, ami további ésszerűsítést kíván.