Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-03 / 206. szám
6. OLDAL A L M A N A C H 2 3 0 2004. Szeptember 3„ Péntek VARÁSZLÓ Varászlói Hírmondó Új hely az önkormányzatnak Költözik a községi önkormányzat; az egykori posta és tűzoltóság épületet alakíttatják át hivatalnak, és itt kap helyet majd a település konyhája is. Ez utóbbi látja el meleg étellel az óvodát, s innen oldják meg a falu nyugdíjasainak az étkeztetését is. Kiépítik a közvilágítást A lakosok kérésére kiépítik a közvilágítást a Szabadság utcában, emellett pályázati forrásokat keres az önkormányzat a falu tizenhárom éve épített útjainak a javításához. Akkor ugyanis nem számítottak ekkora tehergépkocsiforgalomra, s a kamionok mára tönkretették az útburkolatot. Felújították a ravatalozót A temető és a ravatalozó kezelését tavaly vette át az egyházközösségtől az önkormányzat, s azóta felújíttatta a területet. Cédapályázaton nyert kétmillió forintot a ravatalozó tatarozásához, s a teendőkből már csak néhány festési munka van hátra. Recept Varászlóról Csülök juhsajtos puliszkával Hozzávalók: 1 kiló nyers sertés- csülök jól kicsontozva, fölszeletelve, jól befűszerezve flekkenfű- szerrel, borssal, mustárral, meghintve vöröshagymával és olajjal. A húst, ha megérett, forróra hevített, rozmaringgal bedörzsölt tárcsán megsütjük. Ezután másfél liter vízhez fél kiló kukoricakását adunk, és jó keményre főzzük. Teszünk bele füstölt szalonnát, fokhagymát, két fej apróra vágott vöröshagymát. Amikor megfőtt, tegyünk bele 25 deka túrót és 10 deka juhsajtot is. Összekeverjük, majd ha kihűlt, adjunk hozzá egy maréknyi snidlinget. Béleljünk ki egy őzgerinc formát folpackkal, s abba rakjuk bele a masszát. Ha megdermedt, kiborítjuk, fölszeleteljük, és a forró csülök mellé rakjuk megszórva pirított szalonnával és sült vöröshagymával. A CIKKEKET VAS ANDRÁS ÍRTA FOTÓK: LÁNG RÓBERT AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A VARÁSZLÓI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Alig egy küométerre a zalai határtól a megye egyik legszebb területén, százéves fák és halastavak között fekszik Varászló, Somogy legeldugottabb faluja: az ide vezető utat nem jelzi egyetlen tábla sem. Lakosainak mégsem ez a legnagyobb bánata, sokkal inkább az, hogy egyre nehezebb megélni a földből a falusi turizmus pedig évente csak pár napra, a nagyszakácsi főzőverseny idején hoz ide vendégeket Pedig a környezeti adottságok alapján a nagyvárosban elfáradt vándorok igazi pihenőhelye lehetne a falu. Felfedezetlen vízi világ a megyehatáron A határ felé visz az utunk, még ha nem is az ország, csak a megye végéhez. Vésénél letérünk a főút- ról, ám biztos, ami biztos, útbaigazítást kérünk Varászló felé. Fejkendős néni mutogat a helyes irányba, állítása szerint Nemes- dédtől már csak egy kőhajításra van a Somogy-széli falu. A precíz magyarázat és cseppet sem lankadó figyelmünk ellenére eltévedünk: előbb Nemesvidra keveredünk, majd irányt váltunk, ám Somogysimonyiban jónak látjuk, hogy újabb segítséget kérjünk. Az útbaigazítást követően már minden egyes lehajtót gyanúsan méregetünk, ám semmiféle utalást nem találunk arra, melyik út vezet vágyaink falujába. Végül Miháld felé fordulunk, s a szerencse végre mellénk szegődik: alig két kanyar, és feltűnik a keresett helységnévtábla. Külföldi betelepülők- Sajnos, tényleg nincs egyetlen tábla sem, hogy merre található Varászló - vigasztal bennünket már a polgármesteri hivatalban Gresa Lívia, aki tolmácsként dolgozik a képviselő-testület mellett. A kicsiny, mindössze 178 lakosú községben ugyanis meglehetősen nagy számban telepedtek le külhonosok, és velük azért illik szót érteni.- Huszonegy házat vettek meg eddig külföldiek - ad pontos tájékoztatást Kati Lászlóné önkormányzati hivatalvezető -, ám közülük sokan csak nyaralni járnak ide. Sőt, akadnak olyanok is, akik néhány esztendeje vettek itt egy épületet, szépen rendbe tették, ám azóta sem láttuk őket még a környéken sem.- Pedig lenne hozzájuk egy-két kérésünk - veszi át a szót Gresa Gyula polgármester. - Például szívesen vennénk, ha a falu többi lakójához hasonlóan ők is hajlandóak volnának adót fizetni. Alig kilométernyire a zalai határtól ugyanis minden fillérre szüksége van a képviselő-testületnek. Varászlón sok az idős ember, sok a nyugdíjas, és ráadásul a 13 munkanélküliről is gondoskodni kell. Régebben az állami gazdaság, a sertéstelep, az erdészet elég munkát adott nemcsak a falubelieknek, hanem még a környéken lakóknak is, mára azonban ebből szinte semmi nem maradt. Milliók segélyre- Ötvennégy és fél millió forint az idei költségvetésünk, s ebből 6,4 milliót fordítunk a szociális juttatásokra - kapom az újabb pontos felvilágosítást Kuti Lászlónktól.- A legnagyobb baj, hogy kevés a középkorú lakos a faluban - ragadja magához ismét a szót a polgármester. - Sajnos, csak kevesek számára vonzó a vidéki élet. De valahol meg is értem az embereket. A földből, legalábbis a kis földből, amekkora az errefelé élőknek van, egyszerűen nem lehet megélni. És amíg a felvásárlási árak még a termesztési költségeket sem fedezik, nem is várható nagy változás. Meg aztán sokan nem is akarnak igazán dolgozni. Legföljebb a falusi turizmust emlegetik, de azért tenni is kellene valamit. Mert a semmiért senki sem fog ide jönni. Varázslatos erdők Varászló azonban ebből a szempontból kellemes helyzetben van, hiszen a természeti adottságai messze földön híresek. A kis völgyben fekvő falut körülvevő erdőkben több száz éves tölgyek koronái adnak árnyékot, s megannyi régi épület, kúria várja a renoválást, és Nyári Krisztina: Kevés a munka a környéken Az óvodában nincs gyerekhiány a településtől nyugatra fekvő halastavak környéke fölér egy igazi madárrezervátummal.- A valóságban azonban csak néhány napra jönnek erre a turisták - állítja Gresa Lívia -, amikor Nagyszakácsiban a híres szakács- versenyt rendezik. Azon a hétvégén felénk is ellátogatnak néhá- nyan, ám erre nem lehet alapozni. Hiányzó munkahely Egyetért ezzel a családjával Va- rászlóra nemrégiben betelepülő Nyári Krisztina is, aki Zalából, Miháldról költözött a faluba, elsősorban azért, hogy Nemesdéden lakó beteg édesanyja közelében lakhasson.- Én sem találtam munkát a környéken, pedig a turizmusból élek - erősíti meg Gresa Lívia szavait a fiatal nő. - Hat és fél éve Balatonlellére járok idényjelleggel dolgozni. Kicsi ez a falu, de azért nagyon szeretem. Valahogy így lehetett vele eleinte a település leghíresebb lakója, az orgonaművész Varnus Xavér is, aki mostanság már jóval kevesebbszer látogat Varászlóra. Pedig általa országos hírnévre tett szert a kis falu, ám a helybelieknek nem is hiányzik a média állandó jelenléte, zaklatása. Ingázó fiatalok- A kis települések mindennapjait éljük - így Gresa Gyula az iskolások átjárnak Vésére, a nagyobbak közül négyen Nagykanizsára bu- szoznak nap mint nap a gimnáziumba. Éppen ezért jó lenne, ha valamivel több járat érintene minket. Jelenleg ugyanis csak hat autóbusz jár a faluba, és mivel a menetrend nem mindig alkalmazkodik az iskolához, legtöbbször a falu- gondnoki busz hordja a fiatalokat a vései tanodába.- Az óvoda viszont évek óta a lehető legnagyobb létszámmal működik - büszkélkedik Bácsai Margit vezető óvónő. - Csak egy csoportunk van, de még Nemesdéd- ről is járnak hozzánk gyerekek. Akik látogatásunkkor éppen jóízűen harapdálják a markukban szorongatott csirkecombot, és egyáltalán nem ijednek meg az idegenektől.- Jó gyerekek, és szerencsére a szülőkkel is csak elvétve akad probléma - teszi’ hozzá Bácsai Margit -, pedig sok köztük a roma származású, ám ők is rendezett körülmények között élnek. Nyiladozik a világ Mint ahogy a falu egészén is látszik: az itt élők mindent megtesznek, hogy életük minél komfortosabbá váljék. Ehhez nagy segítséget nyújt, hogy a víz, a villany és a telefon mellett két éve a gázt is bevezették a településre, így igazából már csak a csatornahálózat hiányzik.- Kevés viszont a szórakozási lehetőség - ismeri el a polgármester. - Szerencsére kocsmánk nincs, az viszont már kevésbé örömteli, hogy sportegyesületünk sincs. Ráadásul a posta is megszűnt júniusban, és mobil posta vette át a helyét, pedig az öregek számára igazi beszélgetőhellyé vált már az épület előtere. Ott ki tudták cserélni a legújabb pletykákat, s így mindenki tudott mindent a többiekről. Öröm viszont, hogy az épületben majd nemcsak az új önkormányzat kap helyet, de itt lesz végre számítógépünk is internet-hozzáféréssel, azaz valamennyire kinyílik majd a világ. S így talán az idegenek is köny- nyebben fölfedezik majd a kis falut. Bár ehhez elég volna egy-két helységnévtábla is. ___________■ Úto n Európába Újraéled a Peti-tó A falu központjának számított régen a Peti-tó és a mellette tornyosuló vízimalom környéke. Péterfai János és Fehér Margit a terület régi fényét szeretné visszaállítani, és a megújult külsővel turistákat csalogatna erre a vadregényes tájra. - Az anyagi lehetőségeink, sajnos, behatároltak - mondta Péterfai János -, nem kapunk sehonnan sem támogatást, így nehezen jutunk egyről a kettőre. És lassan kezdünk belefáradni. Elsősorban a roskadt vízimalom okoz fejfájást a tulajdonosoknak, hiszen a műemlékvédelmi törvény szerint kötelesek eredeti állapotában helyreállítani. Pedig a nyolchektárnyi területen is rengeteg a tennivaló. A tó medrét már kitisztították, kész a zsiliprendszer is, de még ki kellene kotorni a patak medrét.- Azért rengeteget léptünk előre - büszkélkedett Fehér Margit. - Annyira elhanyagolt volt a terület, hogy nem is lehetett ide bejönni. Most pedig gondozott, tu- ják, bokrok és fák által tagolt pázsit övezi a tavat. Ez elsősorban a horgászatot kedvelőknek szerez majd örömet. A tulajdonosok vadlest is építettek, és mivel a birtokon megannyi gyümölcs terem, így saját gyümölcslét is készítenek. - Hogy nemcsak idényturizmusban gondolkodunk - így Fehér Margit -, mert télen is lesznek rendezvényeink: úgy tervezzük, a disznóvágásokra is fogadnánk vendégeket._______■ Nagyon sok munkát elvégeztünk - mondta Fehér Margit -; korábban ide nem lehetett bejönni, most pedig gondozott pázsit övezi a tavat Varászló Kincse Madarak eldorádója A zalai határ melletti völgybe búvó kis település legnagyobb értéke a szinte érinteüen környezet. A több száz éves fák alkotta erdőben 14 kisebb-nagyobb halastó bújik meg, paradicsomi állapotokat teremtve a somogyi madárvilágnak. - Kétszázegy hektárnyi vizet gondozunk, s ennek megfelelően mi vagyunk a környék legnagyobb foglalkoztatója, a magunk 15 emberével - mondta Bíró Lajos, a tavak tulajdonosa, a Balatoni Halászati Rt főhalászmestere. - A tórendszert még 1923- ban alapította a falu akkori nagybirtokosa, Zichy gróf, és már akkor is halneveléssel foglalkoztak. A legnagyobb tó több mint hatvanhektárnyi, régen kis sziget állt a közepén, s ott néha összejött mulatni a falu apraja-nagyja. A tavakban ma is megtalálható a balatoni halak minden faja, sőt még az amur is, ám az igazi különlegességet egy itt kitenyésztett fajta, a varászlói ponty jelenti. Hasonlóképpen gazdag a környék madárvilága is: a nádasokban nemes kócsag, vöcsök, kanalas gém és kárókatona fészkel.- Az utóbbival rendesen meg is gyűlt a bajunk, hiszen kiválóan halászik - mondta Bíró Lajos. - Míg a gém megáll a vízben, s lecsap egy arra úszó halra, addig a kormorán utánamegy még a víz alá is. S mivel fél percig is bírja levegő nélkül, hatalmas pusztítást visz véghez az állományban. ___■ A tórendszer már több mint nyolcvanéves, s megtalálható benne a balatoni halak minden fajtája, különlegessége pedig a varászlói ponty